Fő tartalom átugrása

Veszteségekről beszélni gyerekekkel

  • | Szabó Márta

Színházi előadások, filmek és az alkotás pedagógiai szerepe iskolai környezetben
Kreatív töltekezés pedagógusnap alkalmából általános iskolai és középiskolai tanárok, nevelők, iskolai szociális szakemberek, pszichológusok részére.

Időpont: 2025. június 6. (péntek) 16:00–18:30
Helyszín: WERK ART CAFÉ Csanády utca 11. Budapest. 1132

Szeretettel hívunk minden érdeklődőt 2025. június 6-án 16.00-18.30 között az alternatív pedagógusnapi eseményünkre, amellyel célunk, hogy párbeszédet indítsunk a gyerekek veszteségeiről, és olyan eszközöket adjunk a pedagógusok számára, amelyekkel nem maradnak egyedül ebben a feladatban.
Ez az esemény egy különleges alkalom arra, hogy szakmailag és emberileg is kapcsolódjunk egymáshoz – és a gyerekekhez.

A gyerekek veszteségeiről beszélni – nem könnyű, de elengedhetetlen. Korábbi pedagógusoknak szóló szakmai rendezvényeinken már közösen gondolkodtunk azon, hogyan lehet a gyászt, az elengedést és a megküzdést érzékenyen és biztonságosan keze iskolai környezetben. Akkor közösen kidolgozott óravázlatok születtek – most itt az alkalom, hogy továbblépjünk.
Ez a rendezvény egyszerre elismerés, inspiráció és támogatás a mindennapi munkádhoz.

Miért érdemes részt venned?
– Mert a gyerekek veszteségeinek feldolgozásában Te kulcsszereplő vagy.
– Mert kapsz módszertani ötleteket, segédanyagot, és nem leszel egyedül a kérdéseiddel.
– Mert találkozhatsz más pedagógusokkal, szakemberekkel, és elindíthatunk egy hosszabb távú együttműködést.
– És mert ez a délután most Rólad szól.

Gyere el, gondolkodjunk együtt, és ajándékozd meg magad ezzel a különleges szakmai találkozással!
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Itt tudsz jelentkezni:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScit_XC_zjtKk8T_JrC3yRo19S0DeTUjUfJzt-H442ry-m_zw/viewform

Szeretettel vár a Napfogyatkozás Egyesület csapata!

Az esemény apropója

Nagy sikerrel fut a mozikban és több száz iskolai vetítésen van túl Huizing regénye alapján készült „Véletlenül írtam egy könyvet” című film. A családi film egy teljesen korszerű hangnemben mutatja be a kamaszkori élethelyzeteket, amelyek a veszteségekkel és a gyásszal is kavarodnak.

Nagy sikerrel fut a Budaörsi Színházban a Medea gyermekei című színdarab, amely a gyerekek és kamaszok, amely a szülők válásának veszteségét mutatja be. Az előadás után a gyerekek egy közös foglalkozáson vesznek részt, amely nagyon sokat segít nekik a veszteségek normalizálásában érintettként és nem érintettek számára is.

A Napfogyatkozás Egyesület Hullámhegyek-hullámvölgyek című 140 vizuális és írásműből álló országos kiállítását több ezren látták a nagyvárosokban, amely a gyerekek gyásza és veszteségei kapcsán meghirdetett művészeti pályázat alkotásait mutatja be.

A művészeti megközelítések és az alkotás maga a veszteségek kifejezésének és a veszteségekről való beszélgetésnek is inspiráló kiinduló pontja lehet. Kapcsolódásokat hoz létre, empátiát fejleszt, felszabadítja a tapasztalatok megosztásának csatornáit és a sorstársi támogatás módjainak elsajátítását is segíti. Olyan készségek ezek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerekek számára felnőttkorukra a veszteségek rendszerezése és feldolgozása erőforrás legyen és tabumentesen legyenek képesek kezelni a veszteséggel járó élethelyzeteket.

Program

Veszteségekről beszélni gyerekekkel – Kreatív töltekezés pedagógusnap alkalmából
Színházi előadások és filmek és az alkotás pedagógiai szerepe iskolai környezetben

Időpont: 2025. június 6. (péntek) • 16:00–18:30/19:00
Helyszín: Helyszín: WERK ART CAFÉ Csanády utca 11. Budapest. 1132

Részletes program:
15:45–16:00 | Érkezés, regisztráció
Könnyű frissítők, informális beszélgetések.

16:00–16:15 | Köszöntő és gondolatébresztő
Gyerekek, iskola, közösség, veszteségek – kapcsolódások és kihívások
Kánya Kinga, Napfogyatkozás Egyesület

16:15–16:35 | Elméleti háttér és kontextus
Álarc helyett: a gyerekek veszteség- és gyászfeldolgozása - mit érdemes tudni pedagógiai szempontból?
Szabó Márta, Napfogyatkozás Egyesület

16:35–17:15 | Művészeti és kreatív eszközök - Kerekasztal beszélgetés
Színház, film, alkotási formák – paletta, amivel nyitogathatunk
A kerekasztal beszélgetés résztvevői:
Banai Katalin – Palantír oktatási program munkatárs
Komlósi Orsolya – Impact PR munkatárs, Juno 11 Produkció
Debreceni Luca – Dráma instruktor, Budaörsi Latinovits Színház
Szabó Márta – Gyerekek gyásza és iskolai programvezető, Napfogyatkozás Egyesület
Kiss László – Középiskolai tanár, Újpesti Csokonai Általános Iskola és Gimnázium
Moderátor: Kánya Kinga, Napfogyatkozás Egyesület

17:15–18.00| Open space – ismerd meg a módszereket
Minden módszert és tapasztalatot megismerhetsz az Open Space módszerével.
Négy asztal, négy módszertan, asztalonként 10 perces váltásokban interaktív tanulás és pedagógiai javaslatok.

18:00–18.15| Open space összefoglaló – közös diskurzus eredményei
Módszerek és segédanyagok reflexiója - a résztvevő pedagógusok ötletei

18:15–18:30 | Kérdések, visszajelzések, zárókör
– További együttműködés lehetőségei
– Résztvevői visszajelzések
– Búcsú, elköszönés

Az eseményen részvételi hozzájárulást elfogadunk, amelynek összege 1000 Ft és adományként a helyszínen fizethető.
Regisztráció:

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScit_XC_zjtKk8T_JrC3yRo19S0DeTUjUfJzt-H442ry-m_zw/viewform

További információ:
Bordás Tóth Éva, kommunikációs és projektmunkatárs, Napfogyatkozás Egyesület
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.