A versem témája,
A drága nagypapám,
Aki túl korán elment.
Mielőtt láthatott volna még életében engem.
Még ha őt nem is ismertem
Nagyon fáj nekem,
Hogy közös emlékeket
Soha nem élhettem át vele.
Ha meglátok egy nagyapát,
Aki örömmel megy unokájához,
Magamban mondom: „Nahát,
Ez nekem nem marad más, csak örökké egy álom.”
Senki nem tudja,
hogy nekem mekkora súly ez,
Csak mindig ezt mondják,
„Nem lehet akkora baj ez!”
Nem is láttad, nem is hallottad,
Azt sem tudod, hogy néz ki.
Miért hát ez a bánat?
Nem hiányozhat neked így soha senki, feleslegesen miért fájhat?
Ismerlek már, jobban, mint gondolnád!
A sok jó történetből
Alkotok új, meg nem élt emlékeket
a saját képzeletemből.
Akármit is hallok,
Engem semmi sem változtat meg,
Mert egy ilyen alkalom
Elég nagy sebet hagy bennem.
Sajnálom a meg nem élt perceket,
a meg nem talált bújócskát,
egy el nem játszott társast
És mindent, amire egy kedvenc kisunoka vágyhat.
Nem tudom szavakba önteni,
Hogy mit érzek,
De ha rád gondolok,
Patakba folyik a könnyem.
De tudom, hogy nincs baj,
Szebbnél szebb az álom,
És az életem minden percében is
Csak rám vigyázol.
