A halál hív, majd megragad
Az életed ezáltal megszakad.
Elmész, félek, hogy itt hagysz, végleg
És nem tudom hova kerül az úgynevezett lélek.
Mi lesz velem nélküled?
Ha erre gondolok megfojt a rémület
Vesztes leszek, gyenge és sírni fogok
És a szívem többet nem talál az örömre okot.
Hiányzol már most, úgy hogy még élsz
Te nekem egy halom aranynál is többet érsz.
Számomra te a világot jelented,
Te mostoha unokádat, mint a többit, ugyanúgy szeretted.
Önző vagyok mert el akarok szakadni?
Mert nem akarok tovább veled maradni?
De ez csak védekezés hidd el, mert nagyon szeretlek
De minden percben veled csontjaim, mint a nyárfalevél, remegek
Kérlek, ne utálj! Könyörgöm ezért.
És kérlek, végre legyen a régi a veséd.
Küzdj, harcolj! Én még most is hiszek benned.
Még akkor is, ha már mindenki ássa a vermet.
Mesélek most egy történetet, megengeded?
Hallottam egyszer egy sírást, de tehetetlent.
Meghalt a mamája annak, ki sírt.
Én pedig örömmel fogadtam a hírt.
No nem azt, hogy meghalt a mamája
Hanem azt, hogy az enyémnek még messze van a halála
Most én vagyok ebben a helyzetben, hogy meghalhatsz
De kérem Istent sokszor, remélem megengedi, s maradhatsz.
