Egész nyugodt
voltam este
a körülményekhez képest.
Sötét van
várok, majd
behunyom a szemem.
Jön valami
tán egy álom?
Kivárom a sorom.
Sötétség,
elhagyatottság,
mi elém tárul akkor.
Látok, látok,
látok valamit...
Egy ház, ami fénylik.
Bementem.
Hallok valamit
hát most meglesem.
Egy alak volt.
Oly ismerős,
megnézem ki lehet.
Csabi...
Keresztapám az.
Döbbenve nézem csak.
Sírva állok,
s csak várok,
várom a folytatást....
Felém tart.
Csak mosolyog.
Annyira megnyugtató.
Így szól :
Ne sírj Nana!
Minden rendben van.
Válaszom:
Kérlek, kérlek
vigyél magaddal engem!
Nem vihet
megmondta,
majd találkozunk sokára.
Elmondta...
„Ez nem élet
mama nélkül nem élek! „
Megértem.
Átkarolom, s
várom a végletet.
Jön anyu
szeme zokog,
a szívem megszakad.
Elé állok.
Engedd anyu!
Engedjük az útjára..
Lefekszik.
Sötétséget látok,..
az ébresztőm kukorékol.
