Volt idő, amikor a halál szót sem mertem kimondani, ma mégis a veszteségekkel való munka életem egyik meghatározó területe, amelyhez mélyen és tisztán kapcsolódom, emberként és szakemberként is.
Saját veszteségeim és megválaszolatlan kérdéseim vezettek arra az útra, ahol a gyász először személyes tapasztalatként jelent meg, majd idővel szakmai érdeklődéssé, végül belső elköteleződéssé formálódott bennem. Ma már nemcsak beszélni merek a gyászról, hanem jelen lenni, hallgatni és kísérni is igyekszem azokat, akik segítségért fordulnak hozzám.
Egyéni és csoportos folyamatokban dolgozom krízisben lévő, valamint veszteséget megélt egyénekkel és párokkal. A születés körüli veszteségek régóta meghatározó fókuszai a szakmai utamnak, közel egy évtizede foglalkozom ezekkel a sajátos, sokszor el nem ismert veszteségformákkal.
Segítői tevékenységem fontos része jelenleg is az onkológiai betegséggel küzdő gyermekek és családjaik támogatása kórházi ellátási környezetben, ami alapvetően formálta a veszteségekhez, a gyászhoz és a segítői szerephez való szakmai viszonyomat.
Fontos számomra, hogy a hozzám fordulók biztonságos légkörben lehessenek jelen a saját történetükkel, sietség, elvárások vagy megfelelési kényszer nélkül.
Azért dolgozom, hogy a gyász ne legyen tabu, és hogy aki épp benne van, ne maradjon egyedül vele.
