Interjú Kánya Kingával, a Napfogyatkozás Egyesület elnökével
Az interjú eredetileg a Szerepvállalás című rádióműsorban hangzott el. A műsort Bíró Bori szerkesztette és vezette.
Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett, honlapra átdolgozott változatát közöljük.
A Napfogyatkozás Egyesület 25 éve dolgozik azért, hogy a gyászolók megfelelő támogatást kapjanak. Mára azonban a szervezet küldetése jóval túlmutat a gyászkísérésen: céljuk, hogy a veszteségtudatos szemlélet a társadalmi működés természetes részévé váljon. Mit jelent ez a gyakorlatban? Hogyan lehet felkészülni veszteségekre egy olyan világban, ahol minden a teljesítményről és a gyors továbblépésről szól? Ezekről beszélgetett Bíró Bori Kánya Kingával, szociológussal, gyászkísérővel és a Napfogyatkozás Egyesület elnökével.
Bíró Bori: A legtöbben a Napfogyatkozás Egyesületet a gyászfeldolgozó csoportokról ismerik. Ma hogyan foglalnád össze a szervezet küldetését?
Kánya Kinga: Valóban a gyászolók támogatása volt a kiindulópontunk, és ez ma is meghatározó része a munkánknak. Országszerte működtetünk önsegítő gyászfeldolgozó csoportokat, egyéni gyászkísérést biztosítunk, és igyekszünk minél több információt elérhetővé tenni azok számára, akik veszteséget éltek át.
Ugyanakkor a munkánknak két másik fontos pillére is van.
Az egyik a szakemberek képzése. Olyan egészségügyi, szociális, oktatási és más segítő területen dolgozó szakemberekkel foglalkozunk, akik nap mint nap találkoznak veszteségekkel, és szeretnénk eszközöket adni számukra ahhoz, hogy biztonságosabban tudjanak jelen lenni ezekben a helyzetekben.
A másik további pillér pedig a társadalmi szemléletformálás. Azt szeretnénk, hogy a veszteségekről való gondolkodás és beszéd természetesebbé váljon, és kialakuljon egy veszteségtudatosabb társadalmi kultúra.
Bíró Bori: Gyakran mondjátok, hogy a gyász természetes folyamat. Miért fontos ezt ennyire hangsúlyozni?
Kánya Kinga: Mert ma is nagyon sok tévhit él a gyásszal kapcsolatban. Sokan azt gondolják, hogy meg kell oldani, túl kell lenni rajta, vagy hogy létezik egy "normális" időtartama. A valóságban azonban a gyász rendkívül egyéni folyamat.
Vannak, akiknek nincs szükségük külön segítségre, mert megtartó közösség veszi őket körül, és természetes módon végig tudnak menni ezen az úton. Másoknak viszont fontos, hogy legyen olyan tér és idő, ahol megélhetik mindazt, ami bennük zajlik. Mi ezt a teret szeretnénk biztosítani.
Bíró Bori: A honlapotokon azt írjátok, hogy elhalványult a gyászkultúra Magyarországon. Mit jelent ez?
Kánya Kinga: A világ nagyon sokat változott. A fogyasztói társadalom, a teljesítményközpontú működés, a munka világának változásai vagy akár az online tér mind hatással vannak arra, hogyan viszonyulunk a veszteségekhez. Kevesebb időnk marad megállni, elidőzni, közösségben megélni a gyászt.
Nem arról van szó, hogy eltűnt volna a gyászkultúra, hanem arról, hogy átalakul. Nekünk az a feladatunk, hogy segítsünk eligazodni ezekben az új formákban, és láthatóvá tegyük azokat a lehetőségeket, amelyek ma is támogatni tudják az embereket.
Bíró Bori: A munkátok azonban már nemcsak a gyászolóknak szól.
Így van. A veszteségek nemcsak azokat érintik, akik éppen gyászolnak.
Mindannyian kapcsolatba kerülünk velük: családtagként, munkatársként, vezetőként, pedagógusként, egészségügyi vagy szociális szakemberként. Ezért tartjuk fontosnak, hogy azok is kapjanak tudást és kapaszkodókat, akik támogató szerepben találkoznak veszteségekkel. Sokszor nem azért maradnak egyedül a gyászolók, mert a környezetük nem akar segíteni, hanem mert egyszerűen nem tudja, hogyan tegye. Ha ezt a bizonytalanságot csökkenteni tudjuk, már sokat tettünk.
Bíró Bori: Egyre gyakrabban használjátok a „veszteségtudatosság” fogalmát. Mit jelent ez számotokra?
Kánya Kinga: A veszteségtudatosság számunkra azt jelenti, hogy felismerjük: a veszteségek az élet természetes részei. Nemcsak halálesetekről beszélünk, hanem minden olyan veszteségről, amely meghatározza az életünket.
Ha képesek vagyunk reflektálni a saját veszteségeinkre, akkor nemcsak könnyebben birkózunk meg velük, hanem későbbi élethelyzetekben is több erőforrással rendelkezünk.Ezért mondjuk azt, hogy a veszteségtudatosság tanulható.
És nemcsak egyéni készség. Társadalmi készség is.
Bíró Bori: Mit jelent ez társadalmi szinten?
Kánya Kinga: Azt, hogy nemcsak az egyéneket kell támogatnunk, hanem azokat a rendszereket is, amelyek körülveszik őket. Ezért dolgozunk intézményekkel, szervezetekkel, munkahelyekkel is.
Ha egy kórházban, iskolában vagy szociális intézményben dolgozó szakember tudja, hogyan lehet jól jelen lenni egy veszteséget átélt ember mellett, akkor nemcsak egyetlen embernek segítünk. Egy egész működési kultúrát alakítunk.
Bíró Bori: Ebben milyen szerepe van a Stronger Roots programnak?
Kánya Kinga: Ez a program számunkra valódi fordulópont. Korábban is úgy gondoltuk, hogy a gyász társadalmi ügy, de most először kaptunk olyan támogatást, amely ezt a szemléletet is erősíteni tudja.
Országos hálózatunkban ma már több mint háromszáz aktív gyászkísérő dolgozik. A cél most az, hogy ez a hálózat ne kizárólag gyászkíséréssel foglalkozzon, hanem a veszteségtudatos szemlélet helyi képviselőjévé is váljon. Partnerségeket építsen. Kampányokat szervezzen. Társadalmi ügyeket képviseljen.
Bíró Bori: Milyen ügyekre gondoltok?
Kánya Kinga: Nagyon sok olyan terület van, ahol a veszteségek sajátos formában jelennek meg. Ilyen például a kórházi gyakorlatok emberibbé tétele, a sérült gyermeket nevelő családok veszteségeinek láthatóvá tétele vagy az addikció és a veszteségek kapcsolata.
Azt szeretnénk, hogy ezekről is ugyanúgy lehessen beszélni, mint a halálhoz kapcsolódó gyászról.
Bíró Bori: Mit szeretnétek, hogy tíz év múlva természetes legyen Magyarországon?
Azt, hogy a veszteségekről ugyanúgy tudjunk beszélni, mint az élet más természetes folyamatairól. Hogy ne kelljen elrejteni a gyászt.Ne kelljen siettetni. Ne maradjanak egyedül azok, akik veszteséget élnek át.
És hogy minél többen felismerjék: a veszteségtudatosság nem csupán a gyászolók ügye.
Ez a társadalmi szolidaritás egyik alapja.
A Napfogyatkozás Egyesület 25 éve támogatja a gyászolókat és a veszteséget átélt embereket közösségi alapú programokkal, országos gyászkísérő hálózattal, szakmai képzésekkel és szemléletformáló kezdeményezésekkel. Küldetésük, hogy a veszteségtudatosság a mindennapi élet, az intézményi működés és a társadalmi párbeszéd természetes részévé váljon.
Az eredeti rádióinterjút itt tudod meghallgatni.
Kapcsolódó cikkek
