Az ITBN – informatikai és információbiztonság témában évente megrendezésre kerülő szakmai konferencia átfogóan foglalkozik az internetbiztonság kérdéseivel. A 2024-es esemény programjait, kerekasztal beszélgetéseket, előadásokat és a kiállítókat a mesterséges intelligencia (MI) hatásai, kockázatai és lehetőségei köré szervezték. A biztonság azonban a technológiai és az emberi dimenziók keresztmetszetében is értelmezhető – hiszen a digitalizáció, a technológiai fejlesztések az élet minden területén a hétköznapjaink részévé kezdenek válni, beleértve az emberi kapcsolatainkat, lelkiállapotunkat, öngondoskodásunkat, és az intimitásunkat is.
Az érzékeny és érzelmileg érintett életterületeken más szempontok szerint döntünk, és ez érzelmileg is sérülékenyebb állapot talán a visszaélésekkel kapcsolatban is sokkal kiszolgáltatottabbá tesz minket, ami a védelem és az internet biztonság szempontjából egy nagyon releváns téma. Hiszen ki ne vágyna arra, hogy elhunyt szerettével még egy szót válthasson még akkor is, ha tudja, hogy egy chatbottal beszélget? Vagy az őszinte beszélgetés reményében egy virtuális párt találni, aki nem támaszt a társadalomból érkező blokkoló elvárásokat?
A keresztmetszetek mélyebb megvitatására a konferencia 15 perces kerekasztal-beszélgetéseinek keretében nem volt lehetőség, de továbbgondolásra inspiráló gondolatok születtek. A programban a technológiát és a lelki biztonságot érintő témák sokszor élesen el is váltak. Az is érzékelhető volt, hogy a technológiai fejlődés emberi pszichét, érzelmeket és közösségeket érintő kérdései sokszor még a nézők és a fejlesztők számára is új megközelítéseket hoznak – a párbeszéd ezért elengedhetetlen. Erre tettek kísérletet a szervezők az egyik kerekasztal beszélgetés keretében, amelyben Tóth Miklós MI szakértővel vettem részt a gyászfeldolgozás és az elhunytakkal való kommunikáció mesterséges intelligencia által megnyíló technológiai lehetőségeiről. A beszélgetés előtt külön kérés volt, hogy a szakmai gondolatainkat magunk számára is foglaljuk össze, hogy valóban az esszencia hangozzon el a nézők előtt üresjáratok nélkül. Mivel az MI és a gyászfeldolgozás kölcsönhatását lassan egy éve vizsgálom, ezért a konferencián a gyászfeldolgozásra vonatkozó a konferencián elmondott gondolatokat teszem közzé.
Környezet, amibe az MI avatarok érkeznek
Az intim és bensőséges témák egy olyan komplex, a nyilvános és a privát tereket is teljesen átalakító rendszerbe kerülnek, amelyben a saját megéléseink kontextusa is teljesen átalakul. S bár a technológia sokmindent lehetővé tesz a társadalmi hatásokról való diskurzust elsősorban a mesterséges intelligenciával kapcsolatos félelmek határozzák meg. Amikor akár gyászkísérőkkel, akár laikusokkal vagy egyetemi hallgatókkal képzések, tanórák keretében beszélünk arról, hogy a halottaink digitális lábnyoma alapján létrehozható avatarokkal folytatott beszélgetések hogyan befolyásolják a gyászt, sokkal többször kerülnek elő az aggodalmak:
- mi lesz, ha a gyászt elodázza?
- milyen illúziókat táplál?
- hogyan fogja tudni a gyászoló feldolgozni a halált?
- milyen idealizált képet fog létrehozni az elhunytról az avatar?
A kétely mellett azonban megfogalmazódik az őszinte vágy is arra, hogy ha tehetné, majdnem mindenki kipróbálná milyen lehet még egy kicsit beszélgetni a szerettükkel…
Amikor tehát arról gondolkodunk, hogy milyen hatása van az avataroknak a gyászfeldolgozásra, elengedhetetlen, hogy figyelembe vegyük azt a közeget, amibe ezek az avatarok bekerülnek. Ha egy kicsit kibontjuk azt a közhelyet, hogy a halál tabu, azt találjuk, hogy a halállal kapcsolatos szorongás erős, de sokszor áttételes, és a fogyasztással csökkenthető szorongások formájában jelenik meg (fiatalság, egészség, énidő stb.). Ennek eredményeként már eleve nem tudunk a halállal kapcsolatos szorongásainkhoz közvetlenül kapcsolódni, nem csoda tehát, hogy a veszteségekhez és a gyászhoz való viszonyulásunkkal kapcsolatban sem jön létre az önmagunkhoz és az egymáshoz kapcsolódás kollektív tapasztalata. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlődési tempó, az életünkre gyakorolt kiszámíthatatlan, de egyre radikálisabban érzékelhető hatása pedig nem csökkenti, hanem felerősíti a halállal és a gyásszal kapcsolatos megfoghatatlan, ebből adódóan nem reflekált szorongást. Ezért a vélt és valós veszélyei és a nehézségei hangosodnak fel.
A jelenlét is megváltozik a digitális térben – hiszen digitális identitásunk fizikai jelenlétünktől független, eltérő dinamikák szerint alakul az online térben. Egymás érzékelése is megváltozik, hiszen a személyes találkozástól függetlenül is jelen tudunk lenni, kommunikálhatunk. A túlvilággal kapcsolatos gondolkodást és a jelenlét fizikain túli érzékelését is átalakítja az online tér. Ebben a közegben már az emlékezés, a felidézés és a kommunikáció fogalmai is átalakulnak.
Továbbá nagyon kevés tudás van azzal kapcsolatban, hogy milyen kezdeményezések, programok jöttek már létre a digitális túlvilág kibővítésére, milyen lehetőségeink vannak még életünkben arra, hogy későbbi avatarunkhoz hozzájáruljunk, rendezzük az online jelenlétünket, rendelkezzünk az avatarhoz szükséges adatokról, vagy akár mi magunk hozzuk létre már életünkben azokat az anyagokat, amelyekből saját avatarunk létrehozható. Ezeket a kezdeményezéseket és létező programokat a sorozatom következő cikkében részletesen bemutatom.
Az MI avatarok és gyászolók kommunikációja
Ha a gyászfeldolgozás bizonyos sajátosságai mentén nézünk rá egy ilyen avatar – gyászoló kommunikációra, elképzelhető, hogy reflektált formában (akár egy gyászcsoport, vagy egyéni kísérő bevonásával, de akár barátok, családtagokkal folytatott rendszeres reflexióval) többféle funkciót is betölthet:
- A búcsúzásnak, vagy a halálról, túlvilágról folytatott beszélgetés elmaradásának több oka is lehet. Hirtelen, váratlan halál esetén nincs lehetőség a szeretet kifejezésére, az elköszönésre. Sokszor említik a gyászolók azt a nehézséget is, hogy bár ők kezdeményezik a szerettük kifejezetten hárította, hogy a halálról vagy éppen a betegség különböző kimeneteleiről beszéljenek. Ezek a beszélgetések utólag sokszor a gyászolók belső dialógusaiban történnek meg, magukban ismételgetik a ki nem mondott mondatokat és a fel nem tett kérdéseket. Naplóban, levélben akár meg is osztják az elhunyttal. Ugyanakkor választ nem kapnak. Elképzelhető, hogy ezekben a helyzetekben kifejezetten enyhülést hozó lehet, ha az avatarral ezek a beszélgetések megtörténhetnének.
- Sokszor egy rendezetlenség, egy belső akár irracionális félelem, vagy bűntudat jön elő újra és újra a gyász során. Az öngyilkosság esetén különösen gyakori, hogy a hozzátartozók értetlenséget, belső önhibáztatást élnek át. A gyászban minden veszteség esetén megjelenik a sok esetben irraionális bűntudat, ami annyira mély fájdalommal jár, hogy nem tud létrejönni a gyászolók közötti beszélgetés, amiben minden gyászoló meg tudná osztani miért hibáztatja magát, mit bán azzal kapcsolatban amit megtett, vagy nem tett meg. A bűntudat feloldása és a realitáshoz való visszatérés sok esetben éppen ezekben a beszélgetésekben tudna megtörténni, hiszen egymás számára tudják megadni azt a feloldást, amikor elhangozhat: „nem a te hibád”. Az avatar nem váltja ki a gyászolók egymással kapcsolódását, ugyanakkor az elhunyttal folytatott beszélgetés a bűntudattal kapcsolatos gondolatok letisztázásához és reflektálásához is hozzájárulhat.
Amit nem ismerünk, annak a veszélyeit hajlamosak vagyunk felhangosítani segítőként is, és ez leginkább azért történik meg, mert bizalmatlanok vagyunk. Ezért a legszélsőségesebb helyzetekre is fel akarunk készülni annak érdekében, hogy biztonságérzetünket megteremtsük. A technológiai fejlődéssel és a mesterséges intelligenciával kapcsolatos bizalmatlanság ezért sok esetben továbbgyűrűzik a gyászolóra is: Tudja-e majd használni? Mire használja? Észreveszi-e hogy nem segít neki? Pedig a segítő munkánk egyik alapja a felnőtt és partneri bizalom abban hogy a gyászoló ismeri saját gyászát, tudja mire van szüksége ha létrehozzuk azokat a feltételeket, amiben ezekhez hozzáfér, hiszen a gyász egy természetes folyamat. Nagyon fontos, hogy a technológiával kapcsolatos bizonytalanságunk és bizalmatlanságunk ne terjedjen ki a gyászolóra is.
Ha képesek vagyunk függetleníteni magunkat saját félelmünktől és bizonytalanságunktól látni fogjuk azokat a különbségeket is, amelyek miatt az avatar nem egyenértékű az elhunyttal, és amelyek a vele folytatott kommunikáció során a gyászolók számára is egyre inkább kirajzolódnak:
- a MI nem fogja tudni reprodukálni a teljes embert – szöveget, hangot, és 2 dimenziós képest tud előállítani, ami bár olyan, mintha beszélgetnénk, videóhívásban lennénk a szerettünkkel, mégis nélkülözi azt az élményt amikor, teljes valójában, az összes érzékszervünkkel tapasztalhatjuk őt. Ennek hiánya egyre hangosabbá válik a feldolgozás folyamatában, ami a gyászoló számára is a belső folyamatainak alakulása mentén egyre érzékelhetőbb lesz.
- Az avatar nem rendelkezik az élő személy autonómiájával, önrendelkezésével, amitől egyenrangú, önálló személyiség volt az elhunyt. Reflektív, az emlékezés során előhívható imitáció – nem kezdeményez, nem hív fel, nem konfrontálódik, nem tudja az emberi kapcsolatok teljes spektrumát leképezni.
- A gyászolók számára a gyászban az egyik legnagyobb fordulópont az, amikor megélik, hogy nem csak a fájdalmon keresztül kapcsolódnak az elhunyt emlékéhez. Ilyenkor sokan meg is ijednek: ha nem fáj, akkor el fog tűnni – de valójában ez egy olyan fordulópont, amikor az emlékezéshez kapcsolódó érzések sokkal szélesebb palettája nyílik meg, ami az avatarról az egyén belső megéléseire helyezi a fókuszt.
- Végül, de nem utolsósorban a gyászolók számára a gyász bár nehéz, és sokmindent átható tapasztalat az energiaigényessége és az élet összetettsége miatt nem tudnak 0-24-ben gyászolni – ezeket a nem gyásszal töltött időket másokkal és változatos érzésekkel, tevékenységekkel töltik. Sokan felismerik, hogy bár az avatarral folytatott beszélgetések élőnek tűnnek, egyre kevesebb témát tudnak érinteni, hiszen az elhunyt az utóbbi hónapok, vagy évek történéseinek már nem volt részese. A beszélgetések inkább azokkal kezdenek el kialakulni, akikkel ezek az élethelyzetekben valóban részt vettek.
A túlvilág jelentésének átalakulása
A közös beszélgetés során arra is kitértünk, hogy az ember élete biológiai lényként véges, ugyanakkor a MI által lehetőségünk lehet a világi jelenlétünk meghosszabbítására. Ez a perspektíva sokféleképpen befolyásolhatja a saját életünkkel kapcsolatos viszonyunkat, hiszen mi magunk is előkészíthetjük későbbi avatarunkat. S bár volt rá korábban is lehetőségünk a történetmeséléssel, naplóírással, videók készítésével, az avatar lehetőségén keresztül önmagunk meghosszabbítására, utódainkkal, szeretteinkkel kommunikálni képes online személyiségünkkel leszünk képesek elmondani az élettörténeteinket, az általunk fontosnak és értékesnek tartott átörökíteni kívánt gondolatokat és tartalmakat. Ennek megfelelően nem csak arról gondoskodhatunk már életünkben, hogy ki kezelje és hogyan a hagyatékunkat, hanem arról is, hogy virtuális énünket milyen tartalmakból és hangsúlyokkal hozzuk létre annak érdekében, hogy szeretteink a továbbiakban is kapcsolódni tudjanak hozzánk. Nem tartunk még a sci-fik által vízionált távoli jövőben, amikor a személyiségünk egy file-ba lementhető módon él tovább egy digitális túlvilágban. Viszont már életünkben létrehozhatjuk a digitális ikertestvérünket, aki fizikai halálunk után az online térben tovább élhet.
Mivel a MI valóban rohamosan és szinte követhetetlenül fejlődik, ezért azt gondolhatjuk, hogy ennek lesz hatása a halállal kapcsolatos gondolkodásunkra. Én azonban egy másik véleményen vagyok: a folyamat nem egyirányú. A MI lehetőségeit a társadalmi környezet, a halálról való gondolkodás és a reflektáltság egyéni és kollektív mértéke határozza meg. E két dinamika kölcsönhatása nagyon sok irányba hathat: vezethet egy az élet összegzésének és az értékek továbbadásának lehetősége okán egy halállal és élettel kapcsolatos tudatosabb társadalmi működéshez, de lehet a halál hárításának és a szorongás áttételessé tételének újabb eszköze is. Azt, hogy ezen a spektrumon belül merre haladunk sokszor az MI-től teljesen független társadalmi és kulturális tényezők határozzák meg.
Szerző: Kánya Kinga, szociológus, gyászkísérő
ELTE TáTK Interdiszciplináris Doktori Iskola doktorandusz hallgató
Fotók: Szabó M. Gábor Photo
Kapcsolódó cikkek
