Fő tartalom átugrása

A királyné, aki madárnak képzelte magát - februári mese

Segíteni a mérhetetlen fájdalomban hogy lehet? Lássuk, miként mutatja be ezt az alábbi gyönyörű mese.

Gyászkísérőként nagyon sokféle emberrel, veszteséggel, életekkel találkozunk és fontos, hogy mi, segítők jól tudjunk a gyászolóhoz alkalmazkodni. Meg kell látnunk, hol tart ő az életével, milyen állapotban van és erőforrásait olyan ütemben, úgy és akkor segítünk neki felszínre hozni, ahogy és amikor ő erre készen áll. Úgy hiszem, ebben áll munkánk művészete. Olvassátok, szeressétek!

A királyné, aki madárnak képzelte magát

Élt egyszer egy királyné, aki elveszítette gyermekét, egyetlen szép fiacskáját. A kisfiú halála akkora bánatot okozott az asszonynak, hogy nagy fájdalmában azt képzelte, madárrá változott. Meztelenre vetkőzött, bebújt az asztal alá, majd kenyérmorzsával és magvakkal kezdett táplálkozni, miközben madarak módjára ugrándozott, és azt csipogta: csip, csip, csipcsirip.

Senki sem tudott segíteni a szerencsétlen királynén, mígnem egy bölcs és szent ember jelentkezett a királynál, és azt mondta, hogy ő meg tudja gyógyítani az asszonyt. A király nagy örömmel fogadta. A remete bement a királyné szobájába, és az első dolga az volt, hogy ő is meztelenre vetkőzött, majd bebújt az asztal alá, és morzsákat meg magvakat kezdett csipegetni, éppúgy, ahogy az asszony tette. Amikor a királyné közelebb tipegett hozzá, elmondta neki, hogy ő is madár, és engedje meg neki, hogy itt lakjon vele. A királyné beleegyezett. Így éldegéltek az asztal alatt sokáig, a királyné csak azt mondogatta: csip, csip, csipcsirip, a remete pedig emberi nyelven szól hozzá.

Egyszer a remete azt mondta a királynénak, hogy a kenyérmorzsák és a magok nagyon finomak ugyan, de ő szeretné megkóstolni az emberek étkeit is, és szépen kérte a királynét, tartson vele. Biztosította őt arról, hogy attól még továbbra is madarak maradhatnak, ha más ételeket is megkóstolnak. Hosszas gondolkodás után az asszony ráállt, és attól kezdve már emberi ételeket is ettek mindketten. Néhány hét után a remete kérlelni kezdte az asszonyt, hogy öltözzenek emberi ruhákba, mert ő már fázik, és az asszonynak is jót tenne egy szép ruha. Hosszas ellenállás után végül ráállt a királyné, hogy felöltözzön, és hamarosan magára is vette legszebb ruháit.

Újabb hetek eltelte után a remete arra kérte őt kedvesen, hogy most már másszanak ki az asztal alól, mert annyi sok érdekes történik odakint, és megkérdezte, kíváncsi-e a királyné arra, hova repülnek a madarak, ha megették a magokat. A királyné szeme kíváncsian felcsillant, és bár a remete attól kezdve sokat mesélt neki a madarak útjairól, sok időnek kellett eltelnie, mire a királynő kimászott az asztal alól.

Akkor a remete sorra megmutatta neki előbb a palota termeit, aztán a kert fáit és virágait, majd az erdőt és a patakot, végül szép lassan visszavezette az emberek világába. A király boldog volt, hogy visszakapta gyönyörű feleségét, akinek hamarosan csodaszép gyermeke is született. (indiai mese)

A hónap meséit válogatja:

Békési Tímea
addiktológiai konzultáns
metamorphoses meseterapeuta
családi tanácsadó jelölt
etnográfus
gyászcsoportvezető

Kép forrása: Schoele

Legújabb cikkeink a blogban

| Napfogyatkozás Egyesület | Blog
Egyesületünk egyéni gyászidő programja másfél éve fut sikeresen online és személyes formában. Az alábbiakban Mucsi Georgina, a Napfogyatkozás Egyesület hálózati koordinátora, gyászkísérő me…
| Napfogyatkozás Egyesület | A gyászról
Nagy, közös emberi tapasztalatunk a mulandóságunk, és hogy mielőtt meghalnánk, több, hozzánk közelálló ember halálát el kell gyászolnunk. Az emberiség történetében minden korban volt és van azzal dol…
| Napfogyatkozás Egyesület | Perinatális gyász
Ezen a napon azoknak az édesanyáknak, pároknak, családoknak a veszteségére gondolunk, akik a terhesség során, a szülés közben vagy után vesztették el gyermeküket. 

Feliratkozás hírlevélre

Ha szeretne értesítést kapni az induló gyászcsoportokról, iratkozzon fel hírlevelünkre.
Egyetértek a Adatvédelmi tájékoztató tartalmával