Az újévhez sokféle hiedelem kapcsolódik, ami a változással, változtatással is összefügg. A gyászolók gyakran érzik, hogy az év végével egy szakasz lezárul, reménykeltő lehet, hogy az új évben a nehézségek is csökkennek, könnyebbé válik a megélés. Természetesen a naptári évtől nem függ a gyász ideje, ugyanakkor ez a lendület és remény erőt adhat ahhoz, hogy néhány területen a gyászban is hozzáférjünk a cselekvési erőnkhöz és néhány változtatás valóban meg tudjon történni. Gyászkísérőként ilyenkor kettős feladatunk van: tudatosítani, hogy a gyász egy hosszú folyamat, nincsenek ilyen jól beazonosítható időbeli határai, így az is fontos, hogy ne keltsünk ezzel kapcsolatban illúziókat. Ugyanakkor ez a lendület a gyászolók számára is lehetőséget adhat arra, hogy a szokásos fogadalmakon túl egy olyan jövőképet tudjanak maguknak kialakítani, amiben a veszteség mellett a saját életük megélésére és az öröm lehetőségére is tudnak figyelmet fordítani.
Összegyűjtöttem pár olyan mondatot, ami gyakran elhangzik a gyászcsoportokban az öröm megélésével kapcsolatban. A gyászkísérés során az egyik meghatározó szempont az engedélyadás, ami arra is vonatkozik, hogyan lehet az élet boldog pillanatait bűntudat nélkül megélni. Ezekben a mondatokban sokan magukra ismerhetnek és ezáltal teret adhatnak a saját életükben ezeknek a megéléseknek. A gyászban éppen ez az ambivalencia az egyik legnehezebb. Hogyan lehet az élet kellemes részéhez kapcsolódni miközben egy veszteség nehéz érzelmeinek hullámzását élik meg a gyászolók?
„Szólhat rólam is…”
A gyászcsoportokkal kapcsolatban gyakori az az asszociáció, hogy az emberek összegyűlnek, szomorkodnak és sírnak. A csoport és az egyéni gyászkísérés során azonban egy sokkal szélesebb érzelmi spektrum nyílik meg. Felszabadító érzés megértve lenni, egymásra hangolódni és megtapasztalni, hogy mások is hasonló tapasztalatokat élnek meg. Ebben a közegben nem csak a gyászról, hanem kellemes emlékekről, örömökről is beszélgetünk, a hétköznapok kis sikerei is szóba kerülnek. A figyelem és a támogatás megtapasztalása különösen fontos azoknak, akik akár hosszabb betegség során kísérték elhunyt szerettüket és saját magukat háttérbe helyzeték ebben az időszakban, hogy valóban jelen tudjanak lenni szerettük számára az utolsó időszakban. A gyászcsoportban a saját megélésükkel tudnak foglalkozni, aminek része az elismerés a megtett erőfeszítésekért.
„Lehet nekem is jó…”
A gyászban megélt nehéz és fájdalmas érzések mellett nehezen fér el más érzés. Ebben a sérülékeny helyzetben sokan kiszolgáltatottságot élnek meg, mert úgy érzik, korlátozottan tudják a gyászukat másokkal megosztani, nem szeretnének mások terhére lenni. A külvilág felől is azt az üzenetet kapják, hogy tegyék túl magukat a veszteségen, ami egy gyászfolyamatban jelentős önkorlátozásokkal jár a gyászoló részéről. Sokan élik meg azt, hogy meg kell kímélniük maguktól a környezetüket – különösen a munkahelyen, baráti kapcsolatokban, de sok esetben a családon belül is. Nagy az ellentmondás, ha a halálesettel egyidőben pl. egy gyermek is születik, amivel kapcsolatban az öröm megosztása az elvárás. Ezekben az esetekben kifejezetten bátorítjuk a gyászolókat, hogy találjanak maguknak olyan tevékenységet, lehetőséget, ami feltölt, örömet okoz – ez lehet a testmozgás, egy korábbi örömet okozó tevékenység folytatása, vagy olyan emberek társasága, akik elfogadják és megadják az elvárás-mentesség szabadságát. Akik mellett önmaguk lehetnek.
„Azért vannak boldog pillanatok…”
A gyász olyan, mint a köd, ami körülveszi a gyászolót. Megfoghatatlan, mindenre kihatónak tűnő állapot, amiben nehéz megtalálni a kézzelfogható, kezelhető részeket. Nagyon sokat tud segíteni, ha a konkrét tapasztalatokra és eseményekre fókuszálunk, mert kiderül, hogy egy napon belül is nagyon sokféle és eltérő esemény és megélés történik. Egy napfelkelte okozhat nyugalmat, egy munkahelyi visszajelzésre büszkék voltunk, de lehet, hogy hazafelé menet a mozgólépcsőn eszünkbe jutott egy fájdalmas emlék, ami elszomorított, viszont hazaérve a kutyával lehetett tenni egy frissítő sétát. Kiderül, hogy a konkrét események sokkal változatosabbak és a szürke köd valójában rengeteg színárnyalattal van tele. Ezért az adott pillanatban a konkrét esemény kapcsán érdemes elidőzni, mert ott nagyon sok nyugvópontot, töltekezési lehetőséget fedezhetünk fel.
„Annyira sokat nevettünk….”
Egy haláleset után a feszültségek mellett sokszor adódik alkalom az emlékezésre. Az emlékezés során nagyon sokan említik meg milyen jó érzés a hozzátartozókkal, barátokkal a megélt boldog közös élmények felelevenítése.. A közös emlékezés része a közös nevetés, a vidámság is. A humort nem kell kiiktatnunk a gyászból, sőt! Sok esetben az pl. az ügyintézés során is tapasztalhatóak abszurd szituációk, elképzelhető, hogy érkezik egy-egy nem odaillő mondat a környezet részéről, és ezeken lehet megrökönyödni, és ki is lehet nevetni. Az engedélyadás erre is vonatkozik.
„Kifejezetten jól éreztem magam”
A gyászt sokszor nehéz összeegyeztetni azzal, hogy a saját életünk viszont folytatódik. Ebben a dinamikában az elidőzés, lelki megállás és az életünk működése és működtetése párhuzamosan zajlik. A gyászfolyamat során az összehangolódás valósul meg: szinkronizálni a veszteség előtti valóságot az új valósággal – ez maga a gyászfeldolgozás. Ez egy ideig váltakozva valósul meg – nem gyászolunk minden pillanatban és nem is élünk úgy mintha nem gyászolnánk minden pillanatban. Annak érdekében, hogy legyen energia és idő a gyászolással töltött időszakhoz meg kell élnünk a gyászolás nélküli időt is, amikor a visszatérhetünk a saját életünkbe. Ez lehet egy helyzetfüggő döntés, vagy éppen egy pillanatnyi spontán helyzetből adódó állapot. A gyászoló is eldöntheti, hogy melyik közösségeiben szeretné hangsúlyosabban megélni a gyászát, és hol szeretne kevésbé gyászoló identitásával jelen lenni. A gyászfeldolgozás során erőforrás az is, hogy ebben lehet mozgástér és van lehetőség arra, hogy találjunk olyan közösségeket, amiben mindkettő elfér.
„Egy rövid időre el is feledkeztem róla…. hogy gyászolok „
Az egyik legnagyobb félelem a gyászolók részéről, hogy ha elfeledkeznek a gyászukról, akkor elfeledkeznek arról, akit gyászolnak. Azok a pillanatok, amikor először tapasztalják meg, hogy akár órákon keresztül eszükbe sem jutott elhunyt szerettük, félelmetesek és sokszor bűntudattal is társulnak. Ilyenkor megnyugtató lehet, ha tudják: a gyászfolyamatuk egyik fordulópontjához érkeztek. Amikor már nem csak a fájdalmas érzéseken keresztül kapcsolódnak a gyászukhoz, akkor megnyílik az a spektrum, amiben a veszteség helyet tud találni az életükben. Többféle érzésen, az egyéni életükhöz illeszkedő arányban és intenzitásban. Ilyenkor transzformálódik át a fájdalom olyan értékekké, integrált emlékekké, egyéni bölcsességgé amivel már együtt lehet élni, és kezelhetővé válik a veszteség mint az élet integráns része.
Az öröm tehát a gyász része, mert segít abban, hogy árnyaltan tudjuk megélni a hétköznapokat, folyamatos jelenlétével összeköt azokkal, akiktől támogatást kaphat a gyászoló, az emlékeken keresztül új minőségeket hoz a gyászban, összeköt a saját életünkkel és segít hozzáférni a cselekvő energiákhoz, amire igencsak szükség van a gyász folyamatában. Nem erőltetve, de észrevéve ezeket a lehetőségeket adjunk engedélyt a gyászban arra, hogy ez meg tudjon történni.
Boldog új évet és örömteli pillanatokat kívánok!
Kánya Kinga, gyászkísérő
Kapcsolódó cikkek
