Amikor a gyász a főszereplő
A Magasságok és mélységek című filmben szimbolikus és nagyon konkrét képek, érzések és események vezetnek végig a gyász rögös és sok esetben kilátástalannak tűnő útján. Nem is biztos, hogy minden rétege feltárul az első megtekintésre – hiszen a gyász ilyen. Ahogy halad benne a gyászoló, úgy tárulnak fel a veszteség következő rétegei, árnyalatai, területei a számára is.
Mindez nagyon érzékletesen jelenik meg előttünk..
Gyászkísérőként óhatatlanul kíváncsiság és szakmai érdeklődés egyaránt volt bennem. Attól is tartottam egy kicsit, hogy sematikus megközelítésekkel fogok találkozni, esetleg enyhítésekkel, hogy nézőbarátabbá tegyék a filmet – ezeket a filmnyelvben gyakran látjuk, hiszen a gyász nehéz, kényelmetlen érzéseket is kelt. Éppen ezért sok esetben a nézők – és a társadalom – gyásszal kapcsolatos hárító reakcióinak szeretnének megfelelni az alkotók.
Annak ellenére, hogy a Magasságok és mélységek nem egy edukációs célzatú film, nagyon jól sikerült kikerülnie ezeket a csapdákat, és mondhatjuk, hogy valóban bevállalta a gyász bemutatását annak esetleg nyomasztó, kilátástalan, már-már groteszk pillanataival, és egyben felszabadító, örömteli, katartikus érzéseivel együtt. Tudott bánni a gyász valóban ambivalens és sokrétű érzelmi rétegével.
A gyászban azonban az érzéseken túl a cselekvésnek és a gondolatoknak is nagy szerepe van. A Hilda által megélt gyászban – és szándékosan emelem ezt ki, hiszen a gyászban a megéléseink nagyon egyéniek, ugyanabban a helyzetben érintettek eltérő mértékben és eltérő módon élik meg a veszteségeiket – megjelennek azok a cselekvések, amelyek az adott helyzetben az érzelmek kontrollálásával „élhetők túl”. Sokszor a külvilág felé érzéketlennek, vagy nagyon pragmatikusnak mutatva őt. Van olyan, hogy egy-egy helyzetben a gyászolók valóban csak úgy tudnak megfelelni a hétköznapi élet elvárásainak, hogy átmenetileg a feladataikra fókuszálnak. Ezek a helyzetfüggő döntések a gyász részei, sokan azonban mégis érzéketlennek tartják a gyászolókat emiatt.
Az anya-gyerek kapcsolatban megélt közös gyász bemutatása a film számomra nem várt, nagyon értékes folyamata. Valójában ez egy olyan hozzáadott értéke, amiért a gyermekükkel gyászolók számára érdemes különösen ajánlani. Az anya és lánya kapcsolatban megjelenő feszültség, esetleges indulatdöntések sorozatán keresztül jelenik meg az, amitől annyira nehéz együtt gyászolni. A szülő számára is egy folyamat, amíg a saját veszteségeihez tud valóban kapcsolódni – és akkor tudnak a gyerekekkel közösen gyászolni, amikor ez az áramlás benne el tud indulni. Nincs benne a kultúránkban, hogyan kapcsolódjunk egymáshoz szeretettelien, amikor súlyos veszteség ér bennünket. A veszteség által megélt gyász sérülékeny állapotában különösen nehéz ez a kapcsolódás, mindenki magára van utalva. A filmben ennek a folyamatát kísérhetjük végig.
Nagyon fontos üzenete a filmnek, hogy akkor tudunk együtt gyászolni, ha a saját gyászunkat közel engedjük magunkhoz – és akkor tudunk ebben kapcsolódni egymáshoz. A gyerekek pedig a gyászukban a legváltozatosabb módokon fejezik ki fájdalmukat, amelynek kezelése, megértése, figyelemmel támogatása nem mindig könnyű. A film hozzáadott értéke éppen ez az engedélyadás. Egymásnak. A nézőkre is kiterjesztve.
A filmben együttérzéssel nézzük végig, ahogy Hilda részt vesz Erőss Zsolt, a hegymászó elgyászolásában a társadalmi és közösségi eseményeken, eközben mennyire egyedül van a férje, a gyermekei apja és a családjuk elgyászolásában. Mikor az apát, a családjukat is el tudják gyászolni, létrehozva saját rituáléjukat, akkor tudnak valóban nyugvópontra jutni a realitásban.
Az alkotók maguk is megérintődve és alázattal kezelték a témát, az érintetteket. A bemutatón elhangzottak azt üzenték, hogy kiemelt fontosságú volt számukra, hogy a valóságot és annak méltóságát, értékét mutassák be. Óhatatlan, hogy a gyász azokat is megérinti, akik kapcsolatba kerülnek a témával. Önkéntelenül is szembesít a saját veszteségeinkhez való viszonyunkkal. Ezért is meghatározó a gyászkísérő módszerünkben és szemléletünkben a rendszeres önreflexió. És ezt az alázatot közvetítették az alkotók is. Ez az a réteg, amit nem lehet tudatosan dramaturgiailag beletenni egy filmbe, ennek átérezhetőnek kell lenni a nézők számára. A Hópárduc felesége című interjúkötetet a film megtekintése után olvastam el, és szintén megerősített ebben, hiszen ez a kötet szolgált a film kiinduló alapjául Különösen örültem, hogy a könyvben még megjelenő gyász szakaszok szerinti folyamatbemutatás a filmből már kikerült.
A könyv újabb kiadása is megjelent a film bemutatásával egyidőben, a Magasságok és mélységek pedig országosan megtekinthető a mozikban.
Kánya Kinga
Gyászkísérő
Kapcsolódó cikkek
