Halloween-Mindenszentek-Halottak napja…. Három egymást követő nap, ebből egy hivatalosan ünnepnap. Azt hiszem, sokak fejében kavarog, ami nem is olyan régen még az enyémben is, mi a különbség pontosan, a Mindenszentek és Halottak napja között.
A Halloween ráadásul egy olyan nap, amivel kapcsolatban sok kérdés kering bennünk,a közösségekben, a társadalomban is. Fontos-e ez? Szeretnénk-e bevenni a szokásaink közé, a barátokkal, gyerekekkel adjunk teret, formát neki, vagy engedjük el, mint angolszász különcséget? A gyerekek azonban egyre inkább találkoznak halloween-es témájú díszítéssel, játékokkal, bulival, azt gondolom érdemes foglalkozni valós jelentésével, még ha valaki nem is teszi a családi szokások részévé.
Halloween, amelynek ideje október 31.-e estéje, a kelta hagyományokban gyökerezik, Samhain ünnepében, amikor a nyár végét és az új év kezdetét (november 1) ünnepelték. Ezért az új év előestéjén hatalmas tüzeket gyújtottak, arra biztatva a napot, hogy ne tűnjön el. A megelőző évben elhunytak lelkei ekkor vándorolhattak át a másik világba, így a tűzgyújtás, tánc és maskarába öltözés az ő utazásuk megkönnyítésére, illetve a gonosz lelkek elriasztására is szolgált. Később a római hódítás idején, a római szokások is belevegyültek és tovább színezték Samhain ünnepét. Így alakult ki Feralia, a halottak ünnepe, és Pomona, a gyümölcsök és fák istennőjének ünnepe.
Halloweent a ma ismert formájában leginkább az angolnyelvű területek által létrehozott, és a XIX. században Amerikában meghonosodott ünneplési szokások formájában már egy világi esemény. Leginkább a rémisztgetés, jelmezekbe öltözés, tökfaragás, valamint különböző játékok formáiban a szellemek, a félelmetes túlvilági lényekről való gondolkodás vagy azok elkerülésére tett kísérlet.
A következő két nap, a keresztény hagyományokból ered, november elseje Mindenszentek ünnepe, ezen a napon a katolikus egyház az üdvözült lelkek, a megdicsőült egyház közösségéről emlékezik meg, november másodikán pedig minden elhunyt hívőről emlékezik meg az egyház. Az egyházi ünnepből fokozatosan vált mindenki ünnepévé a Halottak napja.
Hazánkban sok néphagyomány kapcsolódott e naphoz, mára alig tudunk felidézni ezekből. Ami általánosan mindnyájunk eszébe jut, és legtöbbünk ezt gyakorolja, az a temetőlátogatás, a sírok megtisztítása, és a gyertyagyújtás, akár otthon is. A világítás azért is volt fontos, mert a néphit szerint a halottak ekkor hazalátogattak, ezért ételt is raktak nekik, és munkatilalom is volt, nehogy megzavarják a hazalátogató holtakat. A töklámpás faragás hagyománya, függetlenül a Halloween-től már több, mint száz éve is élt például Erdély területén.
A Halottak napja egyben egy lehetőség is arra, hogy emlékezzünk, beszélgessünk a halálról, a halottainkról. Sokszor ahelyett, hogy azon vitatkozunk kell-e Halloween, melyik napot ünnepeljük, vagy ne ünnepeljük és hogyan, egy kis befelé fordulással bármelyik nap egy alkalom lehet a közös beszélgetésre.
A temetőlátogatás, a stresszen és tipikus problémákon túl (hol lesz parkolóhely, megtaláljuk-e a sírokat, ki nem gondoskodott megfelelően évközben azokról, miért megint ugyanazt a virágot vettük, vajon járt-e itt más rokon is, stb..) ad-e lehetőséget a valódi megemlékezésre, arra, hogy történeteket meséljünk azokról, akik nincsenek velünk földi mivoltukban?
Mit mondunk a gyerekeknek? Kivisszük őket a temetőbe, gyújtunk együtt gyertyát? A szokások nélkül (amit lehet, hogy időnként unnak) nehéz az emlékeket életben tartani. Pedig szükségük van arra, hogy halljanak felmenőikről, a történetek újra meg újra előkerüljenek.
Erre lehet alkalom egy közösen elolvasott mese, rajzfilm, vagy a kamaszokkal egy novella, regény is. De leülhetünk a felmenők fényképeit megnézegetni, a családtagokkal közösen ünnepelni ezt a napot, a találkozás örömét is megélve. Talán éppen az lehet az üzenete ezeknek a napoknak, hogy mindegyiken együtt lehetünk és a halállal kapcsolatos érzéseken és gondolatokon keresztül kapcsolódhatunk, eközben egymás támogatását élhetjük meg – játékosan, komolyan, spirituálisan, vallásosan, meghitten….. és még sokféleképpen, ahogy az életben is minden mást. Így már nem is annyira félelmetes.
Sárközi Tünde
Kapcsolódó cikkek
