Belépés / Regisztráció

2017. augusztus 21. hétfő

1% Adószámunk: 18173486-1-43

Gyászolók írták a gyászcsoportról

Utolsó frissítés: 2014.03.13.

„Gyászcsoportba járni azért jó, mert az ember úgy érzi, hogy értik, amit mond és nem furcsa szánalommal nézegetik. Itt mindenkiből kiszakadt egy darab, és bár nem tudjuk közösen sem visszaállítani a világ egységét és harmóniáját, de valahogy vigasztaló azt látni, hogy mások is küszködnek, ráadásul különböző módszerekkel, és az ember nyugodtan, kockázat nélkül figyelheti, hogy kinek mi jön be. Sokan nagyon egyedül maradnak a gyászban, még akkor is, ha nem társukat vesztették el. Azt figyeltem meg, hogy a gyermek elvesztése sem mindig közös fájdalom a szülőknek, még akkor sem, ha együtt élnek. Éppen ezért a csoportban legtöbbet egymásnak segítünk, van valami óvó hangulat, de nem kevésbé fontos a csoportvezetők szerepe sem. Mindig vannak olyan emberek, akik nem veszik észre, hogy másokat nem hagynak szóhoz jutni, ilyenkor a vezetők tapintatosan irányítják a társalgást, vagy ha éppen elakad szó a kollektív fájdalomban, akkor segítenek újra felvenni a fonalat. Személyükben is vigasztalóak, mert akikkel én találkoztam, mindketten túl voltak egy nagy tragédián, és fel tudtak állni utána. Ez önmagában perspektívát mutat. Mindezen túl, ismernek néhány technikát is, amivel tovább lendíthetik a gyászfolyamatot.”
Ági

 

„A gyászcsoportba járni először szorongást okozott. Nem tudtam elképzelni, hogy a csoportfoglalkozás keretein belül fel tudjak oldódni. Idővel ezek a szorongások megszűntek.
Olyan embereket megismerni, akiknek a fájdalma az enyémhez hasonló, rendkívüli élményt jelentett számomra. Szívem mélyéig át tudtam érezni a csoport tagjainak sorsát és ők is az enyémet. Ezt más típusú segítséggel nem kaphattam volna meg, mert ilyen nehéz helyzetben az ember mindenki mást kívülállónak érez, és a segítség sokszor nehezükre esik, hiteltelen.”
Klári

 „Amikor meghívást kaptam a gyászcsoportba, igen vegyes érzéseim voltak, úgy gondoltam, hogy nem tud nekem senki segíteni, az én szomorú és fájdalmas gyászomban. Végül is elmentem a csoportba, és már a fogadtatás is nagyon meghitt és kellemes volt. Az elején csak hallgattam a sorstársaimat, majd egyre inkább én magam is eljutottam oda, hogy beszéljek a magányomról, az engem ért veszteségről. A többszöri találkozások, beszélgetések alkalmával egymásnak is sokat tudtunk adni, odafigyelést, megértést, egy-egy okos tanácsot…”
Edit

 

„Nagy meglepetés nekem ez a csoport. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyit segíthet, hogy ennyire jól fogom magam érezni itt, és ennyire várom mindig a találkozókat. Hihetetlen, ami itt történik, valami nagy-nagy erő van jelen, amit a sorstársak együttérzése, egymás iránti szeretete hoz létre. Ugyanakkor nem csupán gyászfeldolgozás történik a csoportban, hanem egy nagy önismereti utazás részeseivé válunk. Elmondhatjuk mindannyian, hogy nem ugyanazok az emberek vagyunk most nyáron, mint akik ősszel eljöttek a csoportba.” 
Erzsi

 

„Számomra azért jelentett sokat a csoport, mert ott a többiek elbeszélése alapján bizonyosságot szerezhettem arról, hogy más is hasonló "fázisokon" megy keresztül, mint én. Hasonló gondolatokkal, érzelmi hullámzásokkal küzdenek meg a többi gyászolók is. A csoportban őszinte érdeklődéssel, nyílt beszéddel találkoztam, nem szánakozó együttérzés-félével. És ez nagyon fontos volt, mert  a tudat, hogy a másikat tényleg érdekli az, hogyan érzem magam, rendkívül jó érzés, a továbbiakhoz erőt adó energia volt. Örültem, hogy párom is velem jöhetett; féltettem, mert nagyon bezárkózott itthon, nem volt hajlandó sem beszélni, sem hallani a lányunkról, de még a szobájába sem ment be. Itt a csoportban  kénytelen volt megszólalni, nyíltan is szembesülni azzal, hogy a tragédia megtörtént és valahogy túl kell élnünk. A meghallgatás és a kibeszélés lehetősége, valamint a többiek elfogadó szeretete és együttérzése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma már – 6 hónap után !!! – merjen beszélni, emlékezni és megkönnyezni is. Hálás szívvel köszönjük a lehetőséget, hogy tagjai lehettünk a csoportnak, amely kimondhatatlanul nagy segítséget jelentett, hogy elinduljunk a veszteség feldolgozásához vezető nehéz, hosszú úton. A továbbiakhoz nagyon sok erőt, energiát és kitartást kívánunk Neked és Adriennek egyaránt! Segítségeteket hálás szívvel ezúton is köszönjük!”
A és I

 

„Nekem nagy-nagy segítséget jelentett, mert olyan idegenek között voltam, akikkel mégis összekötött jelenlegi életem legerősebb érzése a fájdalom. Kimondhattam minden kimondható gondolatomat, megfogalmazhattam érzéseimet - ez külön segített - és nem kellett arra figyelnem, hogy most a másik embernek fájdalmat okozok vele, mintha ezt a családomban tenném. Nem volt ez a szörnyű korlát és áradhatott a kín a harag, a könny.
– mert érezhettem, hallhattam, hogy sorstársaim vannak. A gyász jellemzően olyan álarcot visel, ami megtéveszti az embereket. Mi a csoportban egymás álarca mögé láthattunk és ez jó volt.
– mert megbizonyosodtam arról, hogy nem vesztettem el az eszemet nem bolondultam meg. Másnak is vannak hasonló tettei, gondolatai, amiket csak a fájdalom hozhat elő.
– mert Te, Magdika annyira elfogadó voltál, annyira természetes és olyan közel tudtál hozzám/hozzánk / jönni.
– mert Adrien segítőkészsége, kedves lénye mosolya annyira sokat segített.
Sajnálom, hogy vége, ráadásul nem is tudtam Neked meg Adriennek elmondani mennyit köszönhetek Nektek. Meg az járt a fejemben, hogy mi még úgyis találkozunk. Remélem, alkalmas leszek rá, hogy én is segítsek másoknak.”
Joli