Belépés / Regisztráció

2012. február 6. hétfő

Gyászfeldolgozás

A gyász a legnagyobb trauma, ahhoz, hogy túléljük, és viszonylag jól jöjjünk ki belőle, minden erőnket mozgósítani kell. Soha semmit nem szabad szégyellni, amit valaki gyászában tesz, és soha, senkit nem is szabad megszólni ugyanezért. Ha valaki házastársa halála után promiszkuitásba kezd, tegye, később, ha majd szembe tud nézni a fájdalommal, úgyis abbahagyja.

Sokaknak vannak a gyász időszakban alvászavaraik. Ez teljesen természetes és normális, és az sem baj, ha valaki altatókkal szeretne éjszakára megszabadulni a kínzó valóságtól. Aki mégis inkább saját magára szeretne támaszkodni, azok számára írtuk le az ún. alvási higiéné kipróbált módszereit.

Nem vagyunk egyformák, ezért, ha egy alapvetően befelé forduló, zárkózott ember azt hallja, hogy mindenképpen ossza meg a gyászát másokkal, nehogy túlontúl magányossá váljon, akkor ez a tanács nyilván nem neki szól. Ahhoz, hogy a megfelelő módszert kiválassza valaki, némi önismeret is szükséges.

Néha úgy érzem, hogy meg fogok bolondulni... Pszichiátriai értelemben nem lehet belebolondulni. Bár a gyász egyik előidézője lehet különböző pszichés zavaroknak (pl. alkoholizmusnak, pánikbetegségnek, hypochondriának, stb.), szkizofrénné válni nem lehet tőle.

A közhelyek, amiket a gyászolók ilyenkor hallanak, üresen konganak: az élet számukra egyáltalán nem megy már tovább úgy, ahogyan eddig, s önmagában az idő sem old meg semmit, csak az, ha belül is történik valami... A gyász lélektani folyamata a világ legkülönbözőbb részein élő embereknél sok hasonlóságot mutat.

Akinek csak lehet, nyíltan és őszintén beszélek, mert nem akarok öt év múlva belebetegedni a gyászba - a csoportvezető Hadászi Ágnes szavai tisztán csengenek, de a tekintete szomorú. - Tudom, hogy az elfojtott, fel nem dolgozott fájdalom miatt évek múlva fizikai betegség, gyomorrák, idegösszeomlás is kialakulhat.

Mi köze van a súlyos veszteségnek, a gyásznak az önértékeléshez? Az önértékelés erőt ad, akkor is, ha a minket ért tragédiában nincs szerepünk, nem rajtunk múlott sem a bekövetkezte, sem az nem múlik rajtunk, hogy elkerüljük a csapást. Az múlik rajtunk, hogy a gyászban hogyan vagyunk képesek élni, és haladni.

Találkozásaim során sok gyászoló személy a gyász szomorúságával jön, de a beszélgetés során kiderül, tulajdonképpen egy életválságban van, ami valójában nyugtalanítja, az nem is a gyász már, hanem a gyász provokálta változás előtti nyugtalanság.Nem találja a helyét, valami feszíti, de nem tudja megfogalmazni pontosan, mi is a baja.

Az emberek nagy többsége tényleg szeretne segíteni, együtt érez, és sajnálja, hogy a másikat hatalmas veszteség érte. Csak éppen ezt nem tudják kommunikálni. Sokan zavarukban úgy döntenek, hogy inkább nem mondanak semmit, ami elég rossz döntés. Számtalan faramuci és tragikomikus helyzet alakulhat ki, amit gyakran végül a gyászoló old meg.