Vigasz a gyász idején
Szeretettel köszöntöm a fórumban részvevőket és az idelátogatókat.
Én még csak ma regisztráltam, "Felleg" meghívására jöttem ide.
Részvétemet fejezem ki mindenkinek, aki elvesztette szeretteit.
Én is azok közé tartozom, mert nekem is a családtagjaim (apukám, öcsém mindkét férjem és legutóbb 3 éve az anyukám is elment.) Nekem is nagyon nehéz volt ezeknek a feldolgozása, de az anyukámét már könnyebben sikerült feldolgoznom, mert akkor már elfogadtam Istent és megtasztaltam az életemben azt a segítséget, amit kaptam tőle fájdalmaimban.
Minden ilyen eset az embert közelebb viszi az Istenhez, mert azáltal, hogy szomorú, a lelke legbelül arra vágyik, hogy legyen valaki aki megérti őt.
Én éppen akkor voltam a legnagyobb bajban, amikor még nem ismertem Isten kegyelmét az életemben, vagyis nem fogadtam be a szivembe Őt.
Az anyukám halála után egy nagy ürességet éreztem az életemben, de ha a lelkemben az Istenre figyeltem, akkor arra döbbentem rá, hogy sokkal könnyebben viselem az élet nehéz napjait.
Nagyon sokszor kaptam az Istentől a vigasztalást, a lelkemben olyankor mindig könnyebben tudtam elviselni a fájdalmaimat. Sokat imádkoztam és kértem őt, hogy legyen mellettem a nehéz napjaimban.
Isten kegyelméből és az én kitartó imáim által eljutottam odáig, hogy a lelkemben már nem a mély fájdalmat éreztem, hanem a lelki békém erősödött meg bennem. Miindig arra gondoltam, hogy mennyire jó az Isten, hogy ha egyedül is marad az ember, van aki megvigasztalja.
Szeretettel adom tovább nektek ezt a szép verset, melyet a weboldalamról hoztam ide.
(jezusafeny.hu)
Mindenkinek szeretettel: Margit
Istenem segíts
Te adj erőt, hogy bízni tudjak,
Ha megbántanak, ne zokogjak.
Te add meg, hogy eltűrjenek,
Hogy hibáimmal szeressenek.
Te erősítsd meg erőtlenségem,
Hogy hősként vigyem a keresztem.
Te légy árvaságom erős támasza,
Tudom, Te vagy a gyengék gyámola.
Te őrizd meg gyengülő eszem,
Hogy éltem nagy teher ne legyen.
Ó adj azoknak szeretetet,
Akiknek én adtam életet.
Légy szívükben jóság, irgalom
Öregségemet értő szánalom.
Áldd, őrizd őket, édes Jézusom,
Hogy találkozzunk Nálad egykoron.
Vezess, erősíts, oltalmazz,
A végső órámon irgalmazz.
(ismeretlen szerző)
Küldd el az ismerőseidnek is!
Közérdekű reklám
Tanácsadók
hospice- és gyásztanácsadó
|
református lelkész
|
pszichológus
|
gyásztanácsadó
|
pszichológus
|
római katolikus szerzetes nővér
|
1Tessz 4. 13-14.
Az elhunytak sorsáról nem akarunk tájékozatlanságban hagyni benneteket, testvérek, hogy ne szomorkodjatok, mint a többiek, akiknek nincsen reményük. Ha Jézus, mint ahogy hisszük, meghalt és feltámadt, akkor Isten vele együtt feltámasztja azokat is, akik Jézusban hunytak el.
Szenteste a temetőben
Sírnak a fák, velük sírok én is
Ködbe borul köröttem a táj
Bánatomat talán ők is érzik
Nézem őket könnyfátyolon át
Lehullt levél takarja a földet
Sírotokhoz lassan lépkedek
Csend van itt, csak a szél kesereg
S én hallgatom e fájó éneket
Már rongyosak a régi emlékképek
Lelkem mélyén hiány, fájdalom
S míg nagyon halkan duruzsol a szél
Nekem minden Rólatok mesél
Lengyel Jolán - 2009-12-27
szombaton meghalt az Édesanyám - nagyon nagy a fájdalom a szívemben, az ad némi vigaszt, hogy fájdalmunkat meg tudjuk osztani testvéreinkkel (5-en vagyunk)
egy ismerősömtől a következő vigasztaló sorokat kaptam:
“Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
ám a halál ténye
nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.”
(Marjorie Pizer)
Édesanyám 2010. augusztus 22.-én halt meg. Az eltelt egy év alatt csak szomoruságban volt részem. Az un. gyászév eltelte nem hozott enyhülést. Jó lenne tudni, a lelke itt maradt-e, és ha igen ez egy földi ember számára, miben nyilvánul meg? Én ezidáig jelzést nem kaptam tőle. Esetleg nem vettem észre?!
Feleleslegesen nem akarom magam bolonditani, azzal a gondolattal, hogy Ő igenis valahol érzi, hogy APUKÁM, én és a testvéremnek semmi nem olyan már, amióta elment tőlünk, mint ameddig együtt voltunk.
Anyukám halála óta eltelt egy év alatt többször megjelent álmomban, de ugymond jelzést nem kaptam tőle. Nem állt meg éjszaka az ágyam mellett, a hangját sem véltem felfedezni. Több embertől hallottam már korábban, hogy ők kaptak jelzést elhunyt hozzátartozójuktól. Korábban nem hittem efféle dolgokban, ma azonban örülnék egy jelnek, amiről 100 százalékban elhiszem, vagy inkább tudom: Anyukám küldte megnyugtatásomra.
Mély gyászodban jelenlétemmel, imámmal osztozom.
S bár fiúnak és apától szóló hagyaték e vers - nekem is ad némi vigaszt, ha elolvasom... Fogadd szeretettel:
Gárdonyi Géza
FIAMNAK
Mint a magasban lengő sasmadár,
úgy kóvályog fölöttünk a halál:
hol itt, hol ott egy lelket elragad.
Csupán a test marad.
Ha engem látsz majd némán, hidegen,
és szólítasz és nem nyitom szemem,
az égre nézz: én immár arra lengek.
Csupán a testem az, mit eltemettek.
Elhagylak. De ha sírva szólsz nekem,
leszállok hozzád édes gyermekem,
s mint éji szellő a virágokat,
megcsókolom harmatos arcodat.
S ha majd te is a testet vetkezed,
a végső órán melletted leszek,
s míg a harang kong gyászos fájdalommal,
én átölelve viszlek fel magammal!
Vali
Gősi Vali
Kedves Vali, nagyon köszönöm!
szeretettel: Kati
Özvegyember imája . - tanulságos történet
Élt egyszer egy ember, akinek sok kicsiny gyermeke volt.
Betevő falat már nem volt a háznál, minden kifogyott a kamrából, a polcok is üresen álltak.
A szegény embernek már csak a hite maradt.
Éjt, nap alá téve imádkozott. Hívta Urát, és a segítő Szellemeket.
Napok teltek el, de imája nem lelt meghallgatásra.
Számos sóhaj hagyta el az ajkát. Visszagondolt a múltra, a régi szép időkre,- arra, amikor még élt a felesége, a támasza, szívének legkedvesebb lénye, melegsége. Akivel minden búját, bánatát megoszthatta, de az örömben is emiképp osztoztak.
- Ó de szép idők voltak azok biz'á!
De ez mára csak a múlttá vált, egy emlékké, emlékképé, amit a szíve legrejtettebb mélyén, féltve őriz.
- Mi lesz velem és a gyerekekkel?
- Mi lesz velünk, ha már az Úr sem segít?
- Az Öreg Isten is elhagyott már minket?- sóhajtott fel.
Tovább fűzte gondolatait:
- Ez nem lehet, nincs olyan Isten, aki ne vetné szemét reám, ne hallgatná meg könyörgésem, szívből jövő imáimat.
Hisz biz'á, nem magamért teszem. De az éhes szájakat valahogy be kell tömnöm.
Ha már az anyai melegséget nem pótolhatom, legalább meleg tejet, kenyeret oszthassak szét...
- Tán még ebben érzik az anyai öl melegségét...
Könnyek buggyantak ki szeméből, fáradt, megtört arcán lefelé csurogtak, - nem szégyellte őket.
Siratta a múltat, a régi szép időket.
A családot, az asszonyt, ki hirtelen beteggé vált és elvitte az Úr, magához szólította.
Ő már jó helyen van. Őnéki már könnyű. Ő már az Angyalok közt énekel.
- Nem látja, (vagy vajon látja, - ha a Felső világ Szellemei léteznek ő is, látja) az éhes, kisírt, szomorú arcú gyermekeket?
Gondolatait így fűzte tovább:
- Asszony, legalább te segíts már nékünk!
- Odaföntről hullass egy pár édes almát, az Édenkertből!
Súlyos csend ülte meg a szobát, csak a gyermekek szuszogása törte meg néha a csöndet. Mintha megállt volna az idő, mintha megállították volna az adott pillanatot.
Fény villant az ,,öreg" szeme előtt. Megdörzsölte a szemét, azt hitte, nem jól lát, képzelődik.
Egy sugárzó fényű Angyal állt előtte.
- Ne a múltat sirassd ,,öreg", és ne a jövőben gondolkodj!
A mostban, a mában élj!
A jelen pillanattal törődj! - mondta az Angyal és széttárta a kezét.
- Menj békével, tedd el magad holnapra, gyógyír kerül a bánatodra.
Ki Istenben hisz, és remél, és még tudja is az Istent... Ő orvosolja bánatod!
Sohasem hagyna magadra téged, hisz legfontosabb számára a Kegyelem.
Ahogy jött a látomás, úgy tűnt el.
Az ,,öreg" megtörölte könnyáztatta arcát, nehézkesen felállt az asztal mellől, - kábán nézett előre.
Nem értette mi is történt vele. - Tán megzavarodtam?
- A fejemben hallottam a hangokat...
- Áh, badarság, és legyintett egyet.
- Nem hiszek a csodákban!
- Pont hozzám szólt volna egy égi lény, és nyújtana segítő jobbot.
Gondolatait tovább fűzte, de mire a végére ért, valami különös nyugalom, melegség járta át a lelkét.
Ledőlt a kemence mellé, hogy átmelegítse sajgó tagjait, - a meleg jót tesz neki...
Másnap reggel itt virradt rá a Nap.
Korán volt még, hajnal, mikor az ajtón kopogtattak.
Egy megtermett asszonyság állt az ajtóban, kezében ragyogó alma, a másik kezében egy hatalmas kosár, amely telis tele volt pakolva jobbnál jobb dolgokkal.
Az asszony kezet nyújtott.
- Én vagyok az új szomszéd.
- Özvegy vagyok. A férjem, Isten nyugosztalja, a múlt télen ment át az Örök Világba, a Fényességbe.
- Hallottam az asszonyoktól munka közben, hogy magukkal meg mi történt.
- Nehéz a férfiembernek egyedül a sok gyerekkel! Oszt meg nem is az a doga, hogy átvegye az anyaszerepet.
- Gondoltam egyet és összepakoltam egy pár dolgot, amire szükségük lehet. És már lépett is beljebb, hogy kipakolja a kosár tartalmát.
Meleg tej, és kalács illata csapta meg az ,,öreg" orrát, és az asszony csak pakolt, és pakolt...
Megtelt az asztal. Egy kamrát meglehetett volna tölteni avval a sok földi jóval, ami hirtelenjében az asztalon termett.
Az ,,öreg" nem tudott szóhoz jutni. Csak állt némán, nem tudta mire vélni a dolgot.
Könnyes szemeit az asszonyra emelte:
- Magát az Öreg Isten küldte...
- Áldott legyen, és az is, amit hozott áldássá váljék...
- Köszönöm...
Gyereksírás hallatszott, hüppögés, majd feltűnt az ajtóban egy álmos, kócos hajú kisleány. Öreg maciját magához szorította, (aki időtlen időt élhetett már meg, az állapotából ítélve), úgy szorította, mint aki soha nem akarja elengedni.
- Tati, megjött a Mami?
- Olyan illat van....
Az ,,öregnek" földbe gyökerezett a lába, erre a kérdésre nem számított.
Csak állt és nézte a hüppögő gyermeket.
Az asszony kitárta kezét, a következő pillanatban már magához ölelte a gyermeket.
- Én jöttem át hozzátok, én vagyok az új szomszéd.
A kislány végigmérte az asszonyt, és mind aki időtlen idők óta ismeri, - hozzábújt.
- Máskor is átjössz? - fészkelte beljebb magát az asszony ölébe.
Az asszony, kérdőn az ,,öregre" nézett, - ő hálásan bólintott.
- Biz'á átjövök én.- válaszolta kedvesen az asszony.
Lehet ezt Csodának nevezni?
Ki dönti el, hogy kinek, mi a Csoda?
A tanulságot mindenki a saját szíve, és érzése szerint vonja le belőle.
Ezek a Csodák, (én annak nevezem), jó lenne, ha megismétlődnének, megtörténnének napjainkban!
Mit kell ehhez tennünk?
Megnyitni szívünket, hallgatni arra a hangra, amely belülről, szívünk legmélyéről súg nekünk.
(szerzője számomra ismeretlen)
Jancsek Zsolt: Ő velünk él
Nem halt meg,
Csak alszik,
S szépeket álmodik,
Álmodik, azokról akik szeretik,
Álmodik, egy szép világról.
Velünk él, s velünk van mindenhol,
...ő a szellő, mely fújja arcunk,
Felhő, mely elvonul fejünk felett,
Virág, mely asztalon illatozik,
Könnycsepp, mely lecsordul orcánkon,
Ő adja nekünk a levegőt, hogy mi élhessünk.
Egy hang szól
Ne sírjatok, én már jó helyen vagyok
Fájdalmam nincsen
Kérlek ne sírjatok
Éljetek, s legyetek boldogok
Ha itt lesz az idő, én várlak benneteket.
Felnyitottam a szemem,
Senki nem állt mellettem,
A gyertyák némán égtek,
Szemem könnyeket ejt,
Letérdelek sírod előtt,
Csak pár szót ejtett remegő ajkam:
Szeretlek Édesanyám, hiányzol nagyon
Szuhanics Albert
Halottak napja
Halottak napja, november egy,
sírhantok útján embersereg.
Kezünkben virág, őszi rózsa,
szívünk száz emlék hordozója.
A síron innen, a síron túl
könnyek peregnek, bealkonyul.
Szűnik a mezsgye, nincsen határ
ősök költöznek szívünkbe már.
Nagyszülők keze megsimogat,
szemek őriznek mosolyokat.
Búcsúzó kezed újra fogom,
míg holdfény játszik sírhantodon...
Emlékek gyúlnak mint gyertyaláng,
elébünk toppan anyánk, apánk.
Rég elsiratott, szép kedvesünk,
dédi-mamánk is itt van velünk.
Iskola-társad sírhantja vár,
ő vele múlt el számtalan nyár.
Barátod bátor katona volt,
lelkedben élő, soha nem holt...
Mécsesek lángja táncoló fény,
mindegyik sír egy életregény.
Idők tollával szívünkbe írt,
emlékek keze szeretet-hírt.
Éjjel a sírkert csillogó menny,
millió mécses ég idelenn.
Leszállt hozzánk a csillagos ég,
mindent betölt az emlékezés.
Debrecen, 2010. 10. 16.
Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú
Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett
(ismeretlen szerző)
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=58&func=view&...
Halkan, csendben
A szeretet halkan, csendben osztogatja magát,
nem halljuk, csak érezzük ki nem mondott szavát.
Adja magát szülők által, érkezik baráttal,
szerelemmé változik egy igaz, tiszta vággyal.
Adhatja mindenki, megkaphatja bárki,
nem is kell érte nagy dolgot csinálni.
Elég az, ha hűségesen magunkba fogadjuk,
és amikor úgy érezzük, máris továbbadjuk.
Nem féltékeny, nem kérkedik, csendes, alázatos,
ez, ami a szeretetben olyan csodálatos.
Kerüli az erőszakot, hisz a békességben,
nincs is nála fontosabb társ, egy nagy betegségben.
Nem pirula, nem orvosság gyógyít meg sebeket,
többet ér mindennél a tiszta, hű szeretet.
Pedig ,,ő" csak halkan, csendben
osztogatja magát.....
Mindenki szívében lelje meg otthonát!
(szerzője ismeretlen)
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=58&func=showc...
Ima az Úr Jézushoz
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét, szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.
(ismeretlen szerző)
Anyák napja alkalmából emlékezzünk elhunyt szeretett édesanyánkra.
Édesanyám emlékére
De szeretném édesanyám
Ráncos kezét újra megcsókolni
Mindenfelé, akárhol jár,
lába elé virágokat szórni.
Ezt megtenni nem tudom már
Elköltözött az életből régen
Szép orcája ott fönnragyog
Minden este a csillagos égen.
Kimegyek a temetőbe,
Rózsát viszek
Egy magányos sírra.
Letérdelve ráborulok
Édesanyám fejfájára sírva.
Amiért én megbántottam,
Itt a földön bűnhődve kell élni,
ha majd ott fönn találkozunk
Bocsánatot fogok tőle kérni.
(szerzője ismeretlen)
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=58&func=view&...
Teremtő Istenünk! Élők és holtak Ura! Te a magad képmására teremtetted az embert és örök szeretetedben gyermekeddé fogadtad. A kísértésben elbukott embert szent Fiad kereszthalálával fölemelted, és Krisztus feltámadása óta a mi halálunk sem reménytelen elmúlás. Erősen hisszük, hogy mi, akik a keresztség által Fiad halálába temetkeztünk, feltámadásában is részesedünk. Alázatosan könyörgünk Hozzád azokért, akik már megjárták az élet útját és átléptek a halál kapuján. Nagy irgalmasságod szabadítsa ki őket a tisztulás helyéről, vidd őket Országodba, ahol már nincsen többé sem könny, sem panasz, sem fájdalom, hanem örökké tartó boldogság. Minket pedig, akik itt ma megholtjainkról emlékezünk, vezess, irgalmas Istenünk, az igaz élet útján. Erősíts kegyelmeddel, hogy hitünk szerint éljünk! Add, hogy amikor elérkezik földi életünk utolsó órája, irgalmas bíróra találjunk szent Fiadban. Aki Veled él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.
Drága Halottainkért, akik már nincsenek velünk,
de szívünkben élnek örökkön örökké!
Valaki mindig elmegy közülünk,
s magával visz egy darabot a szívünkből.
Mozdulataikat, szavaikat ismételjük újra és újra,
mintha csak így próbálnánk éltetni magunkban.
Látjuk, ahogy odafentről fénylő csillagként
ragyognak ránk. Ajkukon eddig sohasem hallott
dallamok születnek. Dallamok, amelyek
csak nekünk szólnak.
Nekünk, az itt maradottaknak.
Így értjük meg, hogy nincs értelmetlen élet,
mert egy valami értelmetlen csak: és az a halál!
Tovább őrizve szívünk mélyén, minden
lélegzetvételünkben, gyertyalángba lobbant emléküket.
Valaki elment közülünk.
Örökül hagyva ránk emlékképeket.
Itt hagyva egy ki nem hunyó gyertyafényt.
Mert szívünkben és életünkben
ŐK a Nap, a Hold és a csillagok, a bolygók,
melyek körülöttünk forognak végtelen időkig.
(ismeretlen szerző)
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=58&func=view&...
Izaiás 35.
Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag és viruljon! Virulva viruljon, mint a liliom, és örömében ujjongva daloljon! Mert övé a Libanon dicsősége, a Kármel és a Sáron pompája; meglátják az Úr dicsőségét, Istenünk ragyogó fönségét. Erősítsétek meg az elernyedt kezeket, és a roskadozó térdeket szilárdítsátok meg! Mondjátok a csüggedt szívűeknek: "Bátorság! Ne féljetek! Nézzétek, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen. Maga az Isten jön el, hogy szabadulást hozzon nektek." Akkor megnyílik a vakok szeme, s a süketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve ujjongva ujjong. Mert vizek fakadnak a pusztában, folyóvizek a sivatagban. A száraz vidék tóvá változik, a szomjas föld vizek forrásává. A sakálok egykori lakóhelyén zöldellő fű és nád terem... És egy tiszta út vezet majd át rajta, úgy fogják hívni: a szentek útja. Tisztátalan nem léphet rá, sem a balgák nem bolyongnak rajta. Nem lesz ott oroszlán, más ragadozó sem jár arra; a megváltottak vándorolnak rajta, akiknek az Úr szabadulást szerzett, azok térnek vissza rajta. Éneket zengve érnek a Sionra, s örök boldogságot tükröz az arcuk. Öröm és ujjongás jár a nyomukban, mert fájdalom és siralom nem lesz többé.
Drága édesanyámnak
Drága Édesanyám, bár még szólhatnál,
szívem szakad meg, hogy itt hagytál.
Miért van az, hogy aki elment, nem jön vissza többé?
Egy emlék marad csupán, de az élni fog örökké.
Akinek szerető Édesanyja nincsen,
Nem lehet az boldog, semmiféle kincsben.
Te a jóságodat két marokkal szórtad,
önzetlenül adtál jónak és rossznak.
Mindig egy célod volt, a családért élni,
Ezt a halál tudta csak széttépni.
Oly szomorú Nélküled élni,
Téged mindenütt hiába keresni.
Téged várni, ki nem jön többé,
Szeretni foglak mindörökké.
Míg éltél nagyon szerettelek,
érted mindent elkövettem.
A tehetetlen fájdalom iszonyú,
csak egy dolog szolgál vigaszul,
talán csillagként ragyogsz felettem,
onnan is vigyázva minden lépésem.
Ma is úgy, mit régen,
Ő volna a végső menedékem.
Minden, ami fáj, szívem tépi,
Elpanaszolnám sorra néki.
S fejem vállára hajtanám,
Ha élne még az Édesanyám
Nem integet többé az elfáradt kezed,
Nem dobog értem jóságos szíved.
Számomra Te sosem leszel halott,
Örökké élni fogsz, mint a csillagok!
Egész életen át dolgozva, csendesen éltél,
most a bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél.
Amit a porba írunk, elfújja a szél,
Amit a szívünkbe vésünk, az örökké él.
Úgy mentél el, ahogy éltél, csendesen és szerényen.
Drága lelked nyugodjék békében!
Csak az hal meg, akit elfelednek,
örökké él, akit igazán szeretnek.
Nem az a fájdalom amitől könnyes lesz a szem,
hanem amit egy életen át hordozunk csendesen.
Ez a gyertya most érted égjen,
Ki fent laksz már a magas égben!
Ki vigyázol rám onnan fentről,
S lelkemhez szólsz a végtelenből.
Könnyes szemmel állok sírod felett
szomorú szívvel őrzöm emlékedet.
(szerzője számomra ismeretlen)
...Az Út véget ér egyszer itt. Mindenkinek. De új utak nyílnak máshol, az Égben és a Földön is... Minden folyton változik, semmi nem marad ugyanaz, ahogyan a folyó is folyik... A csillagok lehullnak az égről, s születnek újak. És két hasonló út mindig összefut valahol, egy időre újra találkoznak, hogy folytassanak valamit, ami megszakadt...
Drága Szerelmem! Már hiába várnék Rád szeretett földi otthonunk kihűlt helyén, mit egykor megosztottál velem. És hiába várok Rád itt, a Földön, amíg élek. Már nem jössz többé. Szó nélkül elköltöztél... Remélem a szeretetemet, szerelmemet magaddal vitted és most is Veled vannak valahol... Már nem érlek el.... Olyan vagy, mint a homok. Kicsúsztál a kezeim közül... Nem vigyáztam Rád. Ezen a Földön nincs már otthonom Nélküled. Teremts nekem új otthont odafent, a Mennyben és hívj, várj és kérd: - Fáradj be Kedvesem! Nagyon hiányoztál már...
SZERETLEK ÉS ÖRÖKKÉ SZERETNI FOGLAK!!!! ---<-@
noylepke
Teremtsd ma meg belső békédet!
Leld meg magadban azt a helyet, hol csend, nyugalom és Szeretet honol.
Bárhová mész, és bármi is történik körülötted, te mindig tudatosítsd magadban, hogy belső békéd csendes szeretetében vagy.
Ebből a szerető biztonságból tekints kifelé és mosolyogj a Világra, hogy felderüljön!
Amen.
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=58&func=view&...
Kedves Harmatcsepp , Vali!
Köszönöm az e-mail címet. Írtam is már Neked.
Ide továbbra is benézek. Rettenetes, hogy ilyen szörnyű tragédiák okán vigasztaljuk egymást ezen az oldalon.
De valahányszor elolvasom a Te, vagy Vali írásait.......kicsit megnyugszom.
Próbálok erőt meríteni és megtanulni kezelni a lelki fájdalmamat.
Van, hogy elfogadom és beletörődök a történtekbe. Aztán megint iszonyú erővel tör rám a fájdalom.
Azt mondják, majd az idő......................lehet.
De az életem már sosem lesz a régi. Pillanatnyilag csak napra nap, éjre éj. Lézengek egy légüres térben.
Semmi sem lesz már ugyanaz........
Köszönöm a kedves sorokat, még akkor is ha nem nekem vannak címezve.
szeretettel
Ági
Kedves Harmatcsepp!
Köszönöm, hogy itt voltál kedves gondolataiddal, kérdéseiddel. Ha egy parányit is erősít abban, hogy a gyász idején talán valamennyien - én is - átéltük e kétségeket, sőt néha kétségbeesett elkeseredést, a vádak és önvád talán ki sem mondott, de legbelül üvöltő hangjait - akkor be kell vallanom: ma is előfordulnak hasonló érzések bennem, de ma már talán tudatosan próbálom - először felszínre engedni, azután gyorsan elengedni ezeket, megfogni Isten, vagy bárki kezét, aki felém nyújtja, és érzem a segítő szándékot. Egyedül ugyanis mérhetetlenül nehéz, bár néha hajlamosak vagyunk valamennyien azt gondolni: minden, ami született a lelkünkben, vagy megvalósult, az a mi érdemünk. Azt hiszem - talán tudom is már - ez nem így van. Hiszek egy minden- és mindenki felett álló hatalomban. Nevezhetjük Istennek, őrangyal(ok)nak, magas (magasztos) szellemvilági segítőnek - megadva és tisztelve mindenki hitét, akár bizonyosságérzetét. Magam sem tudnám megfogalmazni, miféle (Isten?)hit az enyém, csak azt tudom, sokszor éreztem már: összeomlok, földre rogyok, és soha többé nem állok talpra. És valaki mindig lehajolt értem, és fölemelt. Hiszek a szerető gondolatok erejében, abban, hogy segíthetnek - legyenek ezek imák, vagy bármily egyszerű szavak a jóért, jóságért, másokért. Hiszek persze abban is, hogy ezek ellentéte is megvalósulhat, ezért próbálok nagyon figyelni a rossz gondolatokra, a haragomra, dühömre, ami nélkül talán egyikünk sem él e földi létben, de ellenük küzdeni azt hiszem, kötelességünk.
A kérdéseimre, kétségeimre is mindig megjönnek a válaszok. Azt hiszem, ezért szeretek néha egyedül lenni - együtt, önmagammal... Hogy békében gondolkozni tudjak fontos dolgokról. Tudom, ilyenkor sem vagyok egyedül. Van, hogy Zolikámat hívom, van, hogy Istenhez imádkozom, van, hogy sírok, és szinte számonkérek: MIÉRT??? Van, hogy csak csendben, szeretettel gondolok valakire. Ilyenkor szoktam emlékeket idézni - lélektalálkozásoknak hívom ezeket a szép, vagy akár néha szomorú perceket, órákat. Találkozások Istennel? Igen, lehet. Nem bizonyosságra vágyom ma már, hanem meghitt, békés, derűs lélekre. Egyre gyakrabban sikerül.
Lehet, hogy ezzel együtt elengedem - elengedtem a fiamat...? Erre még nem tudom a választ. Szeretném, ha számára már létezne valamiféle örök, végtelen lelki béke, boldogság. Talán ezért nem félek a haláltól sem - tudom, Ő vár rám, és Isten elkísér majd. Persze nem is sietek, nem hívom a halált.
Hát ezek jutottak eszembe, és egy szép ima - ezt küldöm most, és szívből imádkozom minden gyászoló lelki békéjéért:
Imádság:
A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk. Te ragyogsz rajtunk
keresztül mások felé. Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a
legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd
hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó
erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes
szeretetének minden jelével.
Boldog Kalkuttai Teréz
Gősi Vali
Kedves Vali!
Nagyon köszönöm utolsó vígasztaló leveledet. Sokszor, amikor bátorítjuk egymást annak reményében, hogy lelkünket gyógyítgatván kicsit könnyebb lesz, valami elgondolkodtat. Amikor Fiadról mesélsz, gyakran az az érzésem, ha nem tudnám, hogy milyen régen történt veled ez a tragédia, azt gondolnám, hogy nem olyan régen.
Bár leveleid alapján rendkívül kiegyensúlyozottnak gondollak, a fájdalmad nagyon elevennek tűnik. Hogy lehet ez? Ennyi év után is? A soraidat olvasva minden arról tanúskodik, hogy te ennyi év után is napjaid legnagyobb részét Vele éled. Kíváncsi lennék, hogy ez nálad hogyan volt. A Vele, Róla való gondolkozás kevesebb lett, több, vagy esetleg ugyanazon a szinten él tovább mint az első hetekben? Kíváncsi lennék, vajon nálam is így lesz?
Én mostanában nem szeretek egyedül lenni. Nem biztos, hogy ugyanazt értjük egyedüllét alatt. Nálam a teljes egyedüllét azt jelenti, hogy otthon vagyok, a családtagjaim nélkül, bent a házban és csend van.. Azt nem szeretem, mert olyankor nagyon egyedül vagyok a gondolataimmal és ez nem jó. Szomorú leszek nagyon. Éppen ezért rögtön bekapcsolok valamit, TV-t, rádiót vagy kimegyek a kertbe vagy emberek közé. Ha már kint vagyok, nem érzem magam annyira egyedül. Meséltem neked korábban is a kertről. Arról, hogy micsoda fantasztikus dolog egy kert és mennyire jó terápia. Nem tudom, mondtam-e már neked ezt, korábban csak Anyukámnak említettem, hogy nekem a kert az a hely, és a növényekkel való foglalatoskodás, amikor a leginkább azt érzem, hogy közel vagyok a Jóistenhez. Ez nekem annyira megnyugtató. Leginkább akkor érzem azt a közelséget, amiről te is írsz. Nagyon szép az az imádság amit küldtél és köszönöm.
Nem tudom, hogy Zoltán fiad halála után kezdtél így érezni vagy korábban is így volt, de én Édesanyám halála óta - olyan furcsa, hogy ezt a szót már egyre töbször le tudom írni - érzek hasonlóan mint te. Vagyis, hogy nem sietek, nem várom a halált, de nem is félek tőle. Ez a mai "kultúra" amelyben élünk, arról szól, hogy nem tiszteljük megfelelően sem a halált sem az életet. Nagyon sok ember csak akkor értékeli át a dolgait amikor valami súlyos tragédia éri. Sajnos most saját fájdalmamon keresztül tanultam meg, és érzem igazán, hogy nem kergethetünk illúziókat azt illetően, hogy minket nem ér el a veszteség. Álomvilágban éltem.
Szeretettel:
Harmatcsepp
Nekem öröm, hogy itt voltál, Kedves Harmatcsepp.
Külön öröm, ahogyan és amit a kertről, a természetről írtál. Falun nőttem föl, Vas megyében, csodálatos környezetben - fenyőerdők-övezte kis völgyben, dombok között. Igaz, azóta már 36 éve városban élek, lakótelepen, de a gyökereim ma is visszahúznak.
Eszembe jutott szép soraidról, hogy Zoli fiam is mennyire imádta a természetet, és az is, ahogyan - azóta, amióta Ő már nincs velünk - mennyire megváltozott minden élmény, életérzés, ami a természethez fűződik. Különös, amikor - szakemberek is - azt mondják, hogy a gyászoló saját magát (is) siratja. Ezzel vitatkoznék. Soha, senkivel nem cserélném el a sorsomat. Nem hiszem, hogy magamat siratnám, hiszen az előbb említett különleges, lélekérintő élmények hatására csak a fiamra tudok gondolni: arra, hogy Ő már ezeket nem élheti meg itt e földi létben - soha. Elmondhatatlan fájdalom ez ma is, és tudom, az marad már mindig. Azért elfogadjuk "amit a világ kínál még nekünk" - jut eszembe ismét Nicholas Wolterstorff sok-sok megható-szép sora, úgy az említett is... "Üresebb lett a világ, elment belőle a fiam. Ha elmegy hazulról, akit szeretünk, az OTTHON puszta házzá változik..."
Ezek a sorok az említett amerikai filozófus professzor Korai sirató című mélyen szép, lélekérintő naplójából valók, amit gyakran kinyitok ma is, mert úgy érzem, helyettem is vall a szerző. Azt írta valaki - talán a könyv széljegyzetében - hogy "ez egy szerelmes könyv". Megható... A szeretet fokozására utalt ilyen szépen, amit érzünk szeretteink elvesztése után is, azt a megváltozott, mégis örökké tartó, sőt egyre erősödő szeretetet. Ezt a kis könyvecskét - szerintem - minden gyászolónak olvasnia kellene. Megszólít valamennyiünket.
Az, hogy Te inkább meghitt társaságra vágy, Kedves Harmatcsepp, egyáltalán nem baj. Életed - életünk - legkegyetlenebb, legfájdalmasabb próbatételeit valamennyien úgy élhetjük csak meg, ahogyan képesek vagyunk rá, erőnk engedi. Szerintem nincs recept. Soha nem tudnék adni senkinek. A tapasztalatok a változó, vagy megmaradó érzésekről azonban igazi lélekhangok - ezért vallok róluk én is - néha versben, néha levélben, naplóban. Nekem segít. Van, hogy másoknak is, hiszen jelzik felém... Talán kicsit én is helyettük vallok? Nem tudom. Kezdetben úgy éreztem, vacog a lelkem a pőreségben, ma már nem bánom, hogy kitártam lelkemet. Ma már tudom, néha a síráshoz is segítség kell... Elfogadom, és ha kérik, ha adhatok, ha bármily aprót is, adok... A szívemből, a lelkemből. Mintha könnyebbé válna közben az én terhem is.
Szeretettel:
Vali
Gősi Vali
Kedves Vali!
Köszönöm soraidat.
Kíváncsivá tettél a könyvet illetően, amit Nicholas Wolterstorff írt. Ha tudom, megszerzem és elolvasom. Nagyon szép gondolatok ezek, amelyeket ide másoltál. Valóban, az az erős szeretet, amelyet érzünk, azt az egyre csak erősödő örökké tartó szeretetet én sem tudom szavakban kifejezni.
Most éppen betegeskedem. Most vagyok először beteg azóta, hogy Anyukám elment. Erről is rögtön az jut az eszembe, hogy bár régen felnőttem már, bármilyen betegség ért, Ő rögtön sietett hozzám és annyira aggódott.
Hűsítette a homlokomat, almát reszelt nekem és kekszet aprított bele, ugyanúgy mint kiskoromban, majd teát főzött hársfavirágból vagy bodzavirágból, amelyet még ő gyűjtött a virágzásuk idején. Olyan finom tea volt, amelyet a családom és ismerőseink is mindig emlegettek, hogy ők még olyan finom teát sosem ittak.
Sosem tudtuk, hogy mitől van ez, de mi hiába főztünk abból a növénykéből, a mi teánk sohasem sikerült olyan ízletesre. Hát most ezek az emlékek jutnak eszembe. Az Ő szeretetteljes törődése.
Te hogy vagy?
Sok szeretettel és jó egészséget kívánva: Harmatcsepp
U.I.: Türelmetlenül várom következő versedet!
Szia Kedves Harmatcsepp!
Egészen meghatódtam a soraidon, mert az én anyukám is gyűjtögette a gyógynövényeket, gondosan szárítgatta, és ha hazamentünk, a konyhában üldögélve ittuk a kincset érő teákat. Éppen tegnap gondoltam én is Rá, hogy milyen borzasztó, ami történt Vele... Egy hónaja még, amikor telefonon beszéltünk, mindenkit külön kérdezgetett, és úgy éreztem, teljesen "képben van" az Alzheimer kór ellenére, aztán a napokban meg azt mesélte, tudom-e, hogy "meghalt a Feri bácsi..." - Ő az édesapám, és egy éve elmúlt novemberben, együtt sírtunk, búcsúztunk a drága Papától... Azt hittem, a szívem megszakad, de aztán beszélgettünk tovább, mintha ez így volna rendjén.
Ma én sem vagyok túl jól, de muszáj erőt gyűjtenem, itt alszik a kicsi unokám, Mira, és szereti, ha jó a kedvem.
Tegnap a temetőben jártam - hosszú hetek után - a fiam sírjánál, és annyira de annyira fájt, hogy hirtelen haza kellett indulnunk, úgy éreztem, fizikai fájdalom járja át a szívemet...
Ma nagyon sok volt a munkám is, így elkél egy kis más jellegű kikapcsolódás. Mira mindig boldoggá tesz. Megyek is hozzá, és szeretettel gondolok Rád. Talán ez a csúnya hidegfront is megvisel bennünket - de reménykedem, itt van már a tavasz a közelben.
Gősi Vali
Kedves Vali!
Nekem is a szívem szakadt meg, amikor olvastam az Anyukáddal történt beszélgetésről. El tudom képzelni, hogy mit érezhettél.
Az írásodról az jutott eszembe, hogy mennyire fontos a CSALÁD. Anyukám is egész életében óvta, védte és összefogta a családot, pedig nem volt könnyű az élete. Akárcsak a nagymamám aki annak idején fiatalon megözvegyült és ott maradt egyedül a gyermekeivel. A mai fiataloknak is csak azt tudnám javasolni, hogy ezt tekintsék legfontosabb feladatuknak. A családalapítást és annak védelmét. Mennyire jó, hogy egymásért vagyunk és mennyire nem vágynék a kényelmes egyedüllétre! Édesanyám úgy tíz évvel ezelőtt azt mondta, ha újra születne, sokkal több gyermeket vállalt volna, legalább ötöt. Bár elvesztett szeretteink pótolhatatlanok, de mégis mennyit segít a család! Nálad például a férjed, lányod és főként az unokád! Azt hiszem, nálad is a kicsi Míra az, aki bármilyen nehézségen átlendít. A soraidból mindig árad, hogy akármilyen szomorú is vagy ha Míra eszedbe jut, rögtön jobb kedvre derülsz.
Jó pihenést és kellemes kikapcsolódást kívánok Mírácskával!
Szeretettel: Harmatcsepp
Köszönöm, hogy itt voltál, és hogy "beszélgettünk" kicsit, Kedves Harmatcsepp.
Várjuk együtt a tavaszt, jó? Hátha új erőre kapunk valamennyien :)
Szeretettel:
Gősi Vali
Imádság:
Uram, Jézus, hiszem, hogy velem vagy mindig, velem vagy életem nehéz
helyzeteiben, velem vagy még a kísértések idején is. A gonosz az
ellenkezőjét akarja elhitetni velem, s azt a gondolatot ébreszti bennem,
hogy magamra hagytál, nem törődsz velem, nem gondoskodsz rólam. Bukásaim
és eleséseim figyelmeztetnek, hogy újra és újra bizalommal forduljak
hozzád és segítségedet kérjem. Segíts, hogy a legnehezebb kísértések
idején is a te arcodra tekintsek, a te tekinteted keressem, a te kezed
után nyúljak, s a te szívedre hajoljak.
Gősi Vali
Kedves Vali!
A február 21-én megfogalmazódott imádságodból merítettem erőt. Természetesen tudom, hogy a Jóisten mindig velünk van és azt, hogy el kell fogadnunk a jót is és a rosszat is, amelyet kapunk. De sokszor úgy éreztem, hogy talán nem lehet elég erős a hitem, ha kétségeket fogalmazok meg. Nagyon érdekelne, hogy amikor elvesztetted a fiadat, egy pillanatra sem voltak rossz gondolataid? Nem ingott meg egy pillanatra sem a hited? Nem érezted elveszettnek és védtelennek magad? Harmatcsepp
Kedves Harmatcsepp!
Valóban, nagyon szoros volt a mi kötelékünk családilag. Apukám, öcsém és én vállvetve támogattuk Anyut ebben az évtizedeken át tartó küzdelemben.
A vigaszfalon találsz Róla képet és a rövid történetet. Ha esetleg úgy gondolod, örülnék ha elolvasnád. (Stellek Lászlóné )
Érdekes ez a posta dolog. Tőlem is az ablak mögött ülő hölgy kérdezte meg......elvette a csekkjeimet, rám nézett és azt kérdezte: nincs jól? én könnyekben kitörve suttogtam: nem, nem vagyok jól.
A világért sem szeretnék tolakodó lenni, de szívesen folytatnám Veled a levelezést , esetleg privátban.
Most vasárnapig nem leszek, úgyhogy nem válaszolásom mögött nem érdektelenség lapul.:)
Azt hiszem, jót fog tenni ez a kis kimozdulás. Legalább valami történik, emberek között leszek. Az elmúlt hetem azzal telt, hogy nézegettem ki és mikor gyújtott gyertyát anyukámért. (akikért a gyertyák égnek) oldalon. Valamint képekre kattintgattam és elborzadva olvasgattam mások tragédiáit, zokogva.
18 éves lány...agydaganat. Hát akkor mit akarok én??? én, akinek az Anyukáját még 30 évre visszaadta a sors az első műtéte után??? De persze ez csak ideig-óráig vigasz. Na és ugye a Gyászportál. Olvasgatom, sírok-megnyugszom, sírok-megnyugszom........és ez így ment egész héten. tartok tőle, hogy Hétfőn újra kezdődik az egész. Igen-igen, tudom, foglaljam el magam valamivel. Se kedvem..időm még csak lenne.........én nem dolgozom. Ez isteni állapot amúgy, de nem most. Most talán jobb lenne...............nem tudom.
Kisfiamnak, (aki már 18 ) meghalt egy osztálytársa. A szülei kapcsolatba léptek vele. Tudod, mire gondolok. Én is gondolkodom ezen a dolgon........... még nem tudom.
Kívánok Neked szép hétvégét!
Ha szívesen leveleznél velem, majd megadom az e mail címem.
Szeretettel
Ági
Kedves Ági!
Elolvastam Édesanyád történetét. Szomorú történet, de valóban hálás lehetsz, amiért korábban kétszer is visszakaptad Őt. Ne haragudj, hogy nem írtam előbb, de van, amikor én is inkább csendben maradok egy kis időre. Ilyenkor elolvasom a többiek írásait, és amiből tudok, abból erőt merítek. Hogy érezted magad hétvégén? Jobb lett egy kicsit? Azt hiszem, valóban akkor teszed a legjobban, ha apránként, kis lépéseket téve, időnként kimozdulsz. Próbálkozni kell mindig egy kicsit. Az elején, megmondom őszintén engem is naponta láttak el különböző jó tanácsokkal. Volt aki azt mondta, meditáljak, volt aki azt, hogy szedjem össze magam, még olyan is volt, aki azt mondta, ha nagyon nekiszomorodok, igyak egy kupicával, és volt aki azt amiről az utolsó mondatodban írsz. Hallgass magadra, arra, amit a szíved diktál. Bízz a saját döntésedben! Nem ítélek el senkit és azt mondom, mindenki válassza azt , amiről úgy gondolja, hogy neki segít. Én személy szerint nem vagyok híve ennek. Hiszek a Jóistenben, - úgy ahogyan annak idején Édesanyám -, és éppen ezért, mivel ez neki nem tetsző dolog lenne, eszembe sem jut ilyesmi. Én abban hiszek, hogy akit szeretünk, igazán, ahhoz halála után is hűek maradunk gondolatainkban, cselekedeteinkben. Kapcsolatot sokféleképpen teremthetünk. Például szerető gondolataink erejével. Édesanyám irántam érzett mély szeretete és az a 45 év, amíg része lehettem az életének, örökre elkisér és erőt ad. Nos, ettől a mély szeretettől érzem én vátozatlanul úgy, mintha most is velem lenne. Nem tudom, érthető-e. Mit gondolsz erről? Várom gondolataidat.Ha esetleg privát is szeretnél írni, akkor a következő e-mail címen várom leveled: harmatcsepp5@indamail.hu.
Kedves Harmatcsepp!
Ha Te Magadra ismertél az írásomban, akkor velem ez most duplán megtörtént soraid kapcsán. Ennél nagyobb érzelmi hullámvasúton már nem is ülhetnék. Még a mai nap is pokol volt. Most, estére kicsit összeszedtem magam. Talán ez annak is köszönhető, hogy férjemmel végre kimozdulunk kicsit hétvégén.
Mondanom sem kell, úton-útfélen elsírom magam én is. Ha egy ruhaboltba bemegyek, azonnal arra gondolok, mit vennék innen Anyunak. Parfümériában, drogériában? ugyanez....
A múltkor a postán egy hölgy meg is kérdezte kedvesen tőlem - nincs jól? mit mondhattam.....zokogtam és halkan suttogtam: köszönöm, nem vagyok jól.
Ha picit jobban vagyok, vagy akár csak végre nevetni tudok, azonnal lelkiismeret furdalásom van. Mi az, hogy én jól érzem magam? Miközben az én drága Anyukám már nincs velünk?... igen, tudom, ez badarság. Anyukám is azt szeretné, hogy éljük tovább az életet. Ő már nagyon beteg volt, szinte mindent elvett Tőle már az élet. Sem járni, sem önmagát ellátni már nem tudta. Hangja sem volt a torkába tett kanül miatt. Erre az agydaganat miatt volt szükség, de most nem részletezném. Néha azt gondolom, azért ment el..azért akart elmenni, hogy a szeretett családját megkímélje ettől a pokoli lelki szenvedéstől. Mert abba mindannyian és minden nap belehaltunk picit, hogy így kellett Őt látnunk....minden emberhez méltatlan állapotban. De reménykedtünk......hogy miben??? talán a csodában.
2 agyműtétet már sikeresen túlvészeltünk. Akkor most miért ne? -gondoltuk mi. Nem így lett!
Igen, tudom, hogy rettenetes szenvedéstől szabadult már meg. De százszor és ezerszer is!..nem voltam felkészülve arra, hogy elvesztem.
Ha elmegyek a Tescoba, képtelen vagyok a sütemények felé menni. Hisz majd' minden nap ott vettem az Anyucinak gesztenyepürét, somlóit. Szinte erőszakkal fordítom el a fejem és bőgök mint egy gyerek.
Istenem, meddig tart ez a szenvedés???? Azt mondod, lassan, lépésről -lépésre picit mindig jobb lesz. Hiszek Neked, hisz úttörő vagy hozzám képest..sajnos. De azt már nem tudom elképzelni, hogy valaha is egy jót tudok majd nevetni, táncolni vagy ehhez hasonló életszerű dolgok.
Nézem ezeket a celebeket.....itt-ott, iylen-olyan műsorban. Nézem, ahogy divatot csinálnak abból, hogy az anyukájuk így főz, meg úgy öltözik na és hogy éppen hova mennek bulizni mint barátnők. Nézem, sírok, és közben arra gondolok: fogalmatok sincs, hogy kell igazán egy Édesanyát szeretni. A szeretet nem divatozás. Az sokkal mélyebb érzés. Mi, akik ápoltunk és elvesztettünk már imádott szülőt, mi és csakis mi tudjuk igazán, milyen a szeretet.
Az őszinte és igaz , feltétel nélküli szeretet.
Köszönöm szépen kedves soraidat, bármikor örömet okozol, ha írsz.
Szeretettel
Ági
Kedves Ági!
Nagyon örülök, hogy írtál. Valahogy azt érzem a soraidból, hogy te is olyan kimondhatatlanul szeretted az Anyukádat, mint én. Teljesen megértelek téged, hogy erre soha nem lehet felkészülni. Én huszonhat nap alatt veszítettem el az Édesanyámat. Nálunk végképpen nem volt idő, hogy bármire felkészüljünk. Akut leukémiája volt. Egyik nap még semmi baja sem volt, majd elkezdődött ez a rémálom. Én sem adtam fel. Egyszerűen nem akartam és nem tudtam felfogni és megérteni amit az orvosok mondtak. Hittem a csodában és abban, hogyha ott maradok mellette és ápolom, akkor meggyógyul és hazaviszem. Mindössze huszonhat nap adatott meg nekünk, hogy még szeretgethessem. Ugyanolyan szoros kapcsolatban voltunk, mint ahogy a te leveledből is kitűnik. Nagyon sokat voltunk együtt. Én is szerettem meglepni apróságokkal, bármerre jártam. Egyszerűen nem tudom szavakba foglalni, hogy mennyire szerettem. Ugyanazokat a heves érzéseket írod le amelyeket én is éreztem akkor frissen. Azt a pokoli hullámvasutat. Azt amikor fizikai fájdalmat okoz a szívedben a szenvedés. Nagyon érdekes volt olvasnom, amikor éppen a postát említetted. Képzeld, nekem is egy nagyon meghatározó élményem kapcsolódik ahhoz a helyhez. Három nappal azelőtt, hogy Édesanyám elment, mindenképpen el kellett mennem a postára. Lélekszakadva értem oda, mert akkor már valami megcsapott, valami rettenet abból amikor már érzed, hogy az a piciny szalmaszál valószínüleg el fog szakadni, és az a csöppnyi láng kialszik. Akkoriban minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnt amit nélküle töltöttem. Nos, a postán szokás szerint sorban állás volt. Teljesen kétségbe voltam esve, hiszen rohantam volna vissza, a gondolataim folyton azon jártak, hogy vajon nem ürült-e még ki az oxigén palack és hogy megfelelően figyelnek-e rá. Telefonon felhívtam a lányom - aki addig is vigyázott rá -, hogy tudjam, minden rendben van-e. Kétségbeesésemben elkezdtem zokogni, teljesen összeomlottam és csak sírtam és sírtam. Kijött rajtam az a rettenetes feszültség, hiszen Anyukám előtt nem sírhattam. Nem akartam, hogy bármikor is kétségbeesettnek lásson. Közben rám került a sor. Vélhetően az ott dolgozó fiatal lány hallotta, hogy miről beszélek, átnyújtotta a kezét a pulton és megfogta a kezem. Nem szólt semmit csak fogta a kezem és a szeméből végtelen együttérzés és szeretet áradt. Ezt sosem felejtem el. Nekem ez abban a lelki állapotban rendkívül sokat jelentett. Sosem felejtem el. Az ember annyira csodálkozik, amikor ilyen emberi megnyilvánulásokkal találkozik. A mai világban sajnos ez annyira szokatlan. Nem tudom, hogy olvastad-e a korábbi írásaimat a "Nem mondhatom el senkinek" oldalon. Akkoriban én is írtam arról, hogy teljesen megváltozott bennem nagyon sok minden. Korábban sem szerettem a felszínességet de azt hiszem, hogy ez a tragédia nagyon érzékennyé teszi az embert és én sem bírom elviselni az ilyesmit. Magamban szintén arra gondolok, hogy vajon mit tudnak ők az igaz szeretetről. Arról, amikor úgy érzed, az életedet adnád azért, ha megmenthetnéd a szeretett Édesanyát. Teljesen megértem, hogy a mostani állapotodban fájdalmas látnod azokat a műsorokat. Gondolj arra, hogy nekünk viszont megadatott az igazi anyai szeretet, mi megtapasztalhattuk, nekünk igazi ÉDESANYÁNK volt. És ez hatalmas kincs! Majd később, amikor eltelik néhány hónap, hidd el te is így fogod érezni. Egy icipicit enyhül majd a bánatod és egyre inkább előtérbe kerülnek majd ezek a gyönyörű, tiszta érzések és az, hogy ez micsoda erőt ad majd a további életedben és emberi kapcsolataidban. Az első hetekben rettenetesen sérültnek és éppen emiatt kiszolgáltatottnak éreztem magam. /Sajnos volt aki ezt ki is használta./ Most így néhány hónap múltán egyre többször érzem, hogy bármilyen furcsa, de ez a tragédia meg is erősíti az embert. Bár még mindig nagyon fáj, de most méginkább arra koncentrálok, hogy azokat az értékeket amelyeket tőle kaptam azokat adjam tovább. Tudod, nekem Ő volt a példaképem.
Én sem tudom, hogy miért pont ő, és miért ilyen hirtelen. Rengeteg kérdés van bennem. Olyan furcsa, de egyben öröm is nekem, hogy egy kicsit vígasztalhatlak, hiszen nem is olyan régen még én éltem át ezeket a pokoli kínokat és most jól esik segíteni. Akkor én is úgy éreztem, hogy nem hogy én fogok mást vígasztalni, de számomra az is kérdéses volt, hogy egyáltalán túlélem-e ezt a nagy fájdalmat. És most ennyi idő után ha nem is sokat de valamelyest enyhült a bánat. És ehhez nagyban hozzájárultak az itteni beszélgetések.
Szeretettel
Harmatcsepp
Kedves Vali!
Ma kicsit jobb napom volt. Szinte egész nap az elhunytak képeit, történeteit böngésztem. Valahogy segít.
Ily módon (már nem emlékszem pontosan hol) akadtam rá az általad ajánlott oldalra, ahol gyertyát lehet gyújtani.
Ez a lehetőség határtalan örömmel töltött el.
Leregisztráltam és gyújtottam Édesanyám emlékére. Estére még egy számomra ismeretlen , de kedves hölgy is megtette...részvéte és együttérzése jeléül. Ez nagyon jólesett nekem.
Nagyon nehéz tartani a lelket magamban is és Apukámban is. Hol sírunk, hol nevetünk.
Nem tudom, milyen lesz az élet Anyukám nélkül. Március 18.-án lenne 63 éves. Rettegve gondolok erre a napra. Nem szólván Anyák Napjáról.
41 éves vagyok, temettem már barátot, nagyszülőt......de Édesanyát??????? Istenem, milyen szörnyű fájdalom ez.
Egyelőre nem tudom a kiutat. Pedig a családomnak szüksége van rám. A napjaim többnyire emlékezéssel, de leginkább sírással telnek. Alig tudok beletörődni ....Leginkább szeretnék csak egyedül lenni, magamban.
Senkit nem kívánok magam köré. Ez normális????
Bár gondolom, mindenkinél más és más, ahogy próbálja feldolgozni a gyászt. Néha, mikor már azt hiszem..hurrá! jobban vagyok , akkor hirtelen visszaesek ebbe a mély depresszióba. Még az is idegesít, ha valaki hozzám szól.
Annyira jó lenne kicsit egyedül lenni....csak innen el.............
Köszönöm az újra és újra nekem címzett kedvességed és soraid. Sokat jelentenek.
Vigasztalódjunk!
Szeretettel
Ági
Kedves Ági!
Amikor elolvastam soraidat, magamra ismertem. Tudod, én 5 hónapja veszítettem el az Édesanyámat, az én drága, pótolhatatlan Kincsemet. Most én szeretnélek vígasztalni, ha mással most nem is tudlak, csak annyival, hogy nem vagy egyedül. Nekem is nagyon jól estek annak idején a többiek vigasztaló szavai. Visszaemlékszem az öt hónappal ezelőtti magamra, és azokra az érzésekre, a friss, égő sebre, a kilátástalanság érzésére, a megsemmisülés érzésére, Rengeteget sírtam és ez a érzelmi hullámzás szinte óráról órára változott. Az egyik pillanatban egy cseppnyi megkönnyebbülés a másikban a pokoli, kibírhatatlan fájdalom. Nem tudtam beletörődni. Nem volt kedvem semmihez. Állandóan begubóztam otthon. Majd mikor egyedül voltam, azért fohászkodtam, hogy jöjjön már valaki mert nem bírom elviselni egyedül a fájdalmat. Ha hozzám szóltak, az volt a baj. Ha nem szóltak hozzám, úgy éreztem nem segítenek a fájdalmamban. Egyszóval sehogyan sem volt jó. Már Fellegnek is írtam, hogy nem tudok elég hálás lenni azért, hogy létrehozta ezt a fórumot. Rendkívül nagy segítségemre volt abban, hogy lépésről lépésre megpróbáljam elkezdeni feldolgozni ezt a tragédiát. Ez egy nagyon hosszú folyamat, én is tudom. Egyébként teljesen véletlenül találtam rá erre az oldalra, de nekem olyan volt mint egy gyógyszer. Amikor a legnehezebb pillanatok jöttek, mindig idelátogattam, kiírtam a fájdalmamat és "beszélgettem". Vigaszt jelentettek mások sorai, az, hogy tudtam mások is hasonló fájdalommal küszködnek és mi teljesen át tudjuk érezni ezt, hiszen sorstársak vagyunk. Nagyon sokszor segített Felleg néhány bíztató sora vagy Vali találó versidézete és a többiek bíztatása. Teljesen normális ahogyan érzel!!! Ugyanezeket éltem át. Mintha csak én írtam volna 4 hónappal ezelőtt. Végülis az, hogy elkezdtem megtenni az első lépéseket a "gyógyulás" irányába, abban a családom, ez az oldal és az segített, hogy arra gondoltam, Anyukám azt mondta még régen: "Bármi is történjék velem egyszer, az életnek ugyanúgy mennie kell tovább!" Tudtam, nem örülne, ha állandóan szomorúnak látna. Nos, bármilyen lehetetlennek is tűnt, 2-3 hónappal ezelőtt elkezdtem nyitni. Először nagyon nehezen ment. Bárhová is indultam, bármilyen közösségbe mentem, ott rögtön elkezdtem sírni. Körülbelül 1 hónapja annak, hogy már nem sírom el magam mindenhol. Nagyon nehéz!!! Kérlek, ne veszítsd el a hited és egyenlőre ne várj sokat magadtól. Én is tudom, hogy nem megy gyorsan és főként, nem lehet erőltetni! Csak nagyon pici, apró lépésekkel kezdhetjük el gyógyítgatni ezt a sebet. Csak azt tudom tanácsolni, hogy amikor úgy érzed, nagyon fáj, akkor írj! Itt biztosan találsz valakit, aki biztatást és vigaszt nyújt majd neked a nehéz pillanatokban.
Szeretettel: Harmatcsepp
Kedves Vali!
Igen, ma mást sem csináltam csak olvasgattam a történeteket. Többek között szeretett Fiadét is.
Az imént láttam, már felkerült Anyukám képe az emlékfalra. (Stellek Lászlóné)
Nem, úgy még soha nem voltam, hogy sírnék de nem tudok. Talán ez kicsit szerencse is. utána picit könnyebb.
Igyekszem itt vigaszra lelni, kedves emberek, sorstársak között.
Annyira szeretnék valami vigasztalót mondani Neked a Fiad elvesztése okán......de tudom: nincsenek erre szavak.
Az én fiam 18 éves és csak elképzelni tudom a fájdalmad.A szülők elvesztése is más fajta fájdalom.
Néha úgy érzem, megszakad a szívem.......annyira fáj...
Nagyon köszönöm a kedves válaszod és törődésed. A bajban az emberek tényleg összefognak.
Szeretettel
Ági
Kedves Ági!
Édesanyádnak az Emlékfalról hozott szelíd-szomorú mosolyával a szívemben jöttem ide... Átérzem, milyen nehéz most Neked, hiszen annyira friss még a fájdalmad, a kínzó emlékek, a tehetetlen küzdelem miatti szomorúság, a hatalmas űr, amit Édesanyád hiánya miatt érzel... Mondhatatlan veszteség az ő földi hiányuk, hiszen a fizikai világban élünk, hogyne hiányozna a mosolyuk, ölelésük, simogatásuk...
Egy szép idézet jutott eszembe, amit én ma, 10 évvel Zolikám halála után is gyakran elolvasok. Meghatóan mély, különleges őszinteséggel és valósághűen leírt vallomás, különösen egy férfi tollából, aki éppen 10 évvel a fia halála után vallott így szomorú-szép naplójában fia irán érzett - talán örök - gyászáról. A vallomás talán valamennyiünk lelkéhez elér, akik siratunk valakit, aki számunkra a legfontosabbak egyike volt - de szerintem így marad ez már örökké... És meglásd, ha néha csitul a fájdalmad, ha csak percekre is, elsímul a lelkedben a kétségbeesés, megjön az üzenet is Édesanyádtól.
Szeretetteli elmélyülést Neked, és kívánom, őrizd kedves mosolyát egyre békésebb lélekkel... És sírj, ha érzed, könnyebbé válik a lelked. Talán e sorok is segítenek:
„Végigjárom az utamat. Elfogadom, amit a világ kínál, de ígéretei már nem csábítanak. Idegen lettem a világban, bátortalanul érintkezem vele, mintha nem az én világom volna. Már nem tartozom ide. Ha elmegy hazulról az, akit szeretünk, az otthon puszta házzá válik."
„Kilyukadt a világ. Ott, ahol eddig Ő volt, immár semmi nincs. Az emlékezet, a remény, a tudás, a szeretet páratlan tárháza semmisült meg vele. Csak űr maradt utána. …Üres helyét senki nem töltheti be. Nincs még valaki, aki pontosan azt látná, amit Ő látott, aki pontosan azt tudná, amit Ő tudott… azt szeretné, amit Ő szeretett. Egy ember, egy pótolhatatlan ember halt meg. Soha senki nem fogja pontosan úgy érzékelni a világot, ahogy Ő érzékelte. Üresebb lett a világ nélküle, helyén soha be nem tölthető üresség tátong."
(Nicholas Wolterstorff: Korai sirató)
Gősi Vali
Kedves Vali! Bár nem nekem írtál akkor amikor idéztél, de ennek első sora, amely úgy kezdődik, hogy "Kilyukadt a világ..." már megint annyira telibe talált és annyira kifejezi, amit érzek. Annak ellenére, hogy mostanában nem írtam, rendszeresen elolvasom amit írtok. Sajnos amiatt ami januárban történt, úgy éreztem, jobb ha nem írok.
Még mindig tart a fásultságom. Teljesen szokatlan tőlem, hogy mostanában már sírni sem tudok.
Harmatcsepp
Véletlenül találtam a Gyászportálra.
Anyukám tegnap volt 1 hónapja, hogy eltávozott közülünk. Nagyon fáj a hiánya. Sírok éjjel és nappal.
Feldolgozhatatlan....
Talán sorstársaim hozzászólása, az emlékoldal olvasgatása segít........
Ebben bízom.....
Ági
Kedves Ági!
Itt valamennyien elmondhatjuk egymásnak fájdalmunkat, beszélhetünk a gyászunkról, nem zárkózunk el a másik ember fájdalma elől, hiszen sorstársak vagyunk. Mindenki sirat valakit...
Ha időd és lelkierőd engedi, gyere, olvasd el mások történeteit, hátha találsz olyan kapaszkodókat, amelyek segítségedre lehetnek a legnehezebb időszakban, a legmélyebb gyász idején.
Itt mindenféle érdeklődésű, korú és nemű ember érti, érzi a másik fájdalmát... - akkor is, ha gyakran csupán csendben olvasgatunk róla, és nincs erőnk vigasz szavakat írni. Mégis, a legtöbben úgy érezzük már, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz, és hiányzik a másik, ha napokig nem jelzi: itt volt.
Nekem él még édesanyám, de súlyos Alzheimer kóros, a nővéremék vették magukhoz egy éve, amikor édesapám súlyos tüdőrákban meghalt. Hálás vagyok, hogy vele - velük lehettem az utolsó hetekben - nem úgy drága Zoli fiammal, akit immár 10 éve gyászolok.
Az emlékfalon olvashatsz róla - Gősi Zoltán, és Az én történetem rovatban írhatsz Te is édesanyádról, akár névtelenül. Én is írtam ott a szüleimről, édesapám utolsó napjairól Az élet szép címmel.
Hátha segít, ha kiírod magadból kicsit a fájdalmadat.
Voltál már úgy, hogy nagyon szerettél volna sírni, és képtelen voltál rá? Én sajnos, többször... Olyankor levelet írtam a fiamnak, a végtelenbe... Azután verseket kezdtem írni, és boldog vagyok, hogy mára már nem csupán a gyászról és a fájdalomról szólnak a sorok, hanem édes kicsi unokámnak, Mirának is írok.
Szeretettel gondolok rád - és így vagyunk ezzel valamennyien... Bár segíthetnénk egymásnak, ha csak parányit is...
Gősi Vali
Megérintette az élet múlandósága? Szeretettel hívjuk és várjuk, akár mostanában, akár már évekkel ezelőtt veszítette el azt az embert, aki Önnek nagyon kedves, fontos volt.
Jöjjön, ha úgy gondolja, hogy
• kicsiny a hite,
• reménytelennek tűnik az élete,
• többet szeretne tudni Isten irgalmas szeretetéről,
• az életét most szeretné megújítani.
Sorstársi közösségünkben várjuk 2010 nagyböjtjében, keddi napokon
18-20 óráig
febr.23, márc.2, márc. 9, márc. 16, márc. 23-án
a Budapest Kelenföldi Szent Gellért Templomban.
Az 5 alkalom egymásra épül, később bekapcsolódni nem lehet.
A lelki készületet Kovács Ferenc diakónus és Kovácsné Treer Mária
gyásztanácsadó vezetik.
Jelentkezés:
2010. febr.17. Hamvazószerdáig
+36208232201/ Mária
e-mailen: sorstarsak@mariaradio.hu
Kérő ima
Urunk, Istenünk, azért jövünk ma hozzád, hogy kérjük Szentlelked erősítő, vigasztaló jelenlétét az életünkben. Látod, hogy hány fajta fájdalom, seb, begyógyulásra váró törés, amit magunkkal cipelünk. Olyan jól megtanultuk, hogy hogyan leplezzük ezt mások elől. Talán már magunk sem hiszünk abban, hogy az életünk sokfajta nyomorúsága változhatna, gyógyulhatna. Kérünk, hogyha valóban lehetséges a gyógyulás, lehetséges a vigasztalás, add nekünk!
Urunk, kérünk, szólj hozzánk úgy, ahogy erre egyedül csak te vagy képes, hiszen a Biblia szerint olyan jól ismersz minket, mint senki más. Tudod a szívünk állapotát, látod az éppen most fejünkben, szívünkben kavargó gondolatokat. Válaszolj nekünk, Istenünk! Lépj mellénk, emelj fel bennünket!
Köszönjük, hogy várhatjuk tőled most is, hogy megajándékozol bennünket minden elképzelésünkön felül szavaddal, jelenlétednek áldott erejével. Könyörgünk, Urunk, add, hogy ne legyünk ennek akadályai. Jézus Krisztus nevében köszönjük, hogy már meghallgattál bennünket.
Ámen
(ismeretlen)
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=58&func=view&...
Kedves gyászolók!
Jó ideje imádkozunk Felleggel együtt Értetek és elhunyt Szeretteitekért alkalmanként egy-egy zsoltárral.
Arra gondoltam, hogy az imádságot megtartva ezután "csak" egy-egy biztató idézetet írok be a zsoltárokból.
Nézzetek be az imás témakörbe, remélem, vigasz és erőt adnak a zsoltáros szavai Nektek.
Kívánok Nektek gyászotokban lelki békét, vigasztalódást, elvesztett Szeretteiteknek pedig az örök üdvösséget.
Kati
Imádság:
"Urunk, Jézus Krisztus,
aki a kereszt súlya alatt megalázkodva
kinyilatkoztattad a világnak
megváltásod árát,
add meg minden embernek
a hit világosságát,
hogy fölismerve Benned
Isten és az ember Szenvedő Szolgáját,
legyen bátorságuk követni Téged
ugyanezen az úton,
mely a kereszten és a kiüresedésen át
a vég nélküli életbe vezet."
II. János Pál pápa
Gősi Vali
IMÁDSÁG
Ha sorsom néha megtapos
s bú fogja szívem át,
elmondok egy csodálatos
igéjű mély imát.
Megnyugtató, áldott varázs
árad belőle rám,
s gyógyít a szent vigasztalás,
míg mondogatja szám.
S egyszerre nem fáj semmi sem,
gond és bú nem sebez,
sírok, hiszek s nehéz szivem
oly könnyű, könnyű lesz.
(fordította: Áprily Lajos)
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=58&func=view&...
EMLÉKEZZ
Emlékezz rám, ha tőled messze-messze
a hallgatag országba érkezem,
s nem foghatod meg többet a kezem,
és nem fordulhatok el tévedezve.
Emlékezz rám, ha majd magad leszesz te,
s nem szólsz jövőnkről, úgy, mint rendesen:
csak emlékezz és értsd meg, kedvesem,
késő tanács, imádság, minden eszme.
De ha felejtesz, s aztán valahogy
emlékezel reám, ne búslakodj,
mert hogyha Éj s Romlás a szenvedélyt
nem ölte meg, mely hajdan bennem élt,
százszorta jobb, hogy mosolyogj s felejts,
semmint emlékezz és egy könnyet ejts.
(CHRISTINA GEORGINA ROSSETTI )
Kosztolányi Dezső fordítása
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=58&func=view&...
.
AZ ÉLET VONATA
"Olvastam egy könyvet, ahol az életet egy vonatutazáshoz hasonlították. Nagyon érdekes olvasmány. Az élet olyan, mint egy vonatutazás. Gyakran beszállunk, kiszállunk, vannak balesetek, néhány megállónál kellemes meglepetésekkel találkozunk, míg mély szomorúsággal a másiknál.
Amikor megszületünk és felszállunk a vonatra, olyan emberekkel találkozunk, akikről azt hisszük, hogy egész utunkon elkísérnek, a szüleinkkel. Sajnos a valóság más. Ők kiszállnak egy állomáson, s mi ott maradunk nélkülözvén a szeretetüket, együttérzésüket, társaságukat.
Ugyanakkor mások szállnak fel a vonatra, akik fontosak lesznek számunkra. Ők a testvéreink, a barátaink és mi szeretjük ezeket a csodálatos embereket.
Néhányan azok közül, akik beszállnak, csupán kis sétának tekintik az utazást. Mások csak szomorúsággal találkoznak útjuk során. Mindig vannak olyanok is a vonaton, akik készek segíteni a rászorulókon. Néhányan, amikor kiszállnak, el nem múló hiányérzetet hagynak maguk után. Mások fel- és leszállnak, alig vesszük észre őket.
Lehetnek olyanok, akiket nagyon szeretünk, mégis másik vagonban utaznak. Így egyedül kell mennünk ezen a szakaszon. Természetesen megtehetjük, hogy megkeressük őket, átverekedhetjük magunkat az ő kocsijukba. De sajnos nem tudunk melléjük ülni, mert a mellettük levő hely már foglalt.
Ilyen az utazás, telve kívánalmakkal, vággyal, fantáziálással, reménnyel és csalódással. És visszafordítani soha sem lehet.
Az utazás nagy talánya, hogy nem tudjuk, mikor szállunk ki végleg, s azt sem, hogy az útitársaink mikor, nem szólván arról, aki közvetlen mellettünk foglal helyet.
Úgy érzem vígasztalan leszek, amikor örökre kiszállok a vonatból. Azt hiszem, igen. Néhány barát elvesztése, akikkel az utazás során találkoztam, fájdalmas. A gyermekeimet egyedül hagyni nagyon szomorú lesz. De a remény bennem él, hogy valamikor a központi pályaudvarra érünk, látni fogom őket jönni, olyan csomaggal, ami addig még nem volt nekik.
Ami boldoggá tesz, az a gondolat, hogy segítettem ezt a csomagot teljesebbé, értékesebbé tenni. Ezért tegyünk úgy, hogy jó utunk legyen, és a végén mondhassuk, hogy megérte a fáradozást.
Próbáljunk meg a kiszállásnál olyan üres helyet hagyni magunk után, ami szeretetet és szép emlékeket hagy hátra a továbbutazókban."
(ismeretlen szerző)
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=58&func=view&...
Nélküled
(Váci Mihály)
Elmúlnak igy az estjeim
nélküled, csillagom.
Olyan sötét van nélküled,
szemem ki sem nyitom.
olyan nehéz igy a szivem,
hogy szinte földre ver,
le-lehullok, de sóhajom
utánad - felemel.
Olyan csend van igy nélküled,
hogy szinte hallani,
amit még utóljára
akartál mondani.
= = = = = = = = = = = = = =
Mindenkinek kivánok kellemes karácsonyi ünnepeket.
Szeretettel: Margit
Aki karácsony alkalmával szeretne hallgatni karácsonyi énekeket, az a linkre kattintva a weboldalamon megteheti.
http://jezusafeny.hu/index.php?option=com_fireboard&Itemid=58&func=view&...
Kedves Margit, találtam az imént egy verset, úgy érzem, illik az itt olvasható vigasztaló bejegyzések közé:
Áprily Lajos - Biztató vers magányosságtól rettegő léleknek
Tudom, hogy hull a Nap
örömök szállanak
kedves fők hullanak
sírdombok mállanak.
Egy-egy kéz, drága kéz
mindegyre elereszt
mindennap vereség
mindennap új kereszt.
Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis: ne remegj
nem maradsz egyedül.
Ködödben csillag ég
gondodból fény terem
vers-lelkek lengenek
nyomodban ezeren.
Zászlós és halk csapat
elszánt és bús-szelid
vers-lelkek, viharos
vadkorban tetteid.
S szűkülő kör mögött
halkuló ház körül
mélyülő bú felett
hűség áll őrödül.
Jó lelkek, annyian
árvák és elesők
szépséget szomjazók
kútfődet keresők.
Szédülni nem szabad
zuhannod nem lehet:
szirten is rózsaág
vigyázza lelkedet.
Tudom, hogy két kezem
nem part és nem erő:
maholnap aszú ág
szélvert és remegő.
Mentésre ingatag
tartásnak nem elég
síkon át, hegyen át
kinyujtom tefeléd.
Örömök szállanak
kedves fők hullanak
vén sírok mállanak
estébe hull a Nap.
Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis - ne remegj:
lélek van teveled
nem maradsz egyedül.