A szivemben élsz mindig.
Anonymous - 2011.11.17. 13:19
A szívemben élsz mindig.
Küldd el az ismerőseidnek is!
Közérdekű reklám
Tanácsadók
hospice- és gyásztanácsadó
|
református lelkész
|
pszichológus
|
gyásztanácsadó
|
pszichológus
|
római katolikus szerzetes nővér
|
Szia Kedves Ágnes!
Hogy vagy mostanában? Aggódom Miattad, hogy nem írsz! Ha lesz erőd és időd, írj majd, hogy hogy' vagy. Nem szeretném erőltetni, csak azt szeretném, hogy jobban legyél!
Vigyázz Magadra!
Szeretettel:
Gyuszi
Kedves Ágnes!
Sajnos a veszteségünket magunkkal visszük, amíg élünk. Nekem élnek a szüleim, de drága Férjemet 43 évesen öt hónappal ezelőtt elvesztettem. Soha nem gondoltam, hogy létezik ekkora fájdalom, ahogy azt sem gondoltam pár hónapja, hogy tovább tudok élni. Igazán ami segíthet, ami nekem is segített, az a hit Istenben, hogy egyszer drága szeretteinkkel újra találkozunk. Nekem ez az első hónapban magát a túlélést jelentette. Utána nyitottam a Sorstársak fele, ami eleinte nagyon nehéz volt, de most hálás vagyok valamennyiüknek, mert erőt adnak a napjaimhoz, ha csak kicsit, de könnyebb. Nélkülük nem tudom mi lenne velem most ... Én még az út elején vagyok, így semmi okosat nem is tudok írni Neked, de tiszta szívemből kívánom, hogy a lelked megtalálja a nyugalmát!
Ildikó
Kedves Ildikó!
Az előző beírásom valahogy eltűnt.Újra írok Neked.Őszinte részvétem a férjed elvesztése miatt.Rettentő friss még a Te sebed is.Borzalmas lehet a gyászod.Sajnállak Téged is.Te szoktál kijárni a temetőbe?Van akinek ez jót tesz.A férjed beteg volt, vagy balesetben halt meg?Írj valamit ezzel kapcsolatban?Gyerekeitek vannak?Kitartást kívánok.
Várom válaszodat: ÁGNES
Kedves Ágnes!
Köszönöm, kedves vagy! Az én drága Férjem nem volt beteg. Infarktust kapott. Minden előjel nélkül, egy pillanat alatt, és esélye sem volt a túlélésre. Két lányom van, ők adnak erőt az élethez. Eleinte naponta kint voltam a temetőben, de egyszer mintha a Férjem jelzett volna, olyan furcsa érzés tört rám, hogy el kellett jönnöm. Akkor kezdtem el ritkábban kimenni. Most hetente egyszer kimegyek, de nem mindig megnyugtató. Sokszor felzaklat, hogy látom a nevét kiírva... Nehéz, nagyon. Már tudom, hogy ez a fájdalom soha el nem múlik, belénk ivódik, és visszük egy életen át, hisz amíg emlékezünk, addig fáj is. És emlékezni életem végéig fogok, ebben biztos vagyok. Mindig azt kérem Istentől, hogy egy pillanatot se felejtsek el az együtt töltött 21 évből, bármennyire is fájjon az emlékezés. Januárban leszünk 20 éves házasok. Megajándékozott két csodaszép lánnyal, rengeteg boldog évvel, órával, pillanattal és elment... Nagyon röviden ennyit magamról.
Remélem sikerült egy kicsit megnyugodnod az első bejegyzésed óta!
Minden jót kívánok és köszönöm a válaszod! Ha bármikor úgy érzed, írj, mesélj, emlékezz, bármit, ami könnyíthet a lelkeden...
Ildikó
Szia Ildikó!
Rettentően sajnállak Benneteket!A lányaitok hogyan tudják feldolgozni a feldolgozhatatlant?Szerintem ritkítani kellene a temetőbe való kijárásodat egy ideig.Tudod picit megnyugodnál és később újra kijárnál.Én Halottak napján nem tudtam nyíregyházára elmenni az édesapám sírjához, mert nem volt pénzünk.Ezt a lelki terhet, senkinek nem kívánom!!Különben
69 évesen halt meg Édesapám, beteg volt.Nagyon apás voltam, nem tudom még mindig felfogni, Ő már nincsen.
Nem is tudom miért írtam ide nektek, hisz érzem, felkavar az emlékezés, miközben tudom, mégis kell.Talán kapok Tőletek biztatást, tényleg aranyosak vagytok.
Nagy-nagy szeretettel: Ágnes
Kedves Ágnes!
Az emlékezés sajnos fájdalommal jár, mert arra is emlékeztet, hogy Ő nincs már... A temetőbe akkor megyek, amikor érzem, hogy mennem kell. Soha nem tudom előre, hogy mit vált ki belőlem, de megyek, mert belülről hajt valami. Van úgy, hogy megnyugtat, de általában csak sírok. De ez akkor is így lenne, ha nem mennék ki.
Jól írtad! Feldolgozhatatlan! 43 évesen eltemetni egy igazi Társat, egy igazi Édesapát, feldolgozhatatlan! Imádta a lányait, neki a család volt a legfontosabb!
Sajnos nem nagyon tudlak biztatni, de együtt érzek Veled teljes szívemből!
Köszönöm szavaidat, minden jót kívánok!
Ildikó
Szia Ágnes!
Fogadd őszinte részvétem!!
Szeretnék segíteni valahogy, bár még elég fiatal vagyok és tapasztalatlan, de ha az segít, hogy "kibeszéled" Magadból, akkor én meghallgatlak szívesen, nyugodtan írj! Nekem Anyu halt meg, 5 hónappal ezelőtt... A Barátnőm pedig 2 évvel ezelőtt szenvedett autóbalesetet:-(, szerintem sem lehet soha feldolgozni a veszteséget és ezt a fájdalmat!
Sok erőt kívánok!!!
Szeretettel:
Gyuszi
Kedves Gyuszi!
Iszonyatos boldog vagyok, hogy valaki meghallgatott.!Tudd, hogy én egy 50 éves anyuka vagyok.Valószínű Te, a
fiaimmal egy idős lehetsz.Bátran tegezz!Ha úgy érzed nem vagyok terhedre, csak akkor válaszolj, mert felzaklatni nem szeretnélek.Őszinte részvétem neked is.A seb még friss a lelkeden.Picit gyógyulni fog........nem sokat.Tudod az
a baj, hogy egy rohanó világban élünk és nincs idő egymást meghallgatni.Komolyan mondom imádom a férjemet,
két nagy fiamat/24, 21 évesek/.De mindenki éli a saját életét.Olyan mint ha tegnap halt volna meg apu.Bár beteg volt,
de a halála hirtelen jött.Iszonyatosan hiányzik.Tudom nem normális, de hullik a könnyem, ahogy írom a sorokat.
Eltettem egy pár emléket tőle, de igazából mindig felzaklat ha elő veszem.Most volt az első halottak napja a 9 év alatt,
hogy nem tudtam haza menni a sírjához, mert nem volt pénzünk.Borzalmas érzés volt!!!!!!!!!!!!!!Gyuszi írjál te is valamit
az elhunyt szeretteiddel kapcsolatban.
Várom válaszod:
Szeretettel: ÁGNES
Szia Kedves Ágnes!
Örülök, hogy örülsz!:-) Tudom, hogy mennyit számít, mikor elmondhatja az ember, ami bántja... ezért is ajálnlom fel, hogy szívesen meghallgatlak és ha csak "néhány" jó szóval is, de megpróbálok segíteni, enyhíteni a fájdalmadon. Jajj, bocsánatot akartam kérni a tegezésért, de látom, hogy felajánlod a tegeződést. Köszönöm, akkor elfogadom, mert így kényelmesebb. Egyébként pedig tiszteletből szoktam magázódni, de valahogy azt érzetem a kiírásodból, hogy fiatal vagy. ...és ez igaz is:-) Anyu is fiatal volt még... Ő is 50 éves lett volna, augusztusban. Nagyon kedves vagy, nem zaklatsz fel. Szeretnék segíteni Neked valahogy, ezért mindenképpen válaszolnék, akkor is, hogyha felzaklatnak a dolgok. Ezek sajnos anélkül is felzaklatnak, hogy írunk egymásnak, mert mindig a fejemben járnak a történtek... Köszönöm a részvétnyilvánítást! Igen, tudom, hogy sajnos soha nem fog teljesen meggyógyulni a seb, esetleg a sajgását tudja csillapítani az idő. ...de ahhoz sokszor több tíz év is szükséges lehet, tapasztalom a környzetemben is. Igen, sajnos tényleg az van, hogy mindenki rohan (nem általánosítani szeretnék, inkább javítom is magam: szóval sokan rohannak), nem hallgatják meg egymást az emberek (tisztelet a kivételnek, akinek nem inge, ne vegye magára, senkit nem szeretnék bántani!). Sokan csak törtetnek előre, átgázolva mindenkin... Igen, talán az is a baj, hogy idő sincs, de annyira az akarat sem látszik:/ Én legalábbis nem tapasztalom, hogy olyan sokan törődnének a másikkal. Örülök, hogy ott van a Férjed és a Fiaid!:-) Igen, akkor egyidős vagyok a Fiaiddal nagyjából, mert én 20 éves vagyok. Nagyon sajnálom az Édesapádat! Igen, nálunk is az volt, hogy beteg volt Anyu, de nagyon hirtelen jött a halála, egyik napról a másikra szinte. Illetve úgy, hogy sokszor voltak rosszullétei, de az egyiknél bekerült a kórházba, aznap éjjel leállt a szíve... Visszahozták, de hajnalban megint leállt a szíve, aztán már folyamatosan billentyűzavara volt:-( Még 2 napig küzdött az intenzívosztályon és június 14-én, hajnalban elment Tőlünk:-(( Elhiszem, hogy nagyon hiányzik és szerintem normális, hogy hullanak a könnyeid, nagyon sajnálom! Ha rosszabb napjaim vannak, nekem is szokott. Megírtam a történetét "Megemlékezés Anyuról az utolsó pillanatáig..." címmel és akkor nekem is végig folyt a könnyem, szóval ne szégyelld, sajnos ez ilyenkor természetes és normális. Jajj, nem kioktatni akarlak:-), csak mert írod, hogy "tudom, nem normális". De, sajnos az...:-( Nekem is vannak eltéve emlékeim... A Barátnőmtől kapott tárgyakat eltettem és nem használom, vagy ami az Ővé volt. El van minden téve egy dobozba és el van rejtve a szekrény mélyére, nehogy a kezembe kerüljön, mert mindig rossz. Ha ránézek, akkor is belenyilal a gyomromba, de ha fel is nyitom, kiborít... Volt egy idő, amikor azt hittem, jobban vagyok és van erőm megnézni őket. Tévedtem... Azóta nem veszem elő. Anyutól is vannak emlékeim, szintén nem merem elővenni, főleg, hogy frissebb a gyász, hiszen épp tegnap számoltam, 5 hónapja ment el. Sajnálom, hogy nem tudtál ellátogatni a sírjához!:-( Én még csak most voltam kint először, a temetést leszámítva, mert nem volt erőm eddig kimenni. Megviselt. A Barátnőmhöz szintén csak ritkán vagyok képes kimenni.
Írjak Róluk?
Kezdem Anyuval:
Ő 49 éves volt és egy életvidám, pozitív Ember! Amit eltervezett, véghez is vitte, számára nem volt akadály. Szeretett segíteni másokon, erős, határozott személyiség volt és nagyon kedves! Képes volt az utolsót is odaadni a Másiknak! Beteg volt és segíteni szerettünk volna Neki, de nem akarta, azt mondta, bírja még és meg tudja csinálni a dolgát. Persze ennek ellenére dehogy hagytuk, hogy segítség nélkül lással el a feladatait.
A Barátnőm 20 éves volt (én akkor 18), szintén egy életvidám, humoros, aranyos Lány! Szeretett Ő is segíteni másokon, nagyon szeretett kirándulni, sportolni, ahogy én is. Szinte mindig mosolygott és olyankor még a szemei is nevettek...
Ne haragudj, most nem tudok többet írni...
Írj bátran, itt leszek és meghallgatlak! Köszönöm, hogy írtál és megosztottad velem, ami Benned van!
Minden jót, sok erőt kívánok!!!
Szeretettel:
Gyuszi
Kedves Gyuszi!
Te tényleg csak 20 éves vagy?Iszonyatos komoly gondolkodásod van!Tanulhatnának az emberek Tőled.
Gratulálok a szüleidnek-Édesanyád, biztosan a csillagok közül mosolyog, ahogy a soraimat olvassa.
Olvastam a beírásaidat, megkönnyeztem őket.Érdekes dolog, Te nem nagyon tudtál kimenni a szeretteid
sírjához.Én ellenkezőleg cselekszem.Nyíregyházán van az édesapám eltemetve, de ez a szerencsém, mert minden
nap a temetőbe mászkálnék.Szerintem ez sem jó!Pár éve még a család ajánlotta menjek el pszichológushoz,
hát ha segíteni tud, elmentem-de nem tudott.........Hülye gyógyszereket írt fel, amik csak kábítottak, de nem segítettek
a problémák megoldásában.Aranyos vagy, hogy fiatalnak mondtál. Üdvözöllek: ÁGNES
Szia Kedves Ágnes!
Igen, 20 éves vagyok. Sokan csodálkoznak, úgy, mint Te:-) A gondolkodásom sajnos - vagy nem?:-) - azért ilyen, mert nagyon sok rossz ért már és úgymond "megedződtem" és hamar fel is kellett nőnöm. Nagyon hosszú lenne elmesélni az életem, de röviden annyit, hogy 4-12 éves koromig terrorban éltem, aztán 18 éves koromban ugye meghalt a Barátnőm, most pedig Anyu... Szóval ez a sok rossz rákényszerített, hogy hamar felnőljek és a lehető legkomolyabban gondolkodjam, hiszen sokszor volt nehéz helyzet, amikor szükség volt a komolyságra. "Tanulhatnának az emberek Tőled." Köszönöm! Azért nekem is van még mit tanulni:-) Az ember mindig tanul.
"Gratulálok a szüleidnek - Édesanyád biztosan a csillagok közül mosolyog, ahogy a soraimat olvassa." Ez kedves Tőled!
Sajnálom, hogy az írásaim könnyeket csaltak a szemedbe!:-( Igen, én úgy vagyok még a temetőlátogatással, hogy nem nagyon tudok kimenni. Ki tudok, de csak néha érzem, hogy van erőm, viszont mindig nagyon megvisel. Igen, ismerek olyan Embert, aki minden nap kimegy a szeretteihez.
Én járok pszichológushoz. A Barátnőm halála miatt kezdtem járni, de közben Anyu is elment...:-( Először én is úgy éreztem, hogy nem segít a terápia, de ahogy telt az idő, kis javulás azért elkezdett látszani. A helyzet sajnos az, hogy ugyan járok pszichológushoz, mégsem jó a helyzet, mert a Barátnőmmel kapcsolatban patológiás gyászt állapítottak meg. Pedig már 2 éve ment el, elvileg nem itt kéne tartanom, ahol tartok. Félek, hogy Anyut sem fogom tudni elengedni... Én is kapok gyógyszereket, engem is kábítanak és csak kicsit segítenek.
Igen, szerintem fiatal vagy még!:-)
Vigyázz Magadra, sok erőt kívánok! Ha úgy érzed, írj nyugodtan!
Szeretettel:
Gyuszi
Szia GYUSZI!
Remélem nem szomorkodsz, amikor írom a soraimat!Fel a fejjel, ne keseregjünk.Írjál arról milyen életed volt.
Bár ez már nagyon a család intim szférája és nem szeretnék szemtelen lenni.Terrorban éltél?Te édes jó Isten.
Ez mit jelentsen Gyuszi?Figyelj csak!Nem lehetne a gyógyszereidet lecsökkenteni vagy abba hagyni, hidd el jó szándékból írom.Hozzá szokik a szervezeted és gyakorlatilag csak kába és álmos vagy tőle.Természetesen elnézést kérek mert beleszólásom ebbe nem lehet.Nem tudtam mit jelent az a patológiás gyász, de utána néztem és most már
értem.Az ilyen emberek mint Te meg Én soha nem fogjuk feldolgozni a gyászt.Azért picikét fog enyhülni a fájdalmad,
csak évek múlva.
Nagy szeretettel üdvözöllek: ÁGNES
Szia Kedves Ágnes!
Nagyon aranyos vagy! ...sajnos de, kesergek. Eleve azért, mert az elmúlt napjaim nagyon nehezek voltak, de a mai napom nagyon rossz! Iszonyat mértékben felidegesítettek és megaláztak, máskor talán még tudnám is kezelni a helyzetet, de amilyen idegállapotban eleve vagyok, nem éppen hiányzott a mai dolog:/ Na, de nem panaszkodom, csak mondtam.
Rendben, írhatok, hogy milyen életem volt, viszont egy kérésem lenne ezzel kapcsolatban, ha nem gond: nem szeretném ide leírni, egyrészt azért, mert tényleg intim szféra és azért sem, mert nem szeretnék senkit keseríteni, esetleg feldühíteni. ...mert elég dühítő dolgok történtek. Ha tudsz adni esetleg e-mail címet, elmesélem ott, hogy mik történtek.
Nem tudom, hogy lehetne-e csökkenteni a gyógyszereket, egy ideje én is ezen gondolkodom, hogy talán azt kellene, mert elég kába vagyok tőle. Holnap esedékes a pszichológus, megemlítem majd neki. Nincs semmi gond!
Igen, akiknél patológiás gyász áll fenn, azok sosem tudják feldolgozni a Szerettük/Szeretteik elvesztését... Igen, picit enyhül a fájdalom, de valóban csak évek múlva.
Tényleg ne haragudj, hogy nem írtam le az "élettörténetem", de hosszú is és kényelmetlen is lenne kiírni. ...de privátban semmi akadálya, ha érdekel.
Én is üdvözöllek, szeretettel!
Gyuszi