Segítő álmok

Kedves Anonymous!
Nem tudom, segít-e, hogy megszólítalak, de úgy éreztem, írnom kell. Júliusban lesz két éve, hogy a férjemet, három gyerekünk apját egy orvosi gondatlanság miatt elveszítettük. Vele indultunk nyaralni, és nélküle érkeztünk haza.
Azt tudom csak leírni, hogy nekem, nekünk mi segített a túl-,továbbélésben. A felelősség, hogy a gyerekek félárvák, vigyáznom kell magamra. A kimerülés, kifulladás komoly betegségekhez vezetett, de meggyógyultam, és azóta jobban vigyázok: többet mozgok, sétálok. Sok olyan könyvet olvasok, ami a gyászfeldolgozással foglakozik, még most is. Nagyon jó írások vannak ezen a portálon is, ha keresgélsz. Hosszú hónapok teltek el, mire rábukkantam erre a közösségi oldalra, és újabb hónapok, mire először beírtam. Sokat segítenek az itteni írások, s a mögöttük élő emberek. A hajdan barátnak hitt emberekben egy-két kivételtől eltekintve komolyan csalódnom kellett, de megismertem jobban olyan embereket, akik most mutatták meg igazán emberi arcukat. Keresztyén közösségben dolgozom, ez naponta sok segítséget ad. A munkatársaim tapintatosak voltak kezdetben és segítőkészek; megértőek, amikor alig tudtam dolgozni. Van egy szerzetes ismerősöm, a férjem hajdani tanára, s a vele folytatott beszélgetések lélekmentőek. Kezdetben nem szívesen mentem emberek közé, ez már rendben van, csak hosszabb ideig nem tudok távol maradni otthonról. A biciklizés is nagyon jót tesz. A sírjára sok virágot ültettem, olyanokat, amiket ő is szeretett. Megnyugtat, ha ott ücsöröghetek. Sokszor megfordul a fejemben, hogy ha nem lennének a gyerekeink, akkor...? De vannak. Kívánom, hogy találj Magad számára megnyugvást, enyhülést hozó tevékenységet, gondolatot. És remélem, élnek Körülötted jó emberek. Ismeretlenül is sok erőt kívánok szeretettel: Hanna

Kedves Felleg, Kedves Mindenki!

Szerintem fontos tükre lelkivilágunknak az álom. Mindig érdekelt, vajon van-e köze való, fizikai életünknek, dolgainknak, különleges, zaklatott, vagy nyugalmasabb életeseményeinknek az álmainkhoz?
Sok év távlatából bátran mondhatom: igen. Szinte minden álmom, amelyre emlékszem, és ébredés után még sokáig nyomot hagyott bennem, üzenetet hordozott éppen aktuális élethelyzetemre, gondomra, bánatomra, örömömre vonatkozóan. Talán ahhoz hasonlíthatnám, mint amikor tanácstalanságomban édesanyám, vagy szeretteim közül bárki - aki fontos nekem - segítségét (lelki segítségét, tanácsát) vártam, és többnyire segített továbblépni gondon, bánaton. Valami ilyesmi üzenetekre gondolok, és közülük most csak eget említek - talán már elmeséltam:
Zoli fiammal álmodtam halálát követően néhány nappal, amikor kétségbesetten, szinte magamból kikelve, eszelősen zokogva követeltem Őt vissza, és azzal - pontosan emlékszem ma is a gondolatokra - hogy "örökre a karomban tartanám, úgy is, ha bármilyen maradandó fizikai betegségekkel kellene együtt megküzdenünk..."
Aztán álomba zuhantam, és az én gyönyörű, kisportolt, örökmozgó fiam meglátogatott álmomban aznap éjjel. Tolókocsiban ült, halott-sápadt volt, szótlan, és olyan mondhatatlan szomorúság áradt a szeméből, amilyennek sohasem láttam...
Hajnalban felébredtem, és az álom kapcsán rögtön arra gondoltam: mérhetetlen önzőség volt tőlem ez a gondolat... Magamnak akartam Őt - akár örökre bénán, mozgásképtelenül is... Azt hiszem, ekkor kezdtem tudatosan törekedni arra: el kell Őt engednem... Muszáj megtanulnom, mit jelent ez a közhelyesen kongó, akkor még üres szó: elengedés... Évekig tartott, és sikerült.
Ma is fohászkodom esténként egy-egy álomért, de már tudom: Ő már magasabb szférákba költözhetett, és én talán segítettem neki azzal, hogy nem láncoltam magamhoz, önzőn, még a halála után is... És Ő megtanított azokra a találkozásokra, amelyek engem is magasabb szférákba emelnek... - s ha néha vissza-visszacsúszom, Ő mindig felemel... Csodálatos örökség ez, olyan szellemi örökség, amelynek értéke felbecsülhetetlen, különösen, ha gyermekétől örökli a szülő...
És egy vers, amit talán még a legmélyebb gyász idején írtam (és azóta többet is) - az álmok kapcsán:

Változatok

1.
Haiku-álom

Nézek az égre.
Végtelen éjben a nap
már álomba tért.

Gyertyaláng lobban,
elsimul hosszan a fény,
lelkünk összeér.

Fény-nyoszolyáján
csillagok álmát őrzi
a magányos Hold.

Lobbanó gyertya
emléked hozza, ölel
álmomban a múlt.

2.
Álom

Nézek az égre, végtelen éjben
a nap már álomba tért.
Gyertyaláng lobban, elsimul hosszan,
lelkünk a lángban összeér.

Fény-nyoszolyáján csillagok álmát
őrzi a magányos Hold,
lobbanó gyertya emléked hozza,
lángjával ölel a múlt.

Azóta az Irodalmi Rádió hangban is méltónak tartotta megörökíteni.
Itt hallható: http://gosizoli.try.hu/

Csodálatos örökség ez az én egyik legdrágább kincsemtől, a fiamtól, aki már örökre a szívemben él.

Békés, szép estét kívánok szeretettel minden kedves olvasónak.

Nagyon örülök,hogy erről is lehet beszélni.Édesapámat egy éve vesztettem el.Szoktam vele álmodni.Először féltem,és miután felébredtem nagyon rossz érzés volt. Mostmár nem félek,de mégis nyomasztó,ugyanakkor egy kicsit jó,hogy legalább álmomban láthatom és hallom a hangját. Tudni kell,hogy készültem hozzá,de nem értem oda.Olyan álmom volt,hogy felhívom,és beszél ,hallom,de nem értem,hisz már nagyon beteg volt.És mondom neki,hogy sietek hozzád,de nem értem oda.És a valóságban sem.
Az álmokban dolgozzuk fel a velünk történteket,mondják,de ez mégis valahogy nehéz!

Az álmok sokat segíthetnek a történtek megértésében is. Verena Kast leírja egy páciense álmát, amely arról beszél, hogy a gyászoló egy másik vonaton utazik tovább:

Elena álma három héttel Georg temetése után:

"Georg levelet írt nekem. Arra kér, látogassam meg, és találkozási helyül egy határállomást jelöl meg. Találkozunk. A vonaton másokkal utazunk együtt. Egy bizonyos helyen valamennyiünknek le kell szállni, csupán Georgnak szabad továbbutaznia, sőt erre kötelezik is.
A legfelsőbb hatóságokhoz fordulva próbálom megszerezni az engedélyt, hogy továbbutazhassak Georggal. Hasztalan. Odafönt még csak nem is fogadnak.
Gyengéden búcsúzunk, szinte kábult vagyok. Most olyan vonatot kell találnom, amely visszafelé megy."