A férjemet gyászolom
Blubell - 2010.01.03. 11:26
Szeretnék beszélgetni olyan sorstársakkal akik szívesen emlékeznének,beszélgatnének..hátha könnyebben túléljük a napokat.
Küldd el az ismerőseidnek is!
Közérdekű reklám
Tanácsadók
hospice- és gyásztanácsadó
|
református lelkész
|
pszichológus
|
gyásztanácsadó
|
pszichológus
|
római katolikus szerzetes nővér
|
Kedves Ildikó, Cin, Zsóka és a többiek!
Remélem jól vagytok és nem azért nem írtok mert vmi komoly baj lenne. Elnézéseteket kérem hogy eltüntem de néha úgy érzem hogy jó ide írni mivel a barátaim vagytok - a legnehezebb időszakomban csak rátok számíthattam- , de mindig egy kicsit feltépem vele a sebeket. Ezért inkább ritkábban írok ide. Sajnos a hullámok megvannak, vannak jó, jobb és rosszabb időszakaim is. Egyik kollegám most hunyt el a napokban ( 45 éves volt, két kislánya és a felesége egyedül maradt ) nem tudtam elmenni a temetésre pedig szerettem volna. Tudtam, hogy ha odamegyek csak újra átélem az én kis drágám temetését. Ezt nem szerettem volna, így is megvisel még az is ha egy mentőautót látok vagy hallok.
Sajnos most nincs több időm írni, ha gondoljátok válaszoljatok, Ti is írjátok meg az érzéseiteket. Legközelebb megírom, hogy még mik történtek velem, hátha tanulságos lesz valamelyikőtöknek.
Kívánok mindenkinek békés nyugalmat és nagyon kevés sírást.
Puszi
Kriszti
Kedves Kriszti!
Úgy örülök, hogy hallok felőled! Megértelek az írással kapcsolatban, hisz nem vagyunk egyformák, mindenki másként viseli, és próbálja túlélni valahogy a tragédiáját. Van aki mélyen eltemeti magába... Sajnos én nemrég voltam egy temetésen, és ahogy írtad is, újra éltem mindent. Iszonyú volt. Ahogy a mentőautó hangja is felzaklat azóta is.
Évának már írtam, túl vagyunk egy ballagáson, fájdalmas volt, de most könnyebb egy kicsit. Mindig is azt mondogattam, szeretem a szürke hétköznapokat. Akkor is fáj, Ő akkor is nagyon hiányzik, de csendesebb minden. Szóval most olyan csendesen megvagyok. Ahogy telik az idő, úgy leszek egyre keményebb, de ezt azt hiszem Ti is átélitek. Átértékelődött minden. Amit korábban problémának hívtunk, már messze nem az... Próbálok talpon maradni, túlélni egy-egy napot, hetet, támogatni a lányaimat, mert nekik még szükségük van rám. Ők éltetnek engem!
Békés napokat kívánok, és nyugalmat a lelkednek!
Puszi, Ildikó
Kedves Ildikó!
Én is örülök, hogy hallok felőled és hogy jobban vagy kicsit. Amire legutóbb nem volt időm leírni most megosztom veled, (veletek), hátha tanulság lesz belőle másnak is. Most már kb. 10 hónapja hogy drága férjem elment örökrem amin változtatni sajnos nem tudok, próbálom elfogadni az elfogadhatatlant és úgy gondolom hogy jó irányban haladok a gyász feldolgozásban. Elmentem a munkahelyi doktornőhöz, hogy ugyan már nyugtatót nem szedek, de az alvásom még mindig nem jó, de szeretnék végre altató nélkül aludni (Dormicum 15 mg, ennek a felét szoktam este elalvás előtt bevenni). Elkezdtem vele beszélgetni és kiderítette, hogy túl pörgöm magam. A munkahelyemen is sok a feladat, én is olyan tipus vagyok aki nem nagyon tud nyugton leülni ( csak a drága férjemmel ment ez a dolog ). Végül azt magyarázta, hogy ezzel a pörgéssel kompenzálom a férjem elvesztését. Nem letargiába esek és ülök a szobába hanem nem tudok megnyugodni. Fáradtan hazaérek, 8 óra körül elalszom magamtól de utána kb. 2 óránként felébredek, és alig bírok elaludni, vagy csak felszínesen alszom. Ha ezt meguntam, mivel reggel kelni kell hogy tudjak menni dolgozni, így beveszek egyet ebből a gyógyszerből és tudok aludni. Kérdezte a doktornő, hogy mozgok e eleget, mondtam, hogy futni járok hetente egyszer. A válasz az volt, hogy vagy többször menjek és jobban fárasszam kimagam, vagy próbáljak vmi nyugtató dolgot csinálni. Hát itt tartok most, ezek szerint csöppet sem olyan rózsás a helyzet mint én gondoltam, nekem ez eszembe sem jutott, hogy ilyen is van. Most próbálok vmi nyugtató dolgot találni ami eléggé megnyugtat ahhoz, hogy el tudjak jól aludni.
Azért írtam le ezeket a tapasztalataimat, hogy Te (ti) is lásd milyen nehéz is a gyász feldolgozása, és mindenki mennyire másképpen tudja átélni, megélni és valahogy túl lenni ezen a nehéz időszakon. Sajnos a mentőautó hangja vagy látványa, vagy éppen vki temetése is egy ilyen rossz élményként jelenik meg. Remélem egyszer eljön az a nap amikor már nem kavar majd fel annyira.
További szép napot és nyugodt estéket kívánok mindenkinek.
Puszi
Kriszti
Kedves Éva!
Bár azt mondhatnám, hogy idővel rendben lesznek a dolgok. Az biztos, hogy hónapról hónapra változik minden, a fájdalmunk is, az érzéseink is, de a fájdalom sosem múlik el. Sokat emelegetik, hogy a fájdalom átalakul, "megszelidül". Talán ez a legjobb szó rá. A "Miért"-re én is keresem a választ, de még nem találtam meg. Nem tudom valaha lesz-e? Abban biztos lehetsz, hogy nem a Te hibád, nem vagy rossz ember, és nem szabad magadat hibáztatnod. Tudod hányszor nézegetem az utcán az italról lerészegedett, elzüllött embereket, és arra gondolok, hogy miért pont Ő, miért neki kellett meghalnia? Olyan igazságtalan az élet! Egy pillanat, és elvesztettem a Férjem, a lányaim pedig az Édesapjukat. Ami a ballagást illeti, a sok teendő valmelyest eltereli a gondolatokat, de egyben élesen emlékeztet is arra, hogy Ő már nem lehet itt velünk, és egyedül kell végigcsinálnunk. Azt hiszem Cin is ezt érezheti most, hogy a boldogságát nem oszthatja meg a társával. Mikor olvastam a hírt unokája születéséről, azonnal az hasított belém, hogy az én Zolikám már ezt sem élheti át. Ezért is szeretem jobban a szürke hétköznapokat. Azt mondják, aki a tragédia előtt pozitív volt, azok az emberek a gyászt is "könnyebben" dolgozzák fel. Csak azt mondhatom, hogy kitartás, próbálj a gyermekedre figyelni, hisz neki most mégnagyobb szüksége van Rád, mint valaha is volt az életben! Bennem is a lányaim tartották és tartják a lelket.
Nekem nagyon sokat segít, amikor érzem Férjem jelenlétét. Nem tudom megmagyarázni, de olyankor azt érzem, hogy ott van velem. Fájdalmas és egyben jó érzés...
A kineziológus tud segíteni? Olyan jó lenne, ha tudnék valami reményt adni neked, de olyan nehéz bármi okosat is írni. Legyél nagyon erős, és kívánom, hogy találd meg lelked nyugalmát!
Puszi, Ildikó
Szia Ildi! Annyira jó, hogy legalább te érzed a férjed jelenlétét. Én is úgy szeretném, de nem jön hozzám. Pedig mi még hülyéskedtünk is régen, hogy ha valamelyikünk elmegy, vissza fog járni, ahhoz aki itt marad. Hát nem! Vagy olyan jó az odaát, vagy haragszik rám valamiért. Azelőtti nap, mikor meghalt még mondta is nekem, hogy vigyázzunk egymásra. Én azt feleltem, hogy rá nem lehet vigyázni, mert olyan öntörvényű. Lehet, hogy ez egy segélykiáltás volt, csak nem vettem észre? Mennek a napok, hónapok, van amikor jobb, de leginkább a hiányát érzem. Hétvégén nagyon kiborultam. Minden híradásban Hajdúszoboszlóról beszéltek. Mi minden évben ott nyaraltunk, mert van egy ismerősünk, aki által olcsó szállást kaptunk mindig. Tavaly voltunk utoljára kettesben egy hosszú hétvégén.Nagyon jól éreztük magunkat. Fel sem merem hívni az ismerősünket, mert félek, hogy még inkább felszakadnak a sebeim. Nagyon próbálom megtalálni a miértre a választ! A kineziológus 16-án jön hozzám, talán tovább tudok lépni egy lépcsőt. Majd írok. Remélem te is kicsit jobban vagy, hogy elfoglalod magad? Puszi Éva
Kedves Éva!
Már tegnap is írtam, de elszállt a levelem. Én elmondhatom, hogy most egy kicsivel jobb. Elmúlt a ballagás, visszarázódunk a megszokott hétköznapokba, valahogy ez viselhetőbb. Nagyon sokat vagyok a kertünkben, nekem az gyógyír. Ott teljesen kikapcsolok, azaz mintha ott együtt lennénk. Nem nagyon tudom megmagyarázni, de jó.
Azt nem tudom, hogy milyen az odaát, de azt tudom, hogy ha van lehetőség, hogy itt legyenek velünk, akkor itt is vannak. Abban nem vagyok biztos, hogy mi mindig képesek vagyunk Őket érezni. A miértekkel kapcsolatban mondanék valamit. Hallgass a szívedre! Ha egyszer úgy érzed valamiről, hogy ez lehet a válasz, akkor az úgy is van!!! nekem is voltak megérzéseim, ami megmagyarázhatatlan volt, sőt az orvos szerint képtelenség, mégis olyan erővel biztosnak éreztem, és a végén magamban kellett ezt helyre raknom. Igenis, én azt hiszem, én tudom, hogy úgy volt, és kész. Nem számít, hogy kívülállók mit gondolnak, vagy mondanak, én tudom, elhiszem, és kész. Nem szerettem volna konkrétabban elmesélni, de remélem így is sikerült megérteni, mire is gondolok. Drukkolok, hogy a kineziológus sikerrel járjon! Sokat tudnak segíteni, bízom benne, hogy veled is így lesz.
Békés, nyugodt napokat kívánok! Puszi, Ildikó
Kedves Ildikó! Értem mit akartál mondani. Igazad van, csak az a fontos mi mit érzünk, senki más nem számít. Én is most kicsit nyugodtabb vagyok, bár egyre közeleg a házassági évfordulónk. Most lenne a 21. Nem tudom, hogy fogom átvészelni. Ugye mondtam neked, hogy én nem álmodom vele, nem érzem, de szerintem még annyi a fájdalom, hogy lehet, hogy itt van, csak nem tudom beengedni. A fiam most megint szerelmes, kicsit könnyebb neki, nem azt mondom, hogy felejti az apját, de van hova menekülnie. Ma reggel felébredtem, tettem vettem. A gyerek is felébredt, kijött hozzám a konyhába és láttam, hogy valami nem stimmel. Olyan volt mint, aki egész éjjel nem aludt, nagyon meg volt viselve. Kérdezgettem, nem nagyon akarta elmondani, hogy ne bántson, utána mégis elmondta. Egész éjszaka az apjával álmodott. Úgy mondta el, átélte apja utolsó perceit. Tudod, leírtam mi történt. A miértet ő sem tudta meg, de azt igen, nem akart az apja meghalni, volt egy kikattanása és mire ráébredt, mit csinál, már nem volt vissza út. Most megint nagyon haragszik az apjára, mert ő ugye nem látta, én meg részletesen nem mondtam el, de most mindent átélt a gyerek, amit apja érzett. Nem érti a gyerek, hogy ezt miért csinálja vele az apja, miért kellett neki átéreznie. Nagyon furcsa dolgok ezek. Te mit szólsz ehhez? Szerdán jön hozzám a csaj, utána írok neked. Puszi Éva
Kedves Éva!
Tudod alig pár perce írtam egy nagyon kedves Barátomnak az álmaimról, hogy a kezdetektől tudtam, éreztem, Ő így "üzen". Én annyira hiszek benne, hogy az álmaink nem az agyunk játéka, azaz nem mindig csak képzelgés. Talán itt a válasz, talán ez a magyarázat, amit annyira kerestél. És hogy miért a fiad? Mert talán hozzád nem találta meg az utat. És talán nincs is igazán "Miért", csak ez a kikattanás, ahogy írtad, mert valóban nem akart meghalni! Hát tudod futkos a hideg a hátamon, mert hogy így kapd meg a választ, hogy ez megtörténik, én nem is tudom mit mondjak. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit mond a kineziológus. De mindennek ellenére azt mondom, hogy a szívedre hallgass!!!! Ha azt érzed, Férjed így talált módot, hogy üzenjen neked, akkor ez így is van. De közben az jutott eszembe, ami az én első álmaim kapcsán is kérdésem volt, hogy tud valaki olyasmiről álmodni, ami sosem történt meg vele, amiről nincs fogalma, amit filmben sem látott?! Talán mert az álom nem csak egy képzelgés... Biztos lesznek nálam okosabb emberek, kész magyarázattal, de én akkor is azt mondom, csak a szívedre hallgass, a megérzéseidre! Viszont azt tudnod kell, nagyon nagy dolog, hogy a Fiaddal tudsz erről beszélni! Sajnos én a nagyobb lányommal még nem. Nálunk ő nagyon nagy terhet kapott, amilyet Te is. Ő talált rá apára, és már nem tudott segíteni. Én is feltettem a kérdést, hogy miért ő, ha már így volt megírva, miért ő talált rá. Életén át viszi ezt a terhet, de erről nem szívesen beszélek.
Minden jót kívánok, békés nyugodt napokat! Puszi, Ildikó
Szia! Azt hiszem, hogy nekem sem mondott mindent el a gyerek. Úgy érzem , valamit titkol. Amikor szerettem volna mélyebben belemenni a dologba, elzárkózott. Azt mondta, nem szeretne ezzel már többet foglalkozni. Most nekem azért könnyebb, mert tudom, hogy a gyerekemnek van megint barátnője, aki le tudja foglalni a gondolatait. Ő most szeret és viszont szeretik. Remélem, kicsit meg tudok nyugodni, legalább annyira, hogy én is be tudjam fogadni, ha a férjem üzenni akar. Majd írok, ha megint itt volt nálam a kineziológus.
Remélem egyszer te is tudsz beszélgetni a lányoddal. Biztos vagyok benne, hogy igen, de néha puhatolóznod kell nála, mert lehet, hogy magától soha nem fog erről beszélni.
Szia! Volt nálam ez a kineziológus. Hát most úgy érzem, nem kell többet. Abba az irányba terelte a dolgokat, hogy a férjem negatív tulajdonságait helyezzem előtérbe és akkor el tudom engedni. Szerinted ez megoldás? Ez arra volt jó, hogy rájöttem, mit akarok. El fogom engedni a férjem, de nem úgy , hogy a rosszra gondolok. Én a férjemet, akármilyen is volt, nagyon szerettem. Nem akarom ezt a 23 évet semmisnek tekinteni. El fogom engedni, úgyis, hogy a szépre emlékezem, mert így kell elengednem. Most nagyon erősnek érzem magam. Rájöttem, hogy mint minden mást, ezt is nekem kell megoldanom. Szóval nekem ez a kineziológus nem jött be. Puszi Éva
Kedves Éva!
Meglepődtem! Én még ilyet nem is hallottam, hogy így kell "elengedni", akit annyira szerettünk! De ez nem helyes, és szerintem nem is járható út. Ez hülyeség!!! Már bocsánat a szóért, de akkor is az. Ezt az utat végig kell járnunk, bármennyire is fáj. Hogy mi az elengedés, azt nem tudom, azaz nem tudom megfogalmazni, de egyetértek Veled, hogy ez a kineziológus nem segítség! Most sajnos mennem kell, de majd még írok.
Puszi, Ildikó
Szia! Azt hiszem, hogy nekem sem mondott mindent el a gyerek. Úgy érzem , valamit titkol. Amikor szerettem volna mélyebben belemenni a dologba, elzárkózott. Azt mondta, nem szeretne ezzel már többet foglalkozni. Most nekem azért könnyebb, mert tudom, hogy a gyerekemnek van megint barátnője, aki le tudja foglalni a gondolatait. Ő most szeret és viszont szeretik. Remélem, kicsit meg tudok nyugodni, legalább annyira, hogy én is be tudjam fogadni, ha a férjem üzenni akar. Majd írok, ha megint itt volt nálam a kineziológus.
Remélem egyszer te is tudsz beszélgetni a lányoddal. Biztos vagyok benne, hogy igen, de néha puhatolóznod kell nála, mert lehet, hogy magától soha nem fog erről beszélni.
Kedves Kriszti, Cin, és Többiek!
Hol vagytok, hogy vagytok? Jó lenne hallani felőletek! A borongós, esős idő nem kedvez a lelkünknek, de azért remélem ha kicsit is, de jobban vagytok! Nagy változások elé nézünk, mindkét lányom ballagni fog, ez leköti szinte az összes energiámat, így a lelkem fájdalmára szinte nem is marad erőm... Időnként alaposan kisírom magam, utána kicsit megint jobb. Sajnos a hullámok megvannak, de küzdök rendesen, hogy minél rövidebb ideig tartson egy-egy mélység. Kérlek Benneteket, írjatok!
Puszi, Ildikó
Kedves Ildikó és Mindenki!
Nem tudom ti hogy vagytok? Ildi, neked a ballagások, neked Cin az unokád születése eltereli a gondolataitokat. Azt hittem erős vagyok, de még mindig elbukom. Hiába a családom, a barátok, nem élték át azt, amit én átélek. Amikor egyedül maradok, néha, rámtör a sírás. Hogy élhetek nélküle! Néha azt hiszem nagyon jól vagyok, máskor meg nem akarok nélküle élni! Lehet ezzel együtt élni? Mondjátok, hogy ez idővel változik! (3 hónapja vagyok özvegy) Én addig a napig pozitívan éltem az életem, tudtam, hogy semmi sem történik véletlenül. Most nem találom a miértet. Nem akarom az eddigi életemet megkérdőjelezni! De ennek mi értelme? Miért történt ez velem? Azt mondják a rossz emberek bűnhődnek. Én mindig csak segítettem. Ápolónő voltam, nem egy haldoklót segítettem, utána szociális gondozónő voltam. Sok idősnek voltam a mentsvára. Nagymamámat 7 évig ápoltam, anyukámat segítem. Rossz voltam a férjemmel? Próbáltam mindenfele megfelelni. Nem sikerült! Ez a büntetésem?! Nem tudom! Remélem rájövök a miértre! Szeretném, ha sikerülne, különben nem tudok a gyerekemnek segíteni. Pedig most ez a feladatom!
Puszi
Éva
Kedves Ildikó és a Többiek!
Örömmel írom le a nagy hírt: Ma délben megszületett Ádám unokám 3500 grammal és 52 centivel.
Ildikóm! Neked külön köszönöm a biztatást, hogy minden rendben lesz. Istennek hála így történt.
Ölelek mindenkit:
Cin
Kedves Cin!
Annyira örülök!!!! Tiszta szívemből gratulálok, és kívánom, hogy kicsi Ádám érkezése hozzon nagyon sok boldogságot az egész család számára. Anyukának és a kicsinek jó egészséget kívánok!
Kedves Kriszti, Éva és Többiek!
Köszönöm, hogy hírt adtatok magatokról, megígérem hogy írok majd bővebben is, csak most szaladnom kell.
Szeretettel puszilok mindenkit! Ildikó
Kedves Ildikó!
Őszintén kívánom, hogy a sok befektetett energia örömet és szép perceket hozzon a ballagáson - még akkor is ha tudom, hogy sajnos ez a szép ünnep sem lesz könnyű.
Lánykáidnak ismeretlenül is kívánok sikeres életutat .
Hogy hogy vagyok? Azt hiszem úgy, mint legtöbbünk. Az egyedüllétet, a hiányt megszokni nem lehet, csak beletörődni a helyzetbe, de már az is nagy dolog, ha az ember pár napig sírás nélkül létezik. Talán ezek az időszakok majd egy kicsit hosszabbak lesznek. Igazad van, hogy a borongós idő nem segít nekünk, de bizony a virágzó fáktól is összeszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy tavaly ilyenkor még itt volt mellettem. (Április 26-án lesz 9 hónapja, hogy Ő elment.)
A napokban várjuk Ádám unokám megszületését. Remélem minden rendben lesz. Bízom benne, hogy a lelkemnek sokat fog segíteni a kis Emberke megérkezése.
Természetesen jelentkezni fogok, kérlek szoríts Te is nekünk, nagyon ráfér a családra az öröm.
Ölellek: Cin
Kedves Ildikó!
Nagyon örülök, hogy hallok felőled, és hogy jó híreket írsz. Nekem is nagyon sok a munkám idebent így terelgetem a figyelmem, mivel még mindig nagyon sok dologról Ő jut eszembe, és ilyenkor mindig nagyon szomorú leszek. A hullámok nekem is megvannak, de már talán többször jobb a hangulatom mint rosszabb. A Húsvétot elég nehezen éltem meg, nagyon hiányzott. Rájöttem, hogy nekem kellene másként nézni a helyzetet. Ő mindig hiányozni fog és ez ellen nem tudok mit csinálni és ezért fáj. Mindig Ő lesz az én egyetlen drága kis férjem. Múlt héten volt az első olyan alkalom, amikor pozitívan jutott eszembe. Megoldottam egy olyan problémát amit most nekem kellett egyedül megoldanom, de régen mindig vele együtt, vagy Ő oldott meg. Úgy örültem, hogy minden probléma nélkül sikerült a feladat, és arra gondoltam, most ha lenéz rám odafentről büszke lehet rám és mondaná, hogy "ugye Krisztike milyen ügyes vagy, komoly, önálló felnőtt nő vagy". Ennek úgy örültem. Jó érzéssel töltött el. Azt gondoltam, hogy amikor a rosszak jutnak eszembe próbálok valami jóra gondolni így hátha könnyebb. Nem biztos, hogy bejön, de próbálkozom. Hát velem röviden ennyi.
Gratulálok a gyermekeid ballagásához, remélem sikeres lesz és fogtok tudni együtt örülni. Kívánom, hogy minden úgy sikerüljön ahogy szeretnéd - és ahogy a férjed szerette volna - . A lelkünkben mindig ott lesznek:-))
Kedves Cin, Zsóka, és a Többiek. Mi van veletek? Írjatok ha gondoljátok, hogy talán könnyebb a gyászt együtt feldolgozni.
Puszi, Kriszti
Kedves Éva!
Ide írok, mert már nagyon "lent" vagyunk... Olvastam Liliom legújabb levelét, és nagyon egyetértek vele. Minden érzésnek utat kell engedni! Amit elfojtunk, az megmérgez minket belülről, és szép lassan felőröl teljesen. Bármennyire is nehéz, de engedd, hogy a gyermeked is haragudjon. Talán neki ez fog segíteni az elfogadásban, ha létezik ilyen, és idővel biztos enyhülni fog a dühe is. Nehéz visszanéznem az elmúlt időszakra, de amikor kimondtam egy-egy fájdalmamat, bántó gondolatomat, és inkább kikiabáltam, utána megnyugvás jött. Egy könyvben olvastam, hogy hangosan mondjuk ki a kérdéseinket, érzéseinket, kétségeinket a Férjünk fele, még akkor is, ha tudjuk nincs válasz, mert ez segít. Nem hittem benne, és nem is egyszerű feladat, de hozott egy kis enyhülést. Ezek az enyhülések akkor szinte nem is érezhetőek, de idővel összeadódnak, és hónapok elteltével veszed észre, hogy már más a fájdalom. Nekem nagyon sokat segített a napló írás. Minden nap írtam, szinte kiírtam magamból a fájdalmat. Az álmaimban néha még válaszok is voltak... Minden szalmaszálba kapaszkodtam, ami segített. Legyen ez egy könyv, vagy egy jó szó, bármi, ami erőt adott, akár csak egy napra is! Jól emlékszem, hogy ma készültél valakihez, akiben bíztál, hogy segíteni fog? Sikerült? Ha lehet, mesélj róla!
Minden jót kívánok, könnyebb napokat, és segítő kezeket a közelben!
Puszi, Ildikó
Szia Ildikó!
Igen, jött hozzám valaki. Kineziológus, mint kiderült. De az első alkalom csak beszélgetés volt. Leragadtunk, mert megismertem. Gyerekem ovó nénije volt.Majd 3 órát beszélgettünk de nagyon jó volt. Hasonló helyzetben van, mert azt mondják a gyász hasonló a váláshoz. Őt a férje karácsony előtt hagyta el egy másik nőért. 7 éves lányuk van. Tudod belegondoltam /szemétség igaz?/ hogy engem nem egy másik nőért hagytak el. Nem tudom melyik könnyebb? De jön hozzám megint. Állítólag az izmaim megfeszüléseiből tud következtetni dolgokra. A mostani állapotomat vissza tudja vezetni a régi életemre. Kíváncsi vagyok. Most egyébként jól vagyok. Veletek mi van? Nemsokára ballagások. Hogy viselitek?
Puszi
Éva
Sziasztok!
44 éves vagyok, 1 hónapja vesztettem el a férjem. 23 évet éltünk együtt. Öngyilkos lett, előjel nélkül. Én találtam meg. Azóta is mardos a lelkiismeretfurdalás, mit nem vettem észre. Úgy érzem, nem tudom feldolgozni. Kérem, ha valaki tud valami tanáccsal segíteni, azt megköszönném. Hogy lehet egyáltalán ezt túlélni?
Kedves Szeva!
Fogadd őszinte részvétem! Sajnos okos tanácsot nem tudok adni, nagyon nehéz helyzetben vagy. A lelkiismeret furdalással csak magadat gyötröd, a múltat megváltoztatni sajnos már nem tudod. Ne gyötörd magad! Férjed döntése nem a tiéd volt, talán ha észre is veszel valamit, akkor se tudtad volna megváltoztatni a Sorsot. Ezekre a kétségekre, kérdésekre talán sosem kapunk választ, magunkban kell "helyre" rakni, és valahogy elfogadni az elfogadhatatlant.
Tiszta szívemből kívánok Neked nagyon sok erőt, kitartást, hogy minél hamarabb megtaláld a lelkibékédet! Írj erre az oldalra, nagyon sokan olvassák, sokan Veled vannak a fájdalmadban!
Minden jót kívánok: Ildikó
Kedves Ildikó! Nagyon köszönöm szavaidat! Visszaolvastam, te sem vagy egyszerű helyzetben, mégis próbálsz segíteni. Nagyon köszönöm! Ne haragudj, hogy ilyen későn válaszoltam, de nem volt egyszerű időszakom. Férjem most, március12-én lett volna 47 éves, most volt a névnapja és a fiúnk most lett 20 éves. Úgy éreztem csak én vagyok ilyen helyzetben,de ahogy olvastam, mások is, te is így éreztek. Tudom, az én helyzetem más/ az én férjem öngyilkos lett/, de a fájdalmunk hasonló Elvesztettük a férjünket. aki a mindenünk volt.Nem tudom, hogy lehet ezen túllépni. Nagyon sokszor eszembe jut az öngyilkosság, de a gyerekem visszatart. Fog ez a fájdalom enyhülni? Éva
Kedves Éva!
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bennem sosem fogalmazódott meg, hogy mi értelme van itt maradni, de hidd el van! Nekem két gyönyörű lányom van, akik ajándékok a Férjemtől, Neked van egy fiad, szóval menni kell tovább. Nagyon nehéz az út, de idővel, sok-sok idővel enyhül a fájdalom. Lassan kilenc hónapja, hogy magamra maradtam, és bár nagyon fáj belül, de már tudok nevetni, az emberek, az élet felé fordultam. És ez nem azt jelenti, hogy kevésbé hiányzik, vagy ne szeretném úgy, ahogy eddig, csak a fájdalom kicsit már más. Tudod, az, hogy miként vesztettük el Férjünket, a fájdalom szempontjából nem számít. Az üresség, az a hatalmas űr, amit maguk után hagytak bennünk, a kilátástalanság érzése, az értelmetlenség, mind közös! Igazán jó tanács nincs a túlélésre, de bízni kell, meg kell ragadni minden szalmaszálat, amibe belekapaszkodhatsz, ami segíthet. Az évfordulók, ünnepek, nagyon nehezek, szinte kicsit belehalunk a fájdalomba, de utána kicsit más. Én magamról tudok beszélni, de minél mélyebbre kerültem, egy-egy kicsit mindig megerősödve tudtam felállni. Néha sok idő kellett hozzá, néha kevesebb, és külső segítség is kellett, de meg kell tanulni mindent elfogadni, ami segíthet!! És nem csak a fiad miatt, hanem saját magad miatt is!
Én azt hiszem, idővel megtanulunk együtt élni a fájdalommal, ami a részünkké válik, de közben át is alakul. Egyszer valaki úgy fogalmazta meg, hogy viselhetővé válik...
Ha van időd, és erőd, akkor olvasgasd a korábbi bejegyzéseket. Sokszor másik írják le azokat az érzéseket, amik bennünk is épp úgy megvannak, csak talán még kimondani is félünk.
Nagyon sok erőt és kitartást kívánok a mindennapok elviseléséhez, túléléséhez!
Ildikó
Kedves Ildikó! Azt hittem, erős vagyok, de nem. Ahhoz, hogy itt maradjak, a fiammal, segítségre van szükségem. Nem hiszem.hogy egyedül elég vagyok. De azt hiszem, nincs segítségem. Éva
Kedves Éva, együttérzek Veled, ez olyan mérvű fájdalom, amit egyedül nehéz viselni, de az ember többet kibír, mint gondolja magáról!! Kibírjuk!
Nekem anyukám halt meg, tudom, "nem ezen fórumon a helyem", de nem tudtam nem válaszolni a bejegyzésedre, és látod, Idlikó is írt Neked. Egymás támogatására, megértésére számíthatunk, itt mindenki megérti a másik fájdalmát.
Kedves Liliom!
Köszönöm szavaid. Az első nagy fájdalmam akkor volt, amikor apukámat elvesztettem. 2004-ben halt meg, egy szívműtét után. Nem számítottunk rá. Én kétszer köszönhettem az életem neki. Először, amikor megfogantam és megszülettem, másodszor, amikor akkor még a krupp halálos betegségnek számított. Ő a munkahelye mellett még éjszaka is dolgozott, hogy az orvost fizetni tudják/ 1969-et írtunk/, hogy figyeljenek rám. Így életben maradtam. Élete végéig egy furcsa kapocs maradt köztünk. Imádtam. Amikor elment, úgy éreztem utána halok. De a férjem és a gyerekem segített. Most a férjem is elment. Már csak a gyerekem maradt. 20 éves a gyerekem, de amióta a férjem elment olyan vagyok vele, mintha gyerek lenne. Tudom ez sem jó, de nagyon féltem.
Kedves Éva! Nagyon szép amit írtál Apukádról, és átérzem mennyire nagyon nehéz lehetett az elvesztése, és utána a sok fájdalom. Akkor segítségre találtál a családodban, kívánom, hogy most is találj segítségre, ami felemel gyászodban és időnként láttatja az alagút végét. Természetes, hogy most úgy félted a fiadat, mintha kisgyerek lenne, én is féltek magam körül mindenkit! Anyukám is műtét után hirtelen ment el, nem számítottunk rá! Gyötrelmes, bűntudattal, önváddal teli hetek következtek számomra, se aludni se enni nem tudtam, és magamat hibáztattam. Utólag mindent úgy láttam, hogy tudnom kellett volna, hogy nem él már sokáig, csak én nem vettem észre a jeleket, én nem láttam, és az én hibám. Pedig nem az volt, és nem tudhattam, ahogy senki más sem tudhatta előre. Ne hibáztasd magadat. Te nem tehettél az Férjed döntéséről, helyette nem tudhattál akarni, bármiről is legyen szó. És igen, ezeket az ijesztő érzéseket, meg kell élnünk, keresztülmegyünk rajta, a legmélyére, és aztán csak feljebb lesz. Aztán megint visszaesünk, aztán megint feljebb. A harag is ilyen, és nyugodtan be lehet ismerni magunknak, hogy haragszunk, hiszen nem ok nélkül van az érzés. Lehet, hogy furán hangzik, de engedd meg magatoknak, hogy szabadjára engeditek a haragotokat is a fiaddal. Feloldódik és jobb lehet. Persze, nem akarok okoskodni, és tudom, hogy mindenkinek egyedi a gyásza. Azt tapasztaltam, hogy ami érzés bennem felbukkant, annak mindnek teret adtam, a legmélyére mentem, még, ha nagyon gyötremes is volt. És utána egy idő múlva jobb lett. Ha jön, jöjjön, ne lappangjon elfojtva. És ehhez minden elérhető segítség jól jöhet. Szeretettel kívánom, hogy a fájdalom közepette találjatok megnyuvást is ebben a zaklatott időben!
Kedves Szeva!
Ha úgy érzed beszélni szeretnél, kérlek keress meg itt: piranha @ freemail.hu
Bár még magam sem tudom, jó "ötlet" hasonsorsúakkal beszélnem. Sajnos én is ugyanezt élem át jelenleg amit Te. Azért is néztem be ide, mert úgy gondolom talán aki ugyanezt megjárta jobban megért majd, de ebben sem vagyok biztos... a gondolatok a fejemben a dühtől a magányig és közte még az a félmillió féle érzés percenként változnak.
Nem találtam email cimet hozzád, sms-t meg nem szerettem volna küldeni.
Kedves Éva!
Ne mondj ilyet, hogy nincs segítséged! Biztos van valaki, aki segíthet Neked! Valaki a családban, Valaki az ismerősök közt, Valaki a munkatársak közül, Valaki!!! A legnehezebb kinyújtani a kezünket a segítségért, de ezt meg kell tenni. És ha Valaki kezet nyújt, segítő kezet, akkor azután nyúlni kell. Ne add fel kérlek! Ezekben a hetekben, hónapokban talán az erőnk önmagában kevés. Valami több kell az elviseléshez. Nagyon szeretnék segíteni, kérlek írj ide, amikor csak úgy érzed, elfogyott az erőd a folytatáshoz, vagy úgy érzed szükséged van pár jó szóra! Írd ki magadból a legrémisztőbb gondolatokat, a legfájdalmasabb kétségeket, kérdéseket, és minden fájdalmadat, és akkor már egy nagyon kicsit Te magad is könnyítesz a lelked terhén. Veled vagyok lélekben. Tiszta szívemből kívánom, hogy találd meg azt a Valakit, aki átsegít ezen a nehéz időszakon, és hogy legyen erőd, kitartásod feldolgozni, elfogadni a felfoghatatlant...
Puszi, Ildikó
Kedves Ildikó!
Nagyon nagyon köszönöm szavaidat. Próbálok erős lenni. Főleg, hogy mindenki úgy ismer, erős vagyok. De senki nem tudja átérezni a fájdalmam. Csak itt találok egy kis megnyugvást. Ti megértetek. Én, aki mindig egyedül oldottam meg mindent, most rá kellett jönnöm. Egyedül nem megy és sajnos akik körülöttem vannak, család, barátok, nem tudnak segíteni. Ők nem élték át, amit nekem át kellett. Találtam valakit, aki talán tud segíteni. Jövő hét csütörtökön találkozom vele. Nem pszichiáter, mert nem tudnék megnyílni. Valaki más, amiben hiszek és remélem tud segíteni. Úgy érzem, tudom, hogy a férjem a lelki társam volt, még mondtuk is hogy megtaláltuk a másik felünket és ez az életben ritkán adatik meg. És mégis, itt hagyott , búcsú nélkül. Nem tudom, hogy ez a lelkiismeret furdalás valaha fog-e enyhülni. Nagyon hiányzik! Mindennap, mikor belépek a lakásba, látom magam előtt, mikor megtaláltam. Megteheti valaki a másikkal ezt, akit szeret? Nagyon haragszom és fáj! Köszönöm, hogy meghallgatsz és válaszolsz. Nagyon sokat segítesz nekem! Puszi Éva
Kedves Éva!
Tudod igazán most döbbentem rá, amikor olvastam a soraidat, hogy mekkora is a te tragédiád. A Férjed elvesztése önmagában akkora teher, amit nehéz elviselni. De Neked még ott van az a kérdés, amit fel is tettél a leveledben. "Megteheti valaki a másikkal ezt, akit szeret?" Igazán nem tudok okosat mondani, azt hiszem ehhez én nagyon kevés vagyok. Abban viszont biztos vagyok, hogy nagyon szerettétek egymást, mert ez ott van a soraidban, és biztos, hogy a Férjed nem akart téged bántani. Talán egyszer választ is kapsz minden gyötrő kétségedre. A segítség nagyon jó! És nem feltétlen szakember az, aki segíthet. Az a fontos, hogy bízz benne! Én is fordultam olyan asszonyhoz, aki messze nem szakember, mégis egy óra alatt annyi erőt tudott adni, hogy három hónap után először éreztem valamit a rettenetes fájdalmon kívül. Ő azt mondta nekem, hogy egyszer meglesz a válasz a miértre is, de addig is találjam meg újra magamat, és ne fordítsak hátat az életnek. Szíven ütöttek a szavai...
Közben, ha őszinte akarok lenni, akkor bennem is ott volt legalább annyira a harag is, mint a bűntudat, lelkiismeret furdalás. Sok-sok idő elteltével enyhül minden rossz érzésünk, de kegyetlen nehéz az út. Megtanulni nélküle létezni, élni, és ez nagyon nehéz.
Nagyon örülök, ha tudok segíteni a levelemmel, és ez nekem is sokat jelent. Lassan tíz hónap szomorú tapasztalatával a hátam mögött rájöttem, hogy nagyon kevesen vannak, akik értik a fájdalmunkat. Nagyon sokan szeretnének segíteni, de igazán megérteni minket szinte csak azok tudnak, akik átélték ezt. Próbálj most csak magadra figyelni, és a gyermekedre, mert nagyon hosszú út áll még előtted. Ehhez tiszta szívemből kívánok Neked erőt, és kitartást! Örültem, hogy hallottam felőled, mert megijesztettél a legutóbbi bejegyzéseddel. Ha a várt segítség olyan lesz, mint ahogy képzelted, írsz majd róla? Persze csak akkor, ha az nem túl személyes!
Minden jót kívánok! Puszi, Ildikó
Szia! Így ismeretlenül is, te segítesz nekem a legtöbbet. Akik körülöttem vannak, szeretnek, de a fájdalmamat nem tudják megérteni, senki nem élte át. Sokat beszélgetek a gyerekkel, de ő most nagyon dacos. Haragszik az apjára, amiért ezt tette, nem gondolt rá.De nem szeretném, ha így gondolna rá. Talán idővel más lesz. Mindenképp írok, ha beszéltem azzal, akiről írtam. Nagyon várom már. Tudom, hogy magunkban kell elrendezni a dolgokat, de hátha könnyebb lesz. Gondolom nektek sem könnyebb, de a leveleidből egy erős nőnek tűnsz, aki a gyerekeinek egy erős támasz. Puszi Éva
Kedves Kriszti, Cin, Zsóka és Többiek!
Szeretettel küldöm Nektek ezt az idézetet.
Kívánok Nektek erőt, kitartást, békét a lelketekben!
Puszi, Ildikó
"Ülj le egy percre, s gyújts egy gyertyát.
Gondolj most arra, ki fentről vigyáz rád.
A halállal a létnek nem szakad vége,
Emlékezz Rá, s veled marad örökre."
Kedves Ildikó és Kriszti!
Ildikó február 4-i soraiból valahogy úgy éreztem, hogy talán kicsit szabadulni szeretne erről a szomorú oldalról. Krisztitől sem találtam üzenetet, így aztán "csendben" maradtam én is.
(Igaz, előtte többször jártam úgy, hogy nem sikerült elküldenem az üzeneteimet, az is megfordult a fejemben, hogy végleg leállt az oldal.)
Most viszont nagyon örültem, hogy ismét itt vagytok.
Szívből kívánom, hogy legyen mindig egy kicsit elviselhetőbb az életünk.
Magamról annyit, hogy pár napja megint rosszul alszom, nyugtalanabb vagyok, de bízom benne, hogy ebből a hullámvölgyből is ki tudok kászálódni. (Persze tudom, hogy soha jön majd a következő, de az is haladás, hogy vannak jobb napok is.)
Ildikó!
Jól esett, hogy emlékeztél arra, hogy várjuk a babát. Április végére van kiírva a nagy nap. Szívből remélem, hogy minden rendben lesz. Nagylány unokám is nagyon várja Őt, mint mindenki a családban.
Vigyázzatok magatokra és írjatok! Szeretettel gondolok Rátok!
Cin
Kedves Cin!
Bár szomorú az oldal, de nekem fontosak vagytok, és ha jobbak is néha a napjaim (ami azért mostanában egyre sűrűbben fordul elő), mindig felnézek ide, talán írt valaki... Ha összegezni szeretném a napokat, heteket, arra jutok, hogy a mélypontokat talán nagyobb erővel viselem, kicsit tudatosabban kezelem, és mindig igyekszem valami jóra, szépre gondolni. Nagyon sok érzés átalakult bennem, lecsendesedett, néha pedig zsong a fejem a meválaszolatlan kérdésektől, gondolatoktól. Tegnap volt 9 hónapja, hogy Ő elment örökre. Nehéz nap volt, de ennél sokkal rosszabbakat is túléltem. Sok szeretet vesz körül, és ez erőt ad a folytatáshoz, és tudom, ezt meg kell becsülnöm!
Biztos minden rendben lesz a kicsi érkezése körül, emiatt ne aggódj.
Nagyon örültem, hogy végre írtál, mert Te is, Kriszti is, és a Többiek is el voltatok veszve egy kicsit. De jó volt olvasni felőletek!
Nagyon szép és békés, nyugodt napokat kívánok szeretettel!
Puszi, Ildikó
Kedves Ildikó, Cin, Anonymus és a többiek!
Örülök, hogy hallottam felőletek, jól esik látni hogy nem felejtjük el egymást. Örülök, hogy gondoltatok rám. Én is szoktam gondolni rátok, hogy bizony csak mi tudjuk igazán megérteni egymás fájdalmát, és örülök, hogy itt egymásra találtunk. Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele nekem még mindig nagyon-nagyon hiányzik. Nem tudom meddig fog tartani de még mindig fáj a gondolat, az emlékezés. Pl megyek a buszon és látom, hogy milyen szépen virágoznak a fák és rögtön az jut eszembe, hogy tavaly ilyenkor még élt és boldogok voltunk, ugyan már szomorkodtam és aggódtam sokat az állapota miatt, de még itt volt velem. Most pedig már nincs és nem is lesz soha :-(((. Borzasztó ezzel szembesülni. Gondolom ezért mondják, hogy ki kell várni az 1 évet, hogy mindenen túl menjünk legalább egyszer. Tavaly még együtt főztük a húsvéti sonkát és nagyon jó volt vele. Ugyan gyönge volt már, de velem volt és ez nagyon jó volt. Rettentően hiányzik. Eszembe jut, hogy nagy pénteken költöztünk ide - már 11 éve - ahol most lakunk így ez sem jó. Tehát nem várom a húsvétot. Azt hiszem menni fogok hozzá minden nap, ott jól kisírom magam. Próbálom túlélni ezeket a nehéz napokat, remélem sikerülni fog. Érdekes módon általában a hétköznapokat jobban viselem.
Bízom benne, hogy nektek jobban telnek a napjaitok és jobban megnyugvásra találtok mint most én.
Békés és nyugodt napokat kívánok szeretettel,
Puszi
Kriszti
Kedves Ildikó!
Elnézést az eltűnésért, de nagyon sok dolgom akadt, sok minden összejött, nem is nagyon voltam jól Volt, hogy többször is ki kellett mennem az én kis drágámhoz. Még mindig változó a hangulatom, van amikor teljesen jól vagyok, de még mindig nagyon-nagyon hiányzik. Nem is tudom mikorra lehet ezt feldolgozni egyáltalán.
Ez az idézet amit küldtél, gyönyörű és engedelmeddel le is mentettem a gépemre, hogy bármikor elolvashassam. Egy kicsit benne van a jövő üzenete, én úgy érzem, hogy az elmúlás nélkül. És ez nagyon jó érzés. Hiszen annyira szerettem és rettentően hiányzik. Tudod reggel amikor felkeltünk és besütött a redőnyök között a nap, egymás karjaiban ébredtünk ... és most ugyanúgy besüt a nap, de már egyedül vagyok és nem tudom Őt visszahozni egyáltalán. Nagyon rossz érzés reggelente és rányomja a bélyegét az egész napomra.
Remélem te jobban vagy és könnyebben veszed az akadályokat mint én.
Kívánom neked, hogy légy nagyon erős és még egyszer köszönöm hogy levelezel velem.
Puszi
Kriszti
Drága Kriszti!
Ne köszönd a levelem, nekem is öröm ha hallok felőled! Sokat gondoltam rád mostanában, de gondoltam vagy nagyon elfoglalt vagy, vagy találtál egy olyan utat, ami a "gyógyuláshoz" vezet, és ezért nem írsz. Annak örülök, hogy vannak jó időszakaid. Az utóbbi hetekről én is elmondhatom, hogy valami nyugalom, valami béke dolgozik bennem, ami a Férjem hiányát nem csitítja, de elviselhetőbbé teszi. Nekem a gyerekek miatt is más ez az út, mert nagyon sok erőt és segítséget kapok tőlük. Neked egyedül kell megküzdened a mindennapokkal, ami nagyon sok erőt követel.
Az idézet engem is megfogott, ezért osztottam meg a számomra fontos emberekkel. A kérdésed, hogy fel lehet-e dolgozni valaha, nem tudom. Pontosan nem tudom mit takar a feldolgozás. Talán a beletörődést, talán hogy újra tudunk nevetni, nem tudom. Az biztos, Ő mindig itt lesz velem, soha nem felejtem, és nem is akarom. Mindig hiányzoni fog, de talán egyre elviselhetőbb lesz ezaz érzés.
Kívánom, legyen minél több szép napod!
Puszi, Ildikó
"Temetőben sír domborul, egy férfi hozzá hajol,
messzi távolból, lélekharang elhaló hangja szól,
sírhalomra könnye csordul, úgy sír a lelke,
még az ég is, belemordul.
Akár csak a természetben, vihar dúl az ő szívében,
kit szeretett, nem rég elment, s most lenn pihen,
a jó magyar anyaföldben, sötétségben,
egyre csak vár,csak vár arra, eljöjjön az Úr Angyala,
s feltámadásának napja.
Ha majd az Angyali harsona szól, lelke többé már nem gyászol,
mert akit igaz hittel szeretett,annak az Úr vissza adta az életet,
s most ismét hús,vér ember lett, újjá született, újból vele lehet,
és élhetik együtt, az Úrtól kapott életet."
Kedves Kriszti, Cin, Brabantia, Zsóka és Többiek!
Hogy vagytok? Hogy telnek a hétköznapok? Jó lenne egy kicsit hallani felőletek! Ha lesz időtök, erőtök és kedvetek, írjatok!
Békés, nyugodt hetet kívánok!
Puszi: Ildikó
Szia Ildikó, Kriszti és a többiek. Itt vagyok, megvagyok, még mindig nem teljesen jól, de már alakul,ildikó irtam Neked privit, Puszillak Téged és a Krisztit is sziasztok.Zsóka.
Kedves Ildikó és természetesen a többiek!
Örülök, hogy hallok felőled. :-)) Épp tegnap voltam fenn és már kezdtem aggódni, hogy mi van veled. Velem semmi sincs szerencsére, most viszonylag nyugodt napjaim vannak. A rokonaimmal voltak gondjaim, így úgy döntöttem most egy ideig még hanyagolom őket. Tudom, hogy jóindulattal beszélnek és jót akarnak, de igazán nem tudják mivel bántanak meg és hogy utána pár napig tart míg megint összeszedem magam. Volt egy pár beszólás, jótanács, stb amivel sikerült megbántani, de lassan túl leszek ezen is. Te ( ti) tudod (tudjátok) a legjobban, hogy mire gondolok amikor ezt írom. Igazán csak te (ti) értitek meg ezt mivel te is átélted ezt. A drága rokonomat csak a "szele ütötte" meg annak amin én átestem de ezek szerint én rossz hatással voltam rá ez miatt és velem való beszélgetéskor tört ki rajta az idegroham, ordított velem és igazán nem tudtam hogy miért is ( már azt hittem orvost kell hívni hozzá ). Rosszul esett mivel úgy mentem oda, hogy itt jól fogom magam érezni. Hát ez lett belőle.:-((. Ezek után egyenlőre nem megyek senkihez. Így jártam. Miért nem maradtam otthon ? Ki gondolta volna hogy így járok.
Remélem te (ti) jobban viseled ezeket a dolgokat. Én csak úgy viselem jobban, hogy ha lehet nem csak egy héten egyszer hanem többször is megyek a templomba az én kis Férjecskémhez. Nagyon meg tud nyugtatni, hogy ott vagyok, elmondom neki az eseményeket és sírok egy nagyot. Ez megnyugtat.
Neked és a többieknek is minél előbbi megnyugvást kívánok és szebb napokat.
Puszi
Kriszti
Szia Kriszti!
Sajnálom, hogy a rokon ennyire felzaklatott. Kicsit meglepődtem, hogy ordított?! És veled? Az ilyen rokont tényleg jobb elkerülni! Amiatt hogy elmentél ne okold magadat, hisz mindannyian vágyunk a család szeretetére, még akkor is, ha valahol tudjuk, nem biztos hogy ott kapjuk meg, ahol várjuk. Tudod én már nagyon óvatos vagyok, és aki rendszeresen felzaklatott, azt kerülöm. Ritkán is röviden beszélünk, így kevesebb alkalma nyílik arra, hogy bántson (pusztán szeretetből). Most "munkaterápián" vagyok, és nagyon jó! Leköti minden energiámat, az összes gondolatomat, és mire hazaérek, csak a lányokkal vagyok. Talán két napja nem is sírtam. A múlt hét nagyon nehéz volt, és talán a hét eleje, de már nem is emlékszem. Valamiért az időérzékem elhagyott. Tudod, én ha kimegyek a temetőbe, olyan ritkán van, hogy kevesen vannak kint, és nem szeretem amikor azt hiszik az emberek, hogy vásárban vannak. Párszor belefutottam már ebbe, és így gyorsan el is jöttem. A hétvégén készülök ki, szerintem most a hideg miatt nem lesznek sokan. Az, hogy megnyugvást hoz-e ha kimegyek, mindig akkor dől el, ha már ott vagyok. Ez olyan érdekes, mert van, hogy azt érzem, muszáj kimennem, de jártam már úgy is, hogy el kellett jönnöm, mert valami rossz érzés kerített a hatalmába. Szóval változó.
Legyen békés heted, és tartsd távol magad a "jószándékú" rokonoktól! Minden jót kívánok! Időnként hallass magadról! :)
Puszi, Ildikó
Ildikó irtam privit,majd olvasd el,mert még eszembe jutott valami, azért ide irtam mert nem tudom melyiket olvasod előbb.Zsóka
Kedves Kriszti és Zsóka!
Annyira jól esik a támogatásotok, a kedves szavaitok. Tudjátok annyira vártuk ezt a napot. Úgy terveztük, ezt különlegesen fogjuk megünnepelni. És most ki kellett mennem hozzá a temetőbe. Megszakad a szívem. Tudom, holnapra enyhülni fog az érzés, de ma még tombol. Olyan sok szép emlék tört rám ma, hogy már úgy éreztem ez sok. Minél több szép jut eszembe, annál elviselhetetlenebbnek érzem a hiányát. Közben valahol tudom, hogy hálásnak kell lennem a sok jóért, szépért, boldog óráért, amit Tőle kaptam. Higgyétek el, az is vagyok, csak ez most sok volt erre a napra.
Mindenkinek sok erőt, kitartást, és békés napokat kívánok!
Puszi, Ildikó
Kedves Ildikó!
Remélem már jobban vagy, úgy eltüntél. Ha van időd írj. Hiszen tudod segítünk egymásnak ha tudunk. :-))
Puszi,
Kriszti
Kedves Kriszti!
Aranyos vagy, hogy érdeklődsz, jól esik! Itt vagyok, megvagyok, csak elég zsúfoltak a napjaim. De talán jobb is ez így, kevesebb időm marad gondolkozni, agyalni. Azért pár napja jobban is vagyok már. Kezdem elfogadni, hogy ilyen hullámok mindig lesznek, hisz mitől ne lennének! A múlt héten olvastam egy könyvet, és az is sokat segített. A zavarodottságomat egy kicsit helyre tudtam pakolni. Nincsenek terveim, távoli céljaim, egyedül csak a lánykáim jövőjét igyekszem biztosítani.
Írtad korábban, hogy a munkahelyeden sokat segítenek. Megvan még a napi egyórás gyógyító nevetés? Ha igen, annak szívből örülök! Írj a hétköznapjaidról, az érzéseidről! Várom jelentkezésed!
Puszi, Ildikó
Kedves Ildikó!
Nagyon örülök, hogy jelentkeztél és hogy jól vagy. Kicsit izgultam, mi lehet veled. Hiszen tudod, mi igyekszünk "vigyázni egymásra" hamár úgy sincs senkink ami vigyázzon ránk.:-((
Légnyeg, hogy jól vagy, most egyenlőre én is, remélem neked is és nekem is tovább ez állapot marad, és ritkábban esünk vissza a rosszabb állapotba.
Köszönöm kérdésed, a napi egy óra jókedvet próbálom (juk) betartani ha éppen nincs olyan sok munka. Ténylegesen jóval többet segítenek most a kollegák mint az eddig eltelt időszakban. Így most egy kicsit könnyebb a helyzet, jobban viselem a mindennapokat. Igazándiból most nemrég hallottam egy mondást, hogy "minden vége egyben vmi új kezdete is". Most ezen gondolkodom és próbálom felfedezni az újat.
Remélem a többiek is jobban vannak.
Puszi a következő levélírásig.
Kriszti
Szia Kriszti!
Örültem a levelednek. Azon gondolkoztam, hogy talán a kollégáid csak nem tudták kezelni ezidáig a helyzetet. Sokszor találkozok én is ilyennel, nekünk kell megtenni a megfelelő lépéseket. Elgondolkoztató a mondás, miközben nagyon fájdalmasan igaz is. A mai napom borzasztó volt, egy újabb tragédia történt, ami iszonyúan felkavart. Azt hiszem a következő napok erről fognak szólni, és hogy megint rendet tegyek a fejemben, s lelkemben. Azt hiszem írtam már ezt az idézetet, de azért leírom újra, és ezzel kívánok szebb napokat!
"Árnyék mögött - fény ragyog,
Nagyobb mögött - még nagyobb,
Amire nézek: - az vagyok."
Puszillak, Ildikó