Egy kis segítséget kérnék pszichológiában

Nagyon sajnálom, hogy ez a levél elkerülte a figyelmünket, és válasz nélkül maradtál, elnézésedet kérem! Nem tudom, azóta mi történt, hogyan viselitek édesanyátok hiányát. A legfontosabb, hogy türelemmel legyél öcséd iránt, és ingerültségét megértéssel fogadd, hiszen a mélyben valószínűleg nagy viharok dúlnak, legalábbis nagy nyugtalanság lehet. A leghasznosabb, ha képesek vagytok beszélgetni, őszintén, mélyen, tehát ha meg tudna nyílni feléd, ha beszélhetne az érzéseiről. Például gyakori, hogy a gyerekek magukat hibáztatják a halálért, vagy súlyos bűntudatuk van amiatt, hogy nem beszéltek elég kedvesen, nem tettek meg ezt-vagy azt, vagy bármi miatt. A beszélgetések mindkettőtöknek jót tenne, hiszen te éppúgy szenvedsz, mint öcséd. Édesapátokat is jó lenne bevonni. A Vigasztalódás a gyászban című könyvet ajánlom, abban van egy interjú, amikor egy apa magára marad két kamasz fiával, és mindegyik másképpen gyászol, és elszigeteli őket egymástól a gyász. Tanulságos lehet számotokra is. Remélem olvasod ezt a levelet, bár azóta fél év is eltelt, hogy ide írtál. Szeretettel gondolok rád!