Édesanyámat gyászolom

Kedves Hajni! Olvastam a leveleidet, nagyon sajnálom, fogadd részvétemet. Szoktál még erre járni? Esetleg szeretnék Veled beszélgetni, ha lehet.

Szia Hajni!
Bocs hogy ilyen sokára válaszolok, megfáztam vagy elkaptam valamit és pár napig nem neteztem.
Ezek az évfordulók nagyon nehezek és mindig is azok lesznek, Anyukámnak a névnapja volt nemrég, engem is megviselt. És nemsokára jön a születésnapja, az első Nélküle... Ha erre gondolok akkor megint előjön az érzés, hogy ez az egész annyira abszurd és lehetetlen, hogy soha nem fogom elfogadni, nem fogok belenyugodni, örökké visszavárom...
Igen, a tavasz inkább fájdalmas lesz mint örömteli. Tavaly március 15-én a gyönyörű időben lent voltunk az alcsúti arborétumban ahol a hóvirág egy nagy területen fehér szőnyeget alkotott a fák alatt. Csodás látvány volt, fantasztikusan jól éreztük magunkat, meg is beszéltük hogy jövőre is jövünk... Azóta ha hóvirágot látok mindig az a szép, boldog nap jut az eszembe, és hogy nem lesz soha többet ilyen napunk... már nem szeretem a hóvirágot...
Remélem igazad lesz és az emlékek egyre inkább előjönnek. Sajnos nálam ez még várat magára, pedig próbálok kutatni az emlékeimben. De olyan tiszta és pontos emlékkép mint az a múltkori volt nem jött elő azóta, máig sem értem hogy miért pont akkor és ott jelent meg. Igen, én is úgy gondolom hogy a lelkünk a fájó hiányuk enyhítése érdekében villantja fel ezeket az emlékeket de sajnos nekem nagyon szűkmarkúan méri ezt a "fájdalomcsillapítót" valamiért... És a boldog gyermekkor tényleg nagyon hiányzik, amikor a világ még olyan szép és teljes volt, a szüleim fiatalok és erősek voltak, ők voltak az én legszebb és leghatalmasabb mesehőseim...
Úgy érzem ez a közöny egy darabig maradni fog. Talán ez is része annak a védekező mechanizmusnak, mert azt az intenzív fájdalmat nem lehetne hosszú távon elviselni egészségkárosodás nélkül. Ez tényleg nagyon rossz így, hogy gépiesen élek és semminek nem tudok igazán örülni amit régen szerettem, de remélem előbb-utóbb lesz valami javulás és tartogat még a jövő szebb napokat a számunkra.
Sajnos most a tavasz és a természet sem nyújtja ugyanazt mint régen, hiába süt a nap én mégis borúsnak láom a tájat és a jövőt. Az örök körforgásból most főleg az elmúlást látom. De persze ez is természetes része a nagy körforgásnak, az élet nem állhat elejétől végéig csupa vidámságból, most eljött a bánat ideje és talán már így is marad. De ezt is meg kell élni, mert hozzátartozik az egészhez. Nem túl vígasztaló gondolat, elnézést kérek hogy nem tudok ennél pozitívabbakat írni, sajnos ez jön belülről...
Köszi, Neked is mielőbbi megnyugvást kívánok és hogy újra élvezni tudd az élet szépségeit, mert - igazad van - tényleg túl rövid ahhoz hogy szomorúsággal teljen el.
Zsolt

Szia Zsolt!
Ne haragudj, hogy nem válaszoltam napokig. Nem voltam túl jó passzban. De szeretném megköszönni a támogatásodat, és a kedves szavakat. Elmondhatatlanul sokat segítettek. Mint ahogyan már írtam, már a fórumra találásomat is csodának tartom. Azt meg, hogy Ti vigasztaltatok, az meg egyszerűen életmentő volt.
Igen, a temetés után elért a mélypont. Mert végleges volt és szomorú és magányos és fájt. Igyekszem mindennap egy kicsit "nem belehalni" a gyászba. Mert az élet küzdés, és élni kell. Csak most reménytelen és szürke. Talán majd később, talán majd jövőre, talán ha elfogyna a fejemből a kérdések és megtalálom a válaszokat.
Köszönöm, hogy biztatsz, igen, remélem, hogy Anya végtelen optimizmusa segít majd nekem. Csak az a baj, hogy nem vagyok olyan jó ember, mint amilyen Ő volt. Én nem vagyok olyan türelmes és adakozó, és keveset mosolygok és hiányzik a hite.
Remélem, hogy Te is jobban vagy!
Hajni

Szia Kedves Hajni!

Ide írok, mert már nagyon lecsúsztunk. Nincs mit! Azért vagyok őszinte, mert tényleg nem szeretnélek olyasmivel bíztatni, amiről én is tudom, hogy sajnos nem fog bekövetkezni. Kíméletlennek tűnhet, de muszáj, mert sokkal rosszabb, mikor az ember bízik, reménykedik valamiben, aztán hirtelen kell rádöbbennie, hogy olyasmiben reménykedett végig, ami sosem fog bekövetkezni. Igen, nekem is mondják, hogy ennek így kellett lennie és hogy éljek tovább... Persze, hogy tovább élek, de már semmi sem lesz olyan, mint volt!! ...és ez épp elég:-(( Szóval tényleg csak azért vagyok őszinte, mert nem szeretném, hogy aztán hirtelen kelljen rádöbbenned a dolgokra, azáltal pedig újra összeomolj. Szívesebben bíztatnálak, hogy minden jó lesz... Bíztatlak is, mert valóban viselhetőbb lesz idővel a fájdalom, de elmúlni nem fog. Lesz olyan, mikor már majd tudsz mosolyogni a Szüleid fényképére! Ezt azért merem mondani, mert nálam is eljött ez, Szabina esetében. Persze, megint más, hogy mindenkinél más az addig eltelt idő mennyisége, de bíztatlak, hogy fogsz tudni mosolyogni a fényképükre. Igen, én is sajnálom a Tesómat és Aput, mert minden nap szembesülniük kell az emlékekkel. Nekem is, mert a lakás minden része valahogy Anyut idézi, de a hálószoba mégjobban... A konyhaszekrénybe való pakolás nekünk is fáj, mert Anyu imádott főzni, sütni! Minden idejét a konyhában töltötte, szeretett kísérletezni az ételekkel és mindig nagyon finom lett a végeredmény! Vannak ételek, amiket nem vagyok képes megenni, mert Ő jut róla eszembe. Pl. nagyon szerette a hekket, a kaviárt, stb. Szabinával is így vagyok. Ő pl. nagyon szerette a Colát. Emlékszem, hogy mikor a halála után először került a kezembe cola, elsírtam magam, hogy most biztosan szívesen meginná... Elhiszem, hogy nem tudsz elmenni abba a boltba:-(( Én még a mai napig is úgy megyek a boltba, hogy keresem Őt a tömegben! Lehet, hogy megőrültem, de mindig abban bízom, hogy meglátom és ez az egész meg sem történt... Néha megijedek magamtól. Mondjuk, nem csak a boltban van ez, bárhová megyek, Őt keresem a tömegben. Volt már, hogy azt hittem Őt látom, csak aztán közelebb ért a Hölgy és sajnálattal kellett rájönnöm, hogy nem Ő volt... Jajj, azt nekem is mindig mondják, hogy rosszul nézek ki. ...hát köszi:/ A mentőautó minket is rosszul érint. Én mentem Vele a mentőben, mert Apu nem volt otthon és a Hugom maradt otthon, hogyha hazaér, elmondja, hogy mi történt. Szóval én végig Vele voltam a mentőben is. Most, mikor kórházban voltam, átvittek az SZTK-ba, mentővel. Rossz érzés volt... Igen, szerintem el fog múlni az az érzés, de még ahhoz is idő kell és sajnos nem tudom, hogy mennyi:/ Igen, jót tett a változás! Érzem, hogy kicsit most "jobb". Már az, hogy nem fagyok meg:-)), de az is, hogy most valahogy nem idézi annyira a szoba az emlékeket. Szerintem nagyon jó ötlet, hogy Te is rendezkedsz! Azért, mert így talán nem fog annyira beléd marni a fájdalom, hogyha minden úgy van, mint eddig... Na, hülyén fogalmaztam, bocs. Szóval hogy talán Neked is segít majd a változás. Nem hangzik hülyén, hogy bűnösnek tartod a fotelt. Sajnos ez is "normális" ilyenkor. Nálam van pár tárgya Anyunak, egy szatyorban. Mikor kórházban volt, akkor hoztam haza. Szemüveg, toll, stb. Akkor még élt. Hazahoztam egyik látogatáskor és eltettem a szekrénybe. Azóta sem merek belenézni a szatyorba... Tudom, hogy ott van a szekrényben, de nem merem elővenni.
Rendben, vigyázni fogok! Hallottam én is, hogy nagyon hideg lesz:/ Én már most is megfagyok, mármint kezem-lábam. Mi lesz majd akkor... Nekem is rettentően fázik a lábam! A kezem is, de a lábam sokkal jobban. Hiába van rajtam 2-3 zokni, akkor is JEGES. Főleg a lábujjaim. Igen, nekem is fehér az egész! Nem csak a lábujjaim, az egész lábfejem. ...és nem lehet megfogni, annyira hideg. Az orvos is hirtelen elrántotta a kezét, mikor megfogta, azt mondja: "hú, ez nagyon fagyos!" Apu mondta, hogy van valami szerkezet, ami olyan, mint két cipő, bele kell tenni a lábat és melegíti. ...igen ám, csak árammal működik és rámenne a gatyánk is a számlára, mert nekem állandóan melegíteni kéne a lábaimat. Szóval én most a fűthető zoknin gondolkodom, mert az elemmel működik. Nem olcsó ugyan, de a lábamat nem hagyhatom! Az elektromos takaró sem rossz ötlet! Eszembe sem jutott. Köszi, hogy mondod!
Igen, nagyon kell az erő majd a kezelésekhez. Már csak azért is, mert a kórházba is rossz belépni, de ha megint az intenzívosztály mellett leszek, méginkább erősnek kell lennem. Nagyon sajnálom azt a napot (is), mikor odaadták Apukád holmijait és a papírt... Engem pedig pont az készített ki, amikor odaadták a holmijait! Eleve az érzés, hogy már csak azok maradtak... de az is bennem volt, talán furcsán hangzik, de az is bennem volt, hogy olyan, mintha Anyu egy része ezáltal velünk lenne még. Mászkáltam fel s alá, kezemben a holmijaival... Úgy éreztem magam, mint akinek kirántották a lába alól a talajt és nem találtam a helyem. Mintha a világ darabjaira hullott volna szét. Én is remélem, hogy nem ott fognak elhelyezni!
Sajnálom, hogy a busz mindig a temető mellett megy el...:-(( Nem beteges szerintem, ha hetente egyszer kimész. Van, aki minden nap kimegy, szerintem az sem beteges, senkinek nincs joga megszólni azért a gyászolót, hogy hányszor látogatja az elhunytat. Szóval szerintem nem beteges, mindenki maga érzi, hogy mennyi az az idő, amennyire szüksége van. Na, megint nem tudok fogalmazni... Szóval hogy milyen időközönként tud kimenni. Nálunk pedig a temetővel szemben van a "Skodák Palotája", ahonnan van az autóm. Időnként el kell oda mennem, az autó miatt és mindig olyan rossz érzés a temetőt látni:/
Nekem sincs nagyon sok Barátom, akik vannak, nagyon rendesek, de még így sem mindig kívánom, hogy társaság vegyen körül. Nem Miattuk, nem az, hogy zavarnak, csak nem akarom Őket terhelni a gondjaimmal. Ha jobb passzban vagyok, akkor jól elvagyunk, de volt már, hogy alig tudtam beszélgetni, mert járt az agyam. Mondtam is Nekik, hogy bocs, amiért ilyen unalmas vagyok. Azt mondták, hogy ne hülyéskedjek már, nem vagyok az, de én akkor is azt éreztem. Nem zaklatsz a problémáiddal, tudod, hogy meghallgatlak! Jajj, devizahitel... Sajnálom, hogy alig van időd a kikapcsolódásra, főleg most nagyon kéne a pihenés! ...és most mégtöbbet kell majd dolgoznod:/ Megértelek, hogy szeretnék visszaforgatni az időt:-(( Én is... Ha lehetne, nagyon sokmindent másképpen csinálnék! ...és sokszor olyan bűntudatom van, mert ugyan beugranak szép emlékek is, de az is, mikor nem voltam kedves Vele. Nagyon sokmindent másképpen csinálnék, vagy el sem követnék! Nem tudom, miért nem hívott fel, ha rosszul volt. Én nem ismerem Anyukádat, de az enyém pl. olyan volt, hogyha rosszul volt, akkor sem szólt, mert nem akart orvoshoz menni. Mikor rosszul lett június 11.-én, akkor éppen itthon voltunk a Tesómmal és hívtuk a mentőt azonnal. Alig tudott szegény beszélni, de valahogy kimondta, hogy ne hívjunk mentőt. Mondtuk Neki, hogy dehogyisnem! Jaj, az okoskodók sokszor nagyon meg tudják bántani az embert! Nem értem, miért kell beletaposni az emberbe, főleg, mikor egyébként is nagyo rosszul van... Igen, sajnos sokan szeretnek csámcsogni a másik bajain. Köszönöm! Én egyébként mindig is megértő voltam másokkal, de most, hogy sajnos én is a saját bőrömön tapasztalom (illetve már 2.-szor...), hogy milyen a gyász, méginkább megértő vagyok a gyászolókkal. Na, ezt annyira nem bírom!!! Mármint, hogy tömeg volt a kapu előtt, hogy vajon mi történt Nálatok... Milyen dolog ez???? Azt sem bírom, mikor van egy baleset és megállnak bámészkodni! Nem segít, de bámul... Jól van, szerintem próbáld meg a nyugibogyót. Az tényleg nem jó, ha ennyire nem tudsz aludni! Én volt, hogy 24 órán kersztül, de olyan is volt, hogy 46 órán kersztül nem aludtam... Persze aztán úgy kimerültem, hogy másfél napot átaludtam. Igen, az én agyamban is cikázott a rengeteg megválaszolatlan kérdés Szabina eseténél is és Anyunál is. A sok "miért?", a "mi lett volna, ha...?" és társai. Én hiszem, hogy van túlvilág, nálunk mindenki vallásos. ...de valóban nehéz lehet úgy, ha valaki nem tud belekapaszkodni ebbe. Én azt kívánom, hogy idővel nyugalmat találj! Igaz... tényleg nagyon eltávolodik az ember a másiktól! Ha elesel az utcán, simán átlépnek rajtad... Volt már, hogy egy ismerősöm rosszul lett és otthagyták, azt hitték részeg... Szóval csak magunkra számíthatunk és a Családra, Barátokra. Sajnos ritka az, hogy egy idegen önzetlenül segítsen. Nem beszéltél össze-vissza, teljesen igaz, amit mondasz! Ha még mindig összetartana az emberiség, nem lenne ennyi gond, a gyászt sem úgy kezelnék, hogy "jajj, tedd már túl magad." Pfff....
Igen, az lesz, hogy ha enyhül majd az idő, megyek Anyuhoz is, Szabinához is. Én is szoktam Velük "beszélgetni" magamban. Néha félhangosan is, ha nincsenek körülöttem. Kívánom, hogy Anyukádnál is segítsen az, ami Apukádnál segít!
Suzuki Wagon R+-od van? Az aranyos kis kocsi:-)) Anyu mindig olyat szeretett volna... Aztán egy Skoda Fabia tetszett meg Neki és lett is egy olyanunk. Én később kaptam az Octaviát. A Fabia még megvan, de mondja Apu, hogy el akarja adni, mert az emlékek, hogy Anyu kedvence volt... Megértem.
Igen, sok autós azt hiszi, hogy egyedül van az úton. Múltkor megálltam egy lámpa nélküli zebránál, intettem a kezemmel, hogy mehet a Hölgy. A szabály szerint ugye meg kellett volna állnia a másik sávban haladó autósnak is, erre elhúzott mellettem, majdnem elütve a Hölgyet... Eszméletlen, hogy némelyik mit meg nem enged magának! Igen, én is elvenném az ittas sofőröktől és a vadállatoktól ÖRÖKRE a jogsit!! Mindig is haragudtam az ittas sofőrökre, de mióta Szabina is egy olyan miatt halt meg, méginkább felmegy a pumpa. ...és igen, mindig a vétlen hal meg... Aki Szabinával ütközött, meghalt, de akkor is magával vitte a vétlent! Teljesen összetört mindkét kocsi, mert jóval 100 fölött ment, mint kiderült:/ Hiába volt bekötve a Barátnőm...
Én is remélem, hogy holnap kicsit jobban leszel! Kívánom, hogy legyen erőd beszélni a pappal! Igen, megérdemli Anyukád! Én is mindent megtettem volna Érte és meg is tettem. Volt, hogy lemondtam valamiről Miatta, de azért, mert nagyon szerettem! Ő így is sokkal több dologról kellett, hogy lemondjon miattunk, mint nekünk Miatta... Rendőrnek készültem, már ovis korom óta. Pár évvel ezelőtt mondta Anyu, mikor látta, hogy nem lehet meggyőzni engem arról, hogy ne azt válasszam, szóval mondta, hogy nem lenne nyugodt, amíg én dolgozom. Mondta, hogy nem akar megfosztani az álmomtól, de nem szeretne idegeskedni! Mivel az Anyukám volt és mivel szívbeteg volt, tehát nem volt szabad idegeskednie, hát lemondtam az álmomról. Nem volt könnyű, de mégis fontosabb volt az Ő nyugalma. Nagyon szívesen lennék rendőr, de talán most lelkiismeretfurdalásom lenne, hogy úgy ment el, hogy figyelmen kívül hagytam a kérését.
Köszönöm, Neked is nyugodt éjjelt kívánok, remélem, tudsz majd azért aludni! Igyekszem nem rágódni. Próbáld meg Te is. Tudom, nagyon nehéz, de jószándékkal mondom.
Nincs mit! Én is köszönöm, hogy Te is mindig írsz, mindig bíztatsz!

Gyuszkó