"Csak a jók mennek el"
Ebben a topikban a gyászról való beszélgetés egy újabb módjának szeretnék teret találni. A fájdalom, a megfosztottság, a kínok-kínjának átéléséről szóló beszélgetésekhez két másik topikot is nyitottam már: "Nem mondhatom el senkinek", illetve "Béna a kezem és dadog a szám". A két másik topikban próbálok lehetőséget teremteni arra, hogy aki hangot tud adni a szívében lakozó érzéseknek, megtehesse. Továbbra is szeretettel várok mindenkit a másik két említett topikba is, de itt, ebben a topikban, kicsit másfajta beszélgetésre gondoltam.
Ide akkor írjatok kérlek, amikor arról tudtok írni, milyen ember volt, akit gyászoltok. Mit kaptatok tőle, amíg még élt, vagy azután, hogy már meghalt. Miért szerették őt mások, miért szerettétek őt ti. Miközben erről írtok, remélem, és erősen bízom benne, hogy enyhülésre találtok.
Arra buzdítalak benneteket, próbáljátok ki a beszélgetésnek ezt a módját is...
Küldd el az ismerőseidnek is!
Közérdekű reklám
Tanácsadók
hospice- és gyásztanácsadó
|
református lelkész
|
pszichológus
|
gyásztanácsadó
|
pszichológus
|
római katolikus szerzetes nővér
|
Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
Elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
Ám a halál ténye
Nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.
(Marjorie Pizer)
Sajnos így sem sikerült... kérném az üzenet íróját , hogy küldje el még egyszer is a topikba szánt sorait.
Köszönettel, Felleg
A nyitólapon azt látom, hogy valaki írt ma ide egy üzenetet, de ha behozom a topikot, mégse látom ezt a mai hozzászólást... talán majd így, ha beütök egy újabb üzenetet...
Kedves Vali!
Ezeket a sorokat az elengedésről találtam, egyik kedvenc íródtól:
"Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj. Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy. Mit is képzeltél? Ember vagy, tehát kedveseid meghalnak, barátaid elhagynak, s minden, amit gyűjtöttél és szerettél, elrepül, mint a por a szélviharban." (Müller Péter)
Igen, gyönyörűen írja Müller Péter, és úgy, ahogyan képes megérinteni a fájdalomtól már néha megkövesült lelkű embert is, aki néha azt gondolja magáról, hogy alig-alig ért valamit a világból... Aztán mégis, képes továbbgondolni az efféle értelmezését a gyásznak, az elengedésnek, képes összevetni saját lelkével, érzelmeivel, képes értékelni önnön érzéseit... Rádöbben, hogy talán ő is hasonlóan érez, csak még tudattalanul, ösztönösen... Azt hiszem, mások gondolatai segíthetnek emberfeletti küzdelmünkben, amely mégis csak arról szól: túlélni, és élni... Élni az életünket, "küzdeni erőnk szerint a legnemesbekért".
Köszönöm!
Gősi Vali
Kedves Felleg!
Gyönyörű ez az idézet!!!
Kérlek írd meg honnan származik. Köszönöm.
Mse
Kedves Mse!
Müller Péter: Varázskő c. könyvéből, innen letölthető:
http://pozitivan.wordpress.com/2009/10/14/letoltheto-olvasnivalok/
Felleg
Nagyon örülök én is, hogy módom van visszaolvasni, hiszen most már képes vagyok meglátni a saját hibáimat is, segítséget kérni, mert azt gondolom, az anyanyelv ápolása, alázatos tisztelete akkor is fontos, ha gyászolunk, - hiszen megosszuk másokkal gondolatainkat, és az esetleges hibákat is tovább adjuk.
Szeretem ezt az időtöltést... Jólesik, hogy néhol már - irodalmi oldalakon - hívnak, írjak bátran... Ez azt jelzi, nem éltem vissza Zoli szellemi hagyatékéval, és képes vagok fejlődni is...
Köszönöm a szép idézetet most is, biztosan olvastam valamikor, de már elfelejtettem... Máris elvinném egy Müller Péterről szóló jegyzetemhez :)
Szeretettel:
Gősi Vali
Kedves Vali!
Vidd csak :)
Szívesen olvasgatjuk mi is az írásaidat, hozz kérlek a feljegyzéseidből ide a fórumra is!
Felleg
Szia kedves Vali!
Örülök, hogy Zoli ismét segített jó döntést hoznod!
Az elengedésről is írsz, hogy előrelépés történt ebben is közted és Zoli között. De ebből a pár mondatodból nem igazán sikerült megértem, hogy mi változott az elengedés hatására köztetek, megköszönöm, ha bővebben is írsz erről!
Felleg
Kedves Felleg!
Először is, valamiféle sorsfordulóként éltem meg ezt az évfordulót, amely különös módon sokkal mélyebb csendben, különösebb felkészülés (nem tudom, jó kifejezés-e, de nem találok jobbat) nélkül zajlott. Nem jártam ki már az évfordulókat megelőző hetekben a temetőbe, csak az említett napokon, akkor sem túl hosszú időre. Itthon is csak egy gyertya pislákolt, ne érezze mindenki, hogy megint gyászba borult a lakás. De ezek talán sokaknak csak külsőségek, nekem évekig hozzátartoztak - szinte a mindennapokhoz... Mára sokkal csendesebb, ritkább lelki együttlétek jellemzik a napokat, az éjszakákat. Azt hiszem, Zoli is így szeretné. Igaz az is, hogy éppen ebben az időszakban zajlott az a bizonyos döntésem, hogy munkahely tekintetében is változtatnom kell, nem éri meg azt hinnem, hogy én vagyok az, akinek segítségével mindenáron megváltható a világ... Rájöttem, hogy már eddig is erőn felül tettem ezért, még ha hangzatosnak tűnnek is most a szavak. A legfontosabb a lelki békém visszaszerzése, a nyugalom, a család, az egészség - elsősorban valamennyiünk lelki egészsége. Tudat alatt és tudatosan is készültem erre a döntésre már évek óta. Most ízlelgetem a csendes, nyugodt hétköznapok hangulatát, van időm mindenre és mindenkire más szemmel, nyitottabb, talán derűsebb lélekkel nézni. Érzem, jól döntöttem, és lasan-lassan kialakul minden. Ahogy magamat is figyelgetem, talán utolsó pillanatos döntések sorozata ez, eléggé megromlott az egészségem, de máris érzem, a legtöbb, amit most tehettem, hogy elhatárolódom a világ zajától kicsit.
Rengeteg minden történt az elmúlt hetekben, mégis valami végtelen nyugalommal éltem, élem meg, akkor is, ha a távolabbi jövő még bizonytalan. A jelen a fontos, a MOST.
Egyszer régen írtam erről egy verspályázatra... Talán nem is tudatosult bennem akkor, hogy nekem is erre van (volna) szükségem.
Talán nem önzőség, ha mostanában kicsit többet vagyok együtt önmagammal... Hiszem, hogy képes leszek töltődni, és újra adni magamból szeretteimnek, barátaimnak, másoknak - mindenkinek, akik szükséget szenvednek olyasmiben, amit a legszebben talán lelki békének hívnak...
Különös, hogy mostanában megint ritkán írok, annál többet olvasok, gyakran olvasom újra régebbi verseimet, gondolataimat. Különös, hogy, mintha azok - a gondolataim - megelőzték volna tényleges utamat, sorsom útját. Talán nem figyeltem eléggé rájuk az állandó rohanásban.
Íme az évekkel ezelőtti vers 2007-ből, amikor még az sem tudatosult bennem, hogy szeretek írni, inkább próbálkozásaim voltak, ösztönös próbálkozások, amelyek később biztatásra leltek, így történt, hogy az Irodalmi Rádió egyik pályázatán hangban is megszólalt a vers, Vida Beáta tolmácsolásában:
http://www.irodalmiradio.hu/portal/index.php?option=com_content&view=art...
Minden MOST van
Megállt az idő,
minden végtelen.
Régóta kívül élek
- ha élet ez még -
mindenen.
Kívül élek a mán,
kívül a tegnapon,
kívül a reménytelen,
rejtelmes holnapon.
Már sírni sem tudok
hangtalan, néma létemen.
Most csak hű társam,
a jó csend van
együtt velem.
Hallgat a végtelen,
valamit vár talán …
Hallgat a csend is némán,
együtt pihen velem,
és most ketten
reménykedünk, -
én és a csendem -
egy derűs,
boldogabb életen
e végtelen,
üres létpillanatban,
ahol megállt
az idővel kicsit
sodró sorsom is...
Lehet, hogy alszik,
pihen ő is kicsit,
és éppen a kékszárnyú
békéről álmodik,
s vele száll minden,
mi szomorú, oda,
hol nem dúl háború,
mindenki boldog,
és senki sem szomorú.
Oda, hol nincs bánat,
nincs már szenvedés,
csak derű van, mosoly,
és nincsen éhezés.
Ketten vagyunk
jóideje már
ebben a félénken,
tétován
meg-megrezzenő
létben
a csend, meg én.
De amott, a
pillanaton túl,
valami szomorú,
mégis reményteli,
félénken hívó,
remegő fény üzen,
mögötte hiába áll
őrt dacolva
elmúlt bús,
fájdalmas életem:
a könny, a gyász,
a kín, a félelem.
- Ami rám vár még,
talán csak arasznyi,
röpke lét,
új boldogsághoz,
derűsebb léthez
tudom, nagyon kevés …
- mormolom -
s amíg a néma,
álló pillanatban
múló létemen
gondolkozom,
valami moccan…
S a fáradt pillanatban,
ahogy a lassan kihűlő
kávét kavargatom,
fölsejlik megint létem is…
Látom, amint
múltammal
összeölelkezik
a MOST,
és a meghitt csendben,
együtt van a JELEN,
és elmúlt életem…
Most minden végtelen…
Múlt és jelen
együtt van ITT
és MOST velem,
ahogy a lila, pöttyös,
megcsorbult szélű
kávéskészletem
utolsó darabja,
a hűséges, vén,
törött kávéscsésze alja is
itt van a múltból
hűséggel velem maradva.
Élek hát újra…
hallik a csendem…
Üzenet jön halkan
valahonnan,
s a néma,
dermedt pillanatban,
a legördülő könnycsepp is
félúton megpihen
az álló időben,
ahol áll a végtelen…
Tétován billen a
félénk könnycsepp,
mielőtt legördül
a vén porcelánon,
s életem a könnyel
az időtlen út alatt
a mozduló időben
filmként végigszalad…
és a néma csendben
megszólít az a néma hang:
Indulj! Haladj!
Még egy utolsó,
lassú mozdulat,
amíg leteszem
a kávéskanalat
a vén csészealjra,
és a mozdulatban
már a MOST van.
ÉLEK hát!
MINDEN
MOST
VAN!
http://vers.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=19071
Békés, szép nyári napokat mindenkinek, szeretettel:
Gősi Vali
Kedves Vali!
Ez szerintem nagyon jó, hogy újra tudod olvasni a régebbi verseidet, hogy át tudod élni a régebbi érzéseidet, hogy az emlékekből is töltekezni tudsz. Rendezgeted Zoli "szellemi hagyatékát", minden pillanatot, minden értéket, minden leírt sort viszel magaddal a holnapba. Jó olvasni, ahogy rá tudsz hagyatkozni a béke hangjaira, hogy ekkora nyugalmat sikerült már találnod.
Hogy érzed, honnan veszed mostanában a lelki békét? Leginkább a verseidből?
Felleg
Szia!
Amikor pár napja rátaláltam erre a témára,még nem éreztem erősnek magam arra,hogy a páromról írjak,most sem vagyok erős,de szeretnék emlékezni....egy hét múlva lesz 6-éve,hogy megismerkedtünk,és ez eléggé megvisel.
Tanúsíthatom,hogy létezik első látásra szerelem,amikor megpillantod azt a férfit akire mindig is vágytál,és már a szeméből látod,hogy te vagy neki a Nő!...leírhatatlanul szerencsésnek éreztem magam...első látásra megszerettük egymást.....Elfogadott olyannak amilyen voltam nem akart megváltoztatni.
Minden nap találkoztunk, sokat sétáltunk,beszélgettünk,fényképeztünk,sokat gitároztunk,akkoriban tanultam gitározni,és sokat segített benne...
Életemben először szerettek,tudtam,éreztem...olyan hihetetlen volt,hogy sokszor annyira elrészegített az érzés,hogy semmi másra nem tudtam gondolni,csak rá.Ha nem voltunk együtt akkor is mindig rá gondoltam,a kedvenc számainkat hallgattam..és ábrándoztam-róla-rólunk...
Egyre több időt szerettünk volna együtt tölteni,és egy évre rá,hogy megismerkedtünk,összeköltöztünk ekkor 2005 Július elseje volt...mindig úgy éreztem,hogy ő túl tökéletes nekem..neki meg volt mindene amire vágyott...kezdve a szép gyerekkortól...nekem nem volt semmim...de őt egyáltalán nem zavarta.Ragaszkodott hozzám!Nekem az volt a gyerekkori álmom,hogy majd ha felnövök,lesz családom,egy szerető férjjel,gyerekekkel...ő ezt tudta...ő soha nem vágyott rá.De mivel szeretett,tudta,hogy ezzel tehet engem igazán boldoggá...és össze költözésünk után kicsit több mint egy évvel, megszületett a kislányunk 2006.október 30. volt...nagyon szép időszaka volt a közös életünknek-egy családdá váltunk.Teljes lett az életünk.Persze voltak nehéz pillanatok,de a nehézségek még jobban összehoztak minket.
Aztán egy nap minden megváltozott,párom feledékennyé vált,és folyton ideges lett,ő aki egy végtelenül nyugodt ember volt.És csak egyre aggasztóbbá vált, nem lett jobban.. így kerültünk a neurológiára,pontosabban azért mert tudtuk,hogy valami a fejével nagyon nem stimmel..ekkor 2008.december 18.a volt.Előtte való napokban,még a Karácsonyra készültünk másik nap meg az első CT-eredményre..ami lesújtó volt!Másnap már mentünk hajnalban Pécsre kórházba biopsziára,ahol félre diagnosztizálták,így két napig tévesen örültünk a csak "agyi tályognak"...aztán az ünnepek itthon borzalmasan teltek..párom egyre rosszabbul lett,2009.Január elsejét pedig már a neurológián töltötte,mert nőtt a fejében a nyomás,és fájdalmai voltak.És még mindig nem tudtuk mi a biopszia eredménye mert szabadságon voltak a dokik...Aztán Január második hetében átmentünk Pécsre és ott közölték,hogy Glioblastoma 4 grade...ez a legrosszabb agydaganatok közé tartozik..és még műteni sem lehetett.Neki soha nem mondtuk el,hogy milyen nagy a baj,attól tartottunk,hogy feladja...gyorsan romlott az állapota...csak segítségemmel tudott bármit is csinálni...így nem gondoltam,hogy használna neki ha a gyógyulásba vetett hitét elvennénk...csodára vártunk mindannyian.A betegsége alatt egy test és egy lélek voltunk...minden rezdülésére felkeltem,nagyon vigyáztam rá...a kislányunk is igazi kis hősként viselkedett,hiszen sokszor vele nem is tudtam igazán foglalkozni.Ami talán örökre kihat a kis életére...
Nagyon nehéz időszak volt a betegsége, a kezelése...minden hova elkísértem,átköltöztünk Pécsre arra a két hónapra amíg a kezelése tartott,az összes sugárra elkísértem,mindig kint vártam rá...mindig ott voltam amikor szüksége volt rám..midig vigyáztam rá...aztán 2010 október 16-án hajnalban a mentőt kellett hívnom hozzá,elvesztette az eszméletét.
Kórházba került,vissza a neurológiára,szőrnyű hely volt...aztán már nem lehetett haza hozni,egyre rosszabbul volt...és október 31-én hajnalban,Kislányunk 3.szülinapját követő napon, elment egy szebb helyre,ahol tudom,hogy sokkal szebb és jobb mint itt a Földön,és ő ott igazán szabad lehet.
És tudom,ha felnézek az égre a végtelennek tűnő fényben ott hol végződik az élet,valahol messze innen...onnan mosolyogsz le...
Szia Blubell!
Elolvastam megemlékezésed minden sorát.
Nagyon szépen kezdődött minden. Mint a legszebb álmokban. Idilli volt, csodálatos. Aztán úgy folytatódott, mint egy rémálom. S mostanra fel kellett ébredned. A férjed, a boldogságod eltűnt, mint egy álom. De valami itt maradt az álomból és a boldogságból is. Itt maradtak az emlékek, a kislányod és a tudás, hogy a férjed a fényből rád mosolyog.
Azt kívánom, sokszor érzed ezt a mosolyt, és amikor érzed, legyen erőd a szép emlékeidnek élni, és minél többet mesélni a férjedről a kislányodnak.
Hogy érzed, hagyott itt magából, vagy küld odaátról a férjed számodra valamit?
Felleg
Szia Felleg!
Soha nem érzem magam egyedül...ha otthon vagyok mindig érzem,hogy velünk van.De ezt csak is otthon érzem!
Érzem a közelségét...Volt többször,hogy álmomban üzent,pl:azt,hogy nagyon szeret,és ezt befogja bizonyítani,hogy segít amiben tud,csak mindig fogalmazzam meg pontosan,hogy mit akarok,a szüleivel volt egy elég komoly vitánk,és álmomban megüzente,hogy csalódott bennük...sokat jelentett,hogy mellém állt abban a nehéz időszakban, belebetegedtem volna,ha nem állt volna mellém.
De szépen írtál erről, Kedves Bluebell... Igen-igen, ha így érez az ember, az mindenképpen a lelki gyógyulását segíti... Köszönöm, hogy helyettem is elmondtad - ugyanígy érzek Zoli fiammal kapcsolatban...
Köszönöm!
Gősi Vali
Szia kedves Vali!
És te mit mesélsz nekünk Zoliról?
Felleg
Jövök hamarosan, Kedves Felleg, és Kedves Mindenki!
Életem újabb sorsfordulója után talán végre újra lélekben szabadon élhetek, utat engedve gúzsba kötött, rejtett érzéseknek, gondolatoknak, felszabadulva olyan kötöttségek alól, amelyek az utóbbi időben semmiképpen nem a lelki épülésemet szolgálták. A döntést meghoztam, és lassan elintéződik minden külső, formai dolog is. (a munkámról van szó, amit életem 57. évében, 38 év munkaviszony és 25 év ugyanott töltött idő után fel kellett adnom)
A döntés született meg a legnehezebben, de már most, napokkal azután, hogy végleges, könnyebbnek érzem magam, és ez nagyon fontos. Tudom, hogy bármily bizonytalan is valamennyiünk számára a holnap, ha kitartunk az önmagunk által is helyesnek vélt úton, célok mellett, sohasem kell egyedül mennünk tovább...
Zoli emléke, és - nagyon szeretem ezt idézni Tőled, Kedves Felleg - "szellemi hagyatéka" elmondhatatlan erőt ad. Gondolatban naponta együtt vagyunk, és tudom, ha legbelül békességet érzek minden nehéz döntésem után, akkor helyes volt a döntés, és a jó érdekében történt, ha mégoly elviselhetetlenül nehéz is volt, és talán az út sem lesz sokkal könnyebb, amely vár rám...
Július 24-én, Zoli fiam 36. születésnapján, és néhány nappal később, 29-én, amikor éppen 10 éve, hogy örökre eltávozott a földi létből, az elmúlt 10 év legmélyebb fájdalmát átélve tudatosult bennem: nem közhely az a bizonyos elengedés... El kell engednem Őt végtelen útjára, nem szabad akadályt állítanom döntései elé, hanem engedni, hogy egyre erősödő szeretetem kísérje Őt az Örökkévalóságba, ahova valamennyien tartunk.
Ez élethosszig tartó sorsfeladat számomra, és fájdalmasan gyönyörű... Anyának lenni - a lét legcsodálatosabb adománya...
Szeretettel:
Gősi Vali
Kedves Blubell!
Örülök, hogy sikerül lélekben találkoznod a férjeddel! Hogy magad mellett érzed őt, hogy segítséget, erőt kapsz tőle. Gondolom a kislányodnak is folyamatosan mesélsz az apukájáról...
Felleg