Van élet a halál után ?
Maya - 2009.08.28. 22:18
" A halál az Egésznek felőlünk látszó oldala. A másik oldalt így hívják : feltámadás." / Romano Guardini /
" Ne sírjatok, mennyei születésnap ez " / Kaszap István búcsúszavai halálos ágyán /
Szerintetek van élet a halál után ?
Küldd el az ismerőseidnek is!
Közérdekű reklám
Tanácsadók
hospice- és gyásztanácsadó
|
református lelkész
|
pszichológus
|
gyásztanácsadó
|
pszichológus
|
római katolikus szerzetes nővér
|
Miért ne élhetne örökké az a halandó, akiért az élő örök Isten meghalt? /Szt. Ágoston/
Az én kérdésem az lenne, hogy mi történik az állatokkal a halál után, találkoznak egymással az állatok? mit érezhetnek mikor beadják a halálos injekciot? :(
Ritkán adódik ilyen alkalom, hogy együtt a család. Gyerekeink felnőttek, élik saját életüket. Szombat volt, és ebédre vártuk mindegyiket, párjukkal együtt. Nagy izgalommal készülnek ők is ezekre a találkozásokra. Az ünnepi asztalnál ülve boldogan néztem őket: Lám, milyen gyorsan felnőttek. Most születtek és...
...és hirtelen elsötétült előttem a világ és úgy éreztem, egy alagútban zuhanok. Meddig tartott? Nem tudom. Mikor magamhoz tértem, nem éreztem mást, mint egy végtelen nagy nyugalmat, miközben szeretteim aggódó arcát, és a mentősöket láttam magam körül. Nem értettem mi ez a nagy sürgés-forgás körülöttem, hiszen jól vagyok és teljesen nyugodt... Szirénázva érkeztünk meg a kórházba, miközben még két alkalommal léptem ki önmagam világából. Mindenegyes visszatérésemkor körülöttem aggódó emberek, bennem pedig egy kimondhatatlan nagy nyugalom volt. A kardiológián a szubintenzív osztályon szembesültünk a valósággal: háromszor állt le a szívem és Istennek hála, hogy spontán újra indult. Emberek egy része hajlamos arra, hogy egy rossz mozdulat, vagy nyomás hatására leállhat a szíve. A vizsgálatok során kiderült, közéjük tartozom. Mivel ez bármikor bekövetkezhet, egy pacemakert ültettek be, ami ilyenkor újraindítja a szívet. Az ügyeletes orvos egy programozóról és egy programról beszélt, ami alapján az emberi szervezet tökéletesen működik. De az életben mindenütt fellelhető a másik oldal is. A jó és a rossz egymással vetekszik, és célkeresztben az ember áll. A szubintenzív osztályon, gépekre kötve átértékelődött bennem az élet. Sokat imádkoztam és erősített, hogy Marton József atya minden nap elhozta az Oltáriszentséget. Ilyen közel még soha nem voltam az Istenhez. Kezdtem felfogni és megérteni, hogy Ő többször is magához hívott, de visszaküldött. Folynak a könnyeim és hálát adok. Elfogadom, hogy Istennek terve van még velem szeretteim, barátaim, tanítványaim körében. Küldetést kaptam, hogy hirdessem: az élet ajándék, meg kell becsülni. Nem szabad a gyertyát mindkét végén égetni. Tudni kell nemet mondani, és tudni kell feladatokról lemondani. Megtapasztaltam, hogy az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Mert az Isten országa itt van köztünk. Köszönöm a sok imát és szeretetet. Jól vagyok, biztonságban érzem magam, mert ott van életem az Isten tenyerén.
Pusztai László
Igazán mélyen megható, szép gondolatok ezek. Köszönöm, hogy olvashattam, Kedves Pusztai László.
Az utolsó mondattól könnybelábadtz a szemem...
("biztonságban érzem magam, mert ott van életem az Isten tenyerén")
Gyönyörű gondolat. Költői, és mégis valóságos... Átélhető.
Minden szépet, jót, boldog újesztendőt!
Gősi Vali
Kedves Pusztai László!
Köszönöm, hogy megosztotta a fórum látogatóival az Önnel történteket.
Nagyon megnyugtató érzés olvasni arról, amit Ön a halál közelében átélt. Tudni, érezni, hogy a halálon túli béke nem csupán egy vágy bennünk, hanem valóság. Különleges lehet ilyen tapasztalatokkal élni.
Béres Helga
A halál csak azért értékes, mert van feltámadás. (Michel Quoist )
Amióta őzvegy vagyok és a hitem erősebbé vált azóta erősen érzem a fenti erők segítségét.Sok szép dolog történt velem .és csak Istenben bízom továbbra is mert amit Ő tartogat nekem azért nem kell harcolnom,de amoi nehezen megy arról lemondok ami azelött nehéz volt.Ma már csak Ő szerepel az első helyen és utána jönnek a családjaim is és azt hiszem ez így a jó.legalábbis a lelkemnek. és a kapcsolataimnak.
sok sikert neked is.
Drága Felleg!
Nem tudom, hogyan, de mindig tudtam, hogy van Isten.
12 éves koromban egyszer bementem a templomba, ahol éppen szentmise kezdődött. Gyanakszom, hogy a gonosz vezette a lépteimet - a pap beszéde, hogy nem szabad válni, felháborított, mert akkor vártuk, hogy apám kedvesének válását kimondják, hogy végre összeházasodhassanak. Én ettől vártam, hogy végre legyen anyám. A pap szavaira úgy döntöttem, hogy nekem ilyen Isten nem kell, és attól kezdve többé egyáltalán nem foglalkoztam vele.
Kedves Delfinkaja, ezt nem is tudtam eddig Rólad... úgy érzed, hogy akkor és ott Isten szeretete hozott vissza Téged a a halálból az életre? Előtte is hittél Istenben? Nyitok mindjárt egy topikot "Az én hitem" címmel... arra gondoltam, hátha az is segítséget jelenthetne, ha leírnánk, kinek miben segített már a hite....
Felleg
Kedves Nukusz!
Nagyon szép, amit leírtál, köszönöm, hogy megosztottad velünk.
Szeretném leírni Nektek azt, amit megtapasztaltam a témakör címével kapcsolatban:
1980-ban egy koraszülés és perforált vakbél után életveszélyes állapotban voltam, és ekkor megtapasztalhattam Isten minden képzeletet felülmúló szeretetét, és azt, hogy legnagyobb kincsünk Krisztus Keresztje. - mindezt úgy, hogy addig soha nem foglalkoztam Isten létével - nemlétével, vagy a vallás dolgaival. Ettől kezdve napi Szentírás-olvasó lettem, de így is még 6 évig tartott, míg az Egyházhoz eltaláltam, de ezalatt a 6 év alatt mindvégig hajtott valami, hogy Istenhez minél közelebb kerüljek.
Meg vagyok győződve róla, hogy földi utunk végén a végtelenül szerető Isten vár bennünket, és bevezet örökkévaló égi Országába, a soha véget nem érő boldogságba.
kati
Fiatal vagyok még, és habár közvetlen környezetemben találkoztam a halál különféle témáival, mégsem tudok ide bölcs és elgondolkodtató idézeteket írni, mint amilyeneket itt. Csupán nagyanyám szavait szeretném megosztani Veletek... egyszerű,mégis hiszem, hogy így van. Azt mondja, egy ember addig él, amíg emlékeznek rá, amíg van, ki emlékezzen rá; és ükszülőkről, szépszülőkről szóló mosoly,- és könnyfakasztó történetei úgy vesznek körül, mint kiskorom meséi, s egy-néhányukat nagyanyám sem ismerhette. Büszke vagyok őseimre, felmenőimre, s azt hiszem, én is tovább fogom adni ezeknek az ismeretlen ismerősöknek a történeteit.
Meghalni - felfelé jutni, erről ír Mircea Eliade: Mítoszok, álmok és misztériumok című könyvében:
"Számos olyan hagyomány létezik, ahol a halott lelke egy hegy ösvényeit mássza meg, vagy fára kapaszkodik. A "meghalni" ige az asszíroknál így fejeződik ki: ""fölkapaszkodni a Hegyre"; az egyiptomi nyelvben pedig a "kapaszkodni" a "meghalni" eufemisztikus megfogalmazása."
Életének utolsó hónapjaiban Lisieux-i Szent Teréz gyakran beszélt a munkáról, amit majd halála után akar végezni.
Halála előtt két hónappal felfedezte :" Úgy érzem, nemsoká kezdődik a küldetésem. Nem nyugodhatok, amíg vannak megmentendő lelkek."
És a következő napon megjegyezte : " Isten nem adta volna belém a vágyat, hogy halálom után jót tegyek a földön, ha nem akarná teljesíteni."
Azt olvastam valahol, hogy az utolsó szavai ezek voltak: "Istenem, szeretlek!"
Lelkigyakorlatai egyikében Loyolai Ignác azt javasolja a lelkigyakorlatozónak, hogy lássa, ahogy ott áll Isten, a mi Urunk előtt, az angyalok, a szentek előtt, akik közbenjárnak érte.
Amikor először próbáltam meg így tenni, túlságosan mesterkéltnek éreztem, és hamarosan eluntam magam, , ahogy elképzeltem, hogy glóriás szentek és hárfázó angyalok jelenlétében vagyok, ahogy azt a jámbor képek ábrázolják.
Valóságosabb és egyszerűbb értelmet nyert ez a mondat, amikor Jeruzsálem felé gyalogoltam 1987-ben, és Németországban hóviharba kerültem egy metszően hideg napon.
Gondolatban azokhoz a családtagjaimhoz fordultam, akik már meghaltak, és azon vettem észre magam, hogy beszélgetek velük.
Aznap este találtam szállást, és együtt étkeztem a háziasszonnyal, , aki mesélt a húsz évvel korábban elhúnyt férjéről.
Elmondta, hogy tudatában van férje jelenlétének, gyakran beszélgetett vele, és sok erőt és vígasztalást merített abból, hogy így tett. Nem mert beszélni róla a családjának és a barátainak, nehogy őrültnek gondolják.
Azóta sok más emberrel is találkoztam, akiknek ugyanez volt a tapasztalatuk, ami teljesen természetesnek, , vígasztalónak és megerősítőnek tűnik, semmi esetre sem kísértetiesnek.
Az elhunytak olyanok, mint a szégyenlős vendégek a mulatságban : nem fognak tolakodni, és könnyen észrevétlenek maradhatnak. Ha viszont odafigyelünk rájuk, egyre inkább tudatosul bennünk vígasztaló jelenlétük.
Akik meghaltak, élők maradnak Istenben, akiben az egész teremtett világ létezik. Ebből, úgy tűnik, az következik, hogy valahogyan most is kapcsolatban kell lenniük velünk.
(Gerard W. Hughes )
“A megpróbáltatás olyan, mint az erős szél. Mindent letép rólunk, ami letéphető, tehát olyannak látjuk magunkat, amilyenek valójában vagyunk.”
(Arthur Golden)
“Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet füz össze.” (Szt. Bernát)
2Kor 5
2Kor 5.1
Tudjuk ugyanis, hogy ha földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem emberi kéz épített.
2Kor 5.2
Azért is sóhajtozunk itt, mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba.
2Kor 5.3
Ha beköltözünk, többé nem látszunk ruhátlannak.
2Kor 5.4
Amíg tehát e sátorban lakunk, szorongva sóhajtozunk, mert nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így ami halandó, azt elnyelje az élet.
2Kor 5.5
Maga Isten készített erre elő, a Lelket adva nekünk foglalóul.
2Kor 5.6
Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól.
2Kor 5.7
A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk.
2Kor 5.8
Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől és hazaérkezni az Úrhoz.
Életet és halált lehetetlen nem egybelátni.
„Életet és halált lehetetlen nem egybelátni.
Élet és halál nem más, mint kettétört öröklét, meghasonlott valóság.
Egyik nem több a másinknál, csak aki élt és meghalt közülünk, örökkévaló...
Sorra születi, aki nincs.
És sorra meghal, aki van.”
Pilinszky János
http://fenysugar.freeblog.hu
http://mek.niif.hu/02100/02115/html/5-851.html
Jó, hogy itt beszélhetünk róla, itt nem tabu a halál, amely felé már akkor elindulunk - bár sokáig rá sem gondolunk - amikor először felsírunk édesanyánk ölén...- hiszen közben van az élet - azt meg élni kell, nem csupán túlélni.
És hiszem, talán akkor, ott sem leszünk egyedül... Erről ír Gárdonyi Géza nagyon szépen, bár itt a Rend - az a sokak számára már-már közhelyesnek tűnő "élet rendje" nem borult fel. Az akkor iszonyúan fájó és zavaros, érthetetlenül kegyetlen és igazságtalan, amikor a szülő temeti gyermekét... Sajnos, tapasztalatból tudom, érzem, immár kilenc éve...
De álljon itt e szép vers - vigaszul azoknak, akik drága jó szüleinket gyászoljuk:
Gárdonyi Géza
FIAMNAK
Mint a magasban lengő sasmadár,
úgy kóvályog fölöttünk a halál:
hol itt, hol ott egy lelket elragad.
Csupán a test marad.
Ha engem látsz majd némán, hidegen,
és szólítasz és nem nyitom szemem,
az égre nézz: én immár arra lengek.
Csupán a testem az, mit eltemettek.
Elhagylak. De ha sírva szólsz nekem,
leszállok hozzád édes gyermekem,
s mint éji szellő a virágokat,
megcsókolom harmatos arcodat.
S ha majd te is a testet vetkezed,
a végső órán melletted leszek,
s míg a harang kong gyászos fájdalommal,
én átölelve viszlek fel magammal!
Gősi Vali
http://www.1000questions.net/hu/vimor-hu.html
Marjorie Pizer:
A szerelem létezése
Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod
veszteség volt és pusztulás,
fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni.
Csak most kezdek rádöbbenni,
hogy az életed ajándék volt,
s egyre erősödő szeretet maradt utána.
A halál miatti elkeseredés
Elpusztította magát a szeretetem tárgyát,
Ám a halál ténye
Nem pusztíthatja el mindazt, amit tőled kaptam.
Kezdek rádöbbenni, hogy az életedre kell gondolnom,
nem pedig a halálodra, és arra, hogy elmentél közülünk.
Mindenesetre jóval egyszerűbb az élet, ha azt gondoljuk, hogy van. Ám csupán azért, mert nem akarjuk elhinni, hogy az élet valóban véges, még nem biztos, hogy van élet a halál után, és mert jobb hinni, hogy a lélek halhatatlan, még nem biztos, hogy az is. És mi van az állatokkal?
Teljesen igazad van : Ha létezik élet odaát is, nem azért létezik, mert úgy hisszük. Vagy ha nem létezik, akkor nem azért, mert azt gondoljuk, hogy nincs.
Tudományosan azonban ezt nem lehet bebizonyítani, úgyhogy mégiscsak marad a hit.
Ha van élet odaát, akkor Isten is van.
Szerintem is van élet a halál után, és létezik Isten, a tökéletes szeretet.
Hiszem ezt sokféle ok miatt, pl. mert a mai napig nem vált mítosszá az istenhit, ma is élnek olyanok, akik képesek életüket adni Istenükért.
Mert sok nagy természettudóst az istenhithez vezettek kutatásai, annak ellenére, hogy nem bizonyítható.
Mert Isten kapcsolatot teremt azokkal az emberekkel, akik őszintén keresik Őt, és valamilyen módon megszólítja őket, valamilyen módon "megmutatja magát".
Newtont, a fizikust és csillagászt megkérdezte egyik
látogatója: ,,Hogyan lehet egyáltalában fölfogni a halottak feltámadását?
Az egyik ember itt hal meg, a másik ott.
Egyeseket elégetnek, és hamvaikat elfújja a szél, mások a tengerbe fulladnak, és halak megemésztik, a legtöbben pedig elenyésznek, és testük a talajt trágyázza."
Newton egy pillanatig elgondolkodott, azután vett egy
maroknyi vasreszeléket, és azt összekeverte homokkal úgy,hogy azt szinte nem lehetett látni. Ekkor elővett egy mágnespatkót,és ide-oda húzogatta a vas és homok keveréke fölött,és lám - a vasreszelék szemcséi kiszabadították magukat a homok közül, és mindenfelől odarepültek a mágneshez.
A látogató szavak nélkül is megértette a választ.
Krisztus a mágnes, aki mindazokat, akik az Övéi, a feltámadáskor magához vonzza.
Mindaz, aki komolyan belebonyolódik a tudományos kutatásba, arra a meggyőződésre jut, hogy egy Szellem nyilatkozik meg a világegyetem törvényeiben, - és ez a Szellem messze felsőbbrendű, mint az emberi szellem.
A világegyetem nem véletlenek alapján működik. Léteznie kell az okságnak.
Isten nagyon különös, de nem rosszakaratú.
/ Albert Einstein /
A LEGYŐZÖTT HALÁL
Jézus halála a kereszten - mindannyiunk halála
Bár az ember érzi és átéli, hogy a halállal szemben tehetetlen, mégis hisszük, hogy Jézus Krisztus halála alapvetően változtatta meg a halál természetét. A változás minden ember halálát megváltoztatta. Jézus magára vette az ember halálát, amikor elszenvedte azt a kereszten. Ő, a bűntelen, elszenvedte a bűn büntetését, elszenvedve ezért minden ember bűnének büntetését, megszabadítva minden embert bűneinek jogos büntetésétől. Jézus halála így lesz a Halál halála. Mivel a halál így nem tud végérvényesen elszakítani Istentől, ezért elvesztette igazi erejét, félelmetes, rettenetes voltát is. A teremtett világ, és benne az ember továbbra is mulandó, halandó maradt. Halála azonban már nem fenyegeti azzal, hogy teljesen elszakad mindentől és mindenkitől, hiszen Istentől most már a halál sem tudja elszakítani.
/ online hittan /
Anonymus írja:
Mindenesetre jóval egyszerűbb az élet, ha azt gondoljuk, hogy van.
Hát ezt nem egészen így látom. Ha van élet odaát és van Isten, ez felelőssé tesz saját életünkért és néha a nehezebb lehetőséget kell választani. Néha eldönteni is nehéz, hogy mi a leghelyesebb. Sokkal több döntést kell hozni és időnként szembenézni saját magunkkal.
Szerintem inkább a halál az egyszerűbb és a könnyebb. Ha úgy hisszük, hogy odaát élnek elhúnyt szeretteink és nem veszítettük el őket örökre.
És saját halálunkra is úgy gondolhatunk, hogy nem elmúlás, hanem egy kapu az örökkévalóságra.
Miért ne jöhetnének az állatok is?
Az állatok, növények és az egész természet a teremtő Isten zsenialitásának egy szikrája.
Azt hiszem, hogy halálunk után majd Őbenne találunk meg minden szépséget és egyéb értéket ...
Ezen a honlapon olvastam az idézetek közt :
A halál nem zsákutca, mely az embert a semmibe vezeti, hanem kaput nyit az öröklét felé.
A halál hozzátartozik az élethez. De azt is tudom, hogy nem pont, hanem kettőspont.
Csak elmúlás
Csak elmúlás, és kész, a dalnak vége szakad,
De annak rosszabb, aki megy, vagy annak, aki marad?
Mert elmenni látnak, így övék a bánat,
Értetlenül állnak, az emlékek fájnak,
Vágynak utánad, mindenük a gyász,
Közben azt se tudják, valójában merre jársz.
Később jónak öltözve az idő lép közbe,
Hogy a bánatot az elmúló napokhoz kötözze,
S ha a feledés gyomja a sírodra nő,
Nem utal rád más, csak egy megkopott kő.!
Voltunk-e
Tényleg rövid az élet,
az élők mind elenyésznek;
egy-két nemzedék múlva,
voltunk-e, senki se tudja.
Egyedül az ér csak valamit,
hogy szerettem szívből Valakit:
Ő lenyúl a halálba értem,
mint halász a gyöngyért a mélyben...
/ Árvai Emil /
Szerintem lennie kell, másként olyan értelmetlen volna számomra ez a bennem lévő erős ragaszkodás az élethez.
Az idézetekről két költő utolsó szavai jutottak eszembe.
Egyikük Goethe, aki mielőtt meghalt, elhúzatta a szobája ablakait elsötétítő függönyöket, miközben azt mondta: Mehr Licht! (Többb fényt!)
A másik Weöres Sándor. Mielőtt meghalt, a felesége, Károlyi Amy azt kérdezte tőle: Mi fáj, Sándor?
Ő pedig azt felelte: Az fáj, hogy felmegyek a magasságos egekbe.
Örülök, hogy megnyitottad ezt a topikot, Maya. Remélem, sokakban kelt majd bizakodást.
Megkérdezték a kilencvenkét éves Somerset Maugham-ot, :
Milyen érzés abban a tudatban élni, hogy műveivel biztosította magának a halhatatlanságot ?
Így válaszolt :
Engem egyáltalán nem érdekel, halhatatlan vagyok-e itt a földön,.
Ami engem állandóan foglalkoztat, úgy hívják, hogy örökkévalóság.
Minden regényemet, színművemet és novellámat pusztulni hagynám, és egyetlen sort le nem írnék többet, ha tudnám, hogy ezek valamiképpen is veszélyeztetik az igazi halhatatlanságot.
Prohászka Ottokár :
A túlvilág
A túlvilág tulajdonképpen a mi világunk
s milliószor többen vannak már ott, mint mi itt,
mi is csak egy darabig maradunk itt,
azután pedig oda sietünk,
hol sokan, mindnyájan, és soká,
mert vég nélkül leszünk,
ahová mi is önként menekszünk,
amikor azokat keressük,
kiket nagyon szeretünk,
de akiket a földön már meg nem találunk.
Arany-Tóth Katalin:
Egyszer
Egyszer, ha majd felszállok az Égbe,
- ha leteszem a rám ruházott, földi terheket -
akkora lesz boldogságom kertje,
hogy fénysugárból mindenkinek rózsát ültetek
Egyszer, ha majd ott lehetek végre,
és fénykarommal minden lelket átölelhetek,
bánatos szívetek közepébe
az angyalokkal, rózsáimból csokrot köttetek
Egyszer, ha majd megtehetem végre...
de most még itt a dolgom: küzdök (élek!) Veletek
Fény helyett hát szóból szövök Néktek
egy égig érő, csodatévő, varázs-szőnyeget