Kérdések, gondolatok (hit, vallás - élet, halál)
Kérdések, gondolatok Mindenszentek közeledtével
Mára a Jézus-misztérium mélyen behatolt az európai tömeglélektanba, s szinte alapjává vált az emberi reménynek.
Talán, mert Európa eredetileg is fogékony a Szeretetre, mert a görög mitológia isteneinek is alaptétele a lelkek közötti szeretet?
Vajon ez a mi világunkban létező szeretet-tan meghaladja a Közel-Keletről (érkező), valamennyiünket érintő vallás(oka)t…? - (gondoljunk csak Philémon és Baukisz történetére, amely talán krisztusibb, mint a kereszténység, sőt kozmikus értéke a léleknek).
Ha megtűrjük, sőt, elfogadjuk a különböző gondolatokat, amelyek a megismerés alapjául szolgálnak, megtanulhatunk úgy megkülönböztetni, hogy közben ne sérüljön mások gondolkodásának szabadsága.
Magam is próbálom valamelyest (hiszem, egyre mélyebben) megismerni a lehetséges metafizikákat, s épp ezért nem tudom egyetlen vallás (dogma) mellett elkötelezni magam. Szerintem a „FÉNY-ből) visszajött személyek élményei is szabad létezésről beszélnek, amelyekről azt állítani, hogy vallás…: nem hiszem, hogy értelmes megközelítés.
Minden tan rendelkezik eredményekkel az etika és az esztétika terén, tehát mindegyik megbecsülendő. Isten személye - nekem - továbbra is a legnagyobb titok, de egyben minden lehetséges feltevést megenged.
Talán igaz lehet, hogy Isten a fölfoghatatlan csoda és a jóság, de éppúgy el kell fogadnunk, ha sokan úgy gondolják (egyelőre…?), hogy egy érzéketlen, büntető erő áll fölöttünk, aki a szenvedők és mások számára is épp úgy az „anyag” egy lehetősége, mint az ember. Talán nem baj, ha minden irányban kutatunk, ha ez tesz jót a lelkünknek, lelki fejlődésünknek, s ez ad egyensúlyt és főleg lelki szabadságot.
Hogy korlátlan alkotói szabadság birtokosai lehetnek nagy alkotóink, - s talán maga az egyszerű, porszem ember is - ez a tény valójában kötelez(het)i őket, de valamennyiünket arra (is), hogy minden kérdést körüljárjunk és viszonyítsuk a szenvedő, avagy a boldog emberhez.
Talán ez a mi hitbéli szabadságunk egyúttal a korlátlan megismerés lehetősége?
A válasz egyelőre ismeretlen, de legalább is sokféle.
Mindenesetre, ha tiszteletben tartjuk mások gondolatait, sokat segítünk abban, hogy a mindenki számára nyitott, nagy titok megismerésére való törekvést, - a földi emberek lelki szabadságát - segítsük, és szárnyalni hagyjuk a szabad szellemet a végtelen térben és azon túl is.
"Ember vagyok. Nincsen jogom a felelősséget Istenre hárítani. Én vagyok a felelős."
(Márai Sándor)
- (Lehet, hogy így, vagy hasonló gondolatisággal kellene élnünk mindennapjainkban...?)
Küldd el az ismerőseidnek is!
Közérdekű reklám
Tanácsadók
hospice- és gyásztanácsadó
|
református lelkész
|
pszichológus
|
gyásztanácsadó
|
pszichológus
|
római katolikus szerzetes nővér
|
A túlvilág tulajdonképpen a mi világunk
s milliószor többen vannak már ott, mint mi itt,
mi is csak egy darabig maradunk itt,
azután pedig oda sietünk,
hol sokan, mindnyájan, és soká,
mert vég nélkül leszünk,
ahová mi is önként menekszünk,
amikor azokat keressük,
kiket nagyon szeretünk,
de akiket a földön már meg nem találunk.
( Prohászka O.)
Kedves Delfinkaja !
Köszönöm együttérzésedet. Sokat jelent nekünk az, hogy hiszünk eltávozott szeretteink örök életében és az eljövendő találkozásban.
A Jó Isten gondoskodását látom édesanyám halálánál.
Nem az emberi elképzelések szerinti gondoskodást, hiszen mindenki azt szeretné, hogy hozzátartozói és ő maga is szenvedés nélkül , szépen, csendesen, nyugodtan, gyorsan haljon meg.
Ő viszont nagyon-nagyon megszenvedte a halált, heteken át, és a mi idegeink sem bírták már , mire meghalt.
De tudom, hogy az Úr útjai nem a mi útjaink.
És megmutatta az Úr a jelenlétét, mert az édesanyám, aki egész életében a Szűzanya segítségében bízott, hozzá fordult, ha bajban volt, a Fatimai Szűz Mária emléknapján halt meg.
Elsőpénteki kilencedeket is tartott, folyamatosan, amikor letelt a kilenc hónap, elkezdte az újabb kilencet...
Ehhez az ájtatossághoz fűződik többek közt az az ígéret, hogy aki megtartja, annak megadatik , hogy halála előtt szentségekhez járuljon.
Megadatott neki. Pedig mire kijött hozzá a plébános, már nem tudta mi történik körülötte, hol van, vagy éppen mit csinál.
De amikor belépett hozzá , felismerte, és gyónni akart, meg áldozni.
Aztán, amikor elment, mondta nekünk a mama, hogy miért nem szóltunk neki előre, hogy jönni fog a pap.
Szóltunk mi többször is. Elfelejtette, vagy meg sem értette ?
Aztán visszasüllyedt a szenvedéseibe, ami eltartott még jó két hétig...
Hiszem, hogy az Úr beváltotta neki az elsőpénteki ájtatossághoz fűződő többi ígéretet is. De ezt már nem tudhatjuk meg, majd csak odaát.
Hiszem, hogy az örök boldogság lesz az osztályrésze, nem azért, mert olyan tökéletes ember lett volna, hiszen neki is megvoltak a saját hibái és bűnei, mint mindenkinek, hanem mert megváltotta Őt Jézus Krisztus, és ő elfogadta ezt a megváltást.
Kedves Maya!
Nagyon megérintették a szívemet a soraid, ugyanezeket éltük át Édesapám halálának idején, azzal a különbséggel, hogy Ő utolsó perceiben is tudatában volt, hogy távozóban van ebből a világból. Együtt imádkozhattunk, és nem szűnik hálám Brückner Ákos atya iránt, aki már nem fiatalon megjárt gyalog 4 emeletet, hogy Édesapámat a Kiengesztelődés Szentségében, az Oltáriszentségben és a betegek Szentségében részesítse.
Kedves Vali!
Barátnőmnek keresgelek névnapjára képeslapot, és találtam egyet, amiről te jutottál eszembe:
http://www.kepeslap.com/show.asp?imageid=198824&userid=13894
Felleg
Ma kaptam az interneten az alábbi kis történetet, melyet szeretnék megosztani a kedves sorstársakkal:
A szív
Egy nap a szívsebész, azt mondta az operálandó kisfiúnak...
- Holnap reggel - kezdte a sebész - Ki fogom nyitni a szívedet.
- Ott fogod találni Jézust - vágott közbe a fiú.
A sebész bosszankodva felnézett.
- Fel fogom vágni a szívedet, - folytatta - hogy lássam, mennyi károsodás történt.
- De amikor felnyitod a szívemet, Jézust fogod ott találni - mondta a fiú.
A sebész a szülőkre tekintett, akik csendben ültek.
- Miután látom, hogy mennyi károsodás történt, vissza fogom varrni a szívedet és a mellkasodat, és eltervezem, mi a következő lépés.
- De ott fogod találni Jézust a szívemben. A Biblia azt mondja, hogy Ő ott él. Minden zsoltár azt zengi, hogy Ő ott él. Ott fogod találni Őt az én szívemben.
A sebésznek elege volt.
- Majd megmondom neked, mit fogok találni a szívedben,
sérült izmokat, gyenge vérellátást, és elvékonyodott érfalakat fogok találni. Ez után el fogom tervezni, hogy tudlak meggyógyítani.
- Jézust is ott fogod találni, Ő ott él- mondta a fiú.
A sebész elment.
Leült az irodájában, és magnószalagra vette a műtéttel kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait: sérült főütőér, sérült tüdőbe vezető erek, elterjedt izomsorvadás. Nincs remény a szívátültetésre, nincs remény a gyógyításra, kezelésre.
Terápia: fájdalomcsillapítók, és ágyban feküdni.
Prognózis: - itt kis szünetet tartott - egy éven belül halál.
Megállította a magnót, de még volt mit mondania.
- Miért? - kérdezte hangosan. Miért tetted ezt? Te juttattad őt ide! Te okoztad neki ezt a gyötrelmet, és Te kárhoztattad őt korai halálra! Miért?
Az Úr így válaszolt:
- A fiú az Én bárányom, nem terveztem, hogy sokáig a te nyájadhoz tartozzon, mert ő az én nyájamnak tagja, és az lesz örökké. Itt az én nyájamban nem lesz fájdalom, olyan jólétben lesz része, amit te el sem tudsz képzelni. Szülei egy napon találkozni fognak vele és ők is megismerik a békességet és az én Nyájam gyarapodni fog.
A sebész forró könnyeket hullajtott, de ingerültsége meg ennél is hevesebb volt.
- Te teremtetted ezt a fiút, Te teremtetted ezt a szívet!
Meg fog halni hónapokon belül. Miért?
Az Úr válaszolt:
- A fiú az Én bárányom, vissza fog térni az én nyájamhoz, amint elvégezte küldetését. Én nem azért küldtem az én bárányomat a nyájadba, hogy elveszítsem, hanem azért, hogy egy másik elveszett bárányt megmentsen. A sebésznek potyogtak a könnyei.
A sebész odaült a fiú ágya szélére. A szülők vele szemben ültek. A fiú felébredt és suttogva kérdezte:
- Kinyitottad a szívemet???
- Igen - mondta a sebész.
- Mit találtál? - kérdezte a fiú.
- Megtaláltam Jézust - felelte az orvos.
Lépcső
Vannak világhírű lépcsők. Rómában a Laterán melletti szent lépcső, vagy az a titokzatos lépcső, amelyet abban a mexikói ferences templomban egy rejtélyes valaki épített fel nagyon rövid idő alatt, aztán eltűnt. Sorolhatnánk a nevezetes lépcsőket, ide tartozik az is, amit Jákob látott álmában, az a lépcső az égig ért.
Itt Kisterenyén, ahol plébánoskodom, szintén van egy kedves lépcsőm, amely az idős híveknek talán inkább kereszt, mert végig kell rajta jönniük, ha a templomba szeretnének bejutni, de nekem más élményem is van róla.
Ez a lépcső, amely a plébánia és a templom között halad, nekem a találkozások lépcsője, ugyanis a templom mellett ez a legrövidebb gyalogút a temetőbe. Oda pedig mindenki jár a sírokat gondozni. Már sokakkal találkoztam, akiket addig nem ismertem, és igyekszem minél többeket megszólítani.
Kisterenyén éppúgy, mint sok más településen, amely dimbes-dombos tájra épült, a temető feljebb van, mint az utcák. A halottak közelebb vannak az éghez, mint az élők. Jelképes ez. Elhunytjainkat az égnek ajánljuk. Jó ez így, hiszen oda készítik utunkat.
Sánta János
Meghatóan szép gondolatok - köszönet értük, Kedves Felleg - Sánta Jánosnak is.
Éreztem már hasonlót néhányszor - felemelő. Egyik élményem, amely örök - éppen Zoli fiamtól való örök búcsúzás évében, 2000-ben történt, amikor Máriagyüdön jártunk férjemmel, és felmentünk a Kálvária dombra, lassan, csendben, meg-megállva, imát suttogva...
A másik a csíksomlyói kirándulásunk volt. Nem a búcsú idején, előtte néhány héttel. Már érezhető volt a készülődés. Csodálatos látvány, hangulat, meghitt-megható érzések kerítettek hatalmukba valamennyiünket, a kis társaság minden tagját. Álltunk a dombon, sokáig, csendben, imát mondtunk... Úgy éreztem, megszünt az IDŐ, és megérintett a VÉGTELEN, a BÉKE - és szavakkal kifejezhetetlen, hogy még mi minden. Sírtunk... Én Zolira gondoltam, és akkor újra nagyon fájt a hiánya, az, hogy Ő már mennyi földi csodáról, igazi értékekről lemarad... Vagy mégsem...? Mert néhány perc után már ott éreztem Őt is - félhangosan megszólítottam: "Itt vagy, Drágám..?" - s mintha válaszolt volna...
Abban a pillanatban éreztem, értettem meg: nincs halál! S ha mégis, félni nem szabad tőle, nem jelent megsemmisülést...
Ma, 10 évvel Zoli fiam halála, és egy évvel imádott édesapám halála után is gyakran érzem ezt a különleges, szívet-lelket melengető érzést, és ma is gyakran "megszólítom" őket: "Nagyon nehéz - segíts, Kisfiam, segíts, Papa..." Aztán legtöbbször megoldódik megoldhatatlannak tűnő gondom-bajom... Hiszem, hogy ma is segítenek. Aztán ki(be)szaladok egy helyre, egyetlen pillanatra, ahol nem hallja más, és félhangosan hálát adok, megköszönöm - a Teremtőnek, Zolinak és a Papának: "köszönöm..."
Hogy ez őrület-e...? Lehet, hogy sokak szerint igen. Én tudom, hogy nem...
Hiszem, hogy a lelkek összeérnek - élő és holt lelkek... Találkozások ezek, gyönyörű lélektalálkozások... Talán ez a folytatás... az öröklét...
Szeretettel:
Vali
Gősi Vali
Kedves Vali, az imént megpróbáltam e-mailben elérni Sánta János atyát... örülnék, ha ő is bekapcsolódna a fórumos beszélgetésekbe. Biztos tudna még neked nagyon sok lélekemelő üzenetet írni, és megerősíthet az örökké tartó szeretet reményében. Én a te írásaidat is nagyon felemelőnek érzem egyébként.
A másik topikban (Nem mondhatom el senkinek) írtam neked egy újabb érdeklődő kérdést a gyászodról.
Felleg
Nagyon köszönöm, és örülnék Sánta atya további felemelő gondolatainak.
Gősi Vali