Hogyan lehet túlélni egyetlen gyermeked halálát ?

Kedves Kati!
Amikor az én Fiam meghalt, bennem is az tartotta a lelket, hogy azt hallottam, hogy az első év a legnehezebb aztán kicsit könnyebb lesz. Nos az én fiam 15 hónapja, hogy meghalt, és én továbbra is rettenetesen szenvedek. Igaz valahogy másképp, de borzalmas a hiánya. Nekem is van még egy gyerekem, egy lányom, sőt férjem is van, de ezzel kapcsolatban is mindig az jut eszembe, hogy már "csonka " a családom.
Sokszor eszembe jut nekem is, hogy ne sírjak, hiszen mindenki meghal egyszer, örökké senki sem él, tehát én is meghalok, és akkor megint együtt leszünk, de ez sovány vigasz. Küzdök minden nap az emlékével, a hiányával, és a rengeteg ha val, amivel a tragédiát el lehetett volna kerülni. Tudom, hogy semmi értelme, bele kellene nyugodni, ez egy olyan csapás amin nem tudok változtatni, tehát el kellene fogadni. De nem sikerül. A lelki harcom tovább folytatódik.
Ha teljesen egyedül maradtam volna a fiam halála után, talán egy teljesen más életet kezdenék élni. Elcserélném a lakásomat, utaznék, megpróbálnék barátokra szert tenni, illetve a meglévőkkel szorosabb kapcsolatot teremteni. De az egyház is egy megoldás, ha valakinek ez az út vezet a megnyugváshoz, és az új barátok megtalálásához. De az is lehet, hogy még depisebben ülnék a laptomon előtt.
Nem tudom, hogy akkor mit csinálnék, de kívánom mindannyiunknak, hogy ezt a csapást amit az élet mért ránk, próbáljuk meg túlélni. Ápoljuk a szeretett gyermekünk emlékét, de talán tényleg az a megoldás amit a Kati is mondott, hogy mink is oda tartunk, csak Ő előre ment.
Szeretettel ölelek mindenkit: M.Tóthné Marika

Kedves Maya!
A túlélési stratégiáddal teljesen egyetértek. Én is hasonló módon próbáltam és próbálom túlélni a fiam halálát. Szerintem nem sértő a nem baj fogalmazás. Igen. Ha az embert ilyen nagy fájdalom éri, igenis nem baj, ha végig sírja a napokat, éjszakákat. A gyász feldolgozása mindenkinél másképp zajlik, de az elnyomása, igenis baj. Az a baj. Mélységesen együtt értek azzal amit segítségül tanácsoltál.
Marika

Kedves Anonymus!

Mélységes szomorúsággal olvasom vergődésedet. Nagyon nehéz most az életed.
Azt hiszem ,ez egy olyan fájdalom, amitől nem lehet megszabadulni.

Éppen ezért ne hadakozz ellene. Próbáld elfogadni. Hordani, mint a cipődet, a ruhádat.

Könnyű ezt így leírni, és keresem a szavakat, hogy le tudjam írni, mire gondolok.
És nehéz megtenni, mert próbálkozni kell vele, idő kell hozzá, és gyakorlat, hogy sikerüljön.

De így tudod elvenni a fájdalom élét, a fullánkját, az életedet felőrlő mardosását.

Próbáld elfogadni a helyzetedet mindenestől, ahogy van. Ha sikerül, egy megszelidült fájdalom fog továbbkísérni, ami már nem gátol meg a továbblépésben. Egy olyan fájdalom, ami nagyon fáj ugyan, de már nem árt neked.

Ha nagyon kínoz, mondd magadnak: "Nem baj, ha fáj. Nagyon fáj, de nem baj ez az érzés."- így tudod megszelidíteni, kihúzni a fullánkját. Elfogadással. Így uralkodni fogsz felette, és meg tudod találni a továbblépés lehetőségét.

Nagyon sok egyedülálló és magányos ember van , sőt családok is vannak egyedül, akiknek hiányzik egy segítő kéz ,egy nagymama. Vannak , akik álló nap csak a postát lesik, hátha kapnak valahonnan egy levelet, vannak kórházakban magányos betegek, akiket nem látogat senki, akik után nem érdeklődik senki.
Egy régi tv műsorban láttam valakit, aki hirdetőtáblákra meg minden lehető helyre kitette a telefonszámát, hogy akiknek nincs kivel megbeszélni gondjukat-bajukat, ezt a számot hívják, mint egy privát lelkisegélyszolgálatot.
Rengetegen keresték telefonon.
Terád is szükségük van valakiknek, a Te életedre, tapasztalataidra, a Te társaságodra...

Szívemet viszem követnek.

Ne félj odamenni, ahol nagy a baj,
Az én kicsi szívem téged betakar.
Bennem már odafent teljes a lét,
Átölelem mindegyikőtök szívét.

Nem fáj már a szétszakadt rész,
Keserve a szívnek már nem emészt.
Odafenn egy vagyok újra veletek,
Szívemet betölti értetek az örök szeretet.

Ahová elmégy én veled vagyok,
Szívem a követ, vele áldást osztok.
Megnyitom a zárt életkeretet,
Szívükben egészen én lehetek.

Ne rogyadozz, bírd a kínt anya,
Küldetésed van, a létednek van szava.
Együtt tesszük, amit az Isten akar,
Békeszövetséget, örök szeretetkapcsokat.

Visszahozom őket neked anya,
El nem múló szeretetem otthona.
Kegyelemosztó létem minden szava,
Szent vagyok odafenn, a szeretet tapasza.

Szívem örökké szeret Anya

(ismeretlen szerzőtől)

Kedves Anonymus!
Ezen az oldalon egy páran próbálnak neked segítséget nyújtani a mérhetetlenül nagy vesztességed, fájdalmad feldolgozásában. Én 1 éve veszítettem el a fiamat, de azóta sem múlik el nap, hogy ne siratnám meg. Már elveszítettem a szüleimet, már rokonom is alig van, de igazad van nekem itt van a férjem és a lányom is, De tudod gyászolni mindenki maga gyászol. A mi családunkban is a férjem például teljesen magába zárta ezt a bánatot, a lányommal még néha lehet róla beszélni. Van amikor nekem is annyira fáj a fiam elvesztése, hogy képtelen vagyok róla beszélni. Csak sírok és sírok.
Talán annyiban tudok neked segíteni, hogy ha a vallás felé nem tudsz fordulni ( amit megtudok érteni ) akkor, próbálj az emberek felé nyitni. Vannak klubok minden kerületben, ahova el lehet járni. A neten is vannak társkereső klubok, persze most lelki társ keresésére gondolok, aki lehet például barátnő keresés is.
Ha az ötletemet butaságnak tartod, úgy elnézést kérek. Nem ismerlek egyáltalán így aztán segíteni is nagyon nehéz. Mindenesetre, mi itt vagyunk és ha ide írsz, mindig akad valaki aki megpróbál vigaszt nyújtani.
M.Tóthné Marika

Kedves Anonymus!
Amennyire az, akinek a gyermekei, Istennek hála érte, élnek, együtt képes érezni Teveled, annyira tudok, és azt hiszem, elmondhatatlan megpróbáltatás alatt állsz.
Ilyesmivel nem lehet egyedül megbirkózni.
Marynek igaza van, szeretetet adni és kapni, ez az aminek a lehetőségeit keresned kell, még egy olyan állapotban is, amikor az ember a legszívesebben még a napfényt is kizárná az otthonából, és nem akar emberekkel találkozni.
Édesanyám gyülekezetbe kezdett járni, mikor apám meghalt, és az ott megélt szeretet megtartotta őt.
Igazából pedig az élő Istennel való, egyre erősödő kapcsolata juttatta lelki békességhez. És férjem halála után engem is ez éltet, a belé vetett hit, amit tőle kaptam ajándékul. Kegyelme munkál mindazokban a hozzászólásokban is, emelyeket ez oldalon kaptam, és nemcsak hívő testvéreimtől, ezt is meg kell mondjam.
Pedig az öngyilkosságot is fontolgattam, de sok segítséget kaptam. Köszönet ezúton is érte.
Keresd Isten országát, mondja Jézus. Keress, és megtalálod Őbenne.
Az első lépések a legnehezebbek, főleg, ha senki olyannal nincs személyes kapcsolatod, aki segítene. Akkor nagy bátorság kell, de sokan mégis megteszik.
Az Úr és benne mérhetetlen szenvedésed nyomása adjon Neked is erőt ehhez.
Ha segítség kell, egy szavadba kerül, s megyek veled.
Csak ne bújj el az emberek elől, mert arra nem járható az út.
S vedd elő Bibliádat!
Veled vagyunk:

Ditke és a többiek is mind

Kedves Anonymus!
Nem tudom,nem hiszem,hogy egy ilyen tragédia túlélésére van jó megoldás.De úgy gondolom,hogy az emberi természetbe bele van kódolva az élethez való ragaszkodás és a remény,hogy a jelenlegi elviselhetetlen és felfoghatatlan helyzetnél jobb jön.
Hasonló helyzetben vagyok,szerető összetartó nagycsaládban nőttem fel,családom nagy része a temetőben van.
Imádott fiam tragikus halála óta én is naponta kijárok a temetőbe.
Naponta megnézem az újságban a gyászhírdetéseket,az ott leírt idézetek közül nagyon megfogott az egyik,ami úgy érzem kifejezi az én lelkiállapotomat is.
Az idézet így szól:"Néha az egész élet rámegy arra az igyekezetre,hogy megpróbálunk valaki nélkül élni."
Az első időkben valószínűleg szakember segítségére és gyógyszeres segítségre lenne szükséged,úgy gondolom.
Talán megpróbálhatnál azokkal a dolgokkal foglalkozni amik fontosak neked,amik érdekelnek.
Nekem az segített,hogy úgy éreztem,hogy családom megmaradt tagjai számára nélkülözhetelen vagyok,nagy szükségük van rám,és az is hogy, a munkámat magyon szeretem.Igyekeztem minden napot pontosan megtervezni és értelmes tevékeny séggel kitölteni.
Nagyon fontos a rendszeres testmozgás,levegőzés is.
Nem tudom, tudnál-e olyan közösséget vagy távolabbi családtagot találni ahol őszintén odafigyelnének rád és ahol tudnál szeretetet adni és kapni.
Vigasztalódást kívánok.
Üdvözöl
Mary

Hát én is remélem, hogy lesznek olyan hozzászólok, akik hasznos jó tanácsot tudnak adni, ilyen esetben. Én biztos, hogy nem tudok.
Én 10 hónappal ezelőtt veszítettem el a 29 éves fiamat, egy baleset miatt. Van egy lányom, aki nemsokára 29 éves lesz. Van férjem is, és mégis elmondhatatlanul, leírhatatlanul fáj a fiam elvesztése. ( M.Tóth Zoltán gyászportál ) Én aki a temetőbe egy évben 3-szor ha kimentem, az sok volt, most hetente 3-szor megyek ki, de legszívesebben haza sem mennék. Hiszen Ő ott van. Minden nap sírok, van amikor egyszerűen zokogásban török ki. Nagyon fáj az elvesztése.
Remélem vannak olyan emberek, akik tudnak neked segíteni, és talán én is erőt tudok belőle meríteni.
M.Tóthné