A gyermek és a halál

Kedves fórumozók
Szeretném veletek megosztani a költő gyönyörű visszaemlékezését arról, hogyan félt gyermekkorában a haláltól. Gyönyörű sorok, gyönyörű gondolat.

Faludy György

Emlékezés egy régi udvarházra

(részletek)

"A lámpa húnyt, és a kályha lidérfénye,
dunyháim roppant fehérségén táncolt,
míg én feküdtem, s dermedt szemmel néztem
az öklömet, mely karmazsin zománc volt.

Álmomban sem lett az iszonynak vége
s jól tudtam gyermekfejjel mitől félek-
hogy egykoron e dunyhák fehérjére
én járok majd vissza táncolni fénynek.

..................................................................
.................................................................

A fény! Nagyapám is csak erről szólott,
ha hátramentem hozzá a malomba,
hol liszttel teltek meg roppant fiókok
s én nem tudtam megfejteni, honnan.

....................................................................
...................................................................

Arról beszélt, hogy elmegy nemsokára,
és itt a földön nem lelek nyomára,
mert ha az ember meghal, minden dolga
olyan, akárcsak sohasem lett volna.
Egy helyen marad meg igaz valója:
a fénysugáron, mely leválok róla
s amelyik sokmillió kilométer sebességgel nyeldesi az étert.
A múlt filmjéből nem vész el egy kép sem:
a felvétel tovább repül a fényen,
az állócsillagok közt ugrál sorra
s tűnt életünket ott tűzi műsorra.

Maholnap indul ő is, nyolcvanhárom
évével ülve hosszú fénysugáron
s a huppanókat egyre messzebb rója,
ha a görbült tér négy dimenziója
úgy irgalomból nem fordítja vissza,
s arcom borát ő akkor újra issza.

Matrózruhámban, ott a régi kékben
hallgattam bűvös dallamát szavának
s azon töprengtem, hogy talán megkérem:
ha majd a fényre lép, vigyen magával.

Köddunyhák jönnek, hófehérek,
hol napok kályha-tüze táncol,
és bűvös gyantaszagot érzek,
és égek karmazsin zománctól-
Tejutak jönnek hófehérek."

A vers megtalálható a költő Börtönversek c. kötetében.

Köszönöm a hozzászólás lehetőségét.
Vágvölgyi Jenő

Kedves portálolvasók! Felleg által felvetett kérdéshez ajánlom, az alábbi remek irodalmat. Dr. Polcz Alén: Viszonyulásunk a haldoklóhoz, és a halott testéhez.
Ebben a tanulmányában azt írja le, hogy a kórházban, vagy elfekvőkben bekövetkező halálesetek teszik manapság olyan idegenné, a halál elfogadását. embertársunk nem otthon, a kezeink között hal meg, nem a szemünk láttára, nincs virrasztás, nincs semmi közünk a "porhüvelyhez" Innen vezeti le aztán a gyermek viszonyát a halálhoz, ami régen nem volt ilyen nehéz a gyerekeknek, a fenn elmondottak miatt. Értelmes, rövid, tartalmas tanulmány. Ajánlom mindenkinek. V.J.