Beszéljünk a halálról

Kedves Kati!
Fájdalmadat teljes szívemből megértem. Az biztos is, hogy nincs nagyobb fájdalom, vesztesség mint a gyermekünk elvesztése. A fájdalom amit érzünk, elkísér bennünket a sírig. Ebbe a vesztességbe nem lehet belenyugodni. Én a fiamat veszítettem el. Tudom mit érzel. Van amikor olyan lelki fájdalom tőr rám, hogy tényleg úgy érzem, hogy megszakad a szívem, van amikor egy kicsit könnyebb, de az biztos, hogy amióta meghalt, minden gondolatom szinte csak körülötte forog. Nem igazán érdekel senki és semmi.
Tudom min mész keresztül. Ismerem azt a tehetetlen haragot, amit a Te esetedben az orvos lelketlensége vált ki belőled. Az én esetemben pedig a VOGUE Szórakoztató hajó személyzete, de sorolhatnám a vízi rendőrség stb. stb.. embereit.
Tudjuk milyen közömbösek az emberek egymással szemben, de amikor így szembesülünk vele, így még elviselhetetlenebb. Még egyszer fogadd őszinte részvétem és nagyon sok erőt kívánok a mindennapok elviseléséhez.
Szeretettel ölellek: M.Tóth Zoltán édesanyja

Kedves Maya és Delfinkaja!

Magam is azt hiszem és vallom, amiről ti írtok.
Hogy milyen is lesz az Úrral lenni, előttünk még titok, mert most még csak "tükör által látunk, homályosan", de lelkünk "színről-színre" fogja látni életünk urát, aki végtelen szeretet és kegyelem.
Tanúságot kell tennünk Megváltónkról, sokan mások az életükkel fizettek ezért, tőlünk ezt se várja senki, mégis oly sok hívő hallgat. Ahogy egy anglikán lelkész mondta: az ő nyája a néma szentek gyülekezete.
Az élet szenvedés, Krisztus a boldogság. Ennek örömét átélni az egyetlen valódi vigasz.

Szeretettel üzenem mindenkinek: "Keressétek először Isten országát!"

Ditke

Én úgy emlékszem, hogy nem adta az isten az első szülött fiát, hanem elvettük tőle. Azt írod, hogy segített neked a gyász feldolgozásában. Hát én nem kaptam tőle semmit. Keményen megdolgoztam mindenért. Soha semmi nem hullott az ölembe. Nem kaptam semmit csak úgy. Mindenért valamivel fizetnem kellett. Ha 100 évig élünk, akkor sem tudsz róla meggyőzni, hogy az normális, hogy beteg gyerekek születnek, hogy csecsemők, fiatalok halnak meg. Én ezt nem tudom elfogadni.
Írod, hogy több embert gyászoltál, gyászolsz. Nem mindegy, hogy az ember kit veszít el. Én is rengeteg rokonomat, többek között a szüleimet is elveszítettem. A legfájdalmasabb mégis a fiam elvesztése. Amikor sírok és nagyon fáj a szívem, nem a rokonaimért, és nem a szüleimért sírok, hanem a gyerekemért. Azért nem Ő értük, mert az ember elfogadja a szülei, és a nála idősebbek elhalálozását. Azt mondjuk ez az élet rendje. Ami a fájdalomtól a földre kényszerít az a gyermek elvesztése.
Azt írod, hogy a gyász ellenére is szereteted tudsz adni a körülötted élőknek. Hát én is megpróbálok mindent. Sőt igyekszem még jobban szeretni őket, ameddig vagyok, vagy ők lesznek nekem. De érzem, hogy már ez sem ugyan az mint amikor a fiam is köztünk élt. Nem hiszem, hogy képes vagy rá, hogy ugyan olyan odaadással tudj szeretni, ennyi fájdalommal a szívedben. Ez csak akkor lehetséges, ha már valamilyen szinten túl vagy a gyászon a mély fájdalmon. És ennek örülők. Hiszen valóban igaza volt az édesapámnak aki azt mondta, hogy: Lányom halottnak halott a párja, élőnek az élő..... És bármennyire is fáj ez nekem, igaza volt.
M.Tóthné

Olyan az az Isten, hogy egyszülött fiát adta értünk, emberekért. Mi emberi elvárásokkal fordulunk feléje.
Évek óta, nagyon sokat kínlódom a gyászaimmal, de többször megtapasztaltam már, hogy érkezik segítség Tőle. Gyökössy Endre szerint "Az Atya a tenyerén tart minket. A halállal áttesz bennünket a másik tenyerébe - ennyi az egész."
Ha a családom megmaradt tagjaira nézek, be kell látnom, szükségük van rám. Nem tehetem meg, hogy végleg elmerülök a fájdalmamban, mert ők még élnek, és szükségük van egy egészséges lelkű anyára, lányra, testvérre, menyre, barátnőre. És Istentől kapok erőt, hogy élni tudjak, és örülni az élet szépségeinek úgy, hogy a lelkem mélye fájdalommal van kibélelve. Békés fájdalommal.
Szeretettel kívánok sok erőt Mindenkinek, aki erre jár.
Hanna

URAM, MARADJ VELÜNK!

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?
Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?
Ha nem marad, csak a rideg telünk...
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár
A nap lemegy, és a sötét beáll.
Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:
Uram, mi lesz velünk?
Mi lesz, ha a világból kifogyunk?
S a koporsó lesz örök birtokunk.
Ha már nem élünk, és nem érezünk:
Uram, mi lesz velünk?
...Tied a tél Uram, s tiéd a nyár.
Te vagy az élet, és te a halál.
A változásnak rendje mit nekünk?
Csak Te maradj velünk!

Szabolcska Mihály

Egy szép könyv került a kezembe, vallomások és történetek .
Az interjúkat készítette és a könyvet összeállította Bodnár Dániel.

Olvashatjuk benne többek között Csókay András idegsebész, Egri László baleseti sebész, Freud Tamás agykutató, Dér András rendező, és más művészek, lelkészek, tanárok , diákok megható sorait életről és halálról.

Címe : " Találkozások Isten és ember között." -Vigilia könyvkiadó gondozásában.
Érdemes belelapozni.

"A halál, mint egy pengeéles lézerkés elválasztja egymástól a lényegest a lényegtelentől.
Teljesen.
Ha volt már valaki halálközelben, az tudja a legjobban.
Akit meglegyintett a halál szele, az már sohasem fog úgy élni tovább, ahogy addig élt.
Minden átrendeződik, minden az égadta világon. Értékelni tudunk olyan dolgot, amire addig oda se figyeltünk, és ami irdatlan értéknek tűnt, az teljesen érdektelenné válik."

/Bigelbauer Pál/

CSAK A TESTE - áll Gárdonyi Géza sírján.

Kedves Anonymous!

hitem szerint csak a testet éri a halál, a lélek Istenhez tér, és az idők végén Isten irgalmas szeretetéből megdicsőül , romolhatatlan testben feltámadunk.

Török Sophie
MÚLANDÓSÁG

Hányan meghaltak már
akik szerettek engem!
és szivükben őriztek engem
Hány énemet ismerték, mit én
már elfeledtem, hány arcomat, ki
sokféle voltam, de sok formában
hiánytalanul egy. Sorra elmennek,
s mindenik belőlem is elvisz valamit.
S mire én is meghalok
már csak töredék leszek
megfejthetetlen. Sorsom értelme
elfoszlik holtak porladó ajkain.

„ Élni segít, aki halni tanít. ” ( ismeretlen )

"A fa is termi gyümölcseit..."

Talán nem volna szabad mélyebb körökbe lemerülni… Talán a lényeg, a lét-nemlét lényegének megpillantása, érzékelése már egy másik dimenzió, állapot, amelynek földi halandó még a közelébe sem érhet, mert a nagy titok lehet, hogy éget… talán örökre eléget…
Lehet, hogy ez a kör, ez a mélység (vagy magasság) csak a földi dimenzióból már eltávozottak számára nyitott…
Talán egyedül ők a kiváltságosak, akik evilági jótetteikért már bebocsáttatást nyertek a fénykapun túlra…
Talán Istennek velünk - akik még itt, e homályos földi világban bandukolunk, s lámpásunk valami bizonytalanul remegő, pislákoló fény - valami terve van még, s ezért térít el idejekorán a kísértéstől, hogy bepillantsunk, és átlépjünk a Minden Titkok Kapuján…
Vissza-visszaterel valami különös erő, valahányszor mélyebb körökbe merülünk, túl magas dimenzióban való szárnyalásra vágyunk. Gyérebb fényt kínál még a vakító fényességnél, s életet kínál a túlélés helyett, melyben megmutatja néha, már itt, e földi létben a pokol dermesztő sötétjét, és a mennyország ragyogó fényeit is… Jót is kínál, de megmutatja az elviselhetetlent, a fájót, a majdnem-kínhalált… Élni tanít talán, és meghalni is. Dönteni, amíg rajtunk áll a választás… Éljünk hát, s ne csak túléljük éveinket. Fogadjuk el, amit sorsunk kínál, s ha bőven kapunk, adjunk belőle azoknak, akik szükséget szenvednek.

Gondolataimat Tornai József: A fa is termi gyümölcseit című írása érlelte szavakká. Néhány elgondolkoztató idézet a szerzőtől:

„Semmit sem szabad gondolnunk a szellemről, a lélekről, míg nem ismerkedünk meg alaposan a mai csillagászattal.”
…
„A halottat azért siratjuk-gyászoljuk, mert bár tudjuk, vele az egyedi az egyetemesbe tér vissza, az individuális lét (test és lélek egyszeri köteléke!) örökre eltűnik. Nem érhet ennél nagyobb gyász, fájdalom! Minden más helyrehozható, kárpótolható. Ez nem.”
…
„Az emberiségnek és a történelemnek “vége”, és nem azért, ahogy Fukuyama érvel, miszerint elértük a parlamenti liberális politikai kormányzási módot, hanem mert már túl vagyunk minden próbálkozáson, és mégsem lettünk spirituális, szellemi faj. Nem tudtak sem a vallások, sem a filozófiák, sem a tudományok, sem a művészetek választ adni létünk metafizikai kérdéseire (isten, teremtés, halál, etikai alapok stb.). Egyre rosszabbak, egyre gépiesebbek lettek (globális információ) a körülményeink, ezek között fogunk még jó ideig vegetálni: transzcendens cél nélkül, háborúzva, gyilkolva, rabolva, pénzt imádva, a környezetet, az egész földet elpusztítva.

Mit tehetek? Keresem, várom Iistent. Írom a verseimet. A fa is terem, hiába, hogy senki sem szedi föl a földre hullott érett gyümölcseit.”

(Forrás: Tornai József
A fa is termi gyümölcseit)

Rilke: A hattyú

Félni egyre, élni vontatottan,
életünk, akár a hattyú útja,
melyet még le sem írt a habokban.

És meghalni, titkosan elülni,
mily elembe jártunk itt, ki tudja,
mint mikor hattyút látsz elmerülni: -

a vizen, mely nyájasan fogadja,
fodrozódik, elmúlik alatta,
s boldogan gyürűzik föl a hab;
míg a hattyú csöndesen kiválik,
mind nyugodtabb, tisztább és királyibb
méltósággal cél felé halad.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Az ember nagyon sokat beszél, hall, olvas szerelemről, válásról, háborúkról, jó és rossz dolgokról, de a halálról nemigen.
Ami érthető is, mert aki elvesztett valakit, annak túlságosan fájdalmas, aki pedig nem találkozott közelről a halállal, annak eszébe sem jut ez a téma.

Azt hiszem, a halálról alkotott véleményünk erősen befolyásolja életünket, kapcsolatainkat, életfelfogásunkat, életmódunkat akkor is, ha nem tudatosítjuk ezt a véleményt.