Az én hitem
Felleg - 2009.11.14. 13:59
Kedves Delfinkaja!
Tudom, hogy mélyen hívő ember vagy, és azt is tudom, hogy egész életszemléletedet és minden cselekedetedet áthatja az Istenbe vetett bizalom. Azt gondolom, miközben arról olvastam egy másik topikban, hogy egyszer életveszélyes betegségbe esve lettél hívő ember, hogy a hit a te életedben is csodákat tesz. Mindannyiunknak jól jönne sok esetben, ha csoda történne velünk. Azért nyitom ezt a topikot, hogy az emberi hit csodáiról beszélgessünk itt, arról, hogyan segíthet, segített a hit fájdalmon, szomorúságon, gyászon.
Örülnék, ha jönnél, és ha jönnének mások is, hogy erről beszélgessünk!
Felleg
Küldd el az ismerőseidnek is!
Közérdekű reklám
Tanácsadók
hospice- és gyásztanácsadó
|
református lelkész
|
pszichológus
|
gyásztanácsadó
|
pszichológus
|
római katolikus szerzetes nővér
|
Most találtam rá Katona István atya gondolataira, talán most, Húsvéthoz közeledve segít Benneteket, hogy meg tudjátok őrizni, vagy újra meg tudjátok találni gyászotok fájdalma ellenére is a hiteteket.
"A szeretetben való hit állandó támadásnak van kitéve. Minden betegség, minden csalódás, minden veszteség, minden baleset alkalom az ördögnek arra, hogy megkísértsen és a fülünkbe suttogja: az Isten nem szeret téged! Az Isten eltávolodott tőled. Az Isten elhagyott téged, miért gondolsz rá?
Minden kísértés ellenére hinnünk kell, hogy Isten szeret! Minden ördögi sugallatot, minden ördögi csapdát el kell kerülnünk a hit erejével, amelyet a Szentlélek hoz létre bennünk. Sokan beleesnek ebbe a csapdába, és elfordulnak Istentől. Abbahagyják az imát, mert esetleg baleset érte őket, és úgy érzik, hogy kötelessége lett volna Istennek megvédeni őket. Ezért szemrehányást tesznek neki, és nem imádkoznak többet.
Pedig Jézus az életénél is jobban szereti az embert. A keresztet is vállalta az emberért. Vállalta a keresztet, a halált, hogy megmentse az embert, az üdvösség számára. A Szentlélek meggyőz bennünket arról, hogy minden szenvedés ellenére Jézus nem hagyott el bennünket. Lehetnek ezek próbatételek, lehetnek fájdalmas megtapasztalások, lehetnek belső érlelődések. Nem tudjuk életünk szövevényét ebben a földi életben teljesen felismerni, majd csak odaát.
De hinnünk kell azt, hogy Jézus szeret minden szenvedésünk ellenére. Minden gyengeség, minden mulasztás, minden bűn ellenére is szeret minket Jézus. Mérhetetlenül szeret. Jézus szeretete kimeríthetetlen."
Köszönöm, kedves Felleg !!
Most, hogy személyesen is megérintett a gyász, gyakrabban járok a temetőbe, mint eddig.
Elnézegetem a sírokat, felidézek embereket, akiknek a nevét olvasom a fejfákon. Akiket közelebbről, vagy távolabbról ismertem. Többen közülük fiatalon haltak meg. Milyen volt az életük? Volt-e több örömük, mint bánatuk, voltak-e sikereik ? Szerencsésen alakult-e a sorsuk ? Boldogok voltak-e?
De mennyire fontosak ezek a dolgok ? Amikor éppen megéljük, nagyon , hiszen ez az életünk.
De amikor elköltözünk az Istenünkhöz, mi lesz a lényeges?
Sikerül-e életünk során mennyei kincseket gyűjteni?
Amit nem támad meg a rozsda és a moly, ami maradandó és odaát vár ránk halálunk után.
Mert csak az marad meg számunkra és az lesz halálunk után a miénk, amit életünkben szétosztunk, elajándékozunk,odaadunk másoknak, legyen az idő, pénz, kedvesség ,ima, kultúra vagy művészet, munka vagy érzelem...
A mi kincsünk lesz , ha örömmel és boldogan adjuk, és még nagyobb kincsünk, ha fájdalommal és szívszakadva., de mégis odaadjuk, mert valakinek arra van szüksége.
Az örök boldogság, a maradandó kincsek fontosabbak a pillanatnyinál.
Kedves Maya!
Írod, hogy megérintett a gyász, keresem a szavakat, amikkel megszólítsalak, majd észreveszem, hogy a soraidból sugárzik a hit.
Nagyon erős vagy!
Keresed az értéket, ami a halálon túl is megmarad, azt hiszem, nagyon jó úton jársz! Szívből kívánom, hogy a kérdéseidre hasonlóképpen megtaláld mindig a választ, ahogyan a minap leírt üzeneted megírásakor is megtaláltad!
Itt leszek, olvaslak.
Felleg
Most, hogy személyesen is megérintett a gyász, gyakrabban járok a temetőbe, mint eddig.
Elnézegetem a sírokat, felidézek embereket, akiknek a nevét olvasom a fejfákon. Akiket közelebbről, vagy távolabbról ismertem. Többen közülük fiatalon haltak meg. Milyen volt az életük? Több volt-e az örömük, mint a bánatuk, voltak-e sikereik ? Szerencsésen alakult-e a sorsuk ? Boldogok voltak-e?
De mennyire fontosak ezek a dolgok ? Amikor éppen megéljük, nagyon , hiszen ez az életünk.
De amikor elköltözünk az Istenünkhöz, mi lesz a lényeges?
Sikerül-e életünk során mennyei kincseket gyűjteni?
Amit nem támad meg a rozsda és a moly, ami maradandó és odaát vár ránk halálunk után.
Mert csak az marad meg számunkra és az lesz halálunk után a miénk, amit életünkben szétosztunk, elajándékozunk,odaadunk másoknak, legyen az idő, pénz, kedvesség ,ima, kultúra vagy művészet, munka vagy érzelem...
A mi kincsünk lesz , ha örömmel és boldogan adjuk, és még nagyobb kincsünk, ha fájdalommal és szívszakadva., de mégis oda adjuk, mert valakinek arra van szüksége.
Az örök boldogság, a maradandó kincsek fontosabbak a pillanatnyinál.
Ady Endre:
KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM, KÖSZÖNÖM
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, Istenem, Istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden,
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimban
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.,
Köszönöm az énértem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és bűneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, Istenem, Istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.
A kereszténység legmélyebb igazsága:
Isten szereti a világot.
Hogy Isten van, hogy hatalmas Úr: Ezt más vallások is elismerik.
De hogy ez az Isten közösséget vállalt teremtményeivel, szegény akart lenni velük, vállalta a szenvedést, és emberré testesülésével szeretetét kézzelfoghatóan is bizonyította:
Ez valami hallatlan dolog.
/Hans Urs Von Balthasar/
Az Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk,hogy az Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk.
A szeretetnek nem az a lényege, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy Ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.
(1 János 4,9-10)
Amint az eső és a hó lehull az égből és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek,és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad.
Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.
(Izajás 55, 10-11)
Ne félj, mert megváltalak;
neveden szólítalak: az enyém vagy.
Ha tengereken kelsz át, veled leszek;
és ha folyókon, nem borítanak el,
ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg,
és a láng nem perzsel meg.
Mert én, az Úr vagyok a te Istened,
Izrael szentje, a Megváltód.
Váltságodul odaadom Egyiptomot,
Kust és Szebát cserébe érted.
Mert drága vagy a szememben,
mert becses vagy nekem és szeretlek.
Embereket adok oda érted,
és nemzeteket az életedért;
Ne félj hát, mert veled vagyok!
(Izajás 43,1-5)
Gyóni Géza: Vallás
Hallom Uram: sírás az élet,
A könnyű omlik csak patakban;
A fény az árnyban semmivé lett,
Jelentsd magad hát, Láthatatlan!
Hallom, Uram, a sírók átkait,
Panaszló vád zúdít feléd vihart,
Hallom, Uram! Óh, csak imára itt,
Imára Hozzád, már nem nyílik ajk.
Sopánkodik és sír az utca,
Téged tagad, kit elmerített.
S ki föltevé, hogy társát nyúzza,
Zokog, mert abban nem segíted.
Átkoz, ha ki egy perce hordja már
Szívében a csalódás verte tőrt,
S a hosszan élvezett örömpohár
Már jajba csörren, hogyha összetört.
Sírtam én is. S ki letörülje
A könnyemet, nem volt nekem se.
Örömleső raj körbe üle
És elkerült a bajba messze.
Csalódtam én is. Bolygó fény után
Futottam én is vakként, oktalan -
Mit jónak hittem, álarc volt csupán
S árnyak közt élő voltam egymagam.
Hívő csalódik. Hogy utamra
Ha rózsa hullt is, eltaposták;
Hogy az nagy itt csak, aki marja,
S rabló viszi a konc zsírosságát;
Hogy gúnyra ébred itt az álmodó
És szitkot szór a hűre száz ajak,
Hogy nincs perc tiszta, szerint gyönyört hozó:
Láthatatlan szellem, mért tagadjalak?
Oh, mért ne higyjem, hogy jön óra
Oh, mért ne várjak rendületlen
egy szentebb, tisztább virradóra,
Melyben, mi rút volt, elfelejtem.
Mért ostorozzam gyáván az eget?
Ember vegyen bosszút az emberén!
Mit ember vág, mért rójam fel neked?
Nem véled - perlőimmel perlek én!
Tagadjon az, ki már nem várja,
Hogy hajlanak utára rózsák;
A vak, kinek holdkóros álma
Sosem lett édes szép valóság;
Kinek az élet bús, vígasztalan,
S kishitű lázadjon ellened -
Szívemnek Hozzád csak imája van,
Csak áldani tudja, Isten, szent neved.
Kedves Felleg!
Kérdésedre válaszul: a leírtakon kívül még az a tudat lett enyém, hogy bár Isten maga a Jóság és a Szeretet, a helyem még a földön van. Tudtam, hogy meggyógyulok, és hogy itt a földön is azontúl minden pillanatomat Istennel töltve élem.
És kegyelméből megtehettem a legtöbbet: Nagylányom mellé még született 4 gyerekünk, és megismertethettem velük Isten szeretetét, és felébredhetett szívükben az iránta való viszontszeretet.
"Gyümölcseiről ismerszik meg a fa."
Tudod, Delfinkaja, nagyon fura, hogy már évek óta együtt imádkozunk a magzatokért, és mégsem jutott eszünkbe megbeszélni, hogy talán valami közös is lehet a sorsunkban. Pedig ha jól meggondoljuk, ez kezdettől fogva nyilvánvaló volt, csak talán szavak nélkül is nagyon értjük egymást veled, azért nem kerítettünk még sort erre a beszélgetésre:)
Kedves Felleg!
Minden elhunyt szerettemet hívővé válásom után veszítettem el, az elsőt közvetlenül akkor: koraszülött kisfiunk meghalt.
Egyszerre volt bennem mély gyász a földi életben ért veszteség miatt, és az Isten létében és végtelen jóságában való bizonyosság miatti belső béke.
Egyszer hagyott el ez a béke: utolsó terhességem magzatát, akit nagyon nagy örömmel vártunk, elveszítettem. Ekkor fél évbe telt, mire bele tudtam nyugodni a történtekbe - egy atya szelíd útmutatása segített újra visszatérnem Isten szeretetéhez.
Kedves Delfinkaja!
Vajon hogyan történt, hogy koraszülött kisfiad halála Istenhez vezetett, a magzatod elveszítése pedig eltávolított tőle?
Felleg
Nem Petike halála vezetett Istenhez.
Amikor a koraszülésem történt, halálomon voltam perforált vakbél miatti hashártyagyulladással.
Ebben az "átmeneti" állapotomban találkoztam Isten végtelen szeretetével, és ekkor "tudtam meg", hogy a Kereszt kincs a számunkra.
Kicsit zavarban vagyok, mert nem voltak klasszikus halálközeli élményeim, de mindenesetre ezt a bizonyosságot hoztam magammal haláltusámból.
Nem kell zavarban lenned, hasonló haláltusám lehetett nekem is, mikor Búzaszem meghalt, és egy bakteriális eredetű betegséget kaptam. Nem volt látomásom, nem szikrázott körülöttem a fehér fény, mégis pontosan tudtam ott a sötétben, és a kilátástalanságban, hogy Isten épp velem van, és megmenti az életemet. Érdekelne, hogy benned pontosan mi játszódott le a haláltusád közben.