Belépés / Regisztráció

2012. május 22. kedd

Tegzes Katalin

Tegzes Katalin képe

Információk

Teljes név
Tegzes Katalin s.a
Egyéb információk

Római katolikus s.a szerzetes nővér

34 éve, mint római katolikus szerzetesnővér élek a Segítő Nővérek rendjének www.segitonoverek.info/ tagjaként.
( alapításunk: Párizs 1856)
Tanulmányaim és tevékenységeim két fő területet ölelnek fel: egészségügy és teológia, ill. az ezekhez kapcsolódó speciális területek: hospice, lelkigyakorlat-vezetés, lelki kíséret.

Négy éve, egy személyesen vezetett lelkigyakorlatozó konkrét helyzete irányította a figyelmemet az özvegyek magukra-maradottságára. Bíztattam, keresse fel ismeretségi körében sorstársait, és ha igénylik segítem együttléteiket. Attól kezdve szinte maguktól alakultak a kiscsoportok és harmadik éve nyitott csoportok is működnek. Már nem csak özvegyekkel, hanem gyermeküket, szüleiket, egyéb hozzátartozójukat vesztett gyászolókkal.

Hiszem, hogy az Úristennek mindenkivel, minden élethelyzetben van terve. Ennek felismerésében nagyon tudják egymást segíteni a sorstársak. Hogy mit jelent a „sorstárs”? – számomra leginkább egy özvegy válasza tükrözi, ami azóta mottónkká is vált: „Megszelídült a gyász okozta bánat”

Adott élethelyzetben magam is megtapasztaltam a gyászt, szülő, testvér, nővértárs elvesztése, de sose lesz tapasztalatom házastárs, gyermek elvesztésében. Ezért tevékenységemet mindig hiteles tanúságtevővel együtt építem fel. Itt, a gyászportálon is így tervezem. Várom jelentkezését itt az oldalon vagy e-mailben: tegzesk@hotmail.com.

 

Joli doktornő

Tegzes Katalinnal együtt vállaltam a tanácsadást, ha ide írtok, mindkettőnket megtaláltok.
Orvos vagyok több mint 40 éve, szakképzettségem belgyógyászat és a laboratóriumi vizsgálatok körére terjed. Először belgyógyászati osztályon, majd laboratóriumban dolgoztam, ill. dolgozom jelenleg is.
Családunk kicsi volt, édesanyám 7 évvel, férjem 4 évvel ezelőtt halt meg. megtapasztaltam azt az állapotot, amikor csak a veszteségünkön át nézzük magunk körül a világot, és az egyedüllétben szembesülünk mindazzal, ami onnan érkezik.
Közel két éve találkoztam egy csoporttal Tegzes Katalin segítségével, ahol sorstársaim voltak. A rendszeres találkozások, lelki napok, közös elmélkedések során megosztottuk azokat a tapasztalatokat, amelyeket egyéni útjainkat járva megélünk.
Közöttük azt hiszem nem lett a teher kisebb, de könnyebb vinni és elfogadni.
e-mail: takacs.75@hdsnet.hu

Kérdés beküldése

Kérdések

Tisztelt Katalin Nővér! Tanácstalan vagyok. Egy evangélikus egyházi otthonban dolgozom és az idős halál előtt állók étrendjét kellene összeállítanom.Ők már szinte semmit nem fogadnak be ,szó szerint. A testük mind felül, mind alul rögtön visszaadja a táplálékot. Mégsem nézhetem tétlenül szó szerinti éhezésüket.Szeretnék tanácsot kérni ez ügyben. Tisztelettel:Duszka Andrásné Mária internetes elérhetőségem duszka_andrasne@freemail.hu
2011.09.14. 13:38
Tisztelt Katalin Nővér! Tanácstalan vagyok. Egy evangélikus egyházi otthonban dolgozom és az idős halál előtt állók étrendjét kellene összeállítanom.Ők már szinte semmit nem fogadnak be ,szó szerint. A testük mind felül, mind alul rögtön visszaadja a táplálékot. Mégsem nézhetem tétlenül szó szerinti éhezésüket.Szeretnék tanácsot kérni ez ügyben. Tisztelettel:Duszka Andrásné Mária internetes elérhetőségem duszka_andrasne@freemail.hu
2011.09.14. 13:38
Tisztelt Katalin Nővér! Tanácstalan vagyok. Egy evangélikus egyházi otthonban dolgozom és az idős halál előtt állók étrendjét kellene összeállítanom.Ők már szinte semmit nem fogadnak be ,szó szerint. A testük mind felül, mind alul rögtön visszaadja a táplálékot. Mégsem nézhetem tétlenül szó szerinti éhezésüket.Szeretnék tanácsot kérni ez ügyben. Tisztelettel:Duszka Andrásné Mária
2011.09.14. 13:36
KEDVES KATALIN NŐVÉR! 2 ÉVE VESZTETTEM EL ÉDESANYÁMAT.NAGYON NEHÉZ HELYZETBE KERÜLTEM MERT PÁNIKBETEG VAGYOK.A ROKONAIMMAL KÖZÖS TULAJDONÚ HÁZBAN ÉLEK,AMIRŐL ŐK LEMONDTAK EGY IDEGEN JAVÁRA.MIT TEHET ILYENKOR AZ EMBER?TISZTELETTEL ATTILA
2011.06.18. 19:41
Tisztelt Tegzes Katalin! Én egy 27 éves lány vagyok. Anyukám 6 éves koromban halt meg. Állítólag nem voltam a temetésén, valaki vigyázott rám. Az apukám nevelt fel Engem és még 2 testvéremet teljesen egyedül. Nagyon büszke vagyok rá, és nagyon szeretem édesapámat, de miért nem beszél soha az anyukámról?? Feláldozta az életét értünk. Én sajnos nem emlékszem nagyon édesanyámra, de a mai napig nagyon hiányzik. Egyetlen emlékem van róla: mikor megyünk hozzá a kórházba és nem engednek be hozzá, ő jön ki hozzánk a kedvenc ruhájában bottal. Miért nem emlékszem rá? Szeretnék édesapámmal anyukámról beszélni de nem nagyon merek... Mit tegyek? Előre is köszönöm segítségét, az email címem: csteki@citromail.hu
2011.04.27. 22:57
Tisztelt doktorno.edesanyamnak 2007ben tompa szuro erzese volt a mellkasanal.elvegeztek tobb vizsgalatot .2007dec.hasi tc a test farok hataron 1cm-es hypodenzitast irtl le a v.lienalis thrombosisaval 2008marc.korhazba kerult acut pancreatitist velemenyeztek 2008 maju7 haskorfogat novekedes es tompa hasi fajdalom jelentkezett.megint korhaz ascites punciot vegeztek.diagnozis:adenocarcinoma pancreatis reszletei grade2.junius:hasi ct igenkiterjedt pancreas folyamat gyomortol leptol majkaputol es erkepletektol nem valaszthato el.szoliater intrahepatikus goc-metastasis retroperitonealis nycs atett.kapott kemoterapiat.diagnozisok:cachexia.ascites.met.hepatis.tu pancreatis.masfel even belul meghalt. meghalt volna amugy is?
2010.07.11. 15:47

Kedves Sorstársunk!
A hasnyálmirigy rosszindulatú daganatos megbetegedése sajnos igen kedvezőtlen kimenetelű, életkilátású. A panaszok rendszerint akkor jelentkeznek, amikor a betegség már előrehaladottabb stádiumba jutott, a daganat szétterjedt,és kétséges a kezelés eredményessége. A betegség gyorsabb vagy lassúbb lefolyását sok minden befolyásolhatja, így például a szervezet általános állapota vagy a daganat tipusa, emiatt lehetnek egyéni különbségek.
Köszönöm a bizalmát. Joli doktornő.

Tisztelt Doktornő! A lányomnál 24 évesen diagnosztizálták, hogy gyerekkori vesedaganata úgynevezett Wilms tumora van.Ennek megállapitása után egy hónapra operálták meg és távolitották el a daganatot és a fél veséjét.A szövettan a mütétet követő hat hét múlva lett meg.Csak ezután lehetett elkezdeni a kemoterápiát,de addigra áttétes lett a tüdejébe és a májába,majd csontjaiba.15 hónapig élt még.Kérdésem,ha hamarabb kapott volna kezelést, lett volna esélyre az életre? Válaszát előre is köszönöm.E-mail cimem angyalne2149@freemail.hu
2009.11.18. 21:04

Kedves Édesanya! Köszönöm, hogy kérdésével hozzám fordult, azonban ez a kérdések kérdése, és olyan nehéz, hogy sajnos nem tudok rá válaszolni. Igen sok tényező bonyolult összhatása alakítja a rosszindulatú daganat és az emberi szervezet kapcsolatát, amiben az idő csak az egyik. Én is feltettem ezt a kérdést többször magamnak a férjem betegsége alatt és után, de akkor sem tudtam melelni rá. Köszönöm a bizalmát. Joli doktornő.