Gyógypedagógusként kezdtem a pályám, néhány évig bűncselekményes, nehezen nevelhető gyermekkel dolgoztam, majd klinikus szakpszichológus lettem. Mint pszichológus elsajátítottam a hipnózis, meditáció, kognitív, tranzakció-analitikus technikákat.
Sokat dolgozom nehéz sorsú, sok veszteséget átélt emberekkel, akiknek meg kell békélniük sorsukkal, és befogadniuk a múlt adta szépet. A gyász számomra is közeli élmény, minden idősebb hozzám tartozót elvesztettem. Bár nehéz volt, de meg tudtam oldani, hogy úgy menjenek el, hogy volt értelme az életüknek, nincs velem szemben tartozásuk és bízhattak bennem. Közel kerültem a félelmeikhez szakemberként is, és szívesen megosztom másokkal mindazt, amit együtt megtapasztaltunk.
A filozófiám: nem kell betegnek lenned ahhoz, hogy jobban is érezhesd magad, de meg kell tanulni elengedni dolgokat. Teli kézzel nem tudunk újat fogni.
Üdvözlöm!!
19éves lány vagyok, és szombaton veszítettem el a mamámat, hirtelen halállal távozott el tőlünk, pont az 50.házasság évfordulójukon azóta félek egyedül de legfőképpen este!
Mivel úgy volt hogy szombaton jött hozzánk aznap megszólalt egy zenélő virág csak úgy magától, aztán vasárnap úgy éreztem mintha megfogta volna a lábam!Lehet képzelődöm vagy nem tudom de félek és ez gyötör napról napra!!
Hogyan szabadulhatnék meg ettől az érzéstől??Gyógyszert nem szedek!
Kérem mi hamarabbi válaszát és előre köszönöm azt!
2012.04.03. 23:25
mert van az hogy egyre nehezebb 7ev utan elfogadni hogy meghalt a fiam BOTIKA
AKI ELSO
2011.12.11. 01:21
Tisztelt Pszichológus nő!
9 éve vesztettem el édesapámat, beteg volt.Azóta is gyászolom, feldolgozni a halálát soha nem fogom tudni.Szorongásos betegségem van, amivel pokol az életem.Nap mint nap az édesapám arca van előttem, ahogyan
elhunyva látom a ravatalozóban.Borzalmas volt a látvány!!!!!Kórházban halt meg és nem látták el.Kérdezni szeretném
ennyi év eltelte után, kinek a felelőssége ez.Nagyon megvisel még mindig.Nagyon bánom, hogy édesanyámra hallgatva, a kórházat nem jelentettem fel annak idején. Köszönöm válaszát ÁGNES Kellemes Ünnepeket Kívánok!
2011.12.06. 16:41
Tisztelt Pszichológus nő!
Édesapám 9 éve hunyt el.Amíg élek, gyászolom!!!!!!Soha nem tudom feldolgozni a halálát és azt, ahogyan elhunyva láttam.Soha, senkivel nem tudtam a problémámat megbeszélni.Kórházban halt meg.Nem látták el elhunyta után, azt a látványt, senkinek nem kívánom.A MAI NAPIG ELŐTTEM VAN AZ ARCA.Szeretném megkérdezni, ez kinek a felelőssége lett volna.Megőrülök ennyi év után is, hogy pont az én drága apucikámat, akit annyira imádtam, így kellett utoljára látni.
Kérem kicsit nyugtasson meg. Köszönettel. ÁGNES Kellemes Ünnepeket Kívánok!
2011.12.06. 16:32
Kedves Judit! édesanyám 4éve meghalt, rákos daganatos beteg volt láttam leépülni,lesoványodni,szenvedni,meghalni, ugyérzem tehet róla hogy így történt, ez bánt,nemtudom túltenni magam a történteken, majdnem minden nap eszembe jut, ilyenkor szomoruságot,és haragot is érzek,miért pont én? miért tette ezt? ez a hangulat kihat az arcomra sokszor vagyok szomoru es sokat sirok ez miatt,pszihologushoz jarok mar 5honapja de nem segit, gyogyszert is szedek. nem hasznal, 4eve van psyhogen kezremegesem is, # sokszor van hangulatingadozasom is, soha nem lepek tul ezen, olia
2011.11.22. 17:20
Kedves Judit!
3 hónapja temettük el az én egyetlen tesvéremet.Balesetben hunyt el 27 évesen.Kérdésem az lenne hogyan segíthetnék Édesanyámnak most kezd összeomlani lelkileg.Tehetetlenek érzem magam...Előre is köszönöm válaszát.Tisztelettel.Mónika.
2011.11.13. 14:14
Kedves Judit! 3éve hunyt el édesanyám, rákos beteg volt,1évig szenvedett. 16éves voltam mikor meghalt, azóta nem tudtam feldolgozni. remeg a kezem. szomorú vagyok napokig. essentialis tremor psyhogen eredettel, ez mit jelent? pszihiaterhez kell majd járnom, ő hogyan tud nekem segíteni? Olia.
2011.11.11. 16:13
Tisztelt Hölgyem!
Sajnos én is elveszítettem egy családtagot, aki nagyon közel állt hozzám.
Bánatomra észrevétlneül besétáltam egy szektába.
Kérem, modja meg nekem, honnan jönnek olyanok az országba, akik állítólag
az egészséges életmódot terjesztik, de közben lelkileg györtik az embert?
Köszönettel: Pacsirta
2011.09.21. 22:38
Kedves Judit!
A férjem hosszan tartó súlyos betegség betegség után áprilisban meghalt. A munkahelyemen 2. hete közeledik hozzám egy munkatársam -rendőr nyugdíjas,most biztonsági őr- . Jól esik,ha megérint, de lelkiismeret furdalásom van, mert még nem túl régi a "sebem". Mit szólnak majd felnőtt gyerekeim és a kollegák. Egyelőre kértem a diszkrécióját.
Vívódok magammal, hogy mitévő legyek.
Érdekelne a véleménye.
Köszönöm
Baráthné
2010.09.17. 23:01
Elnézést hogy ilyen soká válaszolok. Megtisztelt azzal amit ír, kérdez. Kis kitérőt tennék, én nem tanultam sámán terápiát, de ismerek elemeket belöle. Szóval már a sámánok is azt kérdezték, mit engedsz el a folyó túlsó partjára.
Nagyon fontos az elengedés, a további lét megélése. Ez nem jelenti a mült leértékelését, vagy elutasítását.
Tudjuk becsülni a múltat, de értékelnünk kell az új lehetőségeket. gyermekeinknek is több támaszt, biztonságot tud nyújtani aki kiegyensúlyozott. Felnőtt gyermekek ezt főleg megértik.
Sok erőt kívánok az újrakezdéshez, és szívesen hallok Önról. Judit
Kedves Judit! apám még kicsi voltam meghalt.nem ismertem.anyu meg mama nevelt. barátommal neveloapammal mammamal lakok.Amiota anyu meghalt azota vannak ezek a tüneteim amiket írtam lentebb.Félek holtat látni.Mar a gondolattol is félek. Amikor valaki rosszul van nem kapok levegot.Ver a szivem.Kapkodom a levegot.Sirok.Remegek.Teljesen panikba esek.Nekrofobiam van?Pánikbeteg vagyok? Van valami kezelés? Válaszát előre is köszönöm! 18éves lány!
2010.06.27. 21:49
Úgy gondolom, nagyon sok nehéz pillanatot átélt és szorongásos tünetei vannak. Ez inkább pánik.
Lehet rá gyógyszeres terápia, lehet pszichoterápia, megpróbálkozhat egyéni munkával. Jó könyvek vannak a pánikról.
Meg lehet tanulni a tünetekkel élni, úgy fogadni őket mint a hivatlan vendég, akit ismerünk és nem félünk tőle, csak rosszkor jött. Ismerkednie kell félelmeivel, mi a legrosszabb ami történhet, mennyire bízik önmagában, stb.
Jó egyéni munkát kívánok és kitartást, Judit
Kedves Judit!Érzelmemről szeretnék írni,hogy ez az érzés a férfi után szerelem,fellángolás vagy mi.Majdnem 3 éve dolgoztunk együtt,sajnos múlthét pénteken eltemettük,öngyilkos lett 33 évesen.Nagyrészt a feleség tehet róla,nem mondom ő is hibás volt.Kedves,rendes,viccelődős,jó munkaerő,jó munkatárs stb..Valahogy valamilyen szinten kedvelt,szeretett többször rám passogott ,mosolygott, megérintettük egymást puszit küldött.Én tudtam nem lehet több ennél ,pedig eljátszottam a gondolattal" mi lenne ha"van párom 14 éve de beértem ennyivel,valahogy ezt eltudtam magamba rendezni.Most hogy nincs többé nagy-nagy hiány,üresség,meg amit eltud képzelni.Van olyan hogy egyoldalu szerelem?Válaszát előre is köszönöm. Ildikó
2010.05.11. 05:44
Kedves Ildikó! Nem lep meg a kérdése, gyakran előfordul, hogy emberek kötődnek a korai sorskönyvi üzeneteik miatt valakihez, és nincs viszonzás. VAN egyoldalú szerelem, de a túlélési erő ilyen tragédia után átlendít, ha nehéz az élethelyzet, a körülmények, akkor nehezebben. Hajlamosak vagyunk a tökéletest látni a válaszotott félben .
A jelen életmód, a munka összehoz bennünket - de csak a részleges arcunkat adjuk, ill ismerjük meg a másikból.
A gyász perrsze így is gyász - mély szomorúság, veszteség. Szeretem a Buddhizmus mondását - ne arra gondolj mit vesztettél, hanem, mennyit nyertél az elmúlt időban - és mit adtál. Üdvözlettel: Judit
KEDVES JUDIT!
FELESÉGEM 2009.11.29-én TRAGIKUS HIRTELENSÉGGEL ELHUNYT.SÚLYOS (100%-os)MOZGÁSSÉRÜLT VOLT,SOKAT SZENVEDETT,EZÉRT ÚGY DÖNTÖTT,VÉGET VET ENNEK.HAMVASZTÁS UTÁN EGY DÍSZES URNÁBAN
HAZAHOZTAM.TERVEIM SZERINT 2010.O1.15-én A SZÜLETÉSNAPJÁN SZÁNDÉKOZTAM VÉGSŐ NYUGHELYÉRE ,A TEMETŐBE VINNI.KÖZBEN ÉNIS MEGBETEGEDTEM (ÉNIS 100%-os KEREKESSZÉKES MOZGÁSSÉRULT VAGYOK)ÍGY EZ ELMARADT.MOST IS OTT VAN A MÁSIK SZOBÁBAN A POLCON,KÉT ELEKTROMOS ÖRÖK MÉCSES TÁRSASÁGÁBAN A GYÁSZKERETES FÉNYKÉPÉVEL.KEZDEM MEGSZOKNI,ÚGY ÉRZEM MINDENNAP,HA CSAK KIS IDŐRE IS,LÁTNOM KELL!EZT VISZONT HA A TEMETŐBEN LENNE,NEM TUDNÁM MEGTENNI.KÉRDÉSEM:NEM KEGYELET SÉRTÉS EZ RÉSZEMRŐL?VÁROM MEGTISZTELŐ VÁLASZÁT. TÓTH LÁSZLÓ (Roll-Men)
2010.05.11. 05:39
Kedves László! Azt gondolom, a legszebb módját választotta a temetésnek, és megmaradt a lehetőúsége, hogy majd később a természteben is elszórják a hamvait. Úgy tűnik, nagyon mély és fontos kapcsolatuk volt. Minden sorából látszik, hogy szerették egymást.
Amikor elvesztünk valakit, mindenkinek megvan a maga elvárása - kultúrától, egyébtől függően -, hogyan fogadja el, élje meg. Ön azt választotta, ami magát még megnyugtatja. Biztos ő is ezt akarta volna, hiszen így még tudott adni valamit.
Sem önzőnek, sem másként gondolkodónak nem gondolom. Kívánom, hogy találja meg a megnyugvást.
Lassan harom eve, hogy elöttem es harom gyermekünk elött agyverzes következteben összeesett a ferjem. 21 honapig harcoltunk erte, mig tavaly majusban feladta es magamra maradtam rengeteg anyagi es lelki problemaval.
Ahogy az lenni szokott többen hagytak el, mint nem, de van aki vegig es azota is mellettem all.
Söt, szeretjük is egymast, de csalados es en nem kivanom töle, hogy valtson, pedig boldogtalan. Mit tegyek, varjak,hiszen meg sokszor arra ebredek, hogy sirok. A maganyt nem lehet megszokni. Agnes
2010.04.19. 22:33
Köszönöm a bizalmát és a kérdést. Önmagában nehéz a gyász a veszteség, ha még e mellé társul társunk leépülése, a tehetlenség átélése nehezebb felolgozni. Büszke lehet magukra, mindent megcsinált, emberi mércével mérve, sajnos csodát nem. Erről le kell mondanunk sokszor.
Valóban a veszteségek megritkítják a társas környezetünket, de kiderül ki a becses darab. Sajnos ez is egy átértékelési folyamat, sőt gyász. Hiedelmeink elengedése. Arra koncentráljon akik maradtak. Értékelje önmagát, hogy ennyien is megtartották a kapcsolatot.
A legnehezebb kérdése a hogyan - szerintem ha az élet ad vmit el kell tudni fogadni és értékelni. Minden kapcsolat beérik, ha a párja feldolgozza a váltás lehetőégét és úgy érzi becsületesen elengedte a múltját jönni fog. Erőltetni nem lehet. Amennyiben Önnél alakul másként Neki kell elfogadni, hogy nem tudott időben lépni. Úgy értékelem a leveléből sokat adnak egymásnak, csak a jövő biztonsága hiányzik. Nem magányos, 3 gyermeke van!
Keressen aktívitásokat akár velük, akár egyedül. Lépjen ki a világba, adjon önmagának is fényt.
Sok erőt kívánok és kitartást - ahogy a tranzakcióanalitikusok mondják, maradjon Felnőttben - az itt és mostban - aztán tudja alakítani is. No meg persze bizonyos pillanatokban engedje át magát a gyásznak, a bánatnak.
Kedves Judit! édesanyám másfél éve meghalt rákban.végignéztem ahogy szenvedett.mindig kórházban volt.erősen lefogyott.máj áttét lett a vége.hasnyálmirigy daganat miatt halt meg.láttam holtan.ahogy nézett rám.azóta rettegek a holtaktol.még a gondolatol is hogy mégegyszer lássak valakit.1hónapja mamát rosszul lett a szíve miatt.amikor elmondta remegés,hasgörcs,verejtékezés,ijedség,félelem,idegeség.nyugtalanság.inkabb remegek.hasüreség.nem tudom miért.pánikbeteg lennék? szakemberhez kellene mennem? amikor meghalt anyám 16éves voltam.most 18vagyok.ha valaki rosszul lessz ugyanez van velem.pánikba esek.köszönöm válaszát.
2010.03.27. 23:40
Ha valaki ennyire fiatalon elveszítette az anyját, az komoly gyász. Nem írt a család férfi résztvevőiről, mit tettek a maga biztonsága érdekében ? Most a nagymama nagyon kemény emlékekeket, mély gyászt idéz fel, ezt sajnos el kell fogadni. Természetesen azt mondanám forduljon szakemberhez, de ha ez nem lehetséges, akkor írjon itt arról,hogy ki van maga körül, kire számíthat, mik a félelmei, szorongásai. Elnézést hogy eddig nem válaszoltam, de új gépet vettem és kb 3 levelem nem rögzült eddig. Sok nyugalmat és erőt kívánok Judit
Kedves Judit!
Hát bátorítást azt nem kaptam. Éljem az életemet? Mit is csinálhatnék? Ilyen súlyos a helyzetem? Azért nem válaszoltam azonnal, mert gondolkoztam akarom-e újra a sebek fölszaggatását ( egyszer már föltérképeztek, ezt említettem a levelemben). Aztán rájöttem, hogy úgyis föl vannak tépve.......akkor miért ne. Beszélgessünk róla igen.Szeretném kérni az elérhetőségét. Üdv: Ildikó ( ballagoild@citromail.hu )
2010.02.24. 22:47
Sajnálom, csodát a pszichoterápia nem ígér. Ez egy fájdalmas munka. Előjönnek az emlékek, sokkal több a gyászolni való, mint az az ember elsőre gondolja. Örülök ha elszánja magát, hiszen a fájdalom, mint a vulkánban a magma dolgozik, ha nem foglalkozunk vele akkor is.
Elérhetőségem, jutkas0921@gmail.com Amennyiben személyesebb kérdései, gondolatai vannak várom levelét.
Előre is elnézést kérek, nem szoktam minden nap emilezni, de biztos válaszolok.
Üdvözlettel, Judit
Kedves Judit!
Végigolvastam az Önhöz írt leveket és mindegyiken sírtam. Azt gondolom az én fájdalmam meg sem közelíti a leírtakét, mégis szeretnék bátorítást kapni a folytatáshoz. Az én életemben nem történt haláleset, de egész életemet a halál árnyékában éltem. Édesanyám kislánykorom óta mondogatja, hogy fiatalon meg fog halni, nem éli meg az öregkorát ( érdekes Polcz Alaine két könyvében is írja, hogy az ő édesanyja is 10 évig mondogatta, hogy meghalok, meghalok). Volt két viszérműtétje, amiből egy a gyerekkoromra esett . A kórházba úgy ment be, hogy nem fog hazajönni. Mai napig nem felejtem el mennyire rettegtem, hogy meg fog halni anyukám. Nagyon szorongós,csendes, félénk, megfelelni kényszeres gyerek voltam aminek a mai napig vannak maradványai. A következő "haláleset" a férjem, aki 38 évesen bejelentette, hogy szerinte ő nem éli meg az öregkorát, mert a férfiak korán halnak, tehát van még 10 éve és új életet akar kezdeni ( persze mindezt egy 10 évvel fiatalabb nő oldalán). Ennek már lassan két éve és nem tudok "új" életet kezdeni. Rettenesen fáj a lelkem. Én a házassagot az ásó, kapa és nagyharang elválasztásában láttam. Élem az új életemet , hiszen berendeztem egy új lakást, megszoktam, megszoktunk a gyerekekkel egy új környezetet, kiválasztottuk a gimnáziumokat. Végig izgultuk a felvételi eljárásokat és sikeresen veszik az akadályokat. De közben nagyon sok a megpróbáltatás a mindennapokban a munkahelyemen a tinédzser gyerekeimmel és a válás még most bonyolódik. Tehát az élet megy, de lelkileg le vagyok ragadva meg vagyok roppanva. Most kivettem négy nap szabadságot, hogy összeszedjem magam, de csak ülök és kesergek és levelet írok Önnek. Drága gyerekek kérdezik anya miért vagy szomorú vagy mondják keressél magadnak valakit, hiszen olyan kedves és szép vagy anya. Erre azt mondom, hogy én még apátokat nem zártam le magamban, hiszen 18 évet nem lehet egyik napról a másikra lezárni. De vajon le tudom egyáltalán? 40 évesen hogyan tovább? Fájó pont még, hogy édasanyám még a mai napig is szúr néha rajtam. Karácsony előtt fölhívott például, hogy ő nagyon bánja, hogy megszült bennünket, semmi köszönet nem volt bennünk ( bennem és a báttyámban), pedig ő csak értünk élt. Pár napra rá bocsánatot kér, hogy rám nem is haragszik. Járogattam pszichiáterhez és megtanultam kezelni ezeket a problémákat. Ha kezelni tudom is azért fáj, nagyon fáj.
Köszönettel: Ildikó
2010.02.08. 23:53
Nagyon nehéz amit írt, én az anyjánál kezdeném, MIÉRT is ???? Inn en nehéz a saját önértékelést, életet felépíteni.
El kellene a kérdését választani és a korai dolgokat külön kéne megbeszélnünk.
MOST.. persze kere4snie kellene tovább lépni, és élni az életét - ez teljesen OK,
mit tudok mondani, élje az életét, és keressük meg a sérülési pontokat - itt és mostban - várom válaszát, Judit
Kedves Judit! A párommal kapcsolatos probléma miatt fordulok Önhöz. A párom 31 éves, szülei régen meghaltak betegségből kifolyóan. Édesanyja halála idején 17 éves volt, édesapja halála idején pedig 22 éves. Úgy érzem, hogy még mindig nem tudta feldolgozni a halálukat. Többször előfordult baráti összejövetelek során, amikor alkoholt fogyasztott, hogy egy sarokban sírt a szülei miatt, legutóbb pedig édesanyja képét mutogatta a barátainknak elkeseredetten. Többször emlegeti, hogy annyit még soha senki nem tett érte, mint az édesanyja. Az édesanyja egy évvel a párom születése után rákos lett, és 16 éven keresztül szenvedett a betegségben. Emiatt tényleg mindent megtett a fiáért, tanult vele, vagy helyette, megoldotta házi feladatokat, mindenben segítette stb. Az utóbbi időben a párom sokat emlegeti, hogy „Inkább haltak volna meg más szülei, csak az én szüleim élnének!”. Gondolom, minden gyászoló így gondolja elhunyt hozzátartozójával kapcsolatban, de ennyi idővel a haláluk után ez természetesnek számít? Úgy érzem, hogy az egész életét meghatározza ez a helyzet. 17 éves korában megszakadt sportolói karrierje, mert a sportpályán édesanyját sértegették, ő pedig agresszióval válaszolt. Azóta bármilyen munkába belekezdett, az nem felelt meg neki. A kérdésem az lenne, hogy én hogyan tudnék segíteni neki? Illetve Ön szerint szüksége van-e szakember segítségére a gyász feldolgozásához? Köszönettel Krisztina
2010.02.08. 23:46
Hát úgy tűnik szüksége lenne szakemberre. Az h a születése idején lett beteg az anyja és így nevelődött az meghatározó.Valószínűleg, nem bízik, fél a kötődéstől.
Tudnék könyveket ajánlani F. Várkonyi zs tanulom magamat, John Powell Miért félek attól aki vagyok.
Tudnám javasolni, menjen jógázni, az is nagyon jó - ill szakember...
Úgy érzékelem nagyon sok támogatást adott és ez jó, ez maradjon is - sokat segít.el kell tudni fogadni a veszteségeinket., és azt h az élet ad új lehetőséget, Önt.
A terápiában mindig annak kell kérezni akinek problémája van - tehát a párjának - várom h Ő jelentkezzen, azzal a megjelöléssel, h Ön már keresett.
Sok erőt és munkát kívánok az életükben, Judit
Kedves Judit! Édesapám 2005 óta szenvedett ALS betegségben, s tavaly augusztusban eltávozott a kezeink közül. A halálát megelőző években Édesanyámmal itthon ápoltuk Őt, ami nagyon nehéz időszak volt számunkra és Édesapám számára is. Borzalmas volt végignézni egy életerős, mozgékony, alkotó ember, az Apám fájdalmakkal teli totális fizikai leépülését, megalázottságát és minden emberi méltóságtól való megfosztottságát. Sokat sírtunk és próbáltunk végig mellette lenni szeretetben és megértésben, mert az együttlétnél, vigasztalásnál és az ápolásnál többet sajnos nem tehettünk. Végül a kezeink között, itthon hunyt el. Drága testét elhamvasztattuk és saját kezünkkel szórtuk el egy szépséges természeti helyen,mely az Ő kérése volt. Én erősnek és pozitív személyiségnek gondolom magam, de augusztus óta valami megváltozott bennem. Nem találom a helyem, életkedvem elapadt, s úgy érzem válságban vagyok. Csinálom a dolgom napról napra, de a lelkem mélyén hiányzik a tűz. Azt gondolom, elengedtem Apámat, de honnan lehet azt tudni,hogy valóban megtettem-e? Hozzám közel áll a buddhista szemlélet, elolvastam a tanácsokat amiket másoknak írt, s Polcz Alaine is mindennapi olvasmányaim közé tartozik. Sajnos mégsem találom a megoldást. Valószínűleg a jelenlegi lelkiállapotomhoz az is szorosan hozzátartozik, hogy párommal régebb óta szeretnénk babát, aki valamiért még nem érzi, hogy eljött az idő. Egzisztenciális téren pedig szintén válságban vagyok, mert amiben dolgoztam az elmúlt 15 évben, megszakadt és most újra fel kell építenem magam az önmegvalósítás szintjén is. Szeretném azt megvalósítani,aki valójában vagyok, de az erőm ami kísért az elmúlt években, hirtelen elfogyott. S persze folyton gyötörnek a belső görcseim, hogy tenni kéne,tenni kéne a dolgom. Ehhez képest órákig képes vagyok üldögélni és semmit sem tenni, csak lenni. Kérdésem, hogy betudható-e a gyásznak, a fájdalomnak és az átélt élmények esetleges fel nem dolgozásának az hogy most szinte kicsúszott a talaj alólam? Szeretném magamnak megadni azt a bizonyos napi 3 evőkanál örömet, de sokszor nem tudom, mi jelent nekem igazi,valódi örömet.Elnézést, ha a végére kicsit kaotikus lett az írásom! Köszönöm előre is válaszát! Ildikó
2010.02.01. 01:10
Úgy gondolom ez túl sok - talán a gyász már az apukáját tekintve lezárult, de közben sok energiát vesztett. Az újabb nehézségek, amik szintén gyászmunkát igényelnek, tevékenység vesztés - erre halmozódtak.
Nem meglepő ha most egy bezárkózó pihenő időben van - sokat kellene sétálni a természetben, relaxálni, elfogani hogy nehéz élethelyzetben van. Elfogadni hogy nincs minden ereje birtokában.
A baba az más kérdés - nem szeretnék a gyászportálon erre válaszolni - bár ez szerintem a legnehezebb pontja - jelen helyzetének - az emilem, jutkas0921@freemail.hu - ott ha megkeres ezzel a kérdéssel szivesen válaszolok.
Adjon magának nyugalmat, elfogadást, biztonságot, értékelje mennyi mindent megtett - és sok időt töltsön a természetben. Sok erőt, és önmaga elfogadását kivánom Önnek, Judit
Kedves Judit!
Június közepén halt meg a vőlegényem 41 évesen, én 32 vagyok, édesanyám előtt kénytelen vagyok színlelni, hogy túlvagyok rajta, mert ő édesapám halálán hamar túl lett és elvárja tőlem is ezt, pedig majdnem minden este sírok azóta és egészségügyi gondjaim is lettek. Páromnak öröklött agyérgyengesége volt, drágalátos anyósomból még azt sem tudtam kiszedni miben halt meg pontosan az én kis mackóm, ráadásul anyósom szinte kinevetett a gyászom miatt és még azt a pár apróságot is amit én kaptam elvitte magával. Életemben ő volt az első aki igazi nőnek tartott, mert én sajnos mindig is rút kiskacsa voltam-leszek. Pszichológusra sajnos nincs pénzem sem időm, mert a munkámat is elvesztettem közben. Mit tehetek? Már verseket sincs kedvem írni pedig ahol lakok helyi költőként számon vagyok tartva.
Tisztelettel: Kerekes Krisztina
2009.12.06. 13:24
Ön 2 problémával keresett meg. Az egyik a gyász, amit az előző generáció szinte letilt, a másik az önértékelése.
A gyász természetes, és fájadalmas. Próbáljon a sok jóra gondolni amit kapott Tőle és sirassa meg bátran ott ahol ez megoldható. Ha tudna üzenni biztos azt kivánná éljen szabadon.
Kicsit a budhizmus szerint gondolkodom, mindig azt kell látni ennyit kaptunk, és örülni annak amig volt.
Az önértékelésére ajánlanék 2 könyvet, az első rövid és könnyebb - John Powell Miért félek attól aki vagyok ? és az F. Várkonyi Zsuzsa Tanulom magamat. Amig ezeket olvassa megérti miért is nem tud anyja és anyósa gyászolni, ill. miért ézi rút - kiskacsának önmagát. DE a mesében is hattyú lesz belöle ezt nem szabad elfelejteni.
Kedves Judit!
Áprilisban vesztettem el a férjem. 53 éves volt.Nem tudom hogy az normális dolog-e, hogy akármikor elmegyek vásárolni, vagy akármit csinálok, arra gondolok mit szólna ehhez a férjem?Vajon ő is így csinálná, vagy beleegyezne-e?
Lehet, hogy nem jól tettük, hogy hazahoztuk az urnáját? A két lányom szerint jó, engem sem idegesít, hogy itthon van, de mikor egyedül vagyok a lakásban azon kapom magam, hogy beszélgetek vele.
Elmúlik ez? Engem megnyugtat, de vajon jó-e, hogy neki akarok megfeleni.
Nem főzöm a kedvenc ételeit, pedig van olyan amit a gyerekek is szeretnek, mert sírva fakadok a lábosok felett.
Már eleve nagyon félek a karácsonytól, pedig nem vagyok egyedül. Mindenben mellettem áll a két lányom, de mégis egyedül vagyok, mert még mindig úgy érzem a lelkem fele odalett.
Tudom, hogy tovább kell lépni, (magamért nem csak a lányaimért),de nem tudok és remélem csak azért mert ez egy lassú folyamat.
Mit tehetek, hogy könnyebb legyen?
Tisztelettel:Lné
2009.12.06. 13:13
.Amit ir természetes, Ha elvesztünk vkit az még soká él bennünk. Része a napjainknak, Gondolatainkba beépül az értéke, gondolkodási módja és uugy beszélgetünk vele mint rége. Aztán ahogy az idő múlik ez is fog halványodni.
A klinkum szerint fél év, a népi tapasztalat szerint 1 év a gyász, amig minden ünnepet megünneplünk nélküle.
A karácsony külön nedhéz időszak ebben. Biztos h gyermekei segitenek tartalmasan eltölteni.
Türelmet kivánok önmagához és szép megemlékezést az ünnepek alatt.
