Belépés / Regisztráció

2012. május 22. kedd

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor képe

Információk

Teljes név
Mátraházi Tibor
Telefonszám
06-20/4103-315
Egyéb információk

Az életünkben ritkán kell helyt állnunk olyan tragikus helyzetekben, mint amikor elveszítünk valakit, akit szeretünk. De éppen ezért, a személyes tapasztalatok hiányában nagyon nehéz megfelelően cselekedni ilyenkor, és az átélteket lelkileg feldolgozni.
 

Ahogy az életünket jobbá tudjuk tenni, ha tudatosan cselekszünk, ugyanúgy jobbá, emberibbé tudjuk tenni egy távozni készülő életét! Fontos, hogy megfelelően tudjuk súlyozni a teendőinket, amiket meg kell tennünk, és ne ijedjünk meg a lelkünkben lezajló folyamatoktól.
 

Kérem írjon, ha segítségre van szüksége abban, hogy:
- hogyan lehet érzelmileg megélni, feldolgozni a nehéz helyzeteket,
- hogyan lehet lelkileg segíteni egy távozni készülőnek,
 

Mátraházi Tibor
pszichológus

Kérdés beküldése

Kérdések

Több, mint egy éve jelentkeztem. Nem gondolnám, hogy ez a "névtelen" kapcsolat megkívánná a tudósítást, de írok magamról. Elmúlt egy bő év. Rengeteg változást hozott az életemben. Ha az egészét vesszük, akkor nagyon sok jó történt velem. Nehezek voltak az ünnepek, évfordulók, és azt gondolom, hogy ezek nehézsége meg is marad, talán valamilyen érett együttérzéssel saját magunkkal. A lányom hiányzik, elfogadtam a döntését és már az összezavarodott sokkot is magam mögött tudom. Azt érzem, hogy végigjártam a gyász útját, sokat "gazdagodtam" vagy mondhatni érettebb lettem általa. Remélem, a gazdagodást nem érti félre. A lányom hiánya mindig itt lesz, azért rágondolva még sokszor el-elsírom magam. Persze ez így van jól. Az én lányom volt. Az én méhemben tápláltam, én szültem meg, én gondoztam, neveltem és az én kezemből sodorta ki a Galya patak a hamvait. Hiányzik és sokat kaptam tőle. Életével is, halálával is. Hát ennyi a történetem, így folytatódott az egy évvel ezelőtti levelem után. Szeretettel üdvözlöm: Rita
2011.12.26. 23:37
Több, mint egy éve jelentkeztem. Nem gondolnám, hogy ez a "névtelen" kapcsolat megkívánná a tudósítást, de írok magamról. Elmúlt egy bő év. Rengeteg változást hozott az életemben. Ha az egészét vesszük, akkor nagyon sok jó történt velem. Nehezek voltak az ünnepek, évfordulók, és azt gondolom, hogy ezek nehézsége meg is marad, talán valamilyen érett együttérzéssel saját magunkkal. A lányom hiányzik, elfogadtam a döntését és már az összezavarodott sokkot is magam mögött tudom. Azt érzem, hogy végigjártam a gyász útját, sokat "gazdagodtam" vagy mondhatni érettebb lettem általa. Remélem, a gazdagodást nem érti félre. A lányom hiánya mindig itt lesz, azért rágondolva még sokszor el-elsírom magam. Persze ez így van jól. Az én lányom volt. Az én méhemben tápláltam, én szültem meg, én gondoztam, neveltem és az én kezemből sodorta ki a Galya patak a hamvait. Hiányzik és sokat kaptam tőle. Életével is, halálával is. Hát ennyi a történetem, így folytatódott az egy évvel ezelőtti levelem után. Szeretettel üdvözlöm: Rita
2011.12.26. 23:35
Több, mint egy éve jelentkeztem. Nem gondolnám, hogy ez a "névtelen" kapcsolat megkívánná a tudósítást, de írok magamról. Elmúlt egy bő év. Rengeteg változást hozott az életemben. Ha az egészét vesszük, akkor nagyon sok jó történt velem. Nehezek voltak az ünnepek, évfordulók, és azt gondolom, hogy ezek nehézsége meg is marad, talán valamilyen érett együttérzéssel saját magunkkal. A lányom hiányzik, elfogadtam a döntését és már az összezavarodott sokkot is magam mögött tudom. Azt érzem, hogy végigjártam a gyász útját, sokat "gazdagodtam" vagy mondhatni érettebb lettem általa. Remélem, a gazdagodást nem érti félre. A lányom hiánya mindig itt lesz, azért rágondolva még sokszor el-elsírom magam. Persze ez így van jól. Az én lányom volt. Az én méhemben tápláltam, én szültem meg, én gondoztam, neveltem és az én kezemből sodorta ki a Galya patak a hamvait. Hiányzik és sokat kaptam tőle. Életével is, halálával is. Hát ennyi a történetem, így folytatódott az egy évvel ezelőtti levelem után. Szeretettel üdvözlöm: Rita
2011.12.26. 23:34
Több, mint egy éve jelentkeztem. Nem gondolnám, hogy ez a "névtelen" kapcsolat megkívánná a tudósítást, de írok magamról. Elmúlt egy bő év. Rengeteg változást hozott az életemben. Ha az egészét vesszük, akkor nagyon sok jó történt velem. Nehezek voltak az ünnepek, évfordulók, és azt gondolom, hogy ezek nehézsége meg is marad, talán valamilyen érett együttérzéssel saját magunkkal. A lányom hiányzik, elfogadtam a döntését és már az összezavarodott sokkot is magam mögött tudom. Azt érzem, hogy végigjártam a gyász útját, sokat "gazdagodtam" vagy mondhatni érettebb lettem általa. Remélem, a gazdagodást nem érti félre. A lányom hiánya mindig itt lesz, azért rágondolva még sokszor el-elsírom magam. Persze ez így van jól. Az én lányom volt. Az én méhemben tápláltam, én szültem meg, én gondoztam, neveltem és az én kezemből sodorta ki a Galya patak a hamvait. Hiányzik és sokat kaptam tőle. Életével is, halálával is. Hát ennyi a történetem, így folytatódott az egy évvel ezelőtti levelem után. Szeretettel üdvözlöm: Rita
2011.10.15. 09:56
Több, mint egy éve jelentkeztem. Nem gondolnám, hogy ez a "névtelen" kapcsolat megkívánná a tudósítást, de írok magamról. Elmúlt egy bő év. Rengeteg változást hozott az életemben. Ha az egészét vesszük, akkor nagyon sok jó történt velem. Nehezek voltak az ünnepek, évfordulók, és azt gondolom, hogy ezek nehézsége meg is marad, talán valamilyen érett együttérzéssel saját magunkkal. A lányom hiányzik, elfogadtam a döntését és már az összezavarodott sokkot is magam mögött tudom. Azt érzem, hogy végigjártam a gyász útját, sokat "gazdagodtam" vagy mondhatni érettebb lettem általa. Remélem, a gazdagodást nem érti félre. A lányom hiánya mindig itt lesz, azért rágondolva még sokszor el-elsírom magam. Persze ez így van jól. Az én lányom volt. Az én méhemben tápláltam, én szültem meg, én gondoztam, neveltem és az én kezemből sodorta ki a Galya patak a hamvait. Hiányzik és sokat kaptam tőle. Életével is, halálával is. Hát ennyi a történetem, így folytatódott az egy évvel ezelőtti levelem után. Szeretettel üdvözlöm: Rita
2011.10.15. 09:56
Több, mint egy éve jelentkeztem. Nem gondolnám, hogy ez a "névtelen" kapcsolat megkívánná a tudósítást, de írok magamról. Elmúlt egy bő év. Rengeteg változást hozott az életemben. Ha az egészét vesszük, akkor nagyon sok jó történt velem. Nehezek voltak az ünnepek, évfordulók, és azt gondolom, hogy ezek nehézsége meg is marad, talán valamilyen érett együttérzéssel saját magunkkal. A lányom hiányzik, elfogadtam a döntését és már az összezavarodott sokkot is magam mögött tudom. Azt érzem, hogy végigjártam a gyász útját, sokat "gazdagodtam" vagy mondhatni érettebb lettem általa. Remélem, a gazdagodást nem érti félre. A lányom hiánya mindig itt lesz, azért rágondolva még sokszor el-elsírom magam. Persze ez így van jól. Az én lányom volt. Az én méhemben tápláltam, én szültem meg, én gondoztam, neveltem és az én kezemből sodorta ki a Galya patak a hamvait. Hiányzik és sokat kaptam tőle. Életével is, halálával is. Hát ennyi a történetem, így folytatódott az egy évvel ezelőtti levelem után. Szeretettel üdvözlöm: Rita
2011.10.14. 11:30
Több, mint egy éve jelentkeztem. Nem gondolnám, hogy ez a "névtelen" kapcsolat megkívánná a tudósítást, de írok magamról. Elmúlt egy bő év. Rengeteg változást hozott az életemben. Ha az egészét vesszük, akkor nagyon sok jó történt velem. Nehezek voltak az ünnepek, évfordulók, és azt gondolom, hogy ezek nehézsége meg is marad, talán valamilyen érett együttérzéssel saját magunkkal. A lányom hiányzik, elfogadtam a döntését és már az összezavarodott sokkot is magam mögött tudom. Azt érzem, hogy végigjártam a gyász útját, sokat "gazdagodtam" vagy mondhatni érettebb lettem általa. Remélem, a gazdagodást nem érti félre. A lányom hiánya mindig itt lesz, azért rágondolva még sokszor el-elsírom magam. Persze ez így van jól. Az én lányom volt. Az én méhemben tápláltam, én szültem meg, én gondoztam, neveltem és az én kezemből sodorta ki a Galya patak a hamvait. Hiányzik és sokat kaptam tőle. Életével is, halálával is. Hát ennyi a történetem, így folytatódott az egy évvel ezelőtti levelem után. Szeretettel üdvözlöm: Rita
2011.10.14. 11:29
Több, mint egy éve jelentkeztem. Nem gondolnám, hogy ez a "névtelen" kapcsolat megkívánná a tudósítást, de írok magamról. Elmúlt egy bő év. Rengeteg változást hozott az életemben. Ha az egészét vesszük, akkor nagyon sok jó történt velem. Nehezek voltak az ünnepek, évfordulók, és azt gondolom, hogy ezek nehézsége meg is marad, talán valamilyen érett együttérzéssel saját magunkkal. A lányom hiányzik, elfogadtam a döntését és már az összezavarodott sokkot is magam mögött tudom. Azt érzem, hogy végigjártam a gyász útját, sokat "gazdagodtam" vagy mondhatni érettebb lettem általa. Remélem a gazdagodást nem érti félre. A hiánya mindig itt lesz, azért rágondolva még sokszor el-elsírom magam.Persze ez így van jól. Az én lányom volt. Az én méhemben tápláltam, én szültem meg, én gondoztam, neveltem és én adtam vissza maradványait a természetnek. Hiányzik és sokat kaptam tőle. Életével is, halálával is. Hát ennyi a történetem, így folytatódott az egy évvel ezelőtti levelem után. Szeretettel üdvözlöm: Rita
2011.09.19. 20:47
Több, mint egy éve jelentkeztem. Nem gondolnám, hogy ez a "névtelen" kapcsolat megkívánná a tudósítást, de írok magamról. Elmúlt egy bő év. Rengeteg változást hozott az életemben. Ha az egészét vesszük, akkor nagyon sok jó történt velem. Nehezek voltak az ünnepek, évfordulók, és azt gondolom, hogy ezek nehézsége meg is marad, talán valamilyen érett együttérzéssel saját magunkkal. A lányom hiányzik, elfogadtam a döntését és már az összezavarodott sokkot is magam mögött tudom. Azt érzem, hogy végigjártam a gyász útját, sokat "gazdagodtam" vagy mondhatni érettebb lettem általa. Remélem a gazdagodást nem érti félre. A hiánya mindig itt lesz, azért rágondolva még sokszor el-elsírom magam.Persze ez így van jól. Az én lányom volt. Az én méhemben tápláltam, én szültem meg, én gondoztam, neveltem és az én kezemből sodorta ki a Galya patak a hamvait. Testvérei és az édesapja ugyanígy engedték el az ő földi maradványait. Hiányzik és sokat kaptam tőle. Életével is, halálával is. Hát ennyi a történetem, így folytatódott az egy évvel ezelőtti levelem után. Szeretettel üdvözlöm: Rita
2011.09.19. 20:42
Több, mint egy éve jelentkeztem. Nem gondolnám, hogy ez a "névtelen" kapcsolat megkívánná a tudósítást, de írok magamról. Elmúlt egy bő év. Rengeteg változást hozott az életemben. Ha az egészét vesszük, akkor nagyon sok jó történt velem. Nehezek voltak az ünnepek, évfordulók, és azt gondolom, hogy ezek nehézsége meg is marad, talán valamilyen érett együttérzéssel saját magunkkal. A lányom hiányzik, elfogadtam a döntését és már az összezavarodott sokkot is magam mögött tudom. Azt érzem, hogy végigjártam a gyász útját, sokat "gazdagodtam" vagy mondhatni érettebb lettem általa. Remélem a gazdagodást nem érti félre. A hiánya mindig itt lesz, azért rágondolva még sokszor el-elsírom magam.Persze ez így van jól. Az én lányom volt. Az én méhemben tápláltam, én szültem meg, én gondoztam, neveltem és az én kezemből sodorta ki a Galya patak a hamvait. Testvérei és az édesapja ugyanígy engedték el az ő földi maradványait. Hiányzik és sokat kaptam tőle. Életével is, halálával is. Hát ennyi a történetem, így folytatódott az egy évvel ezelőtti levelem után. Szeretettel üdvözlöm: Rita
2011.09.19. 20:41
Lányom öngyilkos lett. Nehéz volt valahogy a világban lennnie, nagyon zűrös, zaklatott időszakai voltak...Nagyon tehetséges, iszonyúan kreatív lány volt, rengeteg haraggal, inndulattal a világ ellen, benne irányunkban is. Ugyanakkor sok elfogadás is volt a szülei, testvérei iránt is. Mi is elfogadóak voltunk vele, pedig nagyon nehéz volt a nevelése. Most azért kérdezem, mert valahogy azzal bántom magam, hogy elfogadom a döntését, ha nem is értek vala egyet és a hiánya nagyon nehéz és felfoghatatlan. De lehet, hogy ez nem egy normális dolog. Egy hónapja halt meg. sok volt a teendő idáig, búcsúztató, a hamvainak visszaadása a természetbe. A kezünkből sodorta kis a hamvait a Gaja patak... Nem természetellenes ez az érzés? Nem "szentségtelenítem" meg ezt az egész veszteséget? Nem is tudom az érzéseimet leírni. uugyanakkkor azzt érzem, hogy valahogy újj korszak nyílik az éleünkbeen, amiben a saját lelki fejlődésünkkel is foglalkoozhatunk. A többi gyerekünk nagyon hirtelen éretté vált ezuután az esemény után. Éshát a gyászt együtt éltük meg, mint annnyi mindent idáig. Az örömöket, az élet mindennapjainak a dolgait. Most pedig a halál elfogadását és a vele való megbírkózást. Nem lehet, hogy valami a mélybe rejtődik? Nem lehet, hogy az elménk valamit letilt? Össze vagyok zavarodva.
2010.07.26. 14:14

Tisztelt Kérdező!
Úgy érzem, hogy a kérdése mélyén egyfajta lelkiismeret furdalás húzódik amiatt, hogy elfogadja lánya megmásíthatatlan döntését. De leveléből azt is látom, hogy érzelmileg mélyen érintette Önt a veszteség. Az, amit Ön átélt és jelenleg is megél, egy nagyon nagy és összetett érzés, ami egyetlen nagy fájdalomként jelenik meg a gyászban. Ez az összetettség teszi nagyon nehézzé a helyzet feldolgozását. Ráadásul az önként választott halállal még nehezebb megbírkózni a hozzátartozóknak.
A halál bármely formában jelenik meg az életünkben, az a józan ésszel felfoghatatlan. Nem lehet megérteni, és sosem lehet rá racionális magyarázatot találni. Az Ön lánya hozott egy döntést. Ezzel a döntéssel Ön már nem tud vitatkozni, igazából nem tud vele semmit sem kezdeni. Azt tanácsolom, hogy ne is próbálja megérteni, és a leghelyesebb az Ön részéről az, hogy elfogadja, beletörődik a lánya akaratába. Ne keressen olyan kérdésekre válaszokat, amelyekre nincs válasz! Ön egyvalamit tehet, hogy érzelmileg átéli, megpróbálja feldolgozni a történteket, és életben tartja a lánya emlékét.
Remélem, hogy legalább egy kis megnyugvást talál a válaszomban. Ha további kételyei vannak, kérem hívjon fel.
Tisztelettel, és őszinte együttérzéssel:
Mátraházi Tibor

Tisztelt Mátraházi Tibor! 2007 szeptember 30.-án vesztettem el imádott fiamat 15 éves korában, rendkivüli halállal.Fiam életében hallássérült volt és magatartászavarral is küzdött.Így az ő élete sokkal nehezebb volt mint egy egészséges emberé.Mindenben támogattuk,családunk életét úgy alakítottuk,hogy neki jó legyen.Mindent alárendeltünk annak,hogy ő teljes életet élhessen és bepótoljuk azt amit a betegsége elvett tőle.Egész életében nem derült ki mi okozta fogyatékosságát.Fiam a kezemben halt meg,meggyőződésem szerint orvosi műhiba következtében.Magam is orvos vagyok,fiam rendkivüli halála ügyében rendőrségi,majd Egészségbiztosítási Felügyeleti vizsgálat is történt ahol elismerték,hogy orvosi mulasztás történt és ez szerepet játszott fiam halálában. Haldoklása,halála alatt végig gyermekemmel voltam,fiam a kezemben halt meg,utolsó erejével még átőlelte a vállamat és a férjem vállát "Apuka,Anyuka" mondta reszketve, a két karjával magához húzott bennünket majd elvesztette az eszméletét a mentőben amivel az intenzív osztályra szállították.Ott újraélesztették.Ezt követően comába esett majd két nap múlva meghalt. Nem gondoltam,hogy fiam halálat képes leszek túlélni. Halála óta nem tudok aludni,hypertóniám ,ulcusom van.Nem találom magamat,teljesen üresnek érzem az életem,igazából nem érdekel semmi.Józanul gondolkozva tudom,hogy mit kell tennem,a munkámat nagyon szeretem betegeim,szeretnek ,megbecsülnek anyagi gondjaim nincsenek,Tudom,hogy arra kell gondolnom,hogy van még egy gyermekem és az a dolgom hogy,rajta segítsek,hiszen ő még fiatal az ő életét nem törheti ketté testvére halála.Reménykedem,hogy majd a születendő unokáimban sok örömet találok.Rendszeresen élek,tudatosan sokat mozgok,sportolok,tanulok.Fiam halála óta angol nyelvvizsgát tettem most ECDL vizsgára készülök.Mindezek ellenére gyalázatosan érzem magam.A temetőbe gyakran kijárok fiam sírjához,ott megimerkedtem hasonló sorsú szülőkkel,úgy látom nekik sem könnyebb.Van akinek már korábban meghalt a gyermeke,de azt mondja,hogy az idő múlásával nem csökken a fájdalma. Mit tanácsol,mit kellene tennem? Tisztelettel Drcsászi Irén drcsasziiren@citromail.hu
2010.03.11. 09:35

Tisztelt Irén!
Leveléből azt érzem, hogy az Ön számára a folyamatosan jelen lévő fájdalom a hétköznapok részévé vált. Az emlékezés eggyé vált a fájdalommal.
Én ezt annak idején úgy éltem meg, mintha folyamatosan egy örvény húzna le. Hiába kapálóztam felfelé, hogy kijussak belőle, mindig ugyanott maradtam. Idővel rájöttem, hogy csak úgy juthatok ki a fájdalom örvényéből, ha lemegyek a mélyére.
Mivel ez elől a fájdalom elől nem lehet elmenekülni, azt javaslom, hogy tudatosan nézzen vele szembe. Időnként, kéthetente, havonta, ahogy szükségét érzi, szánjon egy egész napot az intenzív emlékezésnek. Ezt úgy értem, hogy ilyenkor csak olyan dolgokat csináljon, amit együtt szerettek csinálni. Vegyen elő fényképeket, és minél több konkrét közös élményt idézzen fel. Emlékezzen vissza minél részletesebben az együtt töltött boldog pillanatokra. Főzze azt, amit a fia nagyon szeretett. Menjen olyan helyekre, ahol jól érezték magukat együtt.
Ha közben sírnia kell, akkor sírjon, de aztán folytassa újra az emlékek felidézését. Próbáljon meg arra a sok jóra koncentrálni, amit megadott neki, és amit tőle kapott. Ne engedje, hogy a fájdalom elvegye Öntől a szép emlékeket. Egy értelmetlen halál nem tehet értelmetlenné egy életet.
Fontosnak tartom még a megbocsájtást. Én nagyon haragudtam az orvosokra, a kórházra amiért megrövidítették apukám életét. Magamra is haragudtam, hogy mi mindent nem tettem meg akkor, amikor még lehetett volna. Ez a harag folyamatosan táplálta, életben tartotta a fájdalmamat. Igazából csak akkor kezdett enyhülni folyamatos fájdalmam, amikor meg tudtam bocsájtani az orvosoknak, magamnak.
Arról, hogy üresnek érzi magát, és nem érdekli semmi a következőket gondolom: Ön a fiának rengeteget tudott adni, és olyannak tudta energiáját, érzelmeit adni, akinek erre valóban szüksége volt. Ezek az energiák, érzelmek most nem találnak kiutat, és elkezdték belülről emészteni. Találnia kell valami módot, hogy újra áramolni tudjanak ezek az érzések, energiák. Ez csak változtatással érhető el.
Végül azt tanácsolom, hogy olvassa el: Polcz Alaine Kit sirattok? Mit sirattok?
Ha a válaszomban valamit nem fogalmaztam meg pontosan, vagy további kérdései vannak, kérem írjon!
Tisztelettel és őszinte együttérzéssel:
Mátraházi Tibor