Emlékfal - Gulya István 1954-2004
2010.06.09. 14:14
Születési idő:
1954
Halálozás dátuma:
2004 Életrajz:
Beszélnék, de a hang torkomban reked, Oly sok szép szót gondoltam Neked. De csak hallgatok. Nem akarnak formálódni a mondatok. Bántóan néma most a csend zaja, Itt lüktet bennem hiányod. Szólnék. De nem tudok. Zavartan hallgatok. S tűröm, hogy magához húzzon az emlék. Most távol vagy, de mégis oly közel. A szívemben. A lelkem átölel."
Küldd el az ismerőseidnek is!
Én a magas égre néztem, önzőn, s nem láttam, hogy itt a földön
kihunyni készül egy gyertya-láng.
Apám elment, s ott a sírnál, ahonnan még egyszer visszanézett,
sírtam, s nem gondoltam semmi szépet.
Most az idő már új lapot nyitott, s a szavak miket számba adott,
megértek talán, hogy formát öltsenek.
Apu, most elmondom Neked, amit úgy is tudtál, bízom benne,
bár nem volt szavakba öntve, hogy erős karó voltál nekem sorsom orkános szelében.
Hajóm alatt Te voltál a hullám, s árbocomon a vitorla,
mi sérült életemet gyengéden biztonságos partra sodorta.
Fészek voltál, ahová visszaszállhatott lelkem. ez az örök vándorló madár,
s röptettél, mikor hívott a látóhatár.
Nem kérdeztem meg soha Tőled, hogy beváltottam-e reményeidet,
mikor kóborlásaimra indulva arcomra csókoltál útlevelet.
Nem mondtam el soha, mit álmodtam, pedig álmaimat is Tőled kaptam,
most már tudom, mert úgy váltak valóra mintha abban is a Te kezed volna.
Most felnézek, és kinyitom az eget még egy percre, hogy elmondjam Neked,
hogy megnyugtassalak, nem vagyok árva, mert itt vagy velem, a lelkembe zárva,
a most én őrizlek, védelek, míg felettem is elszállnak a hűtlen évek.
S mielőtt bezárulna az ég, még két szót felkiáltanék,
mit ritkán mondtam, azután elengedlek:
Apu, szeretlek!