Emlékfal - Németh Viktória Mónika 1980-2006
Közel 4 év telt el Vikike halála óta. A mi fájdalmunk sem csökkent, sőt a rám-rám törő zokogást sem mindig sikerül palástolnom. Minden nap megy tovább nélküle, hiába a tragédia időpontjától távolodó idő a gyermek elvesztése egy szülőnek életre szóló fájdalmat hordoz. Vikike vőlegényével, ikertestvérével és bátyjával a szörnyű baleset okat próbáljuk évek óta megérteni, elemezni és a miértet keresni. Mi történt akkor, 2006. március 21-én este 5.30 perckor, sok-sok levezetett kilométerrel - a szitáló esőben, szürkületben az Olaszországi, Piove di Saccoban egy enyhe, sajnos mint kiderült annál veszélyesebb, - több kanyarból álló útszakaszon - de sokszor végigautóztuk ezt a szakaszt, az emléklezés virágait letéve, talán a kikerült, elütött macska, az olasz carabinerik szerint a téli gumi, autóhiba, már nem tudjuk meg. Nem is ez a tragédia, hanem Viki halála 26 évesen. Emlékszem a szörnyű éjszakára, amikor fiamat Olaszországból kint élő ikertestvére értesítette Vikit ért balesetéről és elvesztéséről, két óra hosszat ült az autóban, amig becsöngetett hozzánk a szörnyű hirrel, villámcsapásként megpecsételte életünket,majd repülőre ülni és azonosítást megerősíteni, amit csak közvetlen hozzátartozó tehet meg. Majd repülővel hazahozni egy urnában azt, aki nemrég köszönt el, hogy vigyázzatok magatokra, majd jövök. Talán akkor még a tudat nem fogja fel a történteket, ahogy múlik az idő talán évek most kezdődik a "feldolgozás" . Szobája azóta is érintetlen, bár többet tartózkodott Olaszországban,a falakon fényképei legkedvesebb helyei,barátai. De emléke elsősorban a szivünkben él és marad. Fájdalmunkat növeli, hogy nem voltunk mellette utolsó perceiben, nem ölteltük át, nem búcsúzhattunk el Tőle, nem mi fogtuk le szemeit és nem kisértük el lelkét imával. Hisszük, hogy halála után Vikike lelkéért bemutatott sok-sok szentmise áldozatban lelke megleli az örök boldogságot. Köszönet az olasz mentő szolgálatnak, akik bár a halál beálltának jeleit regisztrálták a kocsiból való kiemelés után, sürgősségi piros jelzéssel szállították kórházba az életbe visszahozatal reményében. Köszönet a vőlegényének és családjának, akik Viki templomi búcsúztatóját esküvővé változtatták. Köszönet a milánói magyar nagykövetségnek, akik mindent megtettek, a megszerezhető iratok, kórházi és rendőrségi iratok kiadása érdekében. Köszönjük, hogy 26 évig velünk voltál, köszönjük szeretetedet, hogy mindig mindenkiért mindent megtettél, sokszor magaddal nem törödve. Magyar és olasz családod, és barátaid. Hamvaid magyar és olasz temetőben és templomban nyugszanak. Találkozunk drágám!
Apukád, Anyukád, ikertestvéred Orsi, bátyád Gábor és keresztfiad Marcika
Fényképek
Küldd el az ismerőseidnek is!
Tisztelt Gyászoló!
A Napfogyatkozás Egyesület szervezésében folyamatosan indulnak ingyenes részvétellel Gyászkönnyítő Csoportok. Vegye igénybe Ön is a terheket mérséklő sorstársi segítséget. Budán legközelebb 2011. május 9-én du. indul csoport.
Részletekért kattintson: http://www.wingedcat.hu
Üdvözlöm Zsuzsa néni! Nagyon örülök, hogy tetszett olvasni, amit írtam. Velünk minden oké. Itt lakom a párommal a Sasadi úton,Anyukámmal, Nagyimmal egy házban. Viki meg Orsi mindig megjelentek az életemben, vagy teljesen véletlenül futottunk össze, vagy eljöttek meglátogatni teljesen váratlanul, hátha itt lakom még és mindig valahogy egymásra találtunk, még úgy is, hogy évek teltek el a találkozásaink között....Ahogy írtam, nagyon sokszor nézegettem a netet, hátha valahol megtalálom a lányokat, hát megtaláltam.....:(( Megadtam az email címemet, ha oda el tetszik nekem küldeni Orsi telefonszámát, az nagyon jó lenne, persze, ha Neki nem baj...(Valaki hívott egy ismeretlen számról pár napja és rögtön Orsi jutott eszembe, sajnos nem voltam telefon közelben, aztán visszahívtam de nem vette fel...) Mi nagyon sokat voltunk együtt gyerekkorunkban,mondhatni legjobb barátnők voltunk. Volt egy elhagyott telek az eper utca tájékán valahol, ahol volt egy kis házikó, minden napunkat ott töltöttük nyáron. Még két kutya is hozzánk szegődött, elneveztük őket Lizának és Picurnak, nagyon a szívünkhöz nőttek, aztán, ha jól emlékszem talán éppen Zsuzsa néni volt, aki elvitte Lizát egy menhelyre, hogy jó helyre kerüljön. A telken levő kisházat helyrepofoztuk, a padló alá egy rozsdás dobozban gyűjtöttük, a pénzt, akkor még papír százasokat, aztán rendeztünk egy "kerti partyt",ahová meghívtuk a szüleinket és téliszalámis kenyeret ettünk....volt ott még egy ház, ahová egyszer Viki bemászott, aztán persze Orsi is, nekem nem volt bátorságom. Amikor kimásztak, elhitették velem, hogy egy hulla van odabent. Halálra rémültem....Aztán persze nagy dráma lett a dologból, mert lebontották a telken álló házakat és felépítettek egy társasházat, azt hiszem gyermekkorunk egyik legszomorúbb napja volt....Még a szüleinkre is haragudtunk, hogy "annyira felnőttek," miért nem tudják elintézni, hogy ne bontsák le és ott maradhassunk.Annyira élénken élnek bennem ezek a dolgok, mintha csak most lett volna....Akkor is Zsuzsa néni volt, aki megtett mindent az "ügy" érdekében.Hát igen, felnöttünk, de ezek a tragédiák feldolgozhatatlanok. Amikor elköltöztetek a Cseresznye utcából, olyan volt nekem, mintha egy darabot téptek volna ki a szívemből, (dehát nem felejtettek el a lányok,mindig előkerültek és persze mindig együtt,)utána sokáig nem volt jó barátnőm,11 éves voltam, amikor megismertem azt a barátnőmet, akivel 20 évig voltunk barátnők, egészen tavaly augusztusig, amikor egyik reggel hívott a nővére,( éppen mentünk volna együtt Velencére)hogy Dórit holtan találta a szobájában..., ahogy már írtam, 29 éves volt,megállt a szíve...Azért keresgéltem mindig Vikit és Orsit, mert nem tudom elfogadni azt, hogy a lelkemhez ennyire közel álló emberek eltűnnek csakúgy az életemből. Tetszett írni, hogy Olaszországban találták meg a boldogságot a lányok. Barátnőm, Trieste-ben élt egy darabig és annyira imádta, hogy temetés helyett ott szortuk a tengerbe a hamvait...megrendítő volt. Köszönöm, hogy tetszett válaszolni és bár későn vettem észre a választ és nem tudom, hogy Orsi itt van-e még, de ha legközelebb jön, jó lenne őt csak legalább megölelni,minden Vikivel kapcsolatos témát mellőzve...Addig pedig, ha valahogy eljut hozzám Orsi száma, keresni fogom, remélem, nem veszi tolakodásnak. Ilyenkor tódulnak a fejembe a gondolatok, ha eszembe jut Vikiről hasonló sztori, akkor megosztom Zsuzsa nénivel, nekem is jól esik róla beszélni...Jó volt a gyerekkorunk együtt.Puszi:Erika
Szia Erika!
Telefonszámot majd megadok, telefonon. Minden ami csak eszedbe jut feltétlenül írd meg . Még egy osztálytársuk lakott a Cseresznye utcában középtájon hozzá is átjártak, sajnos a nevét már nem tudom. Orsi visszament Olaszországba. Feltétlenül hívni foglak.
Szia és gyűjtsd az emlékeket. Sok-sok pusz és nagyon boldog vagyok, hogy jelentkeztél. Zsuzsa
Ha nem veszik sértésnek, szeretnék küldeni egy idézetet. Szerintem sokan ezt érezzük, ha elveszítünk valakit. 2009. augusztusában veszítettem el a barátnőmet, akivel gyerekkorunk óta ismertük egymást, mintha a testvérem lett volna, 29 éves volt. sokat olvasgatom ezt az idézetet...:
"Henry Scott: A szomszéd szoba
A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtam a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel
a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."
Az előbbi hozzászóláshoz még mellékelném, hogy ha nem jelenik meg az e-mail címem, akkor itt van:macika1108@freemail.hu, a telefonszámom:06-30-959-61-41. Üdvözlet: Binó Erika
Nem találom a szavakat....Soha nem gondoltam volna, hogy Vikiről ez lesz a következő hír, amit hallani fogok. Binó Erika vagyok,nem tudom, hogy tetszik-e még emlékezni rám...Orsi biztosan. Egy általános iskolába jártunk, az Érdi Úti suliba, akkor még itt laktatok a Csresznye utcában. Nagyon jó barátnőim voltak a lányok. Évek óta kerestem őket,mindenhol, ahol csak lehetett. Nagyon sokat nézelődtem a neten, hátha valamelyik közösségi portálon viszontlátom Őket. Ma beírtam Viki nevét a keresőbe és ezt az oldalt dobta ki. Már leglább 10 éve nem találkoztunk, de zokogásban törtem ki. Iszonyúan sajnálom, soha nem fogom elfelejteni Őt, eddig sem feledtem... Nagyon remélem, hogy olvassa valaki ezt az oldalt, mert Orsival jó lenne találkozni. Megadtam az email címemet és remélem, hogy Orsival megtaláljuk egymást...Nagyon sok erőt kívánok továbbra is, ennek a fájdalomnak a feldolgozásához, ami talán lehetetlen...Üdvözlettel: Binó Erika
Szia Erika!
Minden nap kiteszem Viki fényképét a képernyőre, amig mást dolgozom, aztán leteszem az ikonra, soha nem néztem meg a hozzászólókat, azért nem vettelek észre. Most először kattintottam a lejjebbre. Ha bármilyen emléked van róla írd meg Nekem. Viki csodálatos lérzékeny lélek volt, mindenkit szeretett, saját magát háttérbe téve, ahogy írtam. Vissza is éltek vele sokan. Most megpróbálom kiírni a telefonszámodat, remélem sikerül. Te hogy élsz, mi történt Veled? Nagyon örülök, hogy "találkoztunk"csak az a baj, hogy itt.
Szia zsuzsa
Szia Erika!
Én a mamájuk vagyok a lányoknak, igen Viki meghalt, Orsika Olaszorszában él, de most épen itthon van, fel tudod hívni telefonon, ha gondolod, Vikit csak érintőlegesen említsd, mert fájdalmában nem beszél róla Ő így dolgozza fel, illetve nem dolgozza fel. Tudod ikrek voltak és ez még sokkal erősebb kötelék, mint egy testvéri kapcsolat. Orsika mindig azt mondja, mintha a fél életét vitték volna el.
Emlékszem Rád, mindig olvasom ezt az oldalt, hátha valaki ismerős jelentkezik, nagyon örülök Neked. Jelezd vissza, ha sikerült olvasnod ezt a választ, megadom majd a telefonszámot.
Feltétlenül megmutatom Orsikának, amit írtál, biztos örüolni fog neki.
Szia!
Zsuzsa