...tüdőgyulladás...

Van egy dolog, amiről még soha nem beszéltem senkinek, mert még soha nem volt senki, akiről tudtam volna, hogy érti és átérzi a jelentését.
Ez Édesapámmal történő utolsó és utolsó előtt találkozásaim alkalmával hangzottak el, de még nem tudtam megosztani senkivel.
A legfájóbb, hogy nem tudtam tőle elbúcsúzni, nem mondhattam el neki menyire szeretem és milyen büszke vagyok rá mint Apára és mint Nagyapára.
Utolsó előtti alkalommal Köki metró indulási oldalon várt. Éppen munkába jött és velem akart lejönni a Határútra. Én a Kocsiszínből álltam forgalomba. Végignézte a peronról, ahogy a főjelzőnél rádiót próbálok, majd engedélyek után forgalomba állok. A peron mellé érve azokkal a szavakkal fogadott, hogy „Azért nagyon jó érzés látni, hogy egyedül vezetem ezeket a metrókat.” Itt éreztem életemben először, hogy Igazán büszke volt rám! Elvittem a Határ útra és mosolyogva elváltunk. Egy zacsi mandarint hozott a unokájának, Marcinak, aki akkor még igen pici volt és a levét szerette szürcsölni cumiból.
Utoljára két nap múlva találkoztunk. Ők éppen kiköltöztek Üllőről, mi is éppen elkezdtük a lakásfelújítást Óbudán. A Határúton találkoztunk a „gomba” alatt. Tavaszodott. Ő sem tartozott az igazán fázós emberek közé, de aznap reszketett. Fájlalta a hátát és mint mindig köhögcsélt. Ez még fel sem tűnt. Csak az volt furi mikor közölte: Jólesik ahogy süt be a napocska hozzá a villamos fülkéjébe. Itt találkoztunk utoljára.
Másnap nem jelentkezett. Következő nap kerestem telefonon, de nem vette fel. Felváltva hívtuk egymást egy napig édesanyával, hogy ki miért nem tudja elérni. Totóztunk, hogy otthon felejthette a telcsijét. A kiköltözésükkor külön költöztek ideiglenesen. Ő a munka miatt Monoron albérletbe ment, míg intéződött a hitelük. 3. napon reggel hívtam, hívogattam, mikor is fura érzés kerített hatalmába. Sokadik próbára végre felvette. (azt hittem Ő) Egy hang közölte, hogy Éjjel bevitték a Délpesti kórházba és éppen most altatják.
Többet nem beszélhettem vele. Azonnal mentünk be a kórházba… még 10 napot feküdt altatásban…
Monoron a tulaj mesélte el, hogy mi is történt. Éjjel fulladásos rosszul létet kapott. Sétáltatták, kiültették majd Ügyeletet hívtak hozzá. Az azonnal Rohammentőt hivatott és Így jutott be a kórházba. Nem volt ereje felhívni sem minket… Ahogy beértek, lélegeztetőre kellett tenni, mert nem kapott elég oxigént. Olyan fájdalmakkal járt volna, hogy könnyű altatásba helyezték azonnal.

Mi az altatás után értünk be…

45 évet élt, de láthatta újszülött unokáját…