Szervkivétel – a halott testének méltósága

Pár évvel ezelőtt az egyik kórházban meghalt egy fiatal cigány ember, baleset következtében. Mivel nem rendelkezett másképpen, a testét donorként hasznosították, a szerveit sorra kioperálták, hogy beteg emberek életét mentsék meg. Csakhogy a rokonok ezt halottgyalázásnak tekintették, és tehetetlen fölháborodásukban törni-zúzni kezdtek.

Mindenkit bánt, ha szerette testéhez illetéktelenek nyúlnak, ha felboncolják vagy ha szerveit kiveszik a megkérdezésünk nélkül, legfeljebb nem mindenki ad hangot felháborodásának. Elsősorban a kórházban elhunytak hozzátartozóinak lelkében maradhat soha be nem gyógyuló seb, mert úgy érzik, méltatlanul bántak az elhunyt testével.

Magyarországon, ha a beteg külön nem rendelkezett másképpen, szervet vagy szöveteit transzplantáció céljából kivehetik. Erre akkor kerülhet sor, ha egy háromtagú orvosi bizottság tagjai – egymástól függetlenül – megállapítják az agyhalál beálltát. Tiltakozó nyilatkozatot a beteg írásban, közokiratban vagy bizonyító erejű magánokiratban, ha ez lehetetlen, szóban, a kezelőorvosának tehet. Kiskorúak esetében természetesen a törvényes képviselő joga a nyilatkozat.

A gyászoló hozzátartozóknak viszont nem adatik meg a belegyezés joga, bár kétségtelen, hogy több kórházban gyakorlattá vált, hogy kérik a közeli rokonok hozzájárulását is. Ám ez ma kizárólag a kórház belátásán, az orvosok empátiáján múlik, mert az egészségügyi törvény lehetővé teszi, hogy holttestből szervet vagy szövetet oktatási, kutatási célból, vagy gyógyítási célzattal a hozzátartozók belegyezése vagy akár tájékoztatása nélkül távolítsanak el.

Magyarországon az emberek többsége nem tiltakozik, ha megbántják, mert általános az a magatartás, hogy úgysem tudunk semmit változtatni, bele kell nyugodni, jobb ha hallgatunk, etc. A rokonok hazamennek, és rosszabb esetben akár generációkon is átörökítik a fájdalmat, amit a szeretett ember testének meggyalázása miatt éreznek. (Ami természetesen nem azt jelenti, hogy a szervkivétel halottgyalázás lenne, de van, aki így érzi.)

A halottból történő szerveltávolítás szabályozására különböző rendszerek alakultak ki a világban. A valódi belegyezés lényege, hogy a szerv csak akkor távolítható el, ha az egyén ebbe még életében beleegyezett, ill. ennek hiányában, akkor, ha hozzátartozói beleegyeznek. E rendszer problémája, hogy sokan nem állítanak ki nyilatkozatot, holott ez nem ellenkezne az elveikkel. Ezt a problémát hivatott ellensúlyozni a kötelező kérdés gyakorlata, amikor a hozzátartozók dönthetnek a szervkivételről. Ez a megoldás sem tökéletes azonban, mert egy angliai felmérés szerint kétszer annyin járulnak hozzá hozzátartozóik szervkivételéhez, mint ahányan ezt önmaguk esetében engedélyeznék. A feltételezett belegyezés elve szerint szerv eltávolítható mindazokból, aki ez ellen még életükben nem tiltakoztak. Van olyan ország, ahol meg kell kérdezni a hozzátartozókat, hogy az elhunyt életében vajon tiltakozott-e a szervkivétel ellen.

A magyarországi gyakorlat a legkevésbé veszi figyelembe az elhunyt akaratát, a hozzátartozók érzelmeit és föl sem merül a holttest méltóságának kérdése. A transzplantáció hazai szabályozása valószínűleg a puha diktatúrából ránk maradt hagyaték, mint ahogyan az egész hazai egészségügyi rendszer is az.