Nóra túlélési receptjei

Férje korán, 49 évesen, hirtelen, infarktusban halt meg. Saját döbbenetén és gyászán kívül két kamasz gyermeke, egy gimnazista fiú és egy nyolcadikos kislány útját is egyengetnie kellett. Még friss a seb, nyolc hónapos, de mindenki nagyon igyekszik. Nóra arról számolt be, hogy mi az, ami Neki vagy gyermekeinek segített, és amit esetleg mások is alkalmazhatnak.

Segíthet a pszichológus
Ez persze pénzbe kerül, de ha van családsegítő, nem is biztos, hogy egy vagyon. Neki sokat segített, hogy hetente egyszer járt valakihez, aki meghallgatta, és ha nem is mondott semmit, legalább ő kibeszélhette magát. Így kénytelen volt hetente egyszer összeszedni a gondolatait, készült a találkozásokra. Úgy tapasztalta, hogy az is számított, hogy szakemberrel beszél, aki finom megjegyzésekkel, kérdésekkel irányítgatta, így nem parttalanul, ugyanazokat a köröket ismételgette. Ezzel a heti egy alkalommal lehetőséget kapott arra, hogy átgondoljon és megértsen sok mindent, saját érzéseit, a gyerekekhez való viszonyát. Kamasz fia egyáltalán nem akart szembenézni az apja halálával, próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna, ami Nórát nagyon nyugtalanította. Végül találtak egy zeneterapeutát, aki nem rohanta le a gyereket olyan kérdésekkel, hogy mit érzel, milyen emlékeid vannak, hanem zenét hallgattak, aztán filmforgatókönyveket írtak arról, ami a muzsikáról a fiú eszébe jutott. A zeneterápia sikerrel járt, annyira, hogy végül Nóra is elment, amikor vészhelyzetben érezte magát, kicsúszott a lába alól a talaj, mert úgy látta, hogy a gyászhoz talán jobban ért fia segítője, mint az övé. Kislánya egyébként másként reagált, ő dühös és elutasító volt, hogyan tehette ezt vele az apukája. Később következtek a könnyek, nagy beszélgetések, és ezzel oldódott a gyásza. Oldódott, de azért most is elutasító az apja halálával kapcsolatban, bár ki tudja, lehet, hogy csak az anyukája sírása zavarja.

Át kell adni magunkat a fájdalomnak
Kezdetben mindenki nagyon erős fájdalmat és iszonyú lelkifurdalást érez. Nóra azért, hogy miért nem figyelt oda, miért nem küldte el a férjét mindenféle ellenőrzésre. Utólag azért is szemrehányást tesz magának, hogy miért fogadta el azt, hogy társa egyáltalán nem beszél az édesapja haláláról? Nagyon rövid volt az idő a két haláleset között, felmerül mindenképpen a lehetősége, hogy talán összefüggésben álltak. Eleinte olyan erős volt a fájdalom és a könnyek hatalma, hogy sokáig nem merte átadni magát ennek, nem engedte meg magának a zokogást, egy mesterséges gátat épített. Aztán ebből egy gátszakadás lett, karácsonykor elkezdett sírni, és napokig nem tudta abbahagyni.

Dolgozni kell
A munka nagyon hasznos, jól eltereli a figyelmet, strukturálja az időt, összefog, és ahogy az ember rendet tart maga körül, az összefogja.

Az elhunyttal való kapcsolat
A kezdeti időszakban nagyon fontos volt Nórának, hogy átgondolja a kapcsolatukat, azokat a leveleket olvasgatta, amiket kezdetben, megismerkedésükkor írtak egymásnak, végignézte a kapcsolatuk történetét, és a férje egyénisége végül ott állt előtte hibákkal és gyengeséggel együtt. Kb. 8 hónappal a halála után azt érzi, hogy nagyon intenzív lelki élmény számára a férjével való kapcsolat, bár halálától fogva beszélt hozzá. Ezt a barátnője javasolta, és jó tanácsnak bizonyult, biztonságot és komoly élményt adott. Úgy látja, hogy ez nem gond, nem azt jelenti, hogy nem tud leszakadni róla. Ennyi idő után azt vette észre, hogy minden, ami vele kapcsolatos, már nem mindig marcangolóan fájó, hanem inkább pozitív, jólesően, örömmel is tud már a férjére gondolni. A tárgyakhoz való viszonya is változott. Azzal párhuzamosan, ahogyan múlt az idő, és egyre inkább kikristályosodott, hogy ki ő vagy mi ő, kiderült, hogy nem a tárgy fontos, az elhunyt ruhája vagy az autója, ezek eladhatók, nem kell fetisizálni vagy túldimenzionálni őket, nem ezekben őrződik meg az emlék.
 

A gyász mélypontjai
Nórának a legszörnyűbb a semmi, úgy fogalmazott, hogy vannak pillanatok, amikor nincs cél, nincs távlat, amikor annyira sötét minden, hogy önmagát sem látja, pontosan az, amit József Attila is érzett: „ne rántson el a semmi sodra”. Ezek elől a pillanatok elől menekül, nem akar megmerítkezni bennük, azonnal valami tevékenységbe fog. A nyelvtanulás például sokat segít ilyenkor, ehhez lehet fordulni.

Ami még nehéz, a családi ünnepek és a családi kapcsolatok. A karácsony nagyon közel volt a halál időpontjához, és az 50 éves születésnapja is egy hatalmas csomópont volt. Nóra eleinte menekült a neves dátumok elől, de aztán amikor szembenézett velük, hajlandó volt elgondolkozni, akkor sikerült valamilyen lélekemelő megoldást találni. Pl. a születésnapján összegjött a nagyobb család, kimentek a temetőbe és kialakult egy kellemes közös program. Úgy is indultak, hogy csináljunk valami olyat, aminek apa örülne, pl. nézzünk focimeccset együtt. Ez nyilván a magára maradt kamasz fiúnak volt a legfontosabb, de mivel Nóra férje nagyon szerette a focit, maga is játszott, ezért az egész család emlékként élte meg. Az egy éves évfordulóra egy kis kiadványt szeretnének szerkeszteni.

A művészetek jelei
Nóra halk szavú, törékeny, finom és nagyon kulturált nő. Az irodalomnak és a művészeteknek kitüntetett szerepe van az életében, és így volt ez régebben is. Párjával számtalan közös irodalmi élmény is összekötötte. Aztán Tibor halála után egyszer csak azt vette észre, hogy a betűk élni kezdenek körülötte. Az idézetek rendszeresen válaszoltak a kínjaira, kérdéseire, pl. hogy legyen-e lelkifurdalása. Amikor ezen tépelődött, a kezébe került egy szép Kányádi vers, ami választ adott. És sok ilyen volt. Azóta is párbeszédet tud folytatni a versekkel, de ráadásul úgy is gondolja, hogy ilyenkor a férje üzen.

A természet
Nóra életének társa októberben halt meg. Feleségének a természethez való viszony más lett arra a néhány hónapra. Úgy érezte, hogy felfokozott érzéke lett mindarra a szépre, amiről a természet szól, ahogy kirajzolódik a hegyek gerince, ahogy hullanak a levelek – kereste mindazt, ami esztétika, ami szép, talán ellensúlyozására mindannak, ami történt. Talán azt bizonyította önkéntelenül is magának, hogy az élet attól még szép, hogy az ember elveszítette valakijét.