Mit hisz a keresztyén ember az örökkévalóságról?

- Hisszük, hogy az embert (a világot) Isten alkotta, mégpedig az Örökkévaló Isten örök életre. Ezért a létünk egy töredéke a földi élet, a nagyobb része a halálon túli élet.

- Minden embernek örök élete van, azonban vannak, akik igénylik és elfogadják Isten szeretetét, ezért e szeretetben lesz részük az örökkévalóságban is (üdvösség); mások nem igénylik sőt elutasítják Isten szeretetét, ezért saját magukat kizárják az örökkévaló szeretet részesedéséből (kárhozat).

- A bűneink, az elrontott dolgaink nem akadályai az üdvösségnek. Isten kész megbocsátani a bűneinket Jézus váltságáldozata által, így mint "bűntelenek" juthatunk Isten színe elé a mennyben.

- A földi életben dől el az ember örök sorsa, ezért van nagy jelentősége a rövid földi tartózkodásnak.

- A mennyei lét egy csodálatos létmód, amelyről azt írja a Biblia, hogy "amit szem nem látott, fül nem hallott, embernek szíve meg sem gondolt, azt készítette Isten az Őt szeretőknek". Továbbá azt olvassuk a mennyei állapotról, hogy "ott nem lesz sírás, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom, nem éhezünk, nem szomjazunk", csupán elképzelhetetlen szeretet, öröm, békesség, tisztaság lesz ott, s együtt lesznek az üdvözültek Istennel és a mennyei lényekkel örökké.      

- A keresztyén ember ezért nem fél a haláltól, és ezért nem őrül bele a gyászba. Elbúcsúzni, elmenni nem könnyű, de él bennünk a találkozás bizonyossága.
Egyik énekünk így szól erről:

Elválni kedvesinktől
Fájdalmas és nehéz,
De szívem szent reménnyel
A jövendőbe néz.
Jézus, én bizodalmam,
Hiszem, hogy egy napon
Szerettimet a mennyben
Újra megláthatom.

- A keresztyén ember örökkévalóság-hite nem jelent életúntságot, a földi élet iránti érdektelenséget. Sőt, annál nagyobb felelősséget, hiszen a földi döntéseknek örökkévaló kihatásuk van! Amíg itt élünk, teljesítenünk kell földi küldetésünket a családunkban, a munkánkban, az emberi kapcsolatainkban. Ugyanakkor a lelki készenlét mindenkori békességében élhetjük meg minden napunkat: ha menni kell, megyünk haza.
Egy mondás így szól:
Úgy dolgozz, mintha mindig (itt) élnél,
úgy imádkozz, mintha mindjárt meghalnál.

- A keresztyén ember hittudatában nem válik el élesen a földi és az örök lét. A kettő összetartozik, egy egységet képez.
A Bibliában így olvashatjuk:
"Ha élünk, az Úrnak élünk, ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk."
Valaki így fogalmazott:
A halál nem más, mint hogy Isten az egyik kezéből áttesz a másikba.

- Az Ószövetségben szó van egy Énókh nevű férfiról, aki nagyon közel volt Istenhez.  "Énókh az Istennel járt, és egyszer csak eltűnt, mertmagához vette őt Isten."
Egy alkalommal a vallásórás gyerekeknek dolgozatot kellett írni erről az emberről, s az egyik gyermek ezt írta:
"Énókh nagyon szerette Istent, és Isten is Énókhot. Énókh Istennel járt. Sokat beszélgettek, sétáltak. Egyszer olyan messzire sétáltak, hogy Énókh már nem jött vissza."
Gyermekszáj, de igen kedves és bölcs... Ezt jelenti az igazi hívő élet: együtt járás Istennel (nem két hétig, két hónapig, mint egyes fiatalok...), aztán az egyik meghitt séta hosszabb lesz a megszokottnál, s az ember észrevétlen átlépi az örökkévalóság küszöbét...

Jenei Zoltán ref. lelkész