Laci története

Az elmúlt év életem első – sok tragédiával teli éve volt. Meghalt Sanyi barátom, Marika barátom, majd az Édesapám. Barátaimnál természetesen a tragédia elsősorban a családot érintette, de végig úgy éreztem, hogy nekem is dolgom van ezzel a tragédiával: segíteni kell az itt maradottaknak. Nem is olyan egyszerű dolog ez, ha az ember nem akar tolakodó lenni.

Mindenki más ütemben képes a hiányt feldolgozni, a bánatot a családja tagjai és a barátok közt elosztani. Persze szerencsés, ha lelkileg képes erre a megosztásra. Tisztán kell látni, hogy kis bánat-részlettől való megszabadulás is nagyon sokat jelenthet az elsősorban érintett társnak és a családnak. És mindezt személyre, helyzetre szabottan kell megpróbálni véghezvinni.

Nagyon szeretem, szerettem a barátaimat, családjukat, mégis most inkább az utolsó búcsúról, a papám halálával előállt helyzetről szólnék. A nagy különbség – azon kívül persze, hogy a szülők a gyerekek után a legfontosabb kapcsok az élethez – abban van, hogy a szülők mindig idős emberek.
A barátok környezetének sok problémáját egy középkorú ill. fiatal környezet alkotóbban és ezért gyorsabban is képes feldolgozni, mint az idős ember.
A mamám életében, akinek életét 64 évi házasság után érte a tragédia, olyan űr támadt, melyet nem tudott kitölteni. A lelki trauma minden korábban lappangó betegséget előhozott nála, korházba került. Egyik korházból a másikba, egyik betegségből való kigyógyulás után a másikba esett. Ebből való kigyógyulás, kigyógyítás egy jól működő és nagy család számára is sok odafigyelést, szeretetet, türelmet, kitartást igényel. 200, majd 230 km-re lévő kórházak látogatása túlságosan gyakran nem lehetséges, de hónapok óta kéthetente ezt is megteszem. Örülni tudok minden kis javulásnak, aggódni minden kis visszaesésért. Örülök, ha telefonon tisztán csengő a hangja és aggódok a fátyolos, elhaló szavakért. És pontosan tudom, hogy a lelki gödörből ki kell hoznom, mert ha nem sikerül, akkor ez számára is a véget jelenti. Ő már nagyon nehezen tud új életet kialakítani, az ő világát nekünk kell vele közösen létrehozni.

Nagy kihívás, de nagyon elszánt vagyok.
Budapest, 2009-06-08
                                                                                   Szirtes László