Olaszországban minden nap hat gyermek hal meg a terhesség II. szakaszában. Összesen 2500 baba hal meg a születése előtti egy hónapon belül. 2006 előtt az olasz kormány és a kórházak semmiféle segítséget nem adtak a bajba jutott szülőknek, akiknek támogatás hiányában nagyon nehéz volt feldolgozni a veszteséget.
A 2010. május 18.-án megrendezett pécsi nemzetközi gyermek hospice kongresszuson volt egy előadás, amely a magzatelvesztésről szólt. Az előadó − Dr. Claudia Ravaldi olasz pszichológusnő − egy hazájában működő szervezet munkájáról számolt be. A szervezet által elért eredmények tanulságosak lehetnek hazai vonatkozásban is, ezért közzéteszem, amit feljegyeztem az előadásból.
Ravaldit saját veszteségének szomorú tapasztalatai késztették arra, hogy tegyen valamit annak érdekében, hogy más szülők, akik hasonló veszteséget szenvedtek el, több támogatást kapjanak a jövőben. Olaszországban minden nap hat gyermek hal meg a terhesség II. szakaszában. Összesen 2500 baba hal meg a születése előtti egy hónapon belül. 2006 előtt az olasz kormány és a kórházak semmiféle segítséget nem adtak a bajba jutott szülőknek, akiknek támogatás hiányában nagyon nehéz volt feldolgozni a veszteséget. Hogy ezt a hézagot kitöltsék, első menetben létrehoztak egy website-ot, majd egy alapítványt.
Célul tűzték ki, hogy ingyenesen igénybe vehető pszichológiai támogatást biztosítsanak gyászoló szülők számára Olaszországban. Elsősorban képzett önkéntesek dolgoznak az alapítványnál, a pszichológusok honoráriumát pedig támogatásokból fedezik. Tapasztalataik szerint már egyszerű beszélgetéssel sokat lehet segíteni ezeknek a szülőknek, és enyhíteni lehet elszigeteltségükön. nEzen felül ingyenes kiadvánnyal segítik őket, amelyben leírják, hogyan kezelhetik a gyászukat saját maguk, és milyen lehetőségeik vannak csoportos és egyéni segítségek igénybevételében. Kiadtak egy mesekönyvet is a testvérek részére, akik hiába várták a kistestvérük megszületését.
Minden évben, okt. 15.-én tartanak egy emlékezést. Ez 1983-ban kezdődött az USA-ban, hogy minél többen tudjanak erről az elhanyagolt veszteségről a világban. Felvették a kapcsolatot nemzetközi és hazai szervezetekkel, amelyek hasonló célokért küzdenek. Igyekeznek kapcsolatba lépni orvosokkal, akik a PTSD (post traumás stressz rendellenesség) tüneteit tapasztalják a hozzájuk forduló szülőknél, és felajánlják segítségüket.
A szülészek, szülésznők semmiféle képzést nem kaptak arra vonatkozóan, hogyan viselkedjenek kritikus helyzetekben, ezért igen nehéz kezelniük az ilyen eseteket. Nagy probléma ez, hiszen a szülésznő végigkíséri a várandósságot, szülést, és amikor vetélés, vagy szülés körüli halálozás történik, nem tudja, mit kell tennie. Ezen az áldatlan állapoton kívántak változtatni, amikor beindították a képzéseiket. 2006-tól kezdődően 20, egyenként hat órás képzést tartottak szülészeknek, szülésznőknek. Azoknál, akik elvégezték a kurzust, sikerült megváltoztatni a halálhoz való viszonyukat. Azt gondolták a szakemberek, ha meghalt a baba, nekik ott már nincs mit tenniük, nincs ott a helyük, és elhagyták a szülőszobát, magukra hagyva a megrendült szülőket. Sikerült megváltoztatni a szemléletüket, így felismerték, hogy a szülőknek ilyenkor kifejezett támogatásra van szükségük. Megtanították, mi a teendő a halott gyermekkel, és felhívták a figyelmet a búcsú lélektani hatására a veszteség feldolgozásában.
Az egészséges gyász lefolyása 6-tól 24 hónapig terjedhet, ez idő alatt végig kapcsolatban kell lenniük. Ezen túl már komplikált gyásznak tekinthető, amelyet azzal igyekeznek elkerülni, hogy kiépítik a segítő szakemberek és a szülők közti hálózatot. Általában a következő várandósságig kísérik a szülőket. A férfiak gyásza eltér a női gyásztól, ők egy év múlva kezdik érezni a veszteség súlyát. Amikor a nő már jön kifelé, a férfi akkor kezd el gyászolni.
Ravaldi előadása után megkérdeztem, egy ilyen kis szervezet képes-e országos viszonylatban megváltoztatni a helyzetet? Nem lehetséges − felelte Grabaldi. Ezt egyetlen országnak sem sikerült elérnie, még Angliának sem, ahol 30 éve foglalkoznak ezzel, és még mindig nagy hiányosságok vannak.
Singer Magdolna
www.vigasztalodas.hu
|
hospice- és gyásztanácsadó
|
református lelkész
|
|
pszichológus
|
gyásztanácsadó
|
|
pszichológus
|
római katolikus szerzetes nővér
|