India autentikus ősi vallását hinduizmusnak vagy brahmanizmusnak nevezzük. A kereszténység és az iszlám után a harmadik legnépesebb vallási formáció, a világon több, mint 900 millió ember világnézetét képezi. Lényege nem isteni kinyilatkoztatáson alapul, hanem a rendkívül differenciáltan rétegződött indiai társadalmi rendszer sajátos képződménye – írja a szakirodalom
A halál a hinduizmusban alapvetően a lélekvándorlásban fogalmazódik meg, vagyis a tan szerint a lélek örökkévaló, a test átmeneti. A lélek útja elsősorban a létformák megismerése, az öntudat tökéletesítése a Dharmának, vagyis a törvénynek megfelelő tettek által. A lélek útja tehát a dharmától vezényelt újjászületések az útját jelenti. Az élő útjának tökéletesedését a Szanátana Dharma biztosítja, a világegyetem vezérlőfonala, vagyis az „Örök Törvény” egyre tisztább megismerése. Az öröktől fogva létező lélek, hindu nevén az atma, szüntelenül járja körforgását. Ezt nevezik szanszárának. A különböző létformák milliárdjai közötti lét, újjászületéseinek anyagi minősége pedig előző tetteinek jutalma vagy éppen büntetése. A lélek a vallás szerint soha nem szűnik meg és nem is keletkezik. Örökkévaló, vagyis a nagy világkorszakok végén az anyagi semmi állapotában is megmarad, és az új anyagi világ létrejöttekor testesül meg. Ennek az állandó körforgásnak a célja a mindenség teljességének megismerése, hogy átélhessük a létezés minden aspektusát.
Vannak azonban különböző elméletek, nevezzük őket különböző felfogásoknak, vagy éppen iskoláknak. A hindu filozófusok és hittudósok gondolatvilága eltérő abból a szempontból, hogy ateista, teista, vagy éppen panenteista iskolát képviselnek. Vagyis eltérő választ adnak arra a kérdésre, hogy a szanszárából, vagyis az örök körforgás ciklusából milyen módon lehetséges a szabadulás, ha egyáltalán van ilyen. Abban is különböznek a vélemények, hogy létezhet-e vajon a teljes megismerés. Ha pedig igen a válasz, akkor ennek elérésekor mi történik a lélekkel. A Dharma, vagyis az ősi törvény tisztelete, betartása és megőrzése szükséges, de nem elégséges feltétele a szanszárából, az örök körforgásból való megszabadulásnak. A lelki, szellemi és testi lemondások, a jóga által, a vallásos hit és áldozatok, hindu nevén a a bhakt), a jó cselekedetek és rítusok – vagyis a karma-jóga, vagy a megismerés útja s dnyána, mint lehetőség áll a hívő rendelkezésére, hogy végül egyesüljön a végső valósággal.
|
hospice- és gyásztanácsadó
|
református lelkész
|
|
pszichológus
|
gyásztanácsadó
|
|
pszichológus
|
római katolikus szerzetes nővér
|