Édesapám

ÉDESAPÁM
In memoriam Csorba József (Szuhakálló, 1917. március 19. – Szuhakálló, 2010. május 1.)

Nincs a szobában, sem a házban,
nem jár-kel,
nem fekszik az ágyban,
az udvaron sincs,
sarlóval a füvet sem vágja
térdepelve az árokszélen;
nincs a padláson, a pincében,
az úton? ott sem bandukol éppen,
vállán nincs kapa, kezében táska,
lába nem lép az út porába’,
szőlőtőkék közt hajladozva,
dúdolva, ahogy a hordót mossa,
kertet locsolni sem látja senki,
harangoznak – nem megy be enni,
nem ül asztalhoz szokott helyére,
nem szór sót többé a kenyérre,
tányér fölé hajolva se látni,
hátratett kézzel dudorászni;
nincs a konyhában, nincs kamrában,
nincs szobában és nincs az ágyban,
nem megy a padlásra búzát hozni,
se a templomba imádkozni,
cipőt nem tisztít, nyakkendőt nem köt,
üres pohárba korty bort sem tölt,
nevét hallva nem fordul hátra,
nem fülel ajtócsikorgásra,
híreket nem hallgat, nem értelmez többé,
csak a NEM, a NINCS van örökké,
csak a hiányból szőtt alakja
az, ami a házat belakja,
az tesz-vesz, hajladoz helyette,
disznót az etet, ásóz a kertbe’,
az bújik ünneplő ruhába,
vasárnaponként a karzaton
az ül a legszélső padon,
az nevet, mókázik, adomázik,
„várjunk csak” – ő mondja, ő vitázik,
tányérra ő mered vakon, kutatva,
gyógyszereit sorba ő rakja,
ő fogy, soványszik, jajgat olykor,
ő nézi békén: az élet tombol,
ő fekszik kínban a kispárnán,
neki van seb mind a két lábán,
csak a hiányból szőtt alakja
az, ami a házat belakja,
ahová nézel, mindenütt van!
az ágyat nézed? ő fekszik abban,
a hokkedlit? hát ő ül rajta,
a terítéket ő tapogatja,
kilépsz a házból – látod, éppen
a kazánházat nyitja szépen
megáll, az arcát feléd tartva
kérdezi: „Te vagy az, Piroska?”

Mi ez a nincs? A volt? A hiány?
Hol vagy, mért nem szólsz, Édesapám?