36 héten végén

36. hét végén rutin NST-re mentem a helyi Klinikára. Miután az NST-n nem találták a szívhangot bekísértek az Ultrahangra és ott közölték velem, hogy nincs szívhang. Felküldtek a szülőszobára és ott felhelyeztek egy hüvelytablettát (ami megindítja a szülést), ami kb .7 óra múlva hatott , ezt a 7 órát nem kívánom senkinek.
 

A tanácstalanság és a sírás között volt annyi lélekjelenlétem, hogy amikor megindultak a fájások csak arra tudtam gondolni. Teljesen úgy viselkedtem mintha élne a baba. Az első szülésem is könnyen ment. Én ezt a hozzáállásnak és a tiszta tudatnak köszönhetem. Ha már nagyon fáj tudom hogy közel a vége és már nem kell sokáig szenvedni és kb fél óra alatt meg is szültem. A férjem végig ott volt velem, sem az orvosok sem a szülésznők nem voltak igazán felkészültek.

Egész nap szinte be sem jöttek a szobánkba (mert szerencsére volt bennük annyi együttérzés, hogy a bababarát szülőszobában elkülönítettek). Amikor megindultak a görcsök szóltam nekik, hogy hány percesek, meddig tartanak. A tolófájások nagyon gyorsan jöttek és szerintem nem hittek nekem, mert azt mondták, hogy levezetik a másik szülést és utána jönnek. Szegény férjemet küldtem ki jópárszor, hogy keressen egy orvost, de őt mindig visszaküldték, hogy megyünk mindjárt. Finoman hozzáteszem,hogy egyszer ,amikor a kúpot felhelyezték,csak akkor nézték meg hogy mennyire vagyok kitágulva. Amikor jöttek a tolófájások akkor akartak borotválni ,a nővérke ott szaladgált segítségért a borotvával a kezében és közben kérdezgetett,hogy kérek-e érzéstelenítőt. Mire kimondtam, hogy nem, már a magzatvíz is elment és akkor kiabált a dokinak, hogy mindjárt szülünk. Mire a doki bejött már vége is volt az egésznek. A férjemmel ketten csináltuk végig az egészet.

Olyan érzésünk volt, hogy az egész hozzáállásuk olyan volt, hogy ez már úgyis egy halott baba és nem kell semmi ellenőrzés. Nem volt gátmetszés sem (szakadtam) Nem engedték, hogy lássam a babát, igaz nem is kértem. De már másnap tiszta fejjel ezt nagyon bántam. Nem csak ezzel a ballépésemmel nem tudok megbírkózni, hanem valamilyen szinten magamat okolom a történtekért. A terhesgondozáson a körzeti orvosomat mindig kértem, hogy küldjön UH-ra, mert nyugtalan vagyok a miómáim illetőleg. ( Ugyanis három miómám alakult ki a terhesség alatt és az egyik elég nagyra nőtt 106*74. Igaz „jó helyen” voltak és nem nyomták sem a babát sem a lepényt.) Ő mindig megnyugtatott, hogy a miómák nem zavarják a terhességem és nagy a baba, jól fejlődik. A kérésemet a plusz nem kötelező UH- ról elutasította, nem állított ki beutalót . Egyszer elmentem egy fizetős 3-4 D UH-ra is, ott is megnyugtattak, hogy minden rendben. A 35. héten voltam utoljára a terhesgondozáson és ott mondtam a védőnőnek is és az orvosnak is, hogy most már nem olyan intezív a mozgása a babának. Erre azt a választ kaptam, hogy már nincs annyi helye a fészkelődésnek, a szívhangja rendben volt. Ekkor is kértem UH beutalót, de azt a választ kaptam, hogy majd a 38. héten ad és most az NST következik. Nem akarom én az orvost hibáztatni, hiszen ez nem támasztja fel a lányom, meg amúgy is én nem erősködtem, hogy én innen addig el nem megyek míg nem ad egy beutalót.

A boncolási jegyzőkönyvből derült ki, hogy sodródott köldökzsinórral jött a világra 2,3 kg-val. Az orvosok szerint 33 hét környékén megállt a fejlődésben és ezt a problémát csak UH-gal tudták volna észrevenni a baba lemaradt fejlődéséből következhettek volna. A sodródott köldökzsinórt nekem úgy magyarazták el, hogy a köldökzsinór mint egy vizes ruha csavarodott és először a tápanyagot zárta el , majd az oxigént. Szegény lányom biztos sokat szenvedett, amiről csak én tehetek én nem voltam erős és kitartó az orvosokkal szemben, pedig belül éreztem, hogy ez nem olyan terhesség , mint az első, hagytam magam megnyugtatni, hogy minden terhesség más.

Pár hete azt álmodtam, hogy a lányom nagy volt kb 1,5 éves enni kért és én nem adtam neki. A szülés után az osztályon sem volt minden rendben, de hogy is lehetettt hiszen egyedül voltam. Ugyan külön szobát kaptam, de az újszülöttsírásokat sokszor hallottam, volt időm kisírni magam. Az osztályon nem volt tejapasztó, nem vizsgáltak meg csak mikor hazaengedtek és ekkor közölték, hogy a méhem még mindig nagy és méhösszehúzót adtak. Ezt sem igazán értem, miért nem néztek rám. Emlékszem , mikor az elsőszülött fiam megszületet naponta 2 vizit volt és mindig nyomkodták a hasam. Szerdán szültem, pénteken hazaengedtek, kaptam receptet a tejapasztásra, antibiotikumot a szervezetemben felgyűlt gyulladásra és mentem a nagy otthoni mély, sötét verembe.

Nehéz volt tartani magam, mert a fiam ( 6 éves) előtt nem akartam sírni. Azt látta, hogy szomorú vagyok, de Ő annyira mérges volt rám, mert nem hoztam haza a kistesót és azért mert angyalkát szültem. A férjemnek volt a legnehezebb dolga, ö mondta meg Leventének , hogy a testvéréből angyalka lett. Nem akartuk a halállal terhelni a kis lelkét. Napjában sokszor eszébe jut hogy miért is tűnt el a kiságy és megkérdezi miért vitték el az angyalok Sárát és neki akkor mikor lesz kistesója. Ezek a percek a voltak a legnehezebbek. Teltek a hetek, számszerint 3, kezdtem feldolgozni az ürességet. Sosem gondoltam, hogy lehet alvás közben is sírni, pedig lehet…Azt sem tudtam , hogy lehet ennyit sírni, és azt sem , hogy én tudok zokogni..Talán 10 éves sírtam utoljára , amikor elveszett a kutyám.

Szóval eltelt 3 hét és a tejem úgy elindult, hogy be is lázasodtam. Pedig az első 3 héten nem volt ilyen problémám, volt ugyan, de nem feszült, a tejapasztót szedtem és napi 0,5 -1 liter folyadéknál többet nem mertem inni. A fiamnál Leventénél is sok tejem volt. Egy hétig nem tudtam kimenni az utcára, mert állandóan vizesruha lógott rajtam. Szörnyű volt az a gondolat is, hogy ekkorra voltam kiírva és lehet hogy pszihésen ezért indult meg a tejem. A homeopátiás tejapasztó golyócskák 3 hét alatt hatottak, így visszamentem dolgozni. Már 9 hete meghalt a kislányom, de még mindig kétségeim vannak, hogy lehet 9 hónapot izgulva rossz álmokkal megélni, pedig ilyenkor kell a legoptimistábbnak lenni. Eddig én is az voltam, talán túlságosan is. Nem voltak kétségeim sem az orvosokban, se a sorsban. Hogy lehet ezt megszüntetni… Mindig is 3 gyerekre vágytam, most már csak egyet szeretnék, de Őt 18 évesen egészségben szeretném látni és Őt már nem Sára Lilinek fogják hívni…….