próza

Polcz Alaine (1922—2007) vigasztaló üzenete a halálról.

Tizenhárom évvel ezelőtt Budapesten, egy meleg, fülledt kora nyári szerdai napon az író klinikai halálától a reanimációig körülbelül három és fél perc telhetett el. Ebből az élményéből született a „Saját halál" című elbeszélése, melyben arra törekszik, hogy a lehető legpontosabb részletességgel beszámoljon szívinfarktusának fiziológiás tüneteiről, a meghalás kognitív tapasztalatairól, a testhez kötött öntudat eloldozódásáról, majd visszatéréséről. „Egy irdatlan erő vitt el, amely egyszerre működik kívül és belül, s ezért a tudatnak sem érdemes ilyen különbséget tenni. Túl voltunk mindazon, ami személyes és szenvedélyes."

Beszélgetések olyan emberekkel, akik újra örülnek az életnek. Csöpikének a férje halt meg, sok szenvedés után.

A rendező egy halálközeli élményét meséli el.

Erdélyi József versét Szabó Gyula gyönyörűen mondja el. Hangulatos képek... "Egy szép reggelre gondolok, és mosolygok és meghalok. Kék lesz az ég, ragyog a nap; megyek magas fenyők alatt kezemet fogja holt apám, s megszólal egy rigó a fán. Azt mondja majd az a rigó, hogy élni szép, hogy élni jó, de halni szebb, de halni jobb, s én mosolygok és meghalok."